Magyar Nemzet, 2009. március (72. évfolyam, 60-89. szám)

2009-03-02 / 60. szám

urf.tsbnn Bilincsben vitték el az autós támadóit a rég-­ik ácni­s R­endőrökkel dulakodott egy család öt tagja Aranyosapáti­ban; a három rendőr és az erő­sza­­koskodók könnyű sérüléseket szenvedtek - nyilatkozta lapunk­nak Fülöp Gergely, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei rendőrség sajtügyeletese. A rendőröktől pén­tek este egy férfi kért segítséget, mert közlekedési vitába keveredett három emberrel. Egyikük kést szo­rított a nyakához, majd a kocsiját is megrugdosták. Személyleírás alap­ján a rendőrök az utcán igazoltatták a feltételezett tetteseket, akik közül az egyik megkísérelte kivonni ma­gát az intézkedés alól, ezért megbi­lincselték. A férfi társaságában lévő két nő és két másik férfi megpró­bálta meggátolni az előállítást. Kör­­beállták rokonukat, karjuknál fog­va rángatták a rendőröket. Végül mind az öt embert előállították, és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult ellenük. A közlekedési konf­liktus ügyében csoportos garázda­ság gyanújával nyomoz a rendőrség - tette hozzá Fülöp Gergely. A Hír TV megszólaltatta a helyi Gaál Zol­tánt, aki szemtanúja volt az esemé­nyeknek. A férfi szerint cigányok erőszakoskodtak a rendőrökkel. Dévai Tibor, Aranyosapáti alpol­gármestere lapunk kérdésére el­mondta, a 2200 lelkes településen csaknem ezer cigány él. Közülük csupán öt család tagjaival van gond, akik azonban naponta meg­nehezítik a helybéliek életét. Elhajtott a helyszínről a gázoló rendőr , Gulyás J. Attila Ö­tvenkét éves, kerékpározó férfit gázolt halálra szomba­ton kora hajnalban Tabon a siófo­ki rendőrség egyik munkatársa. Az eset az áldozat, a négygyermekes apa lakásától kétszáz méterre tör­tént, a holttestre hajnali három órakor találtak rá a járókelők. A helyszíni nyomok alapján a nyo­mozók azonosították és megtalál­ták a szerencsétlenséget okozó Ko- CSrt.A két 8!Préti Segítségnyújtás el­mulasztásának bűntette miatt már kihallgatta a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. A siófoki rendőrkapi­tány azonnali hatállyal felmentette az érintettet szolgálati beosztásá­ból. Az ügyben a büntetőeljárást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség folytatja - áll a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlemé­nyében. A megyei napilap úgy tudja, a gázolással gyanúsított személy köz­lekedési rendőr, aki meg nem erő­­sített értesülés szerint ittasan kö­vette el a bűncselekményt egy töké­­letesen megvilágított útszakaszon. iiiBiiiiiiiiiiBiiiiiiBiiiiiiiinfliMiiiifijiiRiiniTiiiiMí'ni inTiiiiiiT...i HPiiiiiiifiii'iiiTiffTFTTFTW^nTinOTff'niiMWfiiiiiiiii'i Leeresztik a Balatont B Munkatársunktól.____________ A 110 centiméteres üzemelteté­si szint felső határánál öt centivel magasabb a Balaton átla­gos vízállása, ezért ma reggel hat órakor megnyitják a Sió csatorna vízeresztő zsilipjét. A kapun má­sodpercenként huszonnyolc, na­ponta körülbelül kétmillió köb­méter víz hagyja el a töredezett jég borította tavat - tudtuk meg Fejér Vilmostól, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság Ba­latoni Vízügyi Kirendeltségének vezetőjétől. A Zala bő vízhozamá­val és csapadékos márciussal szá­molva várhatóan egy hónapig tart a vízeresztés, amelynek elsősor­ban a délnyugat-balatoni települé­sek örülnek. 2009. március 2.,hétfő■t Krónika Magyar Nemzet Segíthet az állatterápia Kutyákkal látogatják a Vázsonyi Vilmos idősotthon lakóit Hazánkban egyre több helyen alkalmaznak terápiás állato­kat, de a döntéshozók egyelő­re nem vesznek tudomást jó­tékony hatásairól. Pedig a ku­tyás foglalkozások jobbítják, meghosszabbítják az életet. ■ G. Juhász Judit_______________ L­assan Magyarországon is elfo­gadottá válik, hogy a drog- és lő­szerkereső kutyák mellett vakve­zető, mozgássérült-segítő, esetleg mentőkutyák is dolgoznak körülöt­tünk. A terápiás állatokról azonban még keveset hallani. Pedig kicsit másképpen, de ők is életet mente­nek: pszichiátriai betegekét, sérült gyermekekét, idősekét. Előbb a ta­pasztalat, majd a vizsgálatok is be­bizonyították, hogy a velük való foglalkozás többek között csökken­ti a feszültséget, a szívinfarktus ve­szélyét, erősíti az immunrendszert, jelenlétük mozgásra és kapcsolatte­remtésre sarkall, egyszóval javítja az élet minőségét. Egy