Magyar Nemzet, 2008. november (71. évfolyam, 300-326. szám)

2008-11-15 / 312. szám

Máshol halhatott meg a kislány A miskolci speciális mentők vezetője szerint szinte kizárt, hogy a kétévesen eltűnt emődi kislány ott hunyt el, ahol kedden meg­találták feltételezett maradványait. A rendőrség soronkívülisé­get kért a csontok szakértői elemzésében, így két héten belül ki­derülhet, hogy valóban Tóth Paula maradványai kerültek-e elő.­ ­ Berta______________________________ M­ ég azok a kollégák se tudják pontosan, hogy jártak-e azon a helyen, ahol kedden felfe­dezték a gyermekcsontokat, akik egy évvel ezelőtt részt vettek az el­tűnt emődi kislány keresésében - mondta kérdésünkre Nagy Sándor, a miskolci rendőrkapitányság szó­vivője. Hozzátette: a kétéves Tóth Paula kutatását szervezők annak idején bizonyára alapos indokkal döntöttek a keresés hatóköre, helye és módszere mellett. Nehezen kép­zelhető el, hogy egy kétéves gyer­mek ilyen messze, három kilométer távolságra eljutott volna az akkori időjárási körülmények közt és azon a terepen - hangsúlyozta a szóvivő. A legfontosabb feladat most a cson­tok genetikai elemzése, amely leg­hamarabb két héten belül készül el, még akkor is, ha soron kívül végzik el a vizsgálatot. Nagy Sándor meg­erősítette, hogy továbbra sem jött szóba bűncselekmény elkövetése, de még változhat a helyzet. Már csak azért is, mert eddig mindössze öt csontot - egy fél bordát és négy koponyadarabot illetve egy kis­­kabátot találtak meg. Ráadásul még azt sem lehet tudni róluk, hogy mi­óta feküdhettek ott. Lehóczki László, a Spider Mis­kolci Speciális Felderítő- és Mentő­­csoport vezetője lapunknak el­mondta, hogy hideg, esős idő volt a kislány eltűnése utáni napokban, ami nagyban nehezítette a kutatást. Azon a helyen pedig, ahol a cson­tokra bukkantak, azért nem jártak a speciális mentők, mert még felnőtt­nek is szinte járhatatlan a terep, nemhogy egy gyermeknek, és túl messze van az eltűnés helyétől. Ugyanakkor a levegőből is kutattak a nyomok után, és onnan biztosan észrevették volna. Amint a rendőrség szólt a csontokról, a speciális mentők azonnal a helyszínre siettek, és nagyjából 150-200 méteres kör­ben újra átfésülték a területet - fejtette ki Lehóczki. Főként föld­túrás, vagyis bűncselekmény nyo­mát, illetve további maradványo­kat kerestek, de semmit nem talál­tak. A legvalószínűbbnek így az tűnik, hogy vadon élő állatok hur­colhatták a csontokat arra a helyre - mondta a vezető. Lehóczki Lász­ló is leszögezte, hogy most a leg­fontosabb a DNS-elemzés, hiszen csak a vizsgálati eredmény birto­kában lehet biztosabbat tudni. Arra a kérdésre egyelőre nem tudott válaszolni a rendőrség, hogy mi lesz a 2,5 millió forint nyomra­vezetői díjjal. Ezt a Borsod megyei rendőrfőkapitány tűzte ki a kislány tavaly szeptemberi eltűnése után annak, aki érdemi információval szolgál a gyermek hollétéről. Öngyilkosság segítőkkel Interneten keresett társakat tettéhez egy budaörsi fiatal Meghiúsult, de súlyos sérülésekkel végződött az az öngyilkossági kísérlet, amelyhez egy diák interneten kért segítséget. Somogy­­sárdon egy rendőr vetett véget önkezével életének még szerdán. HÍRÖSSZEFOGLALÓ T­izenéves diákok akarták halál­ba segíteni hasonló korú tár­sukat nemrég Budaörsön, az ön­­gyilkosság végül meghiúsult, de egyes hírek szerint súlyos sérülés­sel végződött. Az áldozat és a két másik fiatal korábban nem ismer­ték egymást, az interneten találtak egymásra. Beluzsárné Belicza And­rea, a Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletese kérdé­sünkre közölte: Sz. Á. nagykovácsi fiatalt és társát csütörtökön gyanú­sítottként hallgatták ki öngyilkos­ságban való