Magyar Nemzet, 2009. augusztus (72. évfolyam, 209-238. szám)

2009-08-03 / 211. szám

gazdasag@magyarnemzet.hu A levetett szoftver még eladható U RnnAr.7 PFtfr_______________ H­ azánkban is beindulhat a használt szoftverek adásvéte­le, miután egy német hátterű tár­saság, a Preo Hungary Kft. felis­merte, hogy a cégek, intézmények által feleslegessé vált számítógépes programokat más vállalkozások még jól hasznosíthatják. A szoft­­verlicencek komoly értéket képvi­selnek, és adásvételük nem ütkö­zik törvénybe. A május eleje óta működő­ vállalkozás ügyvezető­­igazgatója, Arató E. Árpád lapunk érdeklődésére kifejtette: az utóbbi hónapokban bebizonyosodott, hogy a használt, de jogtiszta prog­ramokra nagyon nagy a kereslet. Számos nagyvállalat, állami hivatal számítógépein olyan szoftverek futnak, amelyek eredetét kideríte­ni lehetetlen, ugyanakkor sok fej­fájást okozhatnak egy esetleges el­lenőrzés során, még ha a szándé­kosság általában kizárható. Töb­bek között ezen intézmények szá­mára is optimális lehet a használt szoftverek beszerzése.­­ Garantál­ható az átláthatóság. Az eladó fél bármikor be tudja mutatni a ko­rábban megvásárolt licenc törté­netét, míg az új tulajdonos átlátha­tó és hiteles módon tudja igazolni, hogy miként jutott el hozzá a ter­mék az eredeti forgalmazótól az előző tulajdonoson át. Cégünk je­lenleg 7800 licencet kezel, legnép­szerűbbek az Adobe-, a Citrix-, a Microsoft-, a Novell- és a SAP-ter­­mékek - közölte Arató, hangsú­lyozva: bárki értékesítheti drága, de feleslegessé vált szoftverét, illet­ve beszerezhet kedvezményes áron friss vagy korábbi verziójú licence­­ket, 30-40 százalékos megtakarítás mellett. A használtszoftver-kereskede­­lem Európában már tíz éve műkö­dik. A Preo német társvállalata ta­valy több mint százezer szoftverli­­cencet forgalmazott. A magyar cég idei célkitűzése pedig - mutatott rá az ügyvezető-igazgató - leg­alább húszezer darab beszerzése és értékesítése. Az idei, induló évben a Preo elsődleges célcsoportjába a közepes és a nagyvállalatok tartoz­nak, a kisvállalkozások és a ma­gánfelhasználók számára 2010-től tervezik a szolgáltatás elindítását. Folytatás az 1. oldalról . Ez alapján tehát valószínű, hogy még az idén megtudjuk: kell-e jö­vőre az otthonunk után vagyonadót fizetnünk. Merthogy ingatlanunk­ról 2010 elején kellene bevallást ké­szítenünk, és legkésőbb május vé­géig - vagyis feltehetően az új kor­mány megalakulása előtt - eljuttat­nunk az adóhatósághoz. A doku­mentum benyújtásával egyidejűleg pedig az adó első felét is kötelesek lennénk megfizetni. A Fidesz ugyan minden fórumon rögzítette, hogy hatalomra kerüléskor az első dolga lesz eltörölni a vagyonadót, a korai adófizetés azonban még így is sajá­tos helyzetet teremtene. Ugyanak­kor az Alkotmánybíróság tervezett idei döntése nyomán szakértők szerint komoly esély van arra, hogy az egész procedúrára - a törvény megsemmisítése miatt - nem is lesz szükség. A vagyonadóról szóló törvényt nemcsak a politika, hanem a szak­ma is elfogadhatatlannak tartja. Fő­ként, mert a jogszabály több pon­ton is képlékeny, egyesek szerint pedig egyenesen kijátszható. A leg­nagyobb gondnak mégis az tűnik, hogy a polgároknak miképpen kel­lene meghatározniuk otthonuk for­galmi értékét, az adó alapját. A va­gyonadóról szóló törvény ugyanis ehhez semmilyen támpontot nem nyújt, ugyanakkor a magánszemé­lyek kötelességévé teszi a forgalmi érték és az az alapján fizetendő adó kiszámítását. Angyal József okleve­les adószakértő ezért támadta meg a jogszabályt az Alkotmánybíróság előtt. Szerinte a pongyola