Magyar Nemzet, 2008. augusztus (71. évfolyam, 209-237. szám)

2008-08-30 / 237. szám

M Magyar N­emzet­i Magazin 2008. augusztus 30., szombat Blokád alatt a vásárosnaményi Agrana cég sűrítményüzeme. Arra még nem volt példa, hogy egy mezőgazdasági ágazat hatékonyan tudjon működni átgondolt országos termeléspolitika nélkül Ha Szabolcs, akkor alma. Szép, piros, zamatos, egészséges. Ha Szabolcs, akkor szegénység. Minősíthetetlenül alacsony felvásárlási árak, hitelektől fuldokló, önmagukat és családjukat végsőkig kizsákmányoló gazdák, fillérekért dolgozó feketemunkások ezrei. Kiszolgáltatottság a felvásárló kénye-kedv­ének. Annak az Agrana-csoportnak, amelyik néhány évtized alatt a padlóra küldte a magyar cukoripar jó részét, s könnyen lehet, most a sűrítmény gyárak bezárását fontolgatja.­ ­Már a hetvenes években is tudták, hogy a magyar gyümölcsösök ültetvényszerkezete nem versenyképes M Dombi Margit_______________________________________ F­ejes János vásárosnaményi gazda érett gyümölcstől roskadozó fái az Agrana sűrítményüzeméhez vezető bekötőúttal szemben áll­nak. A gazda azonban nem a bő termést szüreteli, hanem hajnal óta ott áll traktorával és vagy kétszáz társával együtt a sok százmilliós állami támogatással felújított naményi üzem bejárata előtt, ahova kamion se be, se ki.­­ Persze hogy nem engedhetünk. Keménynek kell lennünk, mert ha most hagyjuk magunkat belekény­szeríteni a gyalázatosan alacsony árba, jövőre nyolc fo­rintot sem adnak az almánkért - sommázta az össze­csengő véleményeket a hatvanas évei derekán járó fér­fi. Gyönyörű piros almát termő - ráadásul minimális permetezést igénylő, rezisztens fajtákból álló - ültetvé­nye gyümölcseit hogy is adná oda bagóért. A betegsé­geknek ellenálló, korszerű fajtákból 35 holdnyit telepí­tett néhány éve, ám az étkezési minőségű alma jelentős részét évről évre kénytelen ipari almaként értékesíteni. A dél-amerikai és észak-afrikai termőhelyekről érkező olcsó gyümölcs kiszorítja a magyar termést. Rácz Imre balkányi gazda azt hánytorgatja, hogy öt-hat évvel ezelőtt kifejezetten léalmatermesztésre szánt facsemetéket helyeztek ki a termelőkhöz azzal az ígérettel, hogy rendes áron átveszik termésüket. Most meg úgy néz ki, mintha nem is lenne szükség a hazai léalmára.­­ Már a fák kihelyezése is megért egy misét. Öt­­ven-hatvan százalékos állami támogatással hétszáz fo­rintért adták a piacon amúgy 350-400 forintért kapha­tó csemetéket, majd az önerővel nem rendelkező gaz­dától mindjárt az első évben levonták a teljes hitelt a be­szállított gyümölcs árából. Torma Imre beregdaróci almatermesztő is ponto­san így járt, vagyis mindjárt az első évben levonta tőle az Agrana a kihelyezett facsemete árát. De azt mondja, ő ennek ellenére viszonylag könnyebb helyzetben van, mert a gazdálkodásához szükséges többi kölcsönt - összesen 13 millió forintot­­, igaz, kínkeservesen, ta­valy sikerült kinyögnie. Nem ilyen szerencsés Debreceni Károly szatmárcse­­kei gazdálkodó, aki több millió forint adósságot görget reménytelenül.­­ Az a gond, hogy a winkes (a Wink az Agrana gyá­rait korábban birtokoló és léalmatermelés céljából fa­csemetéket kihelyező társaság - D. M.) ültetvények ter­hei nem csak azokat nyomják, akik hitelből állták az önrészt. Azok is termelési kényszerhelyzetben vannak, akik ki tudták fizetni a 40-50 százaléknyi önrészt. Ugyanis az állami támogatást csak úgy kaptuk meg a telepítéshez, ha tízéves művelési kötelezettséget vállal­tunk. Ehhez jönnek a termelési hitelek, hiszen a tavalyi fagy- és aszálykár miatt szinte kivétel nélkül mindenki forgóeszközhitelek felvételére kényszerült. Igen sokan gazdálkodnak úgy is, hogy a felvásároló meghitelezi a növényvédő szert, a trágyát, majd levonja az alma árá­ból. Tíz-egynéhány forintos almaár mellett ezek után