Magyar Nemzet, 2010. április (73. évfolyam, 89-117. szám)
2010-04-10 / 97. szám
Holicsi huszár Régi honi kerámiaművészet BP. Szabó Fernő_______________________ A történelmi Magyarország, a mai Szlovákia északnyugati peremén, a Morava folyó völgyében fekszik Holics (Holíc), ahol Mária Terézia és férje, Lotaringiai Ferenc 1736-ban a császári magánkincstárból megvásárolta a Czobor család uradalmát, barokk stílusban átépíttette a késő reneszánsz stílusú kastélyt, és megalapította a fajanszkészítő manufaktúrát. A környéken a kerámiakészítéshez szükséges kitűnő agyagföldek voltak, s a közeli településeken dolgoztak az akkoriban már hanyatló habán fajanszművesség műhelyei is. Számos mestert éppen a hitük miatt ide menekült anabaptisták köréből toborozhatott az 1743-ban megindult manufaktúra. Érkeztek ide mesterek morva földről, Elzász-Lotaringiából, de nem hiányzott az olasz kapcsolat sem. Olyan huszáros lendülettel indult meg a munka, hogy keresve sem találhatnánk jobb jelképet a manufaktúra 1850-1880 közötti fénykorához, mint a fajanszba formált vágtató holicsi huszárt. A fénykorban főúri szintű igények kielégítésére rendezkedett be a gyár - érzékelteti Balla Gabriella tanulmánya s az azt kísérő gazdag képanyag, amely neves magyar, valamint külföldi köz- és magángyűjtemények ritkaságait is bemutatja. Készültek itt olyan nagyméretű tálak, amelyeket chinoiserie modorban díszítettek, például a gróf Andrássy Géza gyűjteményéből a Magyar Nemzeti Múzeumba került, tájképi háttér előtt mozgalmas kikötői jelenettel díszített tál. Gyakori volt az ember alakú vagy különböző állatokat ábrázoló edény, asztali eszköz, sótartó, palack. A fedeles levesestálak között volt lúd, tyúk, galamb, kakas alakú, az utóbbiak különösen jellemzők a holicsi plasztikára, ugyanígy a papagáj formájú palackok is. A holicsi remekek közé tartoznak a díszes, olykor összetett formavilágú bútorok mintájára készült írókészletek, ékszerszekrénykék. Szép számban szerepelnek a tisztán szobrászati jellegű fajanszok között a vallási rendeltetésűek, például a kereszten függő Krisztust, a szeplőtelen Máriát vagy a korban igen népszerű szentet, Nepomuki Szent Jánost ábrázoló darabok. A Holicson, Tatán, Budán készült fajanszedényeket egyre inkább kiszorította a használatból a kőcserét, a XIX. század elejére ez került túlsúlyba, ahogyan azt a Veronika kendőjét ábrázoló, olykor bájosan bumfordi hatású, a régi magyarországi fajanszművészetet emblematikus erővel megidéző szenteltvíztartó is jelzi. (Balla Gabriella: Holies, Tata és Buda kerámiaművészete. Novella Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 7500 forint) Kunországi Hunyadiak A magyar középkor eposza Ostromkaviár Sztálin és Hitler küzdelme Moszkváért B Szathmáry István___________________ Manapság ritka a jó történelmi regény. Igaz, az olvasók többsége is beéri felejthető kosztümös szappanoperákkal, újraírt évszázados pletykákkal. De ha igényesebb munka születik, az is megtalálja helyét, mint a Hunyadiak históriája, amelynek első könyve lassan harmadik kiadásban jelenik meg. Közben a következő kötetek újranyomása is szükségessé vált: a harmadik például néhány hét alatt hiánycikk lett a legtöbb könyvesboltban. A mai, olvasásra türelmetlen világban szokatlan az ilyen hosszúságú regényfolyam iránti érdeklődés. A témaválasztás mindenképpen közrejátszik a sikerben, de ez önmagában kevés lenne az üdvösséghez. Olvasmányos, bőséges