Magyar Nemzet, 2007. október (70. évfolyam, 268-297. szám)

2007-10-31 / 297. szám

írók, költők, lapok tiltáson innen és túl Fesztivál a Kádár-kor független irodalmi csoportjairól a Petőfi Irodalmi Múzeumban Amióta az eszemet tudom, Magyarországon rosszul járnak az órák. A belső órák persze. A Kádár-korban romlottak el, kiestünk az időből, évtizedek múltak el, és minden úgy történt, hogy nem történt semmi. A rendszerváltás után másképp bolondultak meg az órák. Mindenki mindent most és azonnal akart megtenni, meg­kapni. Csak hát mindennek sora van, mint a lepényevésnek. B Varga Ki.Ara________________­ alójában az utóbbi két évben jutott el oda a két legjelentő­sebb magyar írószervezet, hogy el­kezdje rendezvényein feldolgozni a végül is közös irodalmi múltat. Mert az írószövetség elég sokáig közös volt, a Mozgó Világ és betiltá­sa közös volt, és Aczél elvtárs, a SWIllllillM központi bizottság, sőt még Lend­­vai Ildikó is közös volt. Az írószövetség a Bajza-szalon rendezvényein a szervezet történe­tén keresztül birkózik a múlttal, a Szépírók Társasága tavalyi őszi fesztiválján az antológiák történtét elevenítette fel, az idén pedig a Ká­dár-kor független irodalmi cso­portjait mutatta be. A 70-es évektől új generációk jelentek meg a ma­gyar irodalmi horizonton különféle irányzatokkal. A pártvezetés nem engedte, hogy ezek az irányzatok karakteresen, folyóiratok köré cso­portosulva jelentkezzenek, hanem beleszuszakolt mindenkit a Mozgó Világba. A lap ’83-as betiltása a ma­gyar irodalmi élet nagy pillanata volt: a rettentő bajban mindenki együtt volt, olyanok is, akik se ko­rábban, se azután nem értettek egy­mással szót szinte semmiben. Az irodalmi fesztiválon ezt az időszakot Reményi József Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Esterházy Péter és Szőcs Géza elevenítette fel.­­smug Mint mondták, a történtekért senki sem kért tőlük és társaiktól bocsá­natot. TGM a betiltás szocialista viszonyok közti logikátlanságát hangsúlyozta, párhuzamot vonva a mai helyzettel, így alkalma nyílt el­siratni a megszűnt Világosságot és a korábbi Magyar Hírlapot. A kétnapos fesztiválon a renge­teg egykori csoportosulás közül ti­zenkilencről emlékeztek meg rész­letesebben. Többször elhangzott, hogy tételesen többnyire nem vol­tak betiltva az egyes szerzők, csak azt nem akarták, hogy bizonyos al­kotók, előadók együtt jelentkezze­nek. A Fölöspéldány csoport egy időben a Beatricével lépett fel, de a pártközpontban megtalálták a módját a felszalámizásnak. Titkos ügynöki jelentéseket töb­ben is mutattak be a kerekasztal­­beszélgetések résztvevői közül. Majdnem megtudtuk, kit fedett a Fehér Tamás név: ő jelentett a Hét­fői Színházról, de a Fölöspéldány tagjairól is. Újra meg újra elhangzott: egy abnormális rendszerben abnormá­lis viszonyok között az irodalmi csoportosulások tagjai megpróbál­tak normális, szabad emberekként élni, gondolkodni, elhinni, hogy le­írhatják, kimondhatják, amit gon­dolnak, és hogy az meg is jelenhet. Gyakran - mint a Rainer Mária Társaság elődjének esetében is - házkutatások, fenyegetések vetet­tek véget a „létkísérleteknek”. De hiába is utaztunk vissza a hetvenes-nyolcvanas évekbe, foly­ton ott motoszkált a kérdés: de mi lesz ezután a magyar irodalmi élet­tel? Nem hiányoznak a más csapa­tokban focizók, akik egykor ezekbe a régi közösségekbe tartoztak? Ma­rad minden úgy, hogy a nagy baj­ban, valami ellen össze tudnak fog­ni az írók, s aztán megint szétspric­celnek? Vagy sora van ennek is, mint a lepényevésnek.