Magyar Nemzet, 2008. május (71. évfolyam, 119-147. szám)

2008-05-06 / 123. szám

Papucsállatkák végnapjai A kormányzásban becsődölt Gyurcsány Ferenc jobb híján antifasisztáskodik­ ­ Csontos János T­orpedó! - kiáltott diadalmasan Hiller István a közszolgá­lati kamerába, miáltal mindenki úgy nézett rá, mint lila borjú a virtuális új kapura. Istenem, hát az amőbára gondolt; elvégre nem minden kultuszminiszternek lehet Klebelsberg Kunó-i általános műveltsége: ezt is ikszelgetni kell koc­kás papíron, meg azt is. Igaz, az egyik hadászati játék (talált, süly­­lyedt), a másik meg bekanyarítandó területhódítósdi (ennek van amolyan papucsállatka formája). A gond az, hogy ezt az amőba­vállalkozást maga Hiller alapította Lendvai Ildikóval meg Gyurcsány Ferenccel, állítólag a saját zsebükre, hogy helyet csinál­janak az utóbbi antidemokratikus internetes blogjának. A való vi­lágban aggályosan szokták tudni az emberek, mit és milyen néven alapítanak, elvégre nem érdektelen, hogy mibe ölik az izzadságo­­san megkeresett forintokat. (Igaz, a kormányzó pártok máskor is összekevertek dolgokat, súlyosabb kérdésekben is: például az adó­­csökkentést az adóemeléssel, a pannon pumát a Lajtán inneni laj­­hárral.) Gyurcsány-blog pedig azért kellett, hogy kiiktassák az ide­jétmúlt demokrata visszakérdezéseket a XXI. századi kommuni­kációs rendszerből. Lehetnek ugyanis bármilyen hiperlojálisak a válogatott interjúvalok, mértéktelenül túlbiz­tosítottak a sajtótájékoztatók: mindig be­csúszhat egy-egy gikszer - mondjuk egy való­di keresztkérdés. A bloggal viszont nincs ilyesféle gond: lehet büszke-bátran kinyilat­koztatni, akár naponta változó igét hirdetni, a kellemetlenkedőket meg kimoderálják majd az éber rendszergazdák. Ilyen a szép új „inter­aktív” kormánypropaganda. Most, hogy az amőba állítólag befuccsolt (nem került rá pénz a kormányfő évi sok tíz milliós vagyonnövekményéből, amely vélhe­tőleg kádkőmunkások kizsákmányolásából és célzottan „ócsított” állami áramfelhasználás­ból áll össze), talány előttem, hogy mi lesz a miniszterelnöki blog sorsa. De valahogy nem aggódom: nem olyan torpedóromboló ez, amely a pszeudokisebbségi sorsban csak úgy ukmukfukk elsül­lyedhetne. Mindenesetre még a régi helyről levadásztam azt a be­jegyzést, amely a Népszava kontra gój motorosok műbalhé kap­csán íródott: hol tart népámításilag minden idők leghazugabb mi­niszterelnöke? Az a gyanúm, hogy most épp a kormányzás formá­ját tekintve hazudozik a választóknak (az SZDSZ „konstruktív” kormánypártiságában még annál is mélyebbre süllyedhet, mint eddig): célja a puszta túlélés, hogy legalább a következő népszava­zásig kihúzza a hatalomban. Ahogy - mint kemény fedelek között eldicsekedett vele - ő találta ki a köteles beszéd hisztéria-forgató­könyvét, illetve az ő agyából pattant ki a legutóbbi országgyűlési választásokat megelőző kamukampány; egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy a kirakati radikáljobb sztárjai is az ő voltakép­­­peni politikai zsoldjában állhatnak. Ezt persze soha nem fogjuk fe­héren feketén megtudni: a belső vizsgálatra felkért Kiss Péter majd átnézi a számlákat, s mint ahogy Keller László aláírásával nem fog egyetlen bizonylatot találni, úgy Gyurcsány aláírásával sem kerül majd elő tételes benzinelszámolás. A blogolvasó lépéselőnyben van, holott a népszavazás bejegy­zés még áprilisban született, már utána