mi marad? - kérdezi karját széttárva. A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Ma­­gosz) hetekkel ezelőtt figyelmeztetett rá, hogy az ak­kor még csak suttogó propagandával terjesztett nyolc-tíz forintos felvásárlási ár köszönő viszonyban sincsen a minisztériumi és egyetemi számításokkal is alátámasztott 30-35 forintos előállítási költséggel. Felkérték hát Gráf József mezőgazdasági minisztert, közvetítsen az ellenérdekelt felek között. A miniszter ment, tárgyalt, hi­vatalosan meg is fogalmazódott egy 15-20 forintos ár, azonban ezt Jakab István, a Magosz elnöke és Bu­dai Gyula szövetségi igazgató a termelők képviseleté­ben elfogadhatatlannak minősítette. Bejelentették, hogy a harmincforintos ár kiharcolása érdekében blokád alá helyezik a feldolgozókat. A meghirdetett demonstráció előestéjén Budai a követelést még a miniszterhez írt levéllel is megfejelte, amelyben fel­emlegette a feldolgozóknak kifizetett sok százmillió forintos fejlesztési támogatást, a jelenleg is „ketyegő” támogatásokat, és felszólította az agrárminisztert, hogy gyakoroljon nyomást a feldolgozókra a szub­venciók felülvizsgálatával, illetve a kifizetések felfüg­gesztésével. A miniszter nem ért rá válaszolni, helyet­te Gőgös Zoltán államtitkár állt ki keményen - nem a magyar termelők, hanem a külföldi tulajdonú feldol­gozók védelmében. Kijelentette, hogy a magyar kor­mány nem hajlandó megzsarolni a honi pénzből fej­lesztő külföldi tulajdonosokat. A kemény mondato­kat kemény válasz követte: a termelők először az Ag­rana vásárosnaményi és anarcsi üzemeit vették éjjel­nappali blokád alá, majd az Eszat Kft. mátészalkai feldolgozója következett. Augusztus 25-én, hétfőn hajnalban háromszáz munkagép és személyautó vo­nult a vásárosnaményi üzem elé, beszorítva a telep­helyre tucatnyi kamiont, amelyek azért érkeztek, hogy sűrítményt szállítsanak az üzemből. A Magosz tárgyalódelegációja pedig nemet mondott Szigeti Ist­ván helyi igazgató azon kérésére, hogy engedjék ki a szerinte üres kamionokat, mert benn­tartásuk tovább növeli a piaci gondok miatt amúgy is tetemes költsé­geket. A vásárosnaményi blokád résztvevői, látva az ud­varon sorjázó szép zöld Scaniákat, úgy vélik, meglepő lenne, ha üresen várakoznának. Felmerült az a gyanú is, hogy blöff az egész árháború, az Agrana már be­hozta a kínai sűrítményt, és megkezdte feljavítását a sűrítményüzemben. Erre azonban nincs bizonyíték, a szóbeszéd elhal, majd az elkeseredést némiképp eny­hítendő elterjed a hír: a CBA átveszi az ipari almának szánt, ám étkezési minőségű gyümölcsöt kilónként nyolcvan forintért, a felvásárlást a Magosz megszer­vezi. Aztán az újabb biztatás: az érdekképviselet fel­vette a kapcsolatot a lengyel parasztszövetséggel, és kiderül, nem igaz a feldolgozók által terjesztett infor­máció, miszerint a lengyelek odaadják 6-7 eurócen­­tért a léalmát. Kedden, Jakab István és Tilky Attila fe­hérgyarmati országgyűlési képviselő varsói egyezte­tései nyomán az is kiderült, a lengyeleket meg azzal etették, hogy a magyarok adják bagóért az almát. Ja­­kabék megállapodásra jutottak a lengyel parasztszö­vetséggel arról, hogy itt is, ott is folytatódik a feldol­gozók elleni blokád - a lengyelek 11, a szabolcsiak három üzemnél bénították meg a közlekedést -, és arról is egyeztetnek, hogy 12 eurócent alatt egyik or­szág termelői sem adják a léalma kilóját. A lengyel ér­dekképviselet vezetőit és a magyar delegációt fogadta a lengyel agrárminiszter is, és Tilky Attila tájékozta­tása szerint arra szólította fel őket, hogy bővítsék ki a lengyel-magyar érdekszövetséget a szlovákokkal és a csehekkel. A varsói tárcavezető azt is bejelentette, hajlandó képviselni a gazdák által követelt 12 euró­­centes árat a feldolgozóüzemekkel szemben. Közölte, hogy berendeli vizsgálatra az