ilyen kutyás foglalkozáson vettünk részt nemrégiben a buda­pesti Vázsonyi Vilmos idősek ott­honában, ahol a Tetra 2002 Állatte­rápiás Alapítvány önkéntesei évek óta hetente egyszer tartanak kutyás látogatást. Mint minden hasonló intézményben, az itt élőknek is a ki­szolgáltatottsággal, a magánnyal, a feleslegessé válás érzésével kell megküzdeniük, úgy, hogy minden percüket idegenekkel kell megosz­taniuk. A régi kapcsolataik megsza­kadnak, és bizony gyakran meg­esik, hogy a családjuk is megfeled­kezik róluk.! Szerencsés esetben - ha van rá szakember, pénz és legfő­képpen akarat - az ott dolgozók igyekeznek tompítani ezeken, és te­rápiát, illetve értelmes elfoglaltsá­got ajánlani a bentlakóknak, hogy megtörjék a monotóniát. A kutyák érkezése ilyen esemény. Lábtörlés, itatás, aztán indulás fel az emeletre Cimpa, a törpe uszkár, Quinni, a yorkshire terrier, Szofi, a border collie, és gazdáik: egy gyógypeda­gógus, egy állatorvos és egy szociá­lis munkás. Az idősek napokkal korábban készülnek a látogatásra, beszélget­nek róla, a kutyáknak jutalomfala­tokat gyűjtenek, azaz aktivizálják magukat. Van olyan asszony, aki csak hetente egyszer, a látogatási napon hajlandó felkelni az ágyból. Ilyenkor a szép ruháját veszi fel, és kéri, hogy fésüljék meg - meséli Dezsényi Beáta pszichológus. A mozgásra képesek a társalgóban várják őket. - Csillagocskám! - tár­ja szét a karját Márta néni, és Szofi, a kezdő terápiás máris a keze alatt szuszog. Az asszony gyömöszöli, nézegeti, és mesélni kezd a kutyájá­ról, akit valaki elütött, majd a gyer­mekkoráról. János, az örök bútor­darab, az ajtóban várja a vendége­ket, nagyon szeret játszani velük, Cimpa pedig minden utasítását kö­veti: sípoló játékát hozza boldogan, pacsit ad, bohóckodik. János nevet, és bár nehezen formálja a szavakat, beszél a kutyához. A betegszobában többnyire ágy­hoz kötött vagy nagyon nehezen mozgók, esetleg szellemileg leépült idősek laknak, tán nekik van legin­kább szükségük az állatok jelenlété­re. Anna néninek mindkét lábát amputálták, nagyon ritkán kel föl. Most mégis felülve vár rájuk, mo­solyog, szinte ráveti magát a ku­tyákra. És kiderül, fél éve senki nem látogatta a családjából, de most végre vendégeket fogadhat: a há­rom kutyát. Kockás terítőbe csokit rejt el, és a tiltás ellenére Quinni szájába teszi. Aztán sorra járulnak elé a többiek, Anna néni játszik, labdát dobál, simogat, és egyfolytá­ban mesél, kérdez, mi van odakint? Gizus nemrégiben került az idősotthonba, bizonytalanul int, amikor megkérdezik tőle, szeret­­né-e közelebbről látni a kutyákat. Egyiket felemelik, majd néhány perc múlva jelzi, tegyék az ágyára, és az állat felé mozdul görcsben ál­ló keze. Hozzáér, és mosolyog, ké­sőbb pedig, bár nagy erőfeszítésé­be kerül, jutalomfalattal kínálja. Az, hogy egy intézményben dol­gozhatnak-e állatok, a vezetőtől függ. Előítéletek persze vannak, a kutyák azonban ápoltak, rendsze­resen állatorvos ellenőrzi őket, és gazdáikhoz hasonlóan képzés, vizs­ga előzi meg a bevetésüket. Napokig készülnek a találkozásra az idős emberek fotó: Tóth Tibor rasas­a . * ■ ■ - sw­t­r - - i. A KEZDETEK. B. Levinson amerikai pszichiáter 1968-ban figyelt fel az állatte­rápia jótékony hatásaira. Egy kisgyereket kezelt, de semmire nem jutott vele, a kicsi nem szólalt meg, míg egy alkalommal kénytelen volt a kutyáját is ma­gával vinni a rendelőbe. A gyerek játszani kezdett vele, és pillanatok alatt fel­oldódott, előbb a kutyával, majd az orvossal is hajlandó volt kommunikálni. Zseni­ ­ Grimm_________________ Négyféle teendőt foglal magá­ban az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett az EU rendkívüli csúcstalálkozóján, így oldja meg a miniszterelnök a magyar után az európai válságot is. Áramtolvajok ellen indítottak eljárást Huszonnyolc áramtolvaj ellen indított eljárást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében a hét végén. Bököny­­ben és Méhteleken közbizton­sági akciót tartottak, akkor fe­dezték fel, hogy több házat il­legálisan és életveszélyes mó­don csatlakoztattak az utcai elektromos hálózathoz. Volt, aki szigeteletlen vezetéken át a szomszédjának is juttatott a lopott energiából. (MTI) Drogterjesztőt vettek őrizetbe Őrizetbe vett a rendőrség a hét végén egy pátrohai drogdílert, a 24 éves férfi a közeli Kisvár­dán