vagyunk a Gyurcsány elle­ni játék pisztolyos merényletnek is a városligeti MSZP-majálison. (Tudják, ahol a testőrök a merénylőre vetették magukat, a minisz­terelnököt meg nem döntötték a földre, mint más égtájakon, ahol ez elemi követelmény. Nyilván így volt megbeszélve.) Ez itt az ön­kritika helye: kollégáimmal alaposan túlbecsültük a gyurcsányi agytrösztöt. Többször megírtuk, hogy népszerűséghajhász okok­ból ne merje vállon lövetni magát. Nos, arra a pofonegyszerű kö­rülményre nem gondoltunk, hogy ez bizony fájna. Olvassuk Gyurcsányt, önfeledten. „Örülök, hogy sok ismerőssel találkozhattam most a Népszava székháza előtt. A szabadságot, az emberi méltóságot védeni gyűltünk össze, szelíd pikniken szembe­szállni a szerveződő és egyre bátrabban önmagát mutogató újfasiz­mus ellen. Blogtalálkozókról, közös rendezvényekről ismert arcok vettek körül bennünket, csaknem lehetetlennek tűnő időpontban, távol a belvárostól. Több száz embernek fontos volt, hogy ott legyen. Köszönöm nekik!” A szelíd külvárosi piknik nem volt szerveződő: a gyurcsányista törzsvendégek spontán kószáltak arra. A polgárveze­tő Gyurcsány pedig a szabadság, az emberi méltóság védelmezője. „Nincs helye a méricskélésnek, nincs helye azon meditálni, vajon kell-e védeni a Népszavát a gój motorosokkal szemben.” De, van he­lye. Nemrég, mint kiderült, egy szórakozóhely reklámkampányának részeként „diszkriminálták” azt a szőke nőket, amire rákattantak a vulgárjogvédők meg a bulvármédia. A „Tegyünk ki Népszavát az ab­lakba” akciótól röpke méricskélés után több meditáló fórum - pél­dául a Hírszerző - markánsan elhatárolódott. A Népszava az a lap, amelynek a születésnapját a komplett Medgyessy-kormány ünnepel­te, mellékletét pedig az az úr szponzorálja, aki zsebből szokta meg­figyeltetni a politikai ellenfeleket. Hogy a provokatív motorosklub miért csap ingyenreklámot e mélyrepülésben levő lapnak, elképzelni sem tudom. „Nyugodtan mondhatom, ilyen fe­nyegetettséggel szemben a Heti Választ is véde­ném.” Emiatt fájjon Borókai Gábor feje. A Nép­szavával párba állítva lenni legalább akkora öröm, mint amikor az államfő a 168 Órát meg a Kuruc.infót említette egy mondatban. „Ha nem világos, hogy nekünk nincsen megalkudnivalónk az önmagukat tüntetőleg gótnak - nem zsidónak - nevező motorosok­kal, akkor nem lehet csodálkozni, ha majd zsi­dóságukban vagy éppen kereszténységükben kell megkülönböztetni boltosokat, utcákat, művészeket, bankokat.” Bár botcsinálta nyel­vészek azt is bizonygatják, hogy a „gój” jelző nem kirekesztő, mert a héberben „népet” je­lent; ha Gyurcsány nem alkuszik, s a visszájára fordított kirekesztésben hisz, a fennálló vagy frissen meghozott törvények alapján be kellene tiltatnia e névhasz­nálatot. Meg a „gój” szót is, a „gádzsóval” egyetemben. „Minek kell történnie ahhoz, hogy egyesek megértsék: nincs he­lye olyan szervezeteknek a demokratikus magyar közéletben, ame­lyek magukat tüntetőleg nem zsidóságukban különböztetik meg?” Ez a mondat kifogott a bloggeren: mintha a Mazsihiszen kívül min­den szervezetet leseprűzne a demokratikus magyar közéletből. „A végén majd azt kérik, csak hogy nehogy összekeveredjünk, legyenek olyan kedvesek a zsidók esetleg egy sárga csillagot magukra tűzni, és ha be akarnak lépni a motorosklubba, töltsenek ki egy kérvényt, amelyben nyilatkoznak származásukról, vallásukról.” A kormány­zásban becsődölt