közreműködés miatt, ami már bűncselekménynek szá­mít, és akár öt év szabadságvesz­téssel is sújtható. A történtekről csak annyit tudni, hogy november 8-án, a budaörsi kőhegyi kápolna melletti sziklás területen egy T. K. monogramú budaörsi lány akart meghalni a világhálón verbuvált társai együttműködésével. Az ügyet kiemelten kezeli a ha­tóság, ezért is vette át a nyomozást a Pest megyei rendőrség bűnügyi osztálya. Hasonlóval még nem ta­lálkoztak a rendőrök, akik a to­vábbi esetek megelőzése érdeké­ben megbeszélést tartanak az ön­­gyilkosság és az internet kapcsola­táról a budaörsi önkormányzat épületében december 16-án. A találkozóra minden érdeklődőt várnak. Egy maroklőfegyverrel önkezé­vel vetett véget életének szerdán reggel Somogysárdon egy harminc­­három éves rendőr zászlós. A So­mogy Megyei Rendőr-főkapitány­ság közleménye szerint a futárszol­gálatot teljesítő rendőr haláleseté­nél kizárható az idegenkezűség. Meghívó A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány meghív minden érdeklődőt rendezvényére Az egyházi élet újjászületése Kárpátalján, 20 éves a misszió. Előadó: Dr. Paskai László, bíboros Időpont: 2008. november 28. (péntek) 17 óra Helyszín: Tamás Alajos Közösségi Ház (IL Budapest, Römer Flóris u. 4.) Egyben tájékoztatjuk, hogy a 2007. évi 1%-os adományból kapott 19 849 922­ forintot az Alapítvány az alábbi kiadásokra fordította: •Ungvári, munkácsi, nagyszőlősi, técsői, viski rászorulók étkeztetése (idősek, gyerekek, betegek): 17 750 000­ Ft • Egyetemisták számára fenntartott kollégiumok támogatása: 1 860 000- Ft • Munkácsi Szt. István Líceum működési támogatása: 239 922- Ft (egyéb támogatásból összesen: 2 500 000- Ft) Kérem, fogadja el meghívásunkat! Kacsó András a kuratórium elnöke 2008. november 15., szombatKrónika Keresztrejtvény ír f­el. Terjed a szalmonella Már százharminc gyermek betegedett meg a Dunántúlon ___G. Juhász Judit___________________ E­gy nap alatt negyvennel több szalmonellaszerű megbetege­dést jelentettek a dél-dunántúli ré­gió több óvodájában és iskolájában, tegnapra a fertőzöttek száma elérte a százharmincat - tájékoztatta la­punkat Szűcs Mária járványügyi osztályvezető. A hasmenéssel, há­nyással, hányingerrel, lázzal orvos­hoz fordulók többsége kisiskolás és óvodás gyerek, alig néhány felnőtt akad közöttük. Tízen szorultak kór­házi kezelésre, többen közülük teg­nap hazamehettek. A szakember el­mondta: az érintett intézmények konyháiban fertőtlenítő takarítást rendeltek el, az iskolai vizesblok­kokban, étkezőkben kézfertőtlení­tőket helyeztek el, a konyhai dolgo­zókon székletszűrést végeztek. Mint ismert, egy nappal koráb­ban négy Somogy megyei iskolában és egy pécsi óvodában hetvenhat esetről tudtak. Az első megbetege­déseket november 5-én jelezték a tisztiorvosi szolgálatnak, ahol azóta gyűjtik és elemzik az információ­kat, s az érintett településekről vett minták igazolták a szalmonella kór­okozójának jelenlétét. Ellenőrzik a helyi konyhából a környékbeli ok­tatási intézményekbe szállított éte­leket, igyekeznek kideríteni, hogy van-e összefüggés a megbetegedé­sek között, vagy egymástól elszige­telten jelentkezett a fertőzés. Ered­mény jövő hét elejére várható. Gelencsér János, a görgetegi álta­lános iskola és a rinyaszentkirályi tagintézmény vezetője lapunknak elmondta: Görgetegen nem volt megbetegedés. Rinyaszentkirályon viszont - ahol fertőzés miatt több gyerek nem ment iskolába - múlt csütörtökre és péntekre szünetet rendelt el. EGY ÉJSZAKA A HAJLÉKTALANOKÉRT. Civil szervezetek, hajléktalanellátással foglalkozó intézmények, fedél nélküli írók, képzőművészek, amatőr színjátszók, zenészek és szimpatizánsok vettek részt