­­ Mi­Kulcs a plébánián Vádli- és identitáserősítő vártúrák - történelem és turisztika­ ­ Major Anita________________ O­mladozó várak meglátogatá­sához hangulatában a leg­megfelelőbb évszak az ősz. Kultu­rális kirándulásain Nagy-Magya­­rországban gondolkodik a 2005 ja­nuárja óta kéthavonta megjelenő, igényes küllemű Várak, Kastélyok, Templomok című, történelmi és örökségturisztikai folyóirat. A Műhely rovatban Varga Kál­mán a II. világháború óta válság­ban levő kastélyok megmentési kí­sérleteit veszi sorra. Magyarorszá­gon közel 800 védett kastély és kú­ria van, s mintegy 160-170 gazdát­lan, funkciótlan, méltatlan feladat­tal terhelt, erősen leromlott vagy végveszélybe került. A magyar kastélyok zöme a mai határokon kívül áll (vagy rogyadozik). Egész­ségesen gondolkodván azt hihet­nénk, e sajnálatos tény növeli a társadalmi felelősségérzetet, „hi­szen az épített örökség, a múlt és a történelmi gyökerek elemi tisztele­te, az identitástudat erősítése kü­lönös motivációt kellene hogy je­lentsen a megmaradt értékek meg­becsülésében”. Ám a programok eddig kellő kormányzati akarat és pénz híján csak részsikereket hoz­tak - tudtuk meg. A Balaton-felvidéki Rezibe ka­lauzol Vándor László, Kupovics Re­náta pedig a Himfyek döbröntei vá­rába, amely Kisfaludy Sándor ver­ses beszélyében is megelevenedik. Az 1990-es évek elején zajlott állag­­megóvás lehetővé tette, hogy várjá­tékokkal ma is ápoljuk a Himfyek erősségének emlékezetét. A Galéria és a Krónika rovat már a trianoni határokon kívüli úti célokat keres: Selmecbányát, illetve Garamszent­­benedek kolostorát mutatja be, il­letve a Bártfára vezető főút felett magasodó (az építkezési leltár sze­rint a meszet nem a kőmíves felesé­gének hamvával, hanem kilencezer tojással megerősített­ Kapi várába invitál. A délkelet-erdélyi régió ko­ra középkori magyar határvédelmi rendszerét foglalja össze a közel­múltban elhunyt Ferenczi Géza ré­gész-történész. Az Útikalauz rovat az egykori Szerémséghez tartozó Tarcal-hegységbe, Rednek és Cse­­rög romjaihoz hívogatja a vándort, tájékozódási szalmaszálként GPS- koordinátákat is megadva. S hogy Alsó-Ausztria se maradjon ki, Josef Schönwalder a Bécshez közeli Perchtoldsdorf várába vezet, olyan praktikus információkkal is szol­gálva, hogy a kulcsot hol keressük. Egyáltalán nem dicső kort idéz fel Suba János. A hidegháború idő­szakában a magyar pártvezetés ma­gáévá tette a szovjet párt helyzetér­tékelését a nemzetközi helyzet fo­kozódásáról, ezért minden erejével a déli védelmi rendszer kiépítésén fáradozott: a határsávban levő drótkerítéseket, aknazárat, óvó- és figyelőhelyeket, harcárkokat - a Rákosi-vonal erődítményeit - veszi számba a cikk. Kilóg a tematikából, de igazi csemege Tatár Sarolta írá­sa, amely a középkori norvég fa­templomokat és azok díszkapuit is­merteti. Ahogy Major Balázs e számban kezdődött sorozata is, amely a Közel-Kelet keresztes hadi­építészetét összegzi. Az Eseménynaptár várak, kas­télyok, történelmi városok prog­ramjait ajánlja, például az I. Sikló­si Történelmi Képregény-kiállí­tást, a szombathelyi Szent Már­­ton-hét rendezvényeit. Végre egy tudományos ismeretterjesztő pe­riodika, amely nemcsak szellemi táplálék kíván lenni, hanem moz­gósít is: vádlinkat és identitásun­kat is erősíti! (Várak, Kastélyok, Templomok, Történelmi és örökségturisztikai fo­lyóirat, Budapest, III. évfolyam, 5. szám. Ára: 585 forint.) Öreg falak az egykor nyüzsgő diákvárosban, Selmecbányán fotó: Tóth Tibor Városkép, örökségvédelem Pénteken építészeti magazin indul a Hír Televízióban __Munkatársunktól___________ * É­pítészeti, urbanisztikai és örökségvédelmi magazin indul a Hír Televízió műsorán Csontos Já­nos szerkesztésében. A kéthetente jelentkező műsor címe - akárcsak a lapunkban olvasható építészetkriti­kai rovatnak - Kő kövön. A maga­zin november 2-án, pénteken 16.05 órakor debütál, ismétlései pedig szombat 8.30 órakor és vasárnap 15.05 órakor lesznek. Milyen események, kiállítások, konferenciák mozgatták meg az utóbbi időben a hazai építészeket, városépítészeket és műemlékvédő­ket? Mi a helyzet az épített örökség­gel a Kárpát-medencében, Európá­ban és a világban? Hogyan alakul a hazai architektúra és a nemzetközi sztárépítészet viszonya? A bemutatkozó adásban a