Magyar Nemzet, 2010. október (73. évfolyam, 268-296. szám)
2010-10-01 / 268. szám
Csúcsra járatták az NBH-t Gyurcsányék a „könnyűlovasságot” is bevetették, és százmilliókat költöttek a túlórákra Folytatás az 1. oldalról . Forrásaink szerint ezt a csoportot csak „könnyűlovasságnak” hívták a nemzetbiztonságnál. A titkosszolgálatok politikai célra történő felhasználásának első kézzelfogható jele 2006-ban, az országgyűlési választások hajrájában, a Fidesz nagygyűlése előtti napokban mutatkozott. Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő március 28-án, egy Népszabadságban megjelent hírt követően bejelentette: négy napja tudja, hogy a magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálásának szándékával robbantásokra készülnek az országban választási nagygyűléseken. Gyurcsány egy nappal később úgy korrigálta bejelentését, hogy a szlovák titkosszolgálattól származó értesülések alapján a bűnözők már nemcsak a politikai nagygyűlések helyszínein terveznek merényletet, mert általános céljuk a kampányrendezvények megzavarása. A Gyurcsány-féle őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i kiszivárgását követő zavargások idején a Fidesz arra kényszerült, hogy elhalassza az önkormányzati választások kapcsán szeptember 23-ra meghirdetett fővárosi nagygyűlését. Az ellenzéki párt akkoriban arról kapott tájékoztatást Petrétei József rendészeti minisztertől, Szilvásy György kancelláriaminisztertől és Galambos Lajostól, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójától, hogy a szombatra tervezett békés demonstrációt provokációk zavarhatják meg, és konkrét információik vannak készülő robbantásos merényletekről. A kormányellenes tüntetések napjaiban, 2006. október 9-én az NBH addig soha nem látott közleménnyel avatkozott be a politikai közéletbe. A polgári elhárítás bejelentette: a demonstrációk - tekintet nélkül azok jogszerű voltára - jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy azokat szélsőséges személyek vagy csoportok jogellenes - akár államellenes - cselekmények elkövetésére használják fel. Ezáltal a békés és törvényes demonstráció tömegzavargássá alakulhat át, melyben a résztvevők - tekintet nélkül eredeti szándékukra - akár puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak. A tömegzavargásokban való paszszív részvétel is elkövetési magatartásnak minősül - szerepelt az NBH közleményében. Az úgynevezett bombalufi már 2006 októberében kipukkadt, mivel a kormánynak és híresztelések valóságtartalmát vizsgáló rendőrségnek addig sem sikerült bizonyítania, hogy valósak voltak az országgyűlési, és az önkormányzati választások előtti terrorfenyegetések. A Fidesz 2006. október 23-án az Astoriánál tartott nagygyűléséről távozókra a rendőrség „rátolta” a Nagymező utcában összegyűlt kormányellenes tüntetőket és rendbontókat. Az NBH napokkal később egy Debil és Gyík néven megjelölt férfi lehallgatott telefonbeszélgetését hozta nyilvánosságra, amellyel azt próbálták bizonyítani, hogy a szélsőséges tüntetők szándékosan húzták a Fidesz megemlékezése felé a vízágyúkkal, könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel a tömeget oszlató rendőröket. Az elhárításnak is jutó pénzesőre Veres János akkori pénzügyminiszter 2006. október 25-én azzal utalt, hogy a rendvédelmi szervek többletköltségeire, személyi kiadásokra - benne a túlórákra - a szükséges fedezet rendelkezésre áll, és annak azonnali kifizetéséről szóló javaslatot terjeszt a kormány elé. A 2007-es költségvetésben - miközben minden tárca büdzséje csökkent - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendőrségnek csaknem húszmilliárd forinttal több pénzt juttatott a Gyurcsánykormány. Az összegből félmilliárd forintot fordítottak a lehallgatórendszer fejlesztésére, hogy - így a magyarázat - „fokozhassák a szélsőséges szervezetek és csoportok elleni küzdelmet”. GULYÁS: GYURCSÁNY GYÁVA: Gulyás Gergely szerint Gyurcsány Ferenc sem 2006-ban, sem azóta nem tartja magára nézve kötelezőnek az ország alkotmányos rendjét A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke a volt kormányfőnek írt tegnapi nyílt levelében azt írta, Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György voltak azok, akika nyílt alkotmánysértést is vállalták, azért, hogy még formálisan se kelljen közreműködniük az igazság kiderítésében. Mint fogalmazott, az egykori miniszterelnökbátorságot mutatott akkor, amikor rendőrök százai védték, de gyávának bizonyult, amikor egy országgyűlési albizottság előtt kellene választ adnia a mindenkit érdeklő kérdésekre. (MTI) Papcsák Ferenc feljelentést kíván tenni Baka Andrást is felháborította a bírónő megfigyelése Folytatás az 1..oldalról A kormánybiztos beszámolója szerint a főbíró valós problémának nevezte a bírák, bíróságok elleni támadásokat, ráadásul az ilyen esetek az utóbbi időszakban igencsak megszaporodtak. Papcsák Ferenc közölte: abban állapodtak meg, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) következő ülésén Baka András (mint az OIT elnöke) fölveti ezt a témát, és tárgyalnak arról, hogyan lehet kezelni. A fideszes politikus fontosnak nevezte, hogy vizsgálat induljon. Papcsák Ferenc tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjét is tájékoztatta a legújabb megfigyelési ügyről. Fazekas Géza főügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint az országgyűlési képviselő jelezte, személyes adattal visszaélés bűncselekményének gyanújával feljelentést készül tenni a bírót érintő megfigyelés miatt. Emlékezetes, múlt hétfőn éppen Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos számolt be arról, hogy a Proware és az In-Kal Security az elmúlt nyolc esztendőben számos botrányos állami megbízást kapott. Ezek egyike volt, hogy 2007 májusában az állami tulajdonú ITDH Hungary Kft. azzal bízta meg az In- Kalt, hogy a velük munkaügyi perben álló egyik vezetőjük, B. Zsolt vagyoni helyzetéről adatokat gyűjtsön. Ennek során kiderült, hogy a célszemély felesége a Pesti Központi Kerületi Bíróság gazdasági ügyekkel foglalkozó, aktív bírája. Majd a biztonsági cég arról tájékoztatta állami megbízóját: „vizsgáljuk B. Zsolt feleségének bírói tevékenységét, ténykedését, ahol olyan jeleket keresünk, mely gyanúnkat beigazolva tényekkel alátámasztja, hogy tevékenysége során egyes gazdasági ügyekben nem pártatlan a döntése”. Ugyanakkor a jogszabályok alapján magánnyomozás nem irányulhat hivatalos személy hivatalos tevékenységére. A kormánybiztos által fellelt dokumentumokból bebizonyosodott, hogy az őrző-védő cég zárt peranyagokhoz is hozzájutott. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdán a Hír TV-nek azt nyilatkozta: ki kell vizsgálni, hogyan fordulhatott elő az előző kormány időszakában, hogy aktív bíróról gyűjtöttek adatokat. A fideszes politikus különösen súlyosnak nevezte, hogy a megfigyelésre egy közpénzből gazdálkodó állami cég adott megbízást. „Ez a magánnyomozó cég most is a bíróságokon őrző-védő, biztonsági feladatokat lát el. Szerintem összeférhetetlen, hogy magánnyomozói feladatokat végezzen azokkal a személyekkel szemben, akiket biztonsági szempontból védeni kellene” - fogalmazott Répássy Róbert. ■ MOLNÁR GYULA IN-KALOS SOFŐRJE. Évi mintegy ötmillió forintot fizetett az újbudai önkormányzat Molnár Gyula in-kalos sofőrjének - értesült a Magyar Hírlap. A polgármester nem cáfolta az összegre, illetve a biztonsági cégre vonatkozó állítást, de megjegyezte: a sofőr nem volt az önkormányzat állományában, és egyébként a szerződése a napokban lejárt. Molnár Gyula kiemelte: a sofőrhöz hasonlóan például játszóterek őrzésénél is külsősöket foglalkoztatnak, takarékossági okokból. ígéret Papcsáknak az Off is foglalkozik az üggyel fotó: hegedűs Márta Jóri nem talált szabálytalanságot : MUNKATÁRSUNKTÓL A Jobbik és az MSZP is jogi lépéseket kíván tenni annak a hangfelvételnek az ügyében, amely - állítják - a Fidesz jogtalan adatkezelési gyakorlatára utal. A két ellenzéki párt egy, a Kuruc. info nevű internetes portálon megjelent anyagra hivatkozik. A felvétel Kubatov Gábor, a kormánypárt operatív igazgatója által tartott kampányelőadást rögzíti. Ennek keretében a politikus említést tesz a Fidesz ferencvárosi jelöltjéről, és megjegyzi, hogy Zombory Miklósnak „minden házhoz van kulcsa”. Az ellenzéki pártok szerint a tiltott adatkezelést valószínűsíti, hogy Kubatov beszél arról is: Zombory a szekrénye mögött tartott füzetben listát vezet kerülete választópolgárairól. Az országgyűlési választások előtt szintén nyilvánosságra került egy Kubatov-felvétel, amely a politikai riválisok szerint ugyancsak arról árulkodott, hogy a Fidesz törvénytelen adatbázisokat vezet a választókról. Az ügyben a rendőrség és az ügyészség is vizsgálódott, de egyik hatóság sem talált törvénytelenséget. Jóri András adatvédelmi ombudsman minden, országos listát állítani képes politikai szervezetnél vizsgálatot végzett, így a Fidesz, az MSZP, az LMP, a Jobbik és az MDF mellett górcső alá vette a Civil Mozgalom adatkezelési gyakorlatát is. Az országgyűlési biztos a Fidesz kivételével minden jelölő szervezetnél talált adatkezelési szabálytalanságot vagy hiányosságot. 