Magyar Nemzet, 2007. július (70. évfolyam, 178-207. szám)

2007-07-06 / 182. szám

ajanlo@magyarnemzet.hu Az utolsó két nap Volt K­ÖNNYŰ S Ki.f.mínu­sz__________________ R­ossz idő nincs, csak rossz öltö­zet - szól a német közmondás. Jó tehát, ha a 15. Volt Fesztivál utol­só két napjára igyekvők, dacolva a nyárba lopakodó ősszel, a Lövérek­­ben töltik a hétvégét. Már a nagy­színpad mai matinésávja is erős - a Balkán Fanatik után a Hiperkarma basszusa zakatol. Sötétedés után Tankcsapdára lehet a sárban ugrál­ni, s ha mindenki rekedtre kiabálta magát, tizenegytől a The Prodigy fémes basszusai még azokat is tom­­bolásra késztetik, akiknek a ka­maszkori lázadás már csak ködös emlék. Az arénában fél héttől a Las Vegas-i szórakoztatóipari munkás­ból közép-európai underground kultuszfigurává lett Louis Austen búg egy kis sanzont. A svéd nu jazz csapat, a Koop után a 30Y sodró pop-rockja következik, majd a breakbeatet játszó Fort Knox Five keveri a zenét. És még nem is szól­tunk a Red Lounge kínálatáról, amelyben Badár Sándor dumaszín­házától a The Moog zsenge gitár­popján át a svéd Sumo fellépéséig sok minden megfér. A szombati program szintén ü­tős. A szervezők a Heaven Street Seven, a KFT, a Coldcut koncertjén túl ekkorra időzítették a Kispál és a Borz stabil tömegbázist vonzó fellé­pését és a Kom zúzós koncertjét. Bár a nu metal rajongóinak ennél több nem is kell, hogy akár jégeső­ben is kitartsanak, biztatásként áll­jon itt egy jóslat a többi fesztiválo­­zónak: szombaton már közeledik, vasárnapra visszatér a nyár. Az érzékek teljes harmóniája Jobbnál jobb ételek, blueszenészek és borok versenyeznek a Gastroblues-fesztiválon Van egy zenei fesztivál a nyár derekán, amely minden érzéket egyszerre kényeztet. Az összné­pi tántorgós szeánszok tablet­­tás borai helyett valódi borün­nep ez történelmi borvidékek borászainak nedűivel, borbará­tok találkozójával. A nemes italnak szabad tűzön főzött ha­lászlé, sült kolbász ágyaz meg, nem a mirelit, imitált fajtából. Pakson bluesra ropják a mole­kulák - holnap startol a vasár­napig tartó 15. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál. FESZTIVÁL 11 Kisminttsz RPka______________ E­gy jó blues nem csak kellemes - a lélekbe mar. A sebből holt­ágon csörgedező érzelmek szaba­dulnak fel, ezért bluest hallgatni fel­szabadító. A felszabadulástól már csak néhány korty jó bor a mámor, amely - Hamvas Béla szerint - a tulajdonképpeni éberség kezdete. Blues és bor tehát tökéletes egysé­get alkotnak, de a teljes harmóniá­hoz a gyomron át vezet az út. Ezt is­merhették fel a szervezők, amikor hazánk legnívósabb bluesfesztivál­­jára tíz évvel ezelőtt neves borászo­kat is meghívtak, majd elindították a szabad tűzön főzött ételek verse­nyét. Az idén tripla jubileumot ün­neplő Gastroblues-fesztivál - húsz­éves a Gastroblues Klub, tizenöt éves maga a rendezvény, és tíz éve tartanak borbarát­ találkozót - azonban mégis főleg a zenéről szól. A nyitónapon a legnagyobb fe­hér bluesgitárosok (Eric Clapton, Jeff Beck, Jimmy Page) kezdő zene­kara, a The Yardbirds, majd Ian Siegal koncertjén koccinthatnak a bluesbarátok. A padlógázzal induló első napon színpadra lépő magyar előadók sem lesznek ismeretlenek: Szakács Gábor és a Bőrgyári Cap­riccio nem ma csöppentek a blues