for­­gatóstáb ellátogatott Nagyszeben­­be, Európa egyik idei kulturális fő­városába, ahol a példaszerű óvá­rosi rehabilitáció kapcsán próbált használható recepthez jutni Klaus Johannis polgármestertől és Gutt­­mann Szabolcs főépítésztől. Euró­pa házhoz jön: nemzetközi város­­építészeti biennálét rendezett Bu­dapesten a Magyar Urbanisztikai Társaság. Nyilatkozik Aczél Gábor, Lukovich Tamás, Meggyesi Tamás, Bienerth Gusztáv, továbbá város­építész sztárvendégeik: Jon Lang (Sydney), Larry Beasley (Vancou­ver), Allen Scott (Los Angeles) és Cliff Hague (Edinburgh). Építészet habszivacsból? Futó pillantást vet­hetünk a kapolcsi Országparkra, és nem marad el az építészettörténeti kvíz sem. A magazin építész szakértője Csontos Györgyi, operatőre Bucsek Tibor, Farkas Antal és Novák Lajos, rendezője pedig Dobronay László. 2007. október 31., szerdaKultúra • Mamir Nemzet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanok együttes értékesítésére: ■ Debrecen, Piac u. 63. sz. alatti ingatlan 160/890-ed tulajdoni hányada, ■ Debrecen, Miklós u. 9. sz. alatti ingatlan, ■ Debrecen, Miklós u. 11. sz. alatti ingatlan 324/863-ad tulajdoni hányada, ■ Debrecen, Miklós u. 13. sz. alatti ingatlan 76/198-ad tulajdoni hányada. A pályázatkiíró szerv neve, címe: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, 4024 Debrecen, Piac u. 20. Az ingatlanokra vonatkozó információk: ■ A Debrecen, Piac u. 63. szám alatt található, 9165 hrsz.-ú, „lakóház, udvar” megnevezésű ingatlan 160/890-ed tulajdoni illetősége, amely megfelel a társasháztulajdont alapító okirat szerint az ingatlan összes beépítetlen szabad telekrészének. ■ A Debrecen, Miklós u. 9. szám alatt található, 9171 hrsz.-ú, „lakóház, udvar”megnevezésű, 826 nf nagyságú ingatlanon az utcai épületben 2 lakás és 2 üzlethelyiség, az udvari épületben 2 lakás található, - 49 nf nagyságú élelmiszerüzlet, - 42 m nagyságú órás üzlet, - 37 mf alapterületű, 1,5 szobás lakás, - 53 nf alapterületű, 1 szobás lakás, - 47 m­ alapterületű, 1 szobás lakás, - 35 nf alapterületű, 1 szobás lakás. ■ A Debrecen, Miklós áll. szám alatt található, 9172 hrsz.-ú, „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű, 858 nf terü­letű ingatlan 324/863-ad tulajdoni hányada, amely 322 m2 földterületnek felel meg, továbbá az alábbi társasházi albetétek: 9172/A/4 hrsz. 30 m2 alapterületű lakás, 9172/A/5 hrsz. 46 m2 alapterületű lakás, 9172/A/6 hrsz. 50 m2 alapterületű lakás, 9172/A/7 hrsz. 22 m2 alapterületű lakás, 9172/A/8 hrsz. 2 m2 alapterületű mellékhelyiség, 9172/A/9 hrsz. 12 nf alapterületű kamra helyiség. ■ A Debrecen, Miklós u. 13. szám alatt található, 9173 hrsz.-ú, „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű, 844 m2 területű ingatlan 9173/A/1 hrsz.-on nyilvántartott, 76 m2 alapterületű lakásnak és a hozzátartozó, 323 nf nagyságú föld­területnek felel meg. A pályázat célja: A pályázat célja az alábbi ingatlanok együttes értékesítése minimum 122 455 000 Ft + 12 548 766 Ft áfa (összes földterület: 40 593 830 Ft + áfa, lakás: 59 711 170 Ft, üzlet: 22 150 000 Ft + áfa), azaz összesen 135 003 766 Ft összegű vételárért, azzal a céllal, hogy a nyertes pályázó az ingatlanok beépítését a szerződés aláírását követő 2 éven belül megvalósítja. ■ A 9165 hrsz.-ú, „lakóház, udvar” megnevezésű, a valóságban Debrecen, Piac u. 63. szám alatt található ingatlan 160/890- ed tulajdoni illetőségét, amely megfelel a társasháztulajdont alapító okirat szerint az ingatlan összes beépítetlen szabad telekrészének 24 200 000 Ft + 4 840 000 Ft áfa értékben; ■ a 9171 hrsz.-ú, „lakóház, udvar”megnevezésű, 826 nf nagyságú, a valóságban Debrecen, Miklós u. 9. szám alatt találha­tó ingatlant 51050 000 Ft + 4 430 000 Ft áfa értékben; ■ a 9172 hrsz.-ú, „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű, 858 nf területű, a valóságban Debrecen, Miklós u. 11. szám alatt található ingatlan 324/863-ad tulajdoni hányada, amely 322 m2 földterületnek, valamint a 9172/A/4, a 9172/A/5, a 9172/A/6, a 9172/A/7, 9172/A/8 és a 9172/A/9 hrsz.