Magyar Nemzet, 2011. április (74. évfolyam, 89-117. szám)

2011-04-30 / 117. szám

34 K­an­ K­iwi Magazin 2011. április 30., szombat i immá­r Babus Antal Fülep Lajos választásairól, az ódivatú értelmiségi feladatairól és Németh László bátorságáról Szovjet gyógykezelés A 42. magyar filmszemlén, május 5. és 8. között olyan dokumentumfilm is látható - igaz, csak az információs vetítéseken - amelyik a magyar szellemi életnek azt a jelentős alakját mutatja be, aki magatartásával több értelmiségi nemzedéknek is példát mutatott. Kisfaludy András Fülep Lajosról forgatott munkájának szakmai tanácsadója, spiritusz rektora a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának vezetője, Babus Antal. H.0CSEI G A B R I F. I, I. A______________________ szellem filozófusa című dokumentum­filmnek „csak” egyik kulcsfigurája a művészetfilozófus Fülep Lajos, a má­sik, aki érdekfeszítően és tanulságo­san beszél róla, Babus Antal. A film alapján nehéz kideríteni, azért I lett-e Fülep professzor híve, mert I ennek a rendkívüli személyiség­nek a hagyatéka az Akadé­mia tulajdona, vagy azért, mert - ahogyan Ady Endre nevezte - Fülep Krisztus önt is életre szólóan elvarázsolta. - Arról az egri gimnazistáról, aki vagy harminc év­vel ezelőtt voltam, tudták a tanárai, hogy igen erősen érdeklődik a képzőművészet iránt. Egyikük, Pozder Pé­ter nagyvonalúan nekem ajándékozta Fülep Lajos Ma­gyar művészetének az első kiadását. Meghatározó él­mény volt számomra ezt az 1923-as kiadványt kézbe venni. Igazán komolyan azonban akkor kezdtem a fülepi életművel foglalkozni, amikor egy felháborítóan ostoba vélekedést olvastam róla. Ennek a hatására - ezt cáfolandó - írtam meg az első Fülep Lajos-tanulmá­­nyomat Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett? címmel. A köztudatban ugyanis az a hivatalos szakirodalom által sulykolt verzió élt, méghozzá elég elevenen, hogy Fülep 1919-ben kiállt a kommunista diktatúra mellett, és a Tanácsköztársaság bukása után - jobb híján - kénytelen volt „belső emig­rációba” vonulni, református lelkészként falun élni. Ebből azonban egyetlen szó sem igaz. Fülep Lajos, akit korábban, még a Károlyi Mihály-éra alatt neveztek ki egyetemi tanárnak, a proletárdiktatúra kikiáltása után „heti kétórás előadással megbízott előadó lett”. Megbí­zatását, mint a lelkészi pályára tudatosan készülő fér­fiú, egyházi elöljáróinak a tanácsára fogadta el; előadá­sait pedig, hat-nyolc hallgató előtt, olasz nyelven Assisi Szent Ferencről tartotta.­­ A XX. századi értelmiséginek tán nem is az az egyetemi oktató jelenti az igazán nagy kérdőjelet, aki a diktatúra főhivatalnokai által jegyzett kinevezést óvatosságból elfogadta, hanem az az európai nagy­városokban, Párizsban, Rómában járt, Firenzében jól ismert, sőt elismert fiatalember, aki ígéretes élet­pályát tört ketté, hogy kis magyar falvak lelkésze le­hessen.­­ Fülep Lajos voltaképpen már 1906-tól folyton­­folyvást kereste az értelmiség hivatását. Élt-halt a művé­szetért, és mindennél jobban foglalkoztatta, hogy a XX. században miért nem születnek olyan nagyszerű alkotá­sok, mint hat-hét évszázaddal azelőtt. Idővel aztán arra a felismerésre jutott, hogy hiányzik a metafizikai alap, nincs, ami egységes látásmódra biztatná a művészeket. Ugyanakkor azt is megérezte, hogy azt a metafizikai ala­pot, amely korábban a művészetek fundamentuma volt, újjá lehet és újjá is kell éleszteni, s hogy ő ennek a fel­adatnak szenteli az életét. Csak azt nem látta világosan, hogy ebben az életre szóló vállalásban kire támaszkod­hat. Azt tudta, hogy az értelmiségre bizonyosan nem, mert az elveszítette a hitét. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a népre kell támaszkodnia, feltéve persze, hogy a magyar parasztság körében még folytatni lehet az evangelizációt. Aztán egy szovátat szép estén, egy sza­­badságos bakával való beszélgetés során megbizonyo­sodott arról, bizony, hogy folytatni lehet! Akkor a filozó­fia, a művészettörténet, az olasz nyelv és irodalom dok­tora, a református teológiát végzett fiatalember végleg eldöntötte, hogy a világvárosok helyett a magyar falut választja. E döntése által azonban sem az európai, sem a hazai szellemi életből nem zárta ki magát, a zengővár­­konyi parókián is mindenről elsőként értesült. Sokan keresték vele a kapcsolatot. Illyés Gyula is szívesen „za­rándokolt el” hozzá, Weöres Sándor elsőként Fülep La­josnak mutatta meg a verseit. Németh László, amikor 1934-ben lapot indított, noha személyesen sose találko­zott vele, szerkesztőtársául választotta...­­ Közös kóborlásaik során talán Fülep Lajos is meg­ismerte Ady Endrének azt a mondását, amelyet Babus Antal oly szívesen idéz: betűs álmodozásokra kár elfecsé­relni az életet. Ön szerint mi a feladata ma annak az em­bernek, aki „lebegő értelmiségiként” nyitott minden ér­ték iránt.­­ Ahogyan Ady mondja, engem „Magyarországra dobott ki a sors”, én ahhoz az ódivatú értelmiséghez tartozom, amelyik ragaszkodik ehhez az országhoz, eh­hez a nemzeti közösséghez. Mindig is az volt a vélemé­nyem, amit Fülep Lajos oly zseniálisan fogalmazott meg a Magyar művészet című korszakos munkájában, hogy jelentős művek akkor jönnek létre, ha azok egy­szerre egyetemesek és egyediek. Aki a tudományt mű­veli, annak is vannak egyetemes feladatai és vannak részfeladatai. Félresiklik az az értelmiségi pálya, ame­lyik nem számol ezzel a kettősséggel. Ha csak az egyiket hangsúlyozza, provinciális lesz, ha csak a másikat, koz­mopolita. Talajtalan. Mind a kettő zsákutcába vezet. - Az átmenetiség korában, mert azt alighanem senki sem tagadja, hogy az időlegesség éveit éli a világ, az ön esetében mit követel az egyetemesség, és mire késztetik a részfeladatok? - A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában kéziratos hagyatékokat dolgozok fel - sok más mellett -, most éppen Radnóti Miklós hagyatékának a gondo­zása az én „egyedi” feladatom. Azt gondolom, hogy ak­kor találom meg a helyemet az életben, ha azt a felada­tot, amelyik nekem jutott, hiánytalanul teljesítem.­­ A Radnóti-hagyatékot, a Fülep Lajos-témát, Ady Endrének nemrégiben az Akadémia birtokába jutott kéziratát a sors terítette Babus Antal elé; személyre sza­bott feladatait nyilván magamagának kell megkeresnie. Vagy az is a sors ajándéka, hogy a magyar-orosz szakos középiskolai tanár a szovjet levéltárakban található ma­gyar vonatkozású anyagokat kutathatja? - Az orosz emberek szempontjából akár végzetes­nek is nevezhető Jelcin-korszak, amikor a multinacio­nális tőke karmaiba került Oroszország, a külföldi ku­tatóknak komoly lehetőséget teremtett. Akkor nyíltak meg a levéltárak, és sok érdekes dokumentumhoz hoz­zá lehetett jutni. Az egyik legfontosabb kutatási té­mámmal, Németh László szovjetunióbeli utazásával kapcsolatban is... Németh Lászlót sokan szidták amiatt, hogy 1959-ben elutazott a Szovjetunióba, de az út hátterét senki nem vizsgálta meg.