világába, ifj. Katona Tamást pedig az amerikai blueskocsmákat is megjárt Szűcs Gábor (Little G. Weevil) követi a pódiumon. A szombat szakrális hangulat­ban indul. Délelőtt tíztől többek közt a hazatérőnek számító Julian Sas, a progresszív rock legendás bástyája, a Colosseum, Chris Farlowe, valamint Janis Joplin rein­karnációi, Keresztes Ildikó és Gar­da Zsuzsanna adnak meghitt han­gulatú koncertet a Szentlélek-templomban. Délután valameny­­nyien átvonulnak a nagyszínpadra, ahol zenéjükkel várhatóan izzó atomokra hasítják a paksi levegő molekuláit. Vasárnap délelőtt a lírai csengé­sű Energetikai Szakképzési Intézet parkjában lép föl a fesztivál emb­­lematikus figurája, Ripoff Raskol­nikov, de az este is telt házas kon­certeket sejtet. A Horváth Trió és a Budapest Acoustic Band koncertje után a New Orleans-i alapú zenét játszó Jambalaya lép fel, Nemes Zol­tán vezetésével, majd Jamie Win­chester és Hrutka Róbert formációja játszik, akik igényes rockzenével képesek voltak felülírni a kereske­delmi rádiók háttérpopra hangolt szerkesztési elveit. Zárásul igazán ünnepi fogás a folkos alapokról más műfajok felé is portyázó Ghymes, akiket Takáts Tamás és Fekete Jenő követ a Zappa Emlékze­nekarban. Ahogy roston csirkéhez köny­­nyű rosé, úgy füstös blueshoz tar­talmas étel, testes ital dukál. Kis szerencsével vörösboros szarvas­pörkölt vagy mézes báránysült is kóstolható a borral készült ételek idén debütáló versenyén, ahol töb­bek közt tokaji, villányi, szekszárdi, etyeki, madocsai csapatok küzde­nek a mesterszakácsokból álló zsű­ri és a közönség kegyeiért. Már csak egy pohár díjnyertes bor neves bo­rászok hordóiból, néhány karcos bluesszóló, és Paks mámorba rin­gat­­ idén is. Keresztes Ildikó meghitt koncerten bűvöli el közönségét A fesztivál minden helyszínen mást kínál fotó: mű­­oláh Tibor Utcán töltik a nyarat a debreceniek KARNEVÁL­ I Dombi Margit_____________ S­zokás szerint igazi karneváli hangulatot teremt Debrecen­ben a ma kezdődő Cívis korzó, amely július utolsó hétvégéjéig ze­nés-táncos programmal, népművé­szeti vásárral és koncerttel várja a helyieket és a városba látogatókat. A korzó vásári hangulatát mutatvá­nyosok teszik teljessé: zsonglőrök, artisták, sziluettvágók és portréfes­tők lebzselnek majd a néhol elké­pesztően frivol portékák sátrai közt. Az első hétvége a Helyi érték címet kapta, mivel rendezvényeire Debrecen - ma már részben hatá­rokon túl található - tradicionális kulturális régiójából érkeznek mű­vészek. Itt lesz többek közt a Técsői Banda és a Tündérground, vala­mint a Folkerror. Egy hét múlva Váczi Eszter és a Szörp, Tóth Vera és Jeanne Caroll is színpadra lép. A harmadik hétvé­gén az Egy Kiss Erzsi Zene virtuális népzenéje, a cseh Chamber Wor­cester és a világzene élvonalába tar­tozó Mitsoura uralja a terepet, az utolsó hétvége pedig a népzenéé, ekkor a Szilvási Gipsy Folk Band, Kovács Ferenc és a Magony együt­tes, valamint a Kerekes Band pro­dukcióit élvezheti a közönség. ÖRÖKIFJÚ. Ismét hazánkba érkezik a rocktörténelem egyik hőse. Robert Plant és a Strange Sensations július 10-én a Petőfi Csarnok színpadán lép fel. A Led Zeppelin énekeseként világhírűvé vált zenész keddi koncertjén nemcsak a Zeppelin legjobb pillanatait idézi fel, de a folk, a blues és a vi­lágzene szerelmeseinek