-ú társasházi albetéteknek felel meg 30 905 000 Ft + 3 090 000 Ft áfa értékben; ■ a 9173 hrsz.-ú, „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű, 844 m2 területű, a valóságban Debrecen, Miklós u. 13. szám alatt található társasháztulajdonból a 9173/A/1 hrsz.-on nyilvántartott, 76 nf alapterületű lakást a hozzátartozó 323 m2 nagyságú földterülettel 16 300 000 Ft + 188 766 Ft áfa értékben. A vételár megfizetésének feltételei: A pályázónak 10 M Ft összeget pályázati biztosítékként be kell fizetnie, és a befizetést bizonylattal igazolnia kell az önkormányzat felé a pályázati anyag részeként. A nyertes pályázó vállalja, hogy 2007. december 20-ig a teljes vételárat megfizeti. A pályázaton nem nyert pályázó részére a pályázati biztosíték összegét az önkormányzat a közgyűlési döntést követő 8 napon belül visszafizeti. A nyertes pá­lyázó által befizetett, 10 M Ft összegű pályázati biztosíték vételárelőleggé alakul át. Amennyiben a pályázat nyertese nem teljesíti a pá­lyázatban általa vállalt kötelezettségeket, a pályázati biztosíték bánatpénzzé alakul át, és az a pályázat kiíróját illeti meg. A pályázat jellege: A pályázat nyilvános, egyfordulós. A részletes pályázati dokumentáció kiváltása: A részletes pályázati dokumentáció megvásárolható a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztálya Debrecen, Piac u. 20.1/69. szá­mú szobájában 30 000 Ft + áfa adatszolgáltatási díj ellenében a pályázati hirdetmény megjelenését követő 7. nap 12.00 óráig. A részletes pályázati dokumentáció tartalmazza: a pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek felsorolását, az értékesítésre szánt ingatlan ismertetését (nyilvántartási adatok, tér­képmásolatok, szabályozásiterv-kivonat stb.), az értékesítéssel kapcsolatos feltételeket, kikötéseket. Egyéb kikötések: Pályázni csak a pályázati felhívásban kiírt ingatlanokra együttesen lehet. Előnyben részesül az a pályázó, aki az általa vállalt beépítést a szerződés aláírását követő 2 éven belül megvalósítja, és a közforgalom számára megnyitott, legalább 300 férőhelyes parkolóházat lé­tesít. Az ingatlanok birtokba adására a bérlők kiköltözését követően, legkésőbb 2008. március 1-jén kerül sor. A pályázat benyújtásának módja, határideje: Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztálya, Debrecen, Piac u. 20.1/69. szoba, „A Debrecen, Piac u. 63. sz. és a Miklós u. 9., 11., 13. szám alatti ingatlanok együttes értékesítése” feliratú, zárt borítékban a pá­lyázati hirdetmény megjelenését követő 21. nap 10.00 óráig személyesen vagy meghatalmazott útján a pályázó nevének megjelölésével. A pályázatra vonatkozó további kérdések benyújtása DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán (4024 Debrecen, Piac u. 20.) történhet a pályázati hirdetmény megjelenését követő 12. nap 9.00 óráig. A pályázók írásban feltett kérdéseire a kiíró minden érintett­nek a kérdésfeltevésben igénye szerint megadott elektronikus vagy postai címre a válaszokat a pályázati hirdetmény megjelenését kö­vető 15. nap 14.00 óráig megadja. Borítékbontás kezdete, helye: A pályázati hirdetmény megjelenését követő 21. nap 10.30 órakor. Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály, Debrecen, Piac u. 20.1/69. szoba. Ajánlati kötöttség időtartama: A pályázati hirdetmény megjelenését követő 120 nap. A pályázat eredményéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése dönt, amely döntést követő 8 napon belül a ki­író a pályázókat írásban értesíti, várhatóan a pályázati hirdetmény megjelenését követő 90 napon belül. Kiíró egyben fenntartja a jo­gát, hogy a pályázat során ajánlatot tett egyik ajánlattevővel se kössön szerződést, és ily módon - akár indoklás nélkül is - a pályáza­tot eredménytelennek minősítse.

Next