Gyurcsány Ferenc jobb ötlet híján antifasisz­­táskodik. A gój motorosok éppolyan nagy szívességet tesznek neki, mint a készséges Tomcat. „A tömeg - nagyon helyesen - egyformán üdvözölte azokat a szocialista és szabad demokrata politikusokat, akik eljöttek.” A több száz fős antigójista tömeg tehát változatlanul koalíciópárti. „Jó lenne, ha az önmagát demokratikusnak tartó jobboldal észrevenné, hogy itt nem a szociáldemokrata Népszava mellett kellett kiállni, hanem a józanság, a tisztesség, az emberség, a szabadság mellett.” Demokraták nem szívesen asszisztálnak antidemokratikus cirku­szokhoz. A Népszava meg úgy szociáldemokrata, ahogy én balettművész vagyok. Motoros demonstrációkat szabályozni kor­mányzati feladat - a zsidóság érzékenységét politikai célokra fel­használni nem. „És ha támadnak, akkor zsidók meg cigányok meg Népszava-pártolók, de ha kell, románok, szlovákok, jobb- vagy bal­oldaliak vagyunk, azaz egész egyszerűen csak demokraták.” De gyurcsányisták semmi szín alatt. Ez itt az önkritika helye: kollégáimmal alaposan túl­becsültük a gyurcsányi agy­trösztöt. Többször megírtuk, hogy népszerűséghajhász okokból ne merje vállon lö­vetni magát. Nos, arra a pofonegyszerű körülményre nem gondoltunk, hogy ez bizony fájna ÉN NEM TUDOM... a Kristóf Attila________________________________________________­­ki a leghülyébb. Én nem tudom, de re­ménykedem benne, hogy a csupa jóindulat Emesét végül felveszik a Budapest Bankhoz, s bankárhoz méltó fize­tést kap majd kifinomult ötleteiért. Aki nem tudná, miről beszélek, annak elárulom: Emese a bank tévés reklámfigurája, s a kor divatja szerint már-már vonzóan hülye. Egyébként is, a hülyeség trendi. Képernyőnk tele van vele, s ha azt hinnénk netán, hogy ránk nem ragad, tévedünk. Persze, fogal­munk sincs, miképpen jött létre ez a helyzet: a legalapvetőbb dol­gokból árad a hülyeség, legyen szó politikáról, reklámról, kultúráról. A nagyérdemű közönség pedig dübörgő tapssal üdvözli a sztárrá lett eszementeket. Aligha volna érdektelen egy vetélkedő a leghülyébb magyar címért, új csillagok tucatjai születhetnének. Nézettség szempontjából immár az biztat a legnagyobb sikerrel, ha hülyének néznek bennünket. Csodálatos, hogy ebben kitűnő partnerek va­gyunk. Úri Geller utódkereső műsorában volt egy „mentalista”, aki úgymond képes rá, hogy a lelkét kiléptesse a testéből. Partnere egy rémült hölgy volt, aki borzongva vette tudomásul, hogy a Mester „asztrál teste” ott áll mögötte, s képes bármikor kioltani a bal kezé­ben tartott gyertyát. „Emelje magasra a jobb kezét - mondta a síri hang -, aztán ejtse le. Ez lesz a jel, s a gyertya kialszik...” A parancs­szó elhangzott, a hölgy leejtette jobb kezét, a gyertya rezzenéstelenül égett tovább, miközben a nézőtéren feldübörgött a taps, mivel az ott akkreditáltak tudták, hogy a mutatvány sikertelensége az őszinteség jele, és a manipuláció teljes hiányára utal. Ezzel együtt sok olyan ember van, aki saját bevallása szerint azt utálja a legjobban, ha hülyének nézik. Ez a vallomás azt is jelenti: sokkal jobban viselem, hogy hülye vagyok, mint azt, ha hülyének néznek. Tény és való: a saját hülyeségünket könnyű elviselni, mind­addig, amíg nem szembesülünk vele. Viszont van ennek egy hátul­ütője is: aki szándékosan tetteti hülyének magát, az kifejezetten örül, ha hülyének nézik. Haszonelvűség irányítja. Ha ebből a szempontból