is felejthetetlen élményt ad angol, arab, marokkói, nyugat-afrikai és indiai zenei alapokra helyezett dalaival. fotó: Máté Péter 2007. július 6., péntek Kulturális ajánló Madar Nemzet Szerkeszti: Muray Gábor Szeged is szabad téren A Macskáktól a Bánk bánig, a Marka grófnőtől a dixielandig Ma kezdődik a legrégebbi magyar fesztiválhelyszínen a Szegedi Szabadtéri Játékok. Musical, operett, színház, zene várja a ha­gyományokat kedvelőket. S­ZÍNHÁZ ■ Mm______________________ N em véletlenül indult az első magyarországi szabadtéri nyári fesztivál Szegeden. A gondo­latot épp egy ottani nagy költő, Ju­hász Gyula vetette föl 1926-ban. Akkortájt Európa-szerte egyre di­vatosabbá váltak a hagyományok­ra épülő szabadtéri fesztiválok. A nagy alkalmat és lehetőséget a Fo­gadalmi templom felszentelésére rendezett ünnepségsorozat adta 1930 őszén. Az árkádsorral körbe­vett templomtér kiváló nagyszabá­sú előadások (lásd Az ember tragé­diáját) ideális helyszínének bizo­nyult. Az első darab, a Magyar pas­sió, 1931. június 13-án került szín­re. A háborús éveket leszámítva, azóta nyaranta ismétlődnek az im­már messze földön híres játékok. Az idei rendezvénysorozat épp ma indul a Tisza-parti városban, a Dóm téren, világsikerű Webber­­musical, a Macskák új szereposztá­sával. Kálmán Imre Marica grófnő­je követi július 27-én a műsorban, majd augusztus elején egy tempe­ramentumos török táncjáték euró­pai bemutatóját láthatjuk, Anatólia tüze címen. A Budapesti Operett­színházban táblás házzal sorozat­ban játszott, Rudolf című musical Szegeden is életre kel, míg Szent István-napon a Bánk bánnal tiszte­legnek államalapító királyunk em­léke előtt. A Szegedi Szabadtéri Játékok másik helyszínén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Ghymes indítja a rendezvénysorozatot Messze repülő című lemezük be­mutató koncertjével július 21-én. Egy hét múlva nótaesttel köszön­tik a közönséget, majd augusztus elején Móricz Zsigmond A Zördög című vígjátéka kerül színre. Nem maradnak élmény nélkül a dzsesszkedvelők sem: a Szegedixie dixielandgála augusztus 17-én és 18-án vonzza majd a helyszínre a publikumot. Palotajátékok Puccinivel T­ÁJOLÓ | Kiss_______________________ beutazásra hívja mától a Viseg­­rádra látogatókat a 23. alkalom­mal megrendezett palotajátékok háromnapos programsorozata. Az esemény újdonsága a Királyi bor­udvar lesz, ahol a történelmi Ma­gyarország híres borvidékeinek ne­dűit ismerhetjük meg neves borá­szok ajánlásával, királyi étkek kísé­retében. A látványos történelmi já­tékokat igazi vásári hangulat teszi teljessé, hiszen a három nap alatt számos kézműves árulja majd por­tékáit. A program ma délelőtt fél tízkor ötszáz fős királyi menettel kezdődik Visegrád Fő utcáján. A palotában lovagi tornát láthatunk, de lesz íjászverseny és középkori labdajáték is. A napot, amely a ma­gyar, a cseh és a lengyel király 1335- ös hármas uralkodói találkozójá­nak emlékét idézi, a Szkítia kon­certje zárja. Holnap a lovagi tornát egy hátaslóért folyó hétpróba és a Toldi-vetélkedő színesíti, ezen pet­­rencerúd-kitartásban és malomkő­hajításban mérkőznek össze a legé­nyek. Ezen az estén a Kormorán muzsikája szórakoztatja az egybe­gyűlteket. A vasárnap esti záró hangver­seny már kevésbé kötődik a prog­ramokhoz: ezen ugyanis Horgas