­­ Inkább azért kárhoztatták az emberek, hogy ami­kor hazajött, olyan elismerően számolt be a Szovjetunió­ban látottakról. Egy olyan nagy író, mint amilyen ő is volt, a kisujjából kirázhatta volna azt a „kétnyelvűsé­get”, mondogatták, amellyel a hivatalosságok is, de az olvasók is elégedettek lehettek volna.­­ Mikrofitológiai alapossággal néztem át magát az utat és körülményeit is, és azt tapasztaltam, hogy amit Németh László odakint - akár pohárköszöntőként is - elmondott, a bátorságát tanúsította. Például nyíltan be­szélt a harmincas évekbeli nagy éhínségről, pedig az ak­kor még a Szovjetunióban a lehető legszigorúbban őr­zött tabuk közé tartozott. Igen, Németh Lászlót a hívei is, az ellenségei is elítélték, hogy ebbe az ’59-es utazás­ba - tegyük hozzá: igen nehezen - beleegyezett. Az út­tal kapcsolatos írásait, hiába tiltakozott ellene, többször is meghúzták, átíratták, s ő mégis azt remélte, hogy uta­zásával a szülőhazáját segíti. - Hogy 1959-ben Kádárék Németh Lászlót utaztat­ták a Szovjetunióba s nem valamelyik tehetségtelen párt­katonát, fél évszázad múltán is azt jelzi, hogy a hazai és a birodalmi döntnökökben is működött még akkoriban valamiféle értékelvűség, a vitán felüli minőség iránti fo­gékonyság.­­ Vagy pedig kijárták a szemfényvesztés vala­mennyi iskoláját. A legkiválóbb embereket próbálták magukhoz édesgetni, hogy általuk tanúsítsák a nagyvi­lágnak: 1956 után is minden a legnagyobb rendben van e tájon. Moszkvai kutatóútjaim során olyan levelet is találtam, amelyikben a szívbeteg Németh László szov­jetunióbeli gyógykezelését helyezték kilátásba, hogy ez­zel csalogassák ki az írót! - Talán még a Németh-sztorinál is izgalmasabb Jó­zsef Attila szovjetunióbeli megítélésének a története. Ön e témának is komoly figyelmet szentelt. - A hivatalos magyarországi kultúrpolitika az 1950- es években kijelölte, hogy a magyar irodalom három tartópillére Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila. Petőfi Sándorral és Ady Endrével nem is volt semmi gond, őket könnyen el tudták fogadtatni Moszkvában is a magyar ideológusok. A hazai kulturális diplomácia József Attila népszerűsítése érdekében is minden követ megmozgatott, mégsem tudták elérni, hogy versei orosz fordításban megjelenhessenek. És ezt egy ember akadályozta meg: Hidas Antal, eredeti nevén Szántó Gyula, József Attila élettársának, Szántó Juditnak, majd pedig Kun Béla lányának, Kun Ágnesnek a férje. Ez az igen-igen szerény képességű ember - hiúságból vagy féltékenységből, ki tudja - mindent elkövetett, 1962-ig igen eredményesen, hogy József Attilát ne az érdemei szerint ítéljék meg. Véletlen egybeesés: a Hidas-Kun család éppen akkor indult Moszkvából hazafelé, ami­kor Németh László a Szovjetunióban tartózkodott; olyan fényképeket is találtam, amelyeken a Hidasékat búcsúztató csoportban ott látható a magyar író is. Itt­hon aztán, miután fölmérte a helyzetet, és rájött, hogy már nem sokáig tudja József Attila hírét kisebbíteni, Hidas Antal fordított a köpönyegén.