Agrana által gyártott sűrítményt, és kezdeményezi az Európai Uniónál, hogy a 400 ezer tonna sűrítményt az EU-ba szállító Kína kerüljön át a 14 százalékos kedveményes vám­tarifából a 18 százalékosba. Megkérdeztük a honi tárca sajtófőnökét, Dékány Andrást, lát-e esélyt arra, hogy az érdek-képvi­seleti kapcsolatfelvétel nyomán a két tárca együttesen harcoljon ki némi piacvédelmet saját termelői részére az Európai Unió illetékes szerveinél. Dékány azonban lehűtötte vérmes reményeinket, mondván, nem gon­dolja, hogy a nemzeti minisztériumoknak bármiféle rá­hatásuk lehetne a piaci viszonyokra és árakra. Sőt Jakab István időközben telefonon érkező tájékoztatását is cá­folta, miszerint a lengyel gazdák nem adják 12 euró­­centnél alább a gyümölcsöt. Ő ugyanis az MTI tudósí­tása - és nem varsói képviseletünk tájékoztatása! - alapján úgy tudja, a lengyel almások boldogan szaba­dulnak meg az almától hét eurócentért, mert nekik ennyiből is kijön a gyümölcs kilójának előállítása. Azt az információnkat, hogy Lengyelországban a hét köze­pén már 11 sűrítményüzem volt blokád alatt, amelyek­be egyetlen kiló alma sem ment be, és egyetlen kamion sűrítmény sem jött ki, a sajtófőnök nem kommentálta. Fellapozzuk Harcz Zoltán, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezető-he­lyettese által készített munkaanyagot, amelyből kide­rül, hogy a léalma önköltsége kilogrammonként nem 15 és nem is 20, hanem 34 forint. Az anyagban szó van még a német léalmapiacról, a magyar sűrítményex­portról, a mintegy 400 ezer tonnányi kínai sűrítmény európai piacon történt megjelenése okozta sokkról. Sok mindenről, csak arról nem, hogy az alma előállítása ke­vesebbe kerülne annál a 30 forintnál, amelyet a terme­lők szeretnének megkapni érte. Ezek után végképp nem értjük a minisztérium hivatalos álláspontját, mi­szerint a sok-sok állami támogatást elnyelő feldolgo­zókra történő nyomásgyakorlás olyan zsarolás lenne, amely egy magára valamit is adó európai kormány ré­széről nemcsak kerülendő, de egyenesen tilos. Pedig piacgazdaság ide, áruk szabad áramlása oda, arra még nem volt példa, hogy egy mezőgazdasági ága­zat hatékonyan tudjon működni átgondolt országos termeléspolitika nélkül - véli Pethő Ferenc, az újfe­hértói almakutató állomás egykori igazgatója, nyugal­mazott egyetemi tanár, aki emlékeztet: a húszas évek­ben igenis kötelezték a cégeket bizonyos eljárásokra. Például a Krausz növényvédőszer-gyárnak előírták, ad­ja ki kipróbálásra a műtrágyát a gazdáknak, mert a hi­vatal csak ezután engedélyezi az új termék bevezetését. A ma is aktívan gazdálkodó idős professzor szilvaszü­ret közben fogad, és felidézi, hogy az első világháború végéig Magyarország gyümölcsöskertje a Partium - azon belül is leginkább Szatmár és Nagyvárad környé­ke - volt. Trianon után ezekből a kertekből többé nem érkeztek gyümölcsszállítmányok a budapesti piacokra, helyüket az amerikai alma foglalta el. Az agrárvezetés azonban úgy gondolta, ez így nem lesz jó, a tradicioná­lis magyar gyümölcstermesztés nem adható fel telje­sen. Szakembereket küldtek szét szerte az országban, mérjék fel, hol lehetne a kiesett gyümölcsösök helyett újakat telepíteni. A Tisza mentét Tokajtól Vásárosna­­ményig Okalyi Iván agrármérnök járta be, szorgalma­san összeírta azokat az ősgyümölcsösöket, amelyekbe gazdáik csak szüretelni jártak, mert az alma, szilva, cse­resznye és dió magától megtermett. Ezeken a vidéke­ken - és persze a Zalai-dombságon - kezdődött meg aztán a gyümölcs, zömében alma telepítése. Ennek eredményeként a húszas évek végére jelentős ültetvé­nyek jöttek létre, majd további fejlesztésekre sarkallt, hogy az ültetvények kialakításához állami támogatást kaptak a gazdaságok, a községeket pedig faiskolák fenntartására kötelezték. Később - kizárólag szakta-

Next