Magyar Nemzet, 2009. június (72. évfolyam, 149-177. szám)

2009-06-02 / 149. szám

A Fidesz megvizsgáltatná Simor ciprusi cégét Szijjártó Péter szerint lehetetlen megsérteni a jegybankelnök jó hírnevét, mert az jelenleg nem létezik Hatósági vizsgálattal kell szembenéznie Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének. Az eljárás célja tisztázni, hogy a jegybankelnök tulajdonában lévő ciprusi cég követett-e el tör­vénysértést - ez derül ki Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki ka­binetvezetőjének leveléből, amelynek címzettje a bankár.­ ­ Török László___________________ E­lsőként az Mno.hu ismertette Simor András Orbán Viktor­nak írt levelét, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a po­litikus egyik közelmúltban tett kije­lentését kifogásolta. A volt minisz­terelnök egy május 26-i kampány­rendezvényen azt mondta: „torkig vagyok azzal a helyzettel, amikor Magyarországon a jegybankelnök, a miniszterelnök meg a pénzügy­­miniszter kimenti vagyonát az adó­zás elől offshore cégekbe, majd ez­után pénzhiányra hivatkozva, meg­szorításokkal sarcolja meg az em­bereket”. Simor András ennek kap­csán felhívta Orbán Viktor figyel­mét, hogy neki nincsen offshore cé­ge, a százszázalékos tulajdonában lévő ciprusi Trevisol Management Services Ltd. ugyanis egy EU-tag­­állam helyi adójogszabályai szerint működő „onshore” társaság. Kö­zölte, cégének Magyarországról nem származott árbevétele, jöve­delme, innen még banki átutalás sem történt ciprusi vállalkozása számlájára. Simor András szerint tehát a Fidesz-elnök nyilatkozata nem felel meg a valóságnak, ezért arra kérte a politikust, hogy a jövő­ben tartózkodjon az ehhez hasonló, a „jegybankelnök jó hírnevének megsértésére”, és ezzel az MNB hi­telességének rombolására alkalmas kijelentésektől. A válaszlevélben immár Szij­jártó Péter, a Fidesz elnöki kabinet­jének vezetője igazította el igen ha­tározottan az MNB elnökét. A kép­viselő leszögezte, Simor András ciprusi cége offshore cég, amely - „amint az mindenki számára vilá­gos” - alkalmas az adófizetési kö­telezettség kijátszására, hiszen - fogalmazott Szijjártó - „Ciprus nem éppen az átláthatóan gazdál­kodó, törvénytisztelő, példás adó­fizető üzletemberek gyűjtőhelye”. - Annak eldöntése, hogy az ön offshore cége elkövetett-e törvény­­sértést, nem a mi dolgunk, eldön­tik azt majd az arra illetékes ható­ságok - írta a fideszes politikus. Szijjártó szerint a közvélemény ér­deklődve várja a magyarázatot, hogy a jegybankelnök miért nem lakóhelyén, Magyarországon, és miért egy adóparadicsomban je­gyeztette be cégét. Simor levelét elküldte az őt ki­nevező Sólyom László köztársasági elnöknek is. Ennek kapcsán Szij­jártó felszólította a bankárt, hogy a későbbiekben az elnökhöz írt leve­leiben mellőzzön mindennemű, Orbán Viktorhoz címzett felszólí­tást, mert viszonyuk ezeket nem teszi indokolttá. Megjegyezte, le­hetetlen megsérteni a jegybankel­nök jó hírnevét, mert az jelenleg nem létezik. Lapunknak Szijjártó elmondta, a kormány offshore cégek elleni küzdelme csak úgy lehet hiteles, ha a kormány tagjainak és a gazdaság­­politika irányítóinak múltbeli off­shore tevékenysége fel van tárva. Hozzátette: a Fidesz elnöke és Angela Merkel német kancellár ép­pen azért állapodott meg egy közös munkacsoport létrehozásában, hogy feltérképezzék az offshore cé­gekbe kimentett vagyonokat, és elejét vegyék a további vagyonki­­mentéseknek. Orbán Viktor az MR1-Kossuth rádió Vasárnapi újság című műso­rának adott interjújában megismé­telte említett véleményét. Ezúttal így fogalmazott: előfordul más álla­mokban is, hogy adóparadicso­mokba menekítik a vállalkozásai­kat és pénzeiket gazdag emberek, azonban hogy belőlük azután mi­niszterelnök lesz, pénzügyminisz­ter, illetve jegybankelnök, „ez civili­zációs botrány”, ami csak Magyar­­országon fordulhat elő. Szerinte amíg itt egy maroknyi milliárdos azt csinál, amit akar, és nemcsak a gazdasági életben, hanem elfoglal­va egy pártot, a politikában is, „ad­dig nem érezhetjük úgy, hogy ez az ország a miénk”. - Ezt a maréknyi milliárdost vissza kell szorítani oda, ahová egyébként valók - jelen­tette ki