megvizsgáljuk a magyar populáció vi­selkedését, érdekes megállapításokat tehetünk. Például az MSZP (hajdan az MSZMP) korifeusai nemcsak hogy hülyének nézték az ország népét, de eme feltételezett állapotában meg is tartották. A lakosság ezt minden további nélkül tudomásul vette, és sok-sok éven át hülyének tettette magát, így azt is lehetetlen volt megálla­pítani, hogy ki kit ver át, ugyanis a tettetett hülyeség állapotában bárki boldogan, teljes szellemi fölényének tudatában élhet, de ugyanúgy vélekedhet a másik fél is, aki hülyének nézi. Ezen az ala­pon születtek aztán a szocialisták (régebben a kommunisták) nagy választási sikerei, és senki sem emelhetett kifogást. Jött azonban Gyurcsány a maga sajátos öntudatával, ami csakis arra az elképze­lésre épülhet, hogy általában a többiek hülyék. Politikai marke­tingjét arra alapozta, hogy a magyar populáció sík hülye, s ez egy­általán nem zavarja, mivel észre sem veszi. Hogy eme feltevésnek volt-e valóságos alapja, most ne firtassuk. A baj akkor történt, amikor Gyurcsány szűk, de pletykára hajló körben beismerte ön­maga és pártja hazugságait, s ezzel mintegy tudomására hozta vá­lasztóinak, hogy hülyének nézi őket. Nos, ez az, amit az emberek leginkább nem szeretnek. Erre a leg­hülyébb is felkapja a fejét. Erre rímel a „hülye azért nem vagyok” szlogen. Hogy ez lesz-e nagyeszű miniszterelnökünk bukásának el­sődleges oka, én nem tudom... 2008. május 6., keddNézőpont ■ Magyar nemzet Kormánya válogatja M­oyu­schky László__­_____________________________________ A miniszterek egy évet adnak Brownnak -­olvasható a londoni Times szalagcímében. Mármint Gordon Brown miniszterelnöknek, aki a Munkáspárt történetében csaknem páratlan arányú vereséget szenvedett az Ang­liában és Walesben tartott önkormányzati választásokon. A kor­mánypárt katasztrófájára a londoni főpolgármester-választás tet­te fel a koronát. A vereségnek igazi demokráciában következménye szokott lenni. Ha a kormány általános választáson veszít, természetesen azonnal mennie kell. De vannak olyan helyzetek, amikor a kor­mány vagy személy szerint a miniszterelnök annyira népszerűt­lenné válik, hogy további kormányzása már nem egyeztethető össze a demokrácia eszméjével, még ha alkotmányosan igazolha­tó is. Gordon Brown a brit alkotmányos szabályok értelmében a legutolsó általános választástól számított öt éven belül nem köte­les új választást kiírni, bár megteheti, amikor csak akarja. De a közvélemény szemében bukott miniszterelnök, saját lelkiismere­tén kívül pártjának, a kormányfrakciónak és minisztertársainak is felelősséggel tartozik. Tegyük hozzá, a kormányképviselők és a miniszterek nem szent életű lovagok, magatartásukat, cselekede­teiket erkölcsi és ideológiai meggondolások mellett (sőt előtt) sa­ját érdekeik határozzák meg. Nem jó érzés olyan időben udvarol­ni a szavazóknak választási kampány idején, amikor népszerűt­len, bukásra álló kormány frakciójához tartozik az ember. Nem kellemes miniszterként osztozni a kabinet kollektív felelősségé­ben, amikor a közvélemény úgy látja, hogy a kormány hibát hibá­ra halmoz. Nem jó matróznak lenni a süllyedő hajón. Ez a Times cikkének magyarázata. A Munkáspárt tíz éven át hozzászokott, hogy természetes kormánypártot látnak benne, a torykban pedig természetes - és valljuk meg: elég gyámoltalan - ellenzéki pártot. Ez a helyzet kezd alaposan megváltozni. Sok