tegnap este az Egy éjszaka a hajléktalanokért rendezvényen Budapesten, a Felvonulási téren. A résztvevők a társadalom és a döntéshozók fe­lelősségére hívták fel a figyelmet. A gazdasági válság miatt tömegek kerülnek lehetetlen helyzetbe, közben a kor­mány azt tervezi, újabb pénzt von el a szociális ellátórendszerből. (G. J. J.) fotó: hegedűs Márta Froclizás : Ludwig__________________ Froclizásnak nevezte a kor­mánypárti napilap az I. kerü­leti önkormányzat változtatási tilalmát a Dísz térre. A Vár­kerület polgárai ezzel szemben azokat az „építészeti” terveket tartják froclizásnak, amelyek­kel a volt Honvéd Főparancs­nokság épületét akarták „hely­reállítani”. Életét vesztette egy darukezelő Munka közben rosszul lett és meghalt egy darukezelő teg­nap Budapesten, egy építke­zésen. A daru egy konténert emelt a magasba, egy ház fa­lának ütközött, de az épület­ben csak kisebb kárt okozott. Az elhunyt munkást a tűzol­tók hozták le. (MTI) Szovjet gránát a BAH-csomópontnál Szovjet gyártmányú, száz kilo­grammos gránátot találtak tegnap egy építkezésen Buda­pesten, a BAH-csomópontnál. A környék lakóit kitelepítették, az utcákat lezárták. A fegyver gyújtószerkezete nem volt be­élesítve, a tűzszerészek elszállí­tották. (MTI) Célhoz ért az indiai űrszonda Leszállt a Holdra tegnap a Csand­­raján-1 indiai űrszonda egyik műszere, a hordozó rész száz kilométeres magasságban ke­ring kísérőnk körül, a tervek szerint két éven át. Feltérképe­zi az égitest felszínét, vegyi és ásványi összetételét. (MTI) 32 éve ezen a napon hunyt el Jean Gabin francia színész. Rejtvényünk fősoraiban vele kapcsolatos információt rej­tettünk el. Ezt kérjük - a kivágott pályázati szelvénnyel együtt, nyit levelezőlapon - címünkre 2008. november 21-ig beküldeni, amennyiben rendelkeznek e-mail címmel, annak feltüntetésével. Levélcímünk: Magyar Nemzet, 1450 Budapest 9, Postafiók 74. BEKÜLDENDŐ, 1. RÉSZ 1976-NAPTÁRI IDŐEGYSÉG TEVÉKENYSÉG . RÉSZTERÜLETE­S KÜRT. NÉMETÜL KÍNOS KEZDET! BACSÓ PÉTER FILM SZATÍRÁJA (1966) A FÖLDSZINT ALATTI SZINT A HÁZAKBAN ANYÓS, TÁJSZÓVAL ETIÓPIA­I AUTÓJELZÉSE * ISMÉTLŐDŐ SOROK ASTRÓ­FÁK VÉGÉN TILTÓSZÓ A MECSEK LEG­MAGASABB CSÚCSA KISBÉRTŐL 6 KM RE LAKIK VASÚTI SZERELVÉNY SPANYOL­­ AUTÓJELZÉS | Jifí E KELETI MÁR­TON FIÚM vígjátéka (1951) FOGYASZTHA­TÓ GYÜMÖLCS JELZŐJE 5, RÓMAI SZÁ­MMAL A KÉN VEGYJELE T HABARCSRÉ­TEG A FALON ÉSZAKI SZARVASFÉLE KOLDUL­Ó DOKTOR, RÖV. BEKÜLDENDŐ, 2. RÉSZ NEM NYERS (ÉTEL) AKÁLLUM VEGYJELE NEMESFÉM­MEL BEVON KAPNI SZERETNE AZ ERIE PARTJAI! ...AVIS, RITKA MADÁR, LAT. ~^­— TERÜLET, RÖV. GUMI OBJEKTÍV AVE HONIM­BÓL RÖVIDÜLT ► FALUSI NÉV II. JÓZSEF ANY­JAIMÁRIA 8000 FÖLÖTTI CSÚCS AZ IMA­IÁJÁBAN SZOMJOLTÓ . ADIGE PARTI OLASZ VÁROS ZORROJELE ► AZ URÁN VEGYJELE ISTEN TISZTELET LABDAMELLÉ RÚGÁSA FOCIBAN ---▼--­ÉSZAKI FÉRFINÉV A TENGER SZÍ­NÉNÉL SÖTÉ­TEBB KÉK SZÍN ÜL. BAJNOK TÖRÖK BIRKÓ­ZÓ(CELAL) TÖMEG NAGY­­ ERŐVEL HALAD , BŐSÉGESEN ÁRASZT -----▼-----­NÉVELŐ­S CZUCZORG. ÍRÓI ÁLNEVE ------▼-----­A SZÓBAN FOR­GÓ EMBER ▼ FÉL PERC! y KISZÁLL A VÉR AZ ARCÁBÓL, ELFEHÉREDIK HOSIMINHVÁ­­­ROSRÉGI NEVE : FAJSÚLY, RÖV. A ZSÉDENYI AD­RIENN ÉNEKES MŰVÉSZNEVE ÁPORODOTT LEVEGŐT KERESZTHU­Z­ZINTTAL FEL­FRISSÍTŐ KÉZI SZERSZÁMMAL A FÖLD ALÁ HATOL HATÁROZÓ RAG, ÜL PÁRJA AZ ITTRIUM VEGYJELE EBBRONZÉR­MES ÖKLÖZŐ . (LÁSZLÓ) ELTÉRŐ PÁLYÁZATI SZELVÉNY HOSSZÚ MORZEJES HASFAL KÖ­ZÉPSŐ RÉSZE­ BEKÜLDENDŐ, 3. RÉSZ A SZLOVÁKIAI ROHOZNIK MAGYAR NEVE A helyes megfejtést beküldők között könyvjutalmat sorsolunk ki. A 2008. NOVEMBER 8-ÁN MEGJELENT REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Egyetlen műve az 1936-ban megjelent Elfújta a szél. Nyertes: Tornyai János, Székesfehérvár

Next