Orbán Viktor. A Fidesz el­nöke a felelősségre vonást, elszá­moltatást a legsúlyosabb, a legele­mibb, legmélyebbről feltörő népi igénynek nevezte. - Az emberek joggal gondolják azt, hogy ők sem­mit nem csináltak rosszabbul most, mint korábban, valaki más a felelős a válságért, az ország vezetői - véle­kedett a volt miniszterelnök. ■ A JOBBOLDALI RESTSÉG VERESÉGET HOZ. Ha a jobboldal rest marad, vagy ha többfelé szavaz, akkor an­nak a vége vereség lesz, csalódás, baloldali győzelem és a „Gyur­­csány-Bajnai-korszak” folytatása - mondta Orbán Viktor a közrádió­ban. Szerinte pártja számára tizen­egy hely megszerzése „óriási ered­mény” lenne, ami pedig azon felül van, az az emberektől „meg a jóis­tentől érkező ajándék”. Kifejtette, más hangon és más hangerővel fog beszélni a június 7-i EP-választás után egy szoros Fidesz-győzelem, és egészen másképpen egy egyér­telmű és elsöprő választási siker esetén. Eközben tegnap bejelentet­ték, országjárásra indul a választási kampányának utolsó hetében Or­bán Viktor. A Fidesz elnöke ma Zalaegerszegre és Szombathelyre, szerdán Győrbe és Székesfehérvár­ra, csütörtökön Nyíregyházára és Egerbe, pénteken pedig Kecske­métre és Szegedre látogat. A Fidesz külön Budapesten nem tart kam­pányzáró rendezvényt. Simor András tagad Orbán Viktor civilizációs botrányról beszél főtök: nagy Béla Szocialisták kontra Demszky A főpolgármester fél az ingatlanadó bevezetésének politikai következményeitől Nem elvi, hanem politikai kifogása van az ingatlanadó bevezeté­se ellen a jelenlegi formájában - tudatta szombaton egy főváro­si rendezvényen Demszky Gábor főpolgármester, aki ezzel szembekerült a vagyonadóval kampányoló MSZP-vel. IB Z-sí­rők Csaba__________________ A­ z ingatlanadó bevezetése azo­kat sújtaná, akik amúgy is a legtöbb adót fizetik - közölte Demszky Gábor, aki szerint egy át­lagos budapesti három és félszer annyit adózik, mint egy átlagos vi­déki lakos. A fővárosi lakások 25- 30 százaléka tartozik a 30 millió fo­rint feletti értékhatárba, sok helyen már kisebb alapterületűek is - mondta a főpolgármester. Utalva a Fidesz azon ígéretére, hogy kor­mányra kerülve azonnal eltörölnék az adót, úgy fogalmazott: „mi be­vezetjük, bezsebeljük ennek politi­kai következményeit, és egyetlen fillér bevétel sem lesz”. Demszky álláspontja nem csupán saját párt­jáéval, hanem az MSZP-ével is szembekerült. Ha a Fidesz azt mondja, azonnal eltörlendő intézkedésnek tartja a vagyonadót, akkor kezdje azokon a párt által vezetett településeken, ahol kivetnek ilyet - hangoztatta korábban többször is Lendvai Ildi­kó. Az MSZP elnöke összemosta a kommunális adót a Bajnai-kabinet által tervezett vagyonadóval - rea­gált Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere. Lendvai amúgy olyan szocialista önkormányzati képviselőket is bemutatott egy saj­tótájékoztatón, akiknek a Fidesz vezette településén szednek az in­gatlanok után valamilyen adót. La­punk felvetésére Takács Beáta II. kerületi MSZP-s frakcióvezető nem tudta érdemben cáfolni, hogy jövő­re egy bel-budai, 31-32 millió forin­tot érő lakás után a vagyonadó érté­ke több mint tízszerese is lehet a je­lenleg szedett kommunális adónak. Szász Péter, a gödi MSZP elnökségi tagja közölte, családi háza után - amelyet a törvényjavaslat szerint 60 millió forintra becsülnek - 64 ezer forint ingatlanadót fizet. Érdeklő­désünkre Szász elismerte, hogy jö­vőre vagyonadó címén ennél vár­hatóan jelentősen többet lesz kény­telen egy évben fizetni. ­ Zsebük_________________________ F­olytatja lejárató kampányát az MSZP: hirdetésekben a hazai jobboldal európai politikusait telje­sítményhiányosnak próbálják be­mutatni. A tárgyilagos elemzés azonban mást mutat. Mint megír­tuk, a Nézőpont Intézet elkészítette Magyarország európai parlamenti (EP) képviselőinek rangsorát. A lis­tát Szájer József (Fidesz, Európai Néppárt) vezeti, míg a második he­lyet Becsey Zsolt (Fidesz, Európai Néppárt), a harmadikat pedig Ola­jos Péter (MDF, Európai Néppárt) szerezte meg. A végleges listát há­rom önállóan is értelmezhető kate­gória, azaz a részvétel, az aktivitás és a lojalitás rangsorának összegzé­se adja ki. A Nézőpont mindhárom kategóriában külön is rangsorolta a képviselőket, majd ennek alapján megkapta a végleges helyezésüket. A lista felállításakor nem csupán a A magyar EP-képviselők rangsora képviselő­knek a parlamenti mun­kában mutatott mennyiségi telje­sítményére, de minőségi mérőszá­maira is tekintettel voltak a kuta- 11.