munkáspárti politikus kezd arra a következtetésre jutni, ha a leg­közelebbi általános választáson mandátum nélkül marad, azt nem David Cameron konzervatív vezetőnek, hanem saját miniszterel­nökének köszönheti. A miniszterek nem akarják, hogy a legké­sőbb 2010-ben esedékes választásra levitézlett kormányfő vezesse őket. Ha pedig új vezetőt akarnak pártjuk élén, annak legalább egy évre van szüksége, hogy maga mellé állítsa a közvéleményt. A mi­niszterelnök menesztheti az ügyetlen vagy renitens minisztert. De a pártfrakció is menesztheti a népszerűtlen miniszterelnököt. Brecht írta gúnyosan: „Ha egyszer a nép elveszti a kormány bi­zalmát, akkor a kormány választhat magának új népet.” Ebből nem mindig és nem mindenütt következik, hogy ha a kormány vagy épp a miniszterelnök veszti el a nép bizalmát, akkor a nép vá­laszthat magának új kormányt­­ vagy, ahol az alkotmány szigo­rúan időponthoz köti az általános választást, ott legalábbis új mi­niszterelnököt kínálhat az uralkodó párt, ezzel is mentve a veszett fejsze nyelét. Robert Mugabe heteken át nem engedte, hogy a min­den csalás és megfélemlítés ellenére elszenvedett választási vere­sége hírét közzétegyék. Választás ide, bizalom oda, ő még mindig elnök. Magyarországon a nem túl távoli múltban egy miniszterel­nök bizalmasai, mondhatni politikai testőrsége körében ciniku­san beismerte, hogy pártja éveken át tartó hazudozás és a gazda­ság félrekezelése eredményeként győzött, és ezzel enyhén szólva sokakat magára haragított. Sok helyütt, ha ilyesmi történik, a kor­mányfőt saját pártja, munkatársai kényszerítik távozásra, mégpe­dig azonnal. Ez történt például Angliában Anthony Edennel, Margaret Thatcherrel, Tony Blairrel, bizonyos értelemben Edward Heathszel és James Callaghannel. Könnyen lehet, hogy ez fog történni Brownnal is. Egyik miniszterelnök tudomásul veszi, hogy megbukott, veszi a kalapját, és megy. A másik, látva a bukást, veszi a kalapját, és marad. Kormánya válogatja. T­OLLHEGYEN Egy mély baloldali 88 Puhár­ György___________________________________­______ A városligeti játék pisztolyos fiatalemberről kiderült, hogy mélyen meg­­győződéses baloldali. Ezt ő mondta a rendőröknek, s azt is, hogy a sze­génységre szerette volna felhívnia a figyelmet. Később cselekedetét a tás­kájában Marx Tőkéje mellett talált, kibontott üveg whiskyre fogta. Utóbbi porig rombolja a feltételezést, hogy a „merénylő" a Jobbik vagy a Magyar Gárda soraiból érkezett az MSZP-majálisra. Baloldali a műmerénylő, aki majdnem a frászt hozta a Gyurcsány-beszédet ájtato­­san hallgató pártnyugdíjasokra. (Érdekes észrevétel, hogy az akció során legkevésbé a pártelnök arcán lehetett aggodalmat fölfedezni...) Cikkek, nyilatkozatok garmadája jelent meg a témáról, ám a marxos-whiskys változat valahogyan nem került a megmondóemberek tollára. A HavariaPress volt az első, amely rácsodálkozott a baloldali ember táskájának tartalmára. Ami azért mégiscsak figyelemre méltó. Magát a magyar belpolitikát a jelek szerint nem befolyásolták a tör­téntek. Itt már sok meglepetés nem várható, csak a további zűrzavar, ami nálunk a politikacsinálás meghatározó eleme. Minél nagyobb a káosz, annál nagyobb az ügyeskedők esélye. Ez egy ilyen ország. Elég csak rápillantani a legújabb Gyurcsány-kormány névsorára. A marxos-whiskys ember is része immár ennek az undorító történet­nek. És hol van még a vége?

Next