fogalom­meghatározás miatt a polgároknak esélyük sem lesz eleget tenni adófi­zetési kötelezettségüknek, hiszen nem közölték a jogalkotók: ponto­san milyen szempontok szerint kell az adót kiszámolni. Az AB egyéb- mmmmmmmmsmmm Hamar elvérzik a vagyonadó? Az Oszkó-csomag legfontosabb elemeiről ebben évben dönthet az Alkotmánybíróság iránt május elején éppen azért sem­misítette meg a hozzátartozók kö­zötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, mert a jogszabály nem tisztázta egyértel­műen sem a hozzátartozók, sem az erőszak fogalmát. A személyi jövedelemadó szá­mításának új módszerét, a szuper­bruttósításként elterjed megoldást - Angyal mellett - Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vitte a bírák elé. E megoldás értelmében jövőre és azt követően úgy számítanák ki a magánszemé­lyek jövedelemadóját, hogy az adó­alaphoz hozzáadnák a munkáltatók által megfizetett járulékot is. Érde­mes odafigyelni Szabó Máté bead­ványaira: 2007 végén az ombuds­man támadta meg a luxusadót, s ál­láspontjával egyetértve az alkot­mányvédő testület a tavalyi év de­cemberében meg is semmisítette ezt a közterhet. Az Oszkó-csomag egy további fontos eleme is az AB elé került. Győr és Veszprém polgármestere közös beadványban támadta meg az a passzust, mely szerint jövőre az APEH szedi majd be az önkor­mányzatokat megillető helyi ipar­űzési adót. Megítélésük szerint ez a megoldás durván belenyúl az ön­­kormányzatok gazdálkodásába, és sérti az alaptörvényt. Ítélethirdetés közben a bírói testület Padlóra küldhetik az adócsomagot FOTÓ: NAGY BÉLA MRÁZ ÁGOSTON SÁMUEL (NÉZŐPONT INTÉZET): Érthető, ha az átmeneti kormány aggódik az Al­kotmánybíróság esetle­ges megsemmisítő dön­tései miatt A miniszterel­nök nagyon kellemetlen helyzetbe kerülne, ha a Bajnai-csomag valame­lyik elemét hatályon kívül helyeznék a bírák Egy­részt Bajnai szakértői imázsa szenvedne csorbát ha valamelyik lépése" alkot­mányellenesnek bizonyulna, nehezen tudna amellett ér­velni, hogy népszerűtlen, de szükséges intézkedéseket tesz. Másrészt a tavaszi ülésszakkal lezártnak hitt konfliktu­sok újranyitása jelentene újabb nehézséget amit tetézne, hogy ősszel egy szigorú elvonásokat tartalmazó költség­­vetést is el akar fogadtatni a kormány. A bírák esetleges vétója a köztársasági elnöknek is kellemetlen lenne. Só­lyom László ugyanis - a gyermeknevelési támogatást kivé­ve - szinte kritika nélkül engedte át a csomagot Ha az Al­kotmánybíróság mégis talál kivetnivalót a jogszabályokon, a mindenkor az alkotmányosságra törekvő államfő ma­gyarázkodásra kényszerülhet RÉPÁSSY RÓBERT FRAKCIÓIGAZGATÓ (FIDESZ). A Gyurcsány-Bajnai-kor­­mányok az utóbbi évek­ben több mint két tucat súlyos alkotmánysértést követtek el, a többségü­ket ráadásul tudatosan. Az utóbb alkotmányelle­nesnek minősülő jogsza­bályokat a szocialisták vagy küldetéstudatból, vagy szavazatszerzés mi­att alkották meg. Erre példa a gyűlöletbeszéd ügye, az azonos neműek kapcsolatát lényegében a házasság szintjére emelő törvény, valamint a közigazgatási hivata­lok rendszerének átszervezése. A kormányt nem érdekli intézkedéseinek következménye, az Alkotmánybíróság megsemmisítő döntéseit pedig egyszerű balesetnek te­kinti. A szocialistáknak az alkotmányosság nem más, mint egy leküzdendő akadály. Ha elbuknak, felpattannak és új­ra nekifutnak. Olyanok, mint egy botcsinálta gátfutó, aki minden gátat lever, de ez nem szegi kedvét, tovább ro­han. Most még menet közben vannak, hajtja őket a len­dület de az ámokfutás minden bizonnyal hamarosan vé­get ér. 2009. augusztus 3 . h­,fő Gazdaság • Magyar