tudásanyagra alapozott, térben és időben tág horizontot átölelő művel örvendeztette meg a történelem iránt érdeklődőket a regényt Bán Mór írói néven jegyző szerző. A középkori magyar állam utolsó fénykorának szerteágazó históriáját kerettörténet fogja össze. A mohácsi csata néhány túlélője keres menedéket a Duna mocsarában rejtőző, elhagyott kolostorban, miközben káoszba fullad a katasztrófasújtott ország. Portyázó törökök és rettegve menekülők özönlik el a vidéket, az ódon falak között pedig egy életétől búcsúzó aggastyán mesél a körülötte levőknek arról a világról, amelynek halotti torát ülik éppen. Az agg története a végtelen ideig uralkodó Luxemburgi Zsigmond ifjúkorában kezdődik, amikor Csorba kenéz életét mentve Magyarországra érkezik Havasalföldről legyilkolt családjából megmaradt egyetlen fiával, Vajkkal. Csorba nem más, mint Hunyadi János nagyapja - s itt rögtön érdekes problémával szembesülünk. A Hunyadiakat a román történetírás, de nem egy lelkes magyar szerző is előszeretettel tekinti románnak. Tény, hogy Hunyadi Jánost a maga korában Oláh Jankónak is nevezték, de családjának számos más eredethistóriája is ránk maradt. A zűrzavart Mátyás király is növelte, aki mindent megtett a kérdést övező homály megőrzéséért. A regény a kun eredetből indul ki, s ezt legalább annyi érv támogatja, mint a többi elméletet. A családban gyakori kun nevek mellett a Hunyadiak őshazájának története is ezt a származást valószínűsíti. Havasalföld egybeesik az egykori Kunországgal, és az oda bevándorló növekvő számú románság kun előkelők, a kenézek fősége alá került, akik közül nem egyet sodort hozzánk a történelem vihara. Már csak azért is, mert a tatárjárás óta a megmaradt kunok többsége a magyar korona fennhatósága alatt élte mindennapjait. Bán Mór regényfolyama történelmi vargabetűi ellenére semmit sem veszít lendületéből és feszességéből, s alakjai is maradéktalanul hús-vér emberek. A csak régi írások lapjain ránk maradt hőseit biztos érzékkel sikerült élettel megtöltenie. Néhány kisebb pontatlansága is csak a szakma képviselőinek szúrhat szemet. A mozgalmasság a könyv nyelvezetéről és képeiről is elmondható. Stílusában egyáltalán nem archaizál, de nem is bántóan modern. Ami esetleg meglepheti az olvasót, az időnként megjelenő nyers naturalizmusa. A Hunyadiak történetének eddig megjelent három kötete, A hajnalcsillag fénye, Az üstökös lángja és A csillagösvény hídja terjedelme ellenére lebilincselő, nehezen letehető könyv, amely valószínűleg nem egy olvasóját vitára serkenti. A mi történelemkönyveken s nem eredeti forrásokon pallérozódott tudásunkkal nehezen illik össze például az az írói állítás, hogy Mohácsot nem kevesen felszabadulásként élték meg annak idején. A könnyebb véleményalkotás érdekében ezért munkájának minden kötetét bőséges jegyzettel, adattárral és leszármazási táblázatokkal látta el a szerző, mintegy sűrítve kínálva olvasóinak mindazokat az ismereteket, melyekre maga is támaszkodott. Bán Mór célja saját meghatározása szerint a magyar történelmi regény hagyományai előtti tisztelgés és e műfaj újrafogalmazása. (Bán Mór: Hunyadi, I-III. Gold Book Kft., Debrecen, 2009. Ára: I. kötet 2499, II-III. kötet 2999 forint) 1 M 0 I. N Á R_______________________________ Sztálin tolmácsa, Valentyin Berezskov számos történelmi jelentőségű találkozón vehetett részt. A háború előtt a németekkel, később a szövetségesekkel folytatott tárgyalásokon