­­ Mind ez idáig a XX. század irodalmi tényeiről és tévhiteiről beszélgettünk. A Magyar Tudományos Aka­démia kézirattára azonban - legrégebbi és legújabb szerzeményei révén - más témát is rejteget. Arról az Ady-kéziratról például, amelyik a gyakran „bolondnak, magyartalannak, hazaárulónak” titulált költő hazafias érzelmeit dokumentálja, éppen egy esztendeje adtunk hírt e hasábokon.­­ Azóta van újabb, közfigyelemre érdemes szerze­ményünk is! Aukción sikerült megvenni Fülep Lajos­nak egy 1906-os, Lyka Károlynak írt levelét. Párizsba Lyka Károly segítségével jutott ki Fülep Lajos, ezt kö­szöni meg a külhoni nélkülözésekbe belebetegedett fiatalember, és szabadkozik, hogy egészségi állapota miatt nem a várt színvonalú cikket tudja küldeni men­torának.­­ Ezek szerint még van annyi pénze a Magyar Tudo­mányos Akadémia könyvtárának, kézirattárának, hogy az olyan gyűjteményeit, mint az intézménynél elhelye­zett Fülep-hagyaték, hébe-hóba gyarapítsa!­­ Vásárlásra nagyon kevés a lehetőségünk, mint a hazai közgyűjtemények általában, az Akadémia kéz­irattára sem „versenyképes” az egyéni gyűjtőkkel szemben.­­ Egyre többen mondogatják: a pénztelenségnél csak egy nagyobb ellensége van a kézirattáraknak, a számítógép.­­ Az a nemzedék, amelyik még nem számítógépen dolgozott, mostanában fejezi be a pályáját, közülük nem is egy az Akadémiára bízza hagyatékát. Vekerdi Lászlónak, az akadémiai könyvtár egykori főmunkatár­sának, a kiváló tudománytörténésznek a hagyatékát is intézményünknek ajánlották fel az utódai. - A kutatókon és az intézmény munkatársain kívül alighanem igen kevesen tudják, mi mindent őriznek a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának a falai. Negyven évvel ezelőtt még idezarándokoltak diákjaikkal a magyartanárok, és áhítattal sorolták, itt van Arany Já­nos kapcsos könyve, a Tragédia eredeti kézirata Arany János javításaival...­­ ...amelyet május 2-ától az intézmény Madách­­kiállításán is megtekinthetnek az érdeklődők. És itt van Csokonai Vitéz Mihály hagyatéka, Széchenyi István ha­gyatéka. Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc hagyatéka... Rövid ideje Radnóti Miklós hagyatéka is. Ám, ha valaki a Kádár-korszak irodalompolitikáját vizsgálja, annak is hozzánk kell jönnie, ugyanis nálunk van Aczél György hagyatéka - csak kuratóriumi engedéllyel kutatható -, és ide került azoknak a hagyatéka is, Sőtér Istváné, Ki­rály Istváné, akik a korabeli magyar irodalmi életet meghatározták.­­ Különös, hogy az Akadémia gondjaira bízott kéz­iratos örökségek zöme történelmi s irodalmi hagyaték, mintha az intézménynek nem is lettek volna nagynevű természettudósai. S az is furcsa, hogy az akadémiai elnö­kök olyan ritkán hagyták örökül szellemi muníciójukat arra a tudós társaságra, amelynek a sorsát éveken vagy évtizedeken át irányították.­­ Nálunk van Bolyai János hagyatéka, a nemzetkö­zileg is a legjelentősebb magyar fizikusként számon tartott Eötvös Loránd hagyatéka, aki egyébként 1889 és 1905 között az Akadémia elnöke volt. Van levelünk Einsteintől, Szent-Györgyi Alberttól, Heisenbergtől... Teleki Józsefnek, az akadémia első elnökének a családi könyvtára is az intézményhez került, ez vetette meg az akadémiai könyvtár alapjait. FOTÓ: MÁTÉ PÉTER

Next