Hauet Rovatvezető: Nánási Tamás Németek nélkül telik a balatoni főszezon Harmadával csökkent a vendégek száma a siófoki szállodákban • Árat emeltek az éttermek A válság mellett idén az időjárás is a balatoni turizmus ellen for­dult. A vártnál jóval kevesebb a víkendező család, akik pedig a zivataros hétvégék ellenére is „lemennek a Balcsira”, a rossz időben csalódottan téblábolnak. A hagyományos szolgáltatást nyújtó gyógyszállók és a wellnesshotelek viszont jórészt megtel­tek, a legtöbben a németeket hiányolják. N­­em­ vas J Arm­a J­ó volt az első félévünk, ami azzal magyarázható, hogy a hagyo­mányos gyógyszállók iránt töret­len a hazaiak és külföldiek érdek­lődése - válaszolta kérdésünkre Fekete György, a Danubius Zrt. hé­vízi Aqua és Hévíz Szállodájának igazgatója. - Elszántak továbbra is franciák, sokan érkeznek Izrael­ből, s a középosztály felső rétegé­hez tartozó oroszok is megenged­hetnek maguknak egy-két hetes gyógyüdülést. A magyar vendégek száma viszont nem növekszik - fűzte hozzá a szállodaigazgató. A siófoki Hotel Vértesben idén is telt ház van. Csorba Ottó igazga­tó hozzáteszi, hogy a bázisévnek tekinthető 2005-höz és 2006-hoz viszonyítva a siófoki szállodák for­galmában harminc százaléknál is magasabb a visszaesés. - A Hotel Vértesbe érkező családok általá­ban három-öt nappal többet nem engedhetnek meg maguknak - fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy miért hiányoznak a német vendé­gek a balatoni szállodákból, az igazgató röviden válaszolt: nekik sincs pénzük utazásra.­­ Féltik az állásukat, hazájukban is csak pár nap szabadságot engedhetnek meg maguknak, s nem szeretnék felélni a megtakarításukat.­­ Az év első öt hónapjában 14,5 százalékos volt az elmaradás a kül­földi vendégeknél, ami nem sokkal haladja meg azt, amivel korábban számoltunk. Ezt a kiesést a koráb­bi éveknél több magyar vendég csak részben enyhíti. Pedig a Bala­ton rendkívül gazdag és színvona­las szabadidős és kulturális kíná­lattal várja a vendégeket, s ami a legfontosabb: a tó vize kifogásta­lan, a fürdőzőhelyek tiszták, ren­dezettek, az önkormányzatok jó része a szabad strandokon is olyan körülményeket igyekszik teremte­ni, mint a fizetősökön - mondta lapunknak Rosta Sándor, a Balato­ni Regionális Idegenforgalmi Bi­zottság elnöke. A balatoni strandok júniusi és júliusi forgalma többé-kevésbé a csalódottságot igazolja. A luxus­igényeket is kielégítő siófoki nagy­strandon - ahol a tízezres hétvégi látogatószámot tartják csúcsnak -, az eddigi legjobb hétvégén hatez­ren váltottak jegyet. A „nyári fővá­ros” vendégforgalmában a múlt évihez viszonyítva egyébként ti­zenöt százalékos visszaesés ta­pasztalható - tudtuk meg Halász Klárától, a Tourinform irodaveze­tőjétől. Kevesebben keresték fel a balatonszemesi élményfürdőt is. Keszthely strandjain a múlt évihez hasonló a vendégforgalom, a lellei homokfövenyes strandon viszont még talpalatnyi helyet se talál a délutáni fürdőző. A vendégforga­lom visszaesését néhány kisebb, Balaton közeli gyógyfürdő is érzi. A hajóforgalomban csak az elmúlt néhány nap ad reményt - tájékoz­tatta lapunkat Kapocs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. forgalmi igazgatója. A tóparti vendéglősök, büfések sem elégedettek a főszezon első fe­lének forgalmával. Elsősorban ők is a jól fizető német vendégeket hi­ányolják. A június elején kezdődő és a még hetekig tartó Kánikula II. elnevezésű hatósági ellenőrzés-so­rozatból viszont elegük van, jólle­het idén kevesebb vendéglőst, bü­fést kellett pénzbírsággal sújtani, mint tavaly. - Ez elsősorban nem annak