fordított a szovjet főtitkárnak. Egy évvel a Szovjetunió megtámadása előtt, 1940 júniusában, amikor a két ország az 1939-es paktum megkötését követően baráti viszonyt ápolt egymással, Berezskov Berlinben járt, és szemtanúja volt, ahogy Hitlert ujjongó tömeg fogadja az operánál az obuigát karlengetéssel és a harsogó „Sieg Heil!” skandálásával. A napról így írt naplójában: „Ahogy ezt az egészet figyeltem, magam is arra gondoltam - és ez a gondolat megrémít -, hogy mennyire hasonlít a mi kongresszusainkra és konferenciáinkra, arra, amikor Sztálin belép a terembe. Ugyanaz a viharos, szűnni nem akaró ováció. Ugyanazok a hisztérikus kiáltások: »Dicsőség Sztálinnak! Dicsőség a mi vezérünknek!«” - idézi a beszámolót Andrew Nagorski A legnagyobb csata Sztálin, Hitler és a küzdelem Moszkváért című kötetében. A napló a tolmács szerencséjére nem jutott a generalisszimusz kezébe, hiszen Berezskov alig tíz éve, nyolcvankét éves korában halt meg Amerikában. Nagorski a könyvben részletesen, mégis rendkívül izgalmasan követi végig az orosz főváros (és végső soron az egész Szovjetunió) elfoglalásáért indított Barbarossa hadművelet történetét. A hadművelet elnevezése egyébként, mint utóbb kiderült, „látnoki módon” szerencsétlen volt: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár a harmadik keresztes hadjárat közben, 1190-ben belefulladt a Szalef folyóba. A történet olvasása közben a jól ismert epizódokat is új megvilágításban láthatjuk, köszönhetően a ritka titkosrendőrségi dokumentumoknak és a szerző szemtanúkkal készített interjúinak, így például Sztálinnak - a német inváziós előkészületekről tudósító rengeteg hírszerzői információ miatt - érthetetlen tétovázása is kidolgozottabb hátteret kap. A könyv legérdekesebb részei mégis talán azok a bekezdések, amelyek a szovjet hadsereg mindennapos szokásait világítják meg. Harry Hopkins, Roosevelt elnök szovjetbarát tanácsadója 1941 nyarán a Szovjetunióba utazott, hogy az oroszoknak adandó amerikai hadisegély részleteiről tárgyaljon. Londonból felszállva az angol légierő gépével repült Arhangelszkbe, ahol azonnal megtapasztalhatta, hogy az oroszok semmit, így egy nagyon kedves, az adott helyzetben létfontosságú vendég fogadását sem tudják elképzelni „kicsiben”. Négy órán keresztül tartott a díszebéd, eközben rengeteg kaviárt és pácolt halat fogyasztottak el, és hektoliterszámra itták a vodkát. „A vodkának hatalma van. Nem amatőröknek való ital” - emlékezett vissza Hopkins. A küldött később Moszkvában négyszemközt tárgyalhatott Sztálinnal, aki jó benyomást tett rá, mint mondta, realisztikusan vázolta a hadi helyzetet, de biztosította, hogy még nem vesztették el a háborút. Moszkva lakosait napjainkig újabb és újabb események emlékeztetik a majd hetven évvel ezelőtti történésekre. Négy éve, amikor a sztálini korszak egyik híres épületét, a Moszkva szállót bontani kezdték, egy tonna dinamitot találtak az alapozásában. Amikor 1941 októberében egyre fenyegetőbb veszélynek látszott a város eleste, az NKVD már a főváros feladására és gerillaháborúra készült. A legnagyobb épületeket aláaknázták, a bevonuló német csapatokra akarták dönteni őket. A titkosrendőrség számos ügynököt is kiképzett, akik Moszkvában maradva szabotázsakciókat hajtottak volna végre, működtették volna a partizánok kommunikációját segítő rádióadókat és titkos nyomdagépeket. Az egyik legmerészebb (vagy legőrültebb) terv szerint négy fiatal komédiást, egy