Eszter fuvolaművésznő főszereplé­sével Puccini Bohémélete szólal meg Vukán György átiratában. A jazz big bandre és három szólistára készült verzióban Horgas Eszter mellett Fekete-Kovács Kornél trom­bitást, Vukán György zongoristát, valamint a Modern Art Orchestrát hallhatjuk. A Bohémélet mellett Chopin népszerű műveiből is hall­hatunk egy csokorra valót, persze ezt sem a hagyományos módon, hanem a Vukán-Horgas duó tol­mácsolásában. " Árpád vezérre emlékeznek országszerte ÉVFORDULÓ Kiss Eszte­r Vf­ronika_________ A Á­rpád vezér halálának a győztes pozsonyi csatával egybeeső 1100. évfordulója előtt több helyen is tisztelegnek a hét végén. Holnap adják át a Szörényi Levente által be­jegyzett Holdvilágárok Alapítvány - az évforduló jegyében létesített - díját a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol délelőtt tízkor a hét vezérre utalva heten vehetik át az Árpád-pajzsot. Itt szólal meg elő­ször a legújabb Szörényi-mű is, amelyet a zeneszerző - A sziklák meghasadnak címmel - Tóth Kál­mán ’48-as honvéd Árpád sírja cí­mű versére komponált. Lovasbemutatókkal, történelmi előadásokkal, kézműves vásárral várja a látogatókat délután kettőtől a pomázi Magyar Vár Tábor is. Karcsa, Pácin és Kisrozvágy közös emlékezést tart holnap délelőtt tíz órától Pácinon, ahol felavatják a Turul nemzetség szobrát. Dinnyé­sen jurtaállítással, néptáncelőadás­sal, lovasíjász-bemutatókkal, bor­kóstolóval, táncházzal és Tolcsvay Béla koncertjével várják az érdeklő­dőket. Gyálon a Galopp majorban a nemzeti rockzenekarok koncertjei­ben bővelkedő Csaba királyfi feszti­vál már ma este elkezdődik. Itt a holnapi napot, amelyet szintén Ár­pád fejedelem emlékének szentel­nek, Wittner Mária nyitja meg egy­kor. A történelmi Magyarország Árpád nevét viselő községe is fejet hajt vasárnap a honegyesítő fejede­lem emléke előtt, a Nagyváradhoz közeli Árpádon Tőkés László püs­pök hirdeti az igét az ünnepi isten­tiszteleten. Felcsendül az Árpád né­pe című rockopera záródala, lesz­nek kézműves foglalkozások, ro­vásírás-oktatás, jurtaállítás, íjászat, Árpád-kori fegyverbemutató, az előadók között pedig megtaláljuk Bakay Kornélt és Szörényi Leventét is. Este fél hatkor Tőkés László avatja fel az új emlékoszlopot és szenteli meg az Árpád-halmot. Kettő az egyben 2 in 1 - zenészképek címmel látha­tunk kiállítást július 22-ig a Millenáris Fogadó Padlás Galé­riájában. Miles Davis, John Lennon, Yoko Ono, Laurie Anderson, feLugossy, efZámbó, Kiss Tibi képzőmű­vész, illetve­ zenész énjéről is fellebben a fátyol. Jazztergom Hétfőn nyit a tizedik esztergomi dzsesszfesztivál, amely többek közt, Kenny Garettel, a European Mantrával, a Dresch Quartettel, Jeff Andrewszal, Fábián Julival és a Jazz Riffel egy hónapig várja közönségét. Balettest Két balettelőadást is láthatunk ma este a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Carmen és A szív küldi szerelmi játszmákról, ér­zésekről, civakodásokról szóló történetek, a Magyar Balett Színház előadásában. Mozi a téren Hatalmas nappalivá válik mától a Kossuth tér, de Szeged, Pécs, Debrecen és Győr köztereire is rávetülnek a filmkockák. A Tér-Film-Zene fesztiválon az Egy magyar nábobtól az 56 csepp véren át Frakkig széles választék várja a mozizni vá­gyókat naponta fél öttől este ti­zenegyig.

Next