köszönhető, hogy a revizo­rok visszafogottabbak voltak - mondta el a minap Molnár Csaba kancelláriaminiszter egy siófoki sajtótájékoztatón. Kertész Rezső­, a Kisosz Somogy megyei elnökének szavaiból pedig kiderült, hogy a hatóságok képviselőivel közösen készítették fel a szezonra a vendég­látósokat. A vendéglők és a büfék árai a Balatonnál továbbra sem megfi­zethetetlenek. Igaz, a július köze­pén érkező több vendég felbátorí­totta a melegétel-kínálókat. A négyszáz forintos „minimenü” száz, a hatszázkilencven forintos pedig kétszáz forinttal emelkedett. Ritkaság a hétszáz forint körüli pizza és a közel ugyanennyiért kí­nált, nagy adag bolognai. Az étke­zési paprika kilója a boltokban 170-250 forint, a paradicsom 250-300, az őszibarack 200-350, a kajszi 300-400 forint. A dinnye ki­lóját két napig 69 forintért kínálták az egyik élelmiszer-áruházban, s ha ugyanott az akciós árukat fi­gyeltük, a 199 forintos banánra is ráleltünk. A strandon 300 forint a főtt kukorica, 450 a hamburger, 400 forint a tejfölös lángos és 270 forint a sör. Hatalmas kárigény a veszteségekért Egymilliárd eurónál is nagyobb kártérítést követelhetnek a né­met Hypo Real Estate részvé­nyesei a pénzügyi válságban tavaly hajszál híján csődbe ment jelzáloghitelezőtől. A be­fektetők álláspontja szerint a bank vezetése rendszerszerűen félretájékoztatta őket a pénz­intézet helyzetéről, és eltussol­ta az amerikai ingatlanpiacon végzett ügyletekből keletkezett veszteségeket. (MTI) Túl van a nehezén legfőbb piacunk A munkáltatókhoz közeli német IW gazdaságkutató intézet sze­rint a válság Németországban már nem mélyül, a német gazdaság teljesítménye elérte mélypontját és felfelé indul. Az intézet igazgatója egy lapinter­júban ezt a véleményt a mak­rogazdasági mutatók javulásá­val indokolta: a megrendelések és a termelési mutatók ismét nőnek, és a munkapiacon a meghirdetett álláshelyek csök­kenése lassult. A német gazda­ság fellendülése a magyar ex­port alakulása szempontjából kulcsfontosságú lehet. (MTI) Jövőre is gyorsul az infláció A GDP az idén várhatóan 6,5 szá­zalékkal esik, ugyanakkor a mélypontot még nem érte el a gazdaság. A jegybanki alap­kamat az év végére 7 százalék körüli szintre csökken - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködé­sével készült legfrissebb előre­jelzésében. Az áfa- és jövedéki adók emelésének hatására az év második felében átmeneti­leg megugrik a fogyasztói árin­dex, az egy évre visszatekintő infláció értéke decemberre megközelíti a 7 százalékot. Éves átlagban ötszázalékos drágulás várható. A számos országban végrehajtott gazda­ságélénkítő lépések miatt min­den bizonnyal felgyorsuló nemzetközi infláció begyűrű­zésére csak 2010 közepétől le­het számítani - áll a prognó­zisban. A GKI szerint 2009 má­sodik felében 270-275 körüli, éves átlagban 280 forint körüli euróárfolyam várható. (MTI) Lufthansa-kézben az osztrák légicég Az Európai Bizottság szabad utat adott ahhoz, hogy a német Lufthansa tulajdonába kerül­jön a pénzügyi nehézségekkel küszködő osztrák AUA légitár­saság. Az összeolvadás révén Európa vezető légitársasága jön létre, a bécsi repülőtér pe­dig reméli, hogy főszerepet kap a Lufthansa kelet-európai ter­veiben. (MTI) Állatkínzás vádja, manipulált felvétel Manipulálták a svéd televízióban bemutatott „rejtett kamerás” filmet, amelyben egy állítóla­gos magyar telepen mutattak be állatkínzást - írja a kiskun­­halasi rendőrség megállapítá­sára hivatkozva a Bors. A film­kockákon az volt látható, hogy a libák a túlltépés során ször­nyű sérüléseket szenvedtek, ami nem volt igaz. (MN)

Next