3 2010. október 1., péntek Bellid Magar tarnet Orbán: Értékelő szavazás lesz Kiélezett választási küzdelmet vár a miskolci polgármesterségért Orbán Viktor, aki szerint az ott lakóknak nem az az érdekük, hogy „ellenzéki tűzfészket csináljanak”. A miniszterelnök Nyíregyházán arról beszélt, hogy a szabolcsi megyeszékhely húsz év szocialista-liberális városvezetés után jobboldali, keresztény irányba indulhat. Szerinte erre Kazincbarcikán is megvan az esély. a Dombi-Török__________________ V éleményező, értékelő szavazás lesz a hét végi, amely a kormány eddigi munkáját minősíti - jelentette ki Orbán Viktor Nyíregyházán. A miniszterelnök a kabinet eddigi intézkedései közül a bankadó bevezetését, az IMF-fel való tárgyalás hangnemének megváltoztatását, a közszféra fizetéseinek be- ■ fagyasztását, az elképesztően magas végkielégítések rendszerének felszámolását emelte ki. Orbán Viktor Kovács Ferenc polgármesterjelölttel folytatott megbeszélését követően úgy fogalmazott, húsz év után minden emberi számítás szerint leváltják a szociálliberális érát. A politikus Nyíregyháza után Miskolcra látogatott. Itt kifejtette, hogy kiélezett választási küzdelmet vár a Fidesz-KDNP és az MSZP helyi polgármesterjelöltje között. - Ez nagyon nehéz lesz - mondta Orbán Viktor, aki szerint a város sikere az együttműködésben van. Közölte, a miskolciaknak nem az a céljuk, hogy „ellenzéki tűzfészket csináljanak”, nem az a feladat, hogy a kormány ellenében szervezzék meg a város életét. A miniszterelnök úgy vélte, hogy bár Miskolc nehéz helyzetben lévő város, sokkal jobb adottságokkal bír annál, mint amit eddig mutatott, hiszen a települést a munkanélküliség, a cigánysággal való együttélés keserves problémája, az adósság sújtja. Kitért a közbiztonság kérdésére is, kijelentette: a munkanélküliség sem adhat okot a bűnözésre, ezért a kormány az új munkahelyek létrejöttéig is garantálja a védelem jogát az embereknek. A politikus megbeszélést folytatott Kriza Ákos polgármesterjelölttel, akit arról tájékoztatott, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium jelenleg harminc olyan beruházásról tárgyal, amelyeknek célpontja az Észak-magyarországi régió.A miniszterelnök Kazincbarcikára is ellátogatott, ahol újságírói kérdésre elmondta, hogy ha gazdaságilag megalapozott tervek születnek a bányák újranyitására, akkor a kormány kész lesz megtárgyalni azokat. Ózdon pedig Fürjes Pált ajánlotta az önkormányzat élére, aki a munkanélküliség problémájára is megoldást tud találni. A Vas Népének adott interjújában Orbán arról is beszélt, hogy egyszerű és arányos adórendszert szeretne. A jövő évi költségvetéssel összefüggésben elmondta, nem megszorításokra, hanem az együttműködés politikájára van szükség, vagyis továbbra is onnan fognak elvenni, ahol van, nem pedig az emberektől, akikről az előző kormány ki tudja hányszor húzta le a bőrt. Orbán Viktor Ózdon: A munkanélküliség nem ok a bűnözésre fotó: Máté Péter Választás 2010 mii.. . .mí, . .., ..Ír. : Önkormányzati választások BŰNPÁRTOLÓ AZ MSZP-S POLGÁRMESTER? Bűnpártolással vádolja az ügyészség Tóth Józsefet, a Hajdú-Bihar megyei Polgár szocialista polgármesterét - tudatta Figula Ildikó, a megyei bíróság szóvivője. Tóth Józsefet egy 2005-ös ügyben vádolták meg. Polgár jelenlegi szocialista polgármestere és egyben polgármesterjelöltje akkor a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke volt. (MTI) ORBÁN VIKTORKÉNT MUTATKOZOTT BE A területi választási bizottsághoz fordult a Fidesz nagykanizsai csoportja. Egy helyi kereskedelmi rádióban ugyanis olyan hirdetés jelent meg, amelyben egy Orbán Viktor nevű nagykanizsai lakos arra biztatja a választókat, hogy vasárnap szavazzanak a Civil Összefogás Nagykanizsáért jelöltjeire. A Fidesz helyi csoportja szerint etikátlan és felháborító, hogy a miniszterelnök nevével próbálják manipulálni a szavazókat. (Hír TV) ÁTMENT A JOBBIK HIRDETÉSE A Legfelsőbb Bíróság (LB) tegnapi döntése értelmében le kell adnia a Jobbik „cigánybűnözést” is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak. Az LB indoklása szerint a választási eljárásról szóló törvény szerint választási kampányban a jelölőszervezetek és személyek azonos feltételek mentén tehetnek közzé politikai hirdetést, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény pedig arról rendelkezik, hogy a politikai hirdetés tartalmáért a műsorszolgáltató nem tartozik felelősséggel. (MTI)