árulta a kábítószert. A la­kásán tartott házkutatáskor értékesítésre kiporciózott droggyanús anyagokat talál­tak, amelyek a szakvélemény szerint marihuána- és amfe­­taminszármazékok. A rend­őrök gyanúsítottként hallgat­tak ki öt fogyasztót is, ők sza­badlábon védekezhetnek. A hatóság kezdeményezte a díler előzetes letartóztatásba helyezését. (MTI) Fegyverbaleset Dombrádon Saját lőfegyvere okozta sérülésébe halt bele egy huszonnégy éves rendőr dombrádi otthonában szombaton. A törzsőrmester szolgálaton kívül volt, a vizs­gálat eredménye szerint bűn­­cselekmény nem történt. A rendőrség az ügyészség be­vonásával tisztázza a körül­ményeket. (MTI) Nyerőszámok Ötös lottó: 7,22,79,86,88. Joker­szám: 717 092. Hatos lottó: 7,12,20,32,38,43. (MTI) A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ pályázati felhívása munkaerőpiaci szolgáltatás nyújtásának támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (azonosítószám: HSZO-15297/2009-5100) A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (továb­biakban: KMRMK) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanél­küliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvény 1­3/A § és 19/B §-ai, a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló többször módosított 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet alapján pályázati fel­hívást tesz közzé regionális szintű komplex munkaerőpiaci szolgáltatásnyújtás, mentori­, tanácsadói szolgáltatások, valamint munkaerőpiaci és foglalkozási információ nyújtásának támogatására. A pályázat célja: • komplex munkaerőpiaci szolgáltatásnyújtás támogatása az információkhoz és szolgáltatáshoz való hozzájutás esélyegyenlőségének biztosítása, továbbá a tartós munkanélküli­ség kezelése, annak megelőzése, a foglalkoztathatóság javítása, a munkába helyezés elősegítése érdekében, • hátrányos helyzetű, szociális problémákkal küszködő, de munkavállalásra motivált regisztrált álláskeresők minél szé­lesebb körben történő hozzájuttatása a tanácsadásokhoz, az egyéni helyzetre is reagálni tudó szakszerű szolgáltatásokhoz, • munkaerőpiaci és foglalkozási információ nyújtás munkaadók részére az üres álláshelyek betöltése érdekében, • fejleszteni a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ együttműködését a szociális és civil szervezetekkel a hátrányos helyzetű regisztrált álláskeresők munkakészségének erősítése, munkakompetenciájának fejlesztése és a margi­nalizálódás, ill. az inaktivitásba süllyedés megakadályozása érdekében. A szolgáltatások nyújtásának célcsoportjai: A KMRMK nyilvántartásában szereplő munkaerőpiaci szempont­ból hátrányos helyzetben lévő regisztrált álláskeresők, valamint munkaadók. A pályázat alanyai: A 30/2000. (IX.­ 15.) GM rendelet 21. § (1) bekezdése szerinti egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság. A pályázat benyújtásának, ill. postai beérkezésének határide­je: 2009. március 13. (személyes kézbesítés esetén 12.00 óráig). A postai kézbesítéssel kapcsolatos teljes körű felelősség a pályázót terheli. Hozza: AFSZ A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot személyesen a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Humánszolgáltatási Osztályára (1117 Budapest, Karinthy F. út 3.), vagy postai úton 1364 Budapest, Pf. 244 postafiók címre kell benyújtani 4 példányban (1 eredeti és 3 másolati pld., továbbá egy pld. egyszer írható CD-n) a KMRMK által kiadott pályázati adatlapon (amely elérhető a www.afsz.hu honlapon) a pályázati felhívásban meghatározott határidőig. Az eredeti pályázat mindegyik oldalát (beleértve a mellékleteket is) a pályázónak - az aláírási címpéldányon feltüntetett vezetőjének, képviselőjének - szignálnia kell. Az eredeti és a másolati példányokat (külön-külön) is, FŰZVE vagy KÖTVE oldalszámozással ellátva, gépelt formában kell benyújtani. A pályázatot tartalmazó borítékon fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét és a pályázati felhívás azonosítóját (HSZO-15297/2009-5100). A pályázattal kapcsolatban információ és pályázati adatlap kérhető: 1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 3. Stefanideszné Kállai Erzsébet, tel.: 06-1/279-4705, e-mail: Stefanideszne@lab.hu Sörös Alexandra, tel: 06-1/279-4702, e-mail: SorosA@lab.hu n -on Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Next