füttyénekest, egy kabarészerzőt, egy énekesnőt és Nyinát, a bűvészlányt arra készítették föl, hogy a német győzelmi ünnepségen cirkuszi számukkal föllépve fölrobbantsák a német vezérkart. A főszerep Nyinának jutott, aki a bűvészmutatvány csúcspontján a tábornokok, esetleg magának Hitlernek az ölébe dobta volna a kalapba rejtett bombát. Mivel az összeomlás nem következett be, és az öngyilkos akciót lefújták, a fiatalok egyenesen csalódottnak tűntek, amiért elmaradt életük világszáma. (Andrew Nagorski: A legnagyobb csata - Sztálin, Hitler és a küzdelem Moszkváért. Park Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 3900 forint) Magyar Nemzet Magazin 2010. április 10., szombat 35 István királlyal a vártán Második világháborús ezredtörténet 1 PFT HD Az 1918-as összeomlás és a trianoni békét követő időszak alaposan megtépázta a hazai haderőt. A régi közös hadsereg maradványait és a monarchiabeli honvédséget tekintette alapjának a szerveződő új katonaság, amely a versailles-i korlátozásoknak megfelelően maximum 35 ezer főből állhatott - a sorozás, repülő-, páncélos- és nehéztüzérségi alakulatok felállítása tilos volt. Az intézkedésen aztán a Darányi miniszterelnök által 1938 márciusában meghirdetett egymilliárd pengős győri fegyverkezési program változtatott, gyakorlatilag egyenrangúvá téve Magyarországot a környező kisantantállamok ellenséges ármádiáival, amit aztán alig fél év múlva ők is kénytelenek voltak elismerni az úgynevezett bledi egyezményben. A békés területi revíziók, a második világháborúba való szerencsétlen belépésünk új lendületet adott a hadseregfejlesztésnek, amely - legalábbis papíron - az utolsó pillanatig, szinte a hadifogságig folytatódott. A két háború közti helyzet változása jól nyomon követhető a régi k. u. k. Hindenburg nevét viselő és a 17. honvéd gyalogezred kereteiből 1920-ban megszülető, 1930-ban a kormányzó regnálásának tizedik évfordulóján Szent Istvánra keresztelt 3. gyalogezred történetén is. Az előzmények ismertetésével az ezred második világháborús szerepéről jelent meg alapos munkával összeállított könyv a közelmúltban. A hadtörténész szerzőknek - Babucs Zoltánnak és Szabó Péternek - nem ez az első, egy alakulat életét szinte annalesszerűen bemutató műve, hiszen a magyar katonai história iránt érdeklődők az elmúlt években találkozhattak már többek között a kecskemétiekről, az egriekről szóló munkáikkal is. A jelenlegi kötet az 1938-as dunaszerdahelyi, az 1940-es máramarosi bevonulástól a Don-kanyaron, a szovjet partizánok elleni küzdelmen, a magyarországi utóvédharcokon át egészen az amerikai hadifogságig kíséri végig a visszaemlékezéseken, levéltári adatokon nyugvó történetet. A hadi krónikát az ezred tisztikarát felsorakoztató minilexikon követi. A könyv képanyaga rendkívül gazdag, jellemző a szerzőpáros alaposságára, hogy szinte mindenkit megkerestek, akit lehetett, összesen ötvennyolc forrást felhasználva állították össze a katonaélet legkülönbözőbb tereit - hadgyakorlat, kártya, fürdés, mise, temetés, harc - bemutató gyűjteményt, valósággal személyes ismerőseinkké téve a szereplőket. A tudományosságot a családias atmoszférával ötvöző műnek köszönhetően világossá válik, mit jelenthetett a fehérvári bakáknak a címben idézett jelmondat. (Babucs Zoltán - Szabó Péter: „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát". Puedlo Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 1980 forint)