Őry Csaba (Fidesz) tók, akik példaként említik, hogy az MSZP-s Fazakas Szabolcs vagy a Fi­desz jelöltjeként induló Schöpflin György nem mondható a statiszti­kák alapján a legaktívabb EP- képviselőnek, de befolyásuk és po­litikai tekintélyük nehezen megkér­dőjelezhető. Az MSZP európai parlamenti képviselői mind a lista második fe­lére fértek csak fel, holott egyik kampányanyagukban a következő olvasható: „nem szavazok a jobb­oldalra, mert eddig is alulteljesítet­tek Európában”. A szocialisták legjobb „helyezettje”, Tabajdi Csa­ba csak a 13. lett, aki így az MSZP által az EP-kampányban rossz tel­jesítményűnek beállított Fidesz- KDNP-listavezető, Schmitt Pál mögé szorult. 16. Kósáné Kovács Magda (MSZP) n im aMMi mbmb $ smü m' $1 m $ smü www— Szájer munkája ért a legtöbbet 12. Schmitt Pál (Fidesz) 13. Tabajdi Csaba (MSZP) 1. Szájer József (Fidesz) 14. Gál Kinga (Fidesz) 1 Becsey Zsolt (Fidesz) 15. Járóka Lívia (Fidesz) 4. Antonio de Blasio 17. Herczog Edit (MSZP) és Pálfi István (Fidesz) 18. Hegyi Gyula (MSZP) 5. Gyürk András (Fidesz) 19. Harangozó Gábor (MSZP) 6. Surján László (Fidesz) 20. Gurmai Zita (MSZP) 7. Szent-Iványi István (SZDSZ) 21. Fazakas Szabolcs (MSZP) 8. Glattfelder Béla (Fidesz) 22 Lévai Katalin (MSZP) 9. Barsiné Pataky Etelka (Fidesz) 23. Dobolyi Alexandra (MSZP) 10. Schöpflin György (Fidesz) 24. Mohácsi Viktória (SZDSZ) 3. Olajos Péter (MDF) 2009. június 2., keddBelföld Mafar ind EP-választás 2009. június 7. Marketing Centrum: Négy párt juthat ki A Marketing Centrum (MC) felmérése szerint a Fidesz 15, az MSZP öt, a Jobbik pedig egy mandátumot szerezhet a június 7-i európai parlamenti választásokon, a maradék egy mandátum megszerzé­sére a kampány finisében az SZDSZ-t látják esélyesnek. Az MC szerint a várható részvételi arány az április végi 38 százalékról május végére 44 százalékra emelkedett. A kutatóintézet tegnapi közleménye szerint a közelgő voksolást mindössze a megkérde­zettek hét százaléka említette a legfontosabb politikai események sorában. A választókat elsősorban a Bajnai-kormány döntései foglalkoztatják. (MTI) Szociális népszavazás is lesz az EP-választás A Fidesz alelnöke szerint szociális jellegű népszavazás is lesz a június 7-i európai parlamenti választás. Varga Mihály vasárnap Oroshá­zán sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „elérkeztünk a második szo­ciális népszavazáshoz, hiszen Magyarországon az európai parla­menti választás kimenetele döntő mértékben függ majd attól, hogy az emberek a szociális kérdésekről mit gondolnak”. Választásukkal kifejezik majd, mit gondolnak az ingatlanadóról, a családi pótlék korlátozásáról, és arról is, hogy 65 év lesz majd a nyugdíjkorhatár, hogy a kormány jó néhány korábbi, többek között szociálpolitikai támogatást megvont - mondta a Fidesz alelnöke. (MTI) Szent-Iványi István nem értette az MDF-et Az elmúlt hetekben az MDF politikusai értelmezhetetlen kijelentéseket tettek, s az SZDSZ által kezdeményezett EP-listavezetői vita kap­csán arról beszéltek, hogy az ő képviselőjükkel a szabad demokra­ták nem mernek vitázni - mondta szombati sajtótájékoztatóján Szent-Iványi István. Az SZDSZ európai parlamenti listavezetője ki­jelentette: pénteken az MDF-esektől konkrét felkérést kapott, ami­re szombaton úgy válaszolt, hogy készen áll a vitára. (MTI) Péntekig lehet igazolást kérni Péntekig kérhet igazolást az európai parlamenti választásra az a magyar választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogá­val. A magyar választópolgárok az EP-választáson nemcsak lakó­helyükön, hanem más magyarországi településen is voksolhatnak, ha ezt előre kérik a helyi választási iroda vezetőjétől, azaz a jegyző­től. Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján a választás előtti második napig, június 5-ig kérhetnek a választók. (MTI)

Next