Magyar Nemzet, 2011. október (74. évfolyam, 269-299. szám)

2011-10-31 / 299. szám

15 2011. október 31., hétfő­ Kultúra kultura@magyarnemzet.hu Rovatvezető: Muray Gábor Budapestnél nincs jobb helyszín Kortárs művek sokszemközt • Art Market: nemzetközi művészeti vásár a Millenárison Huszonöt magyar és hét külföl­di galéria állított ki az október 26. és 30. között első alkalom­mal megrendezett Art Market Budapest kortárs művészeti vásáron. A Millenáris B épüle­tében rajtuk kívül több mint harminc művészeti intézmény, projekt, kiadvány szerepelt. A látványosság azonban már a parkban elkezdődött. P. Szabó Fernő________________ K­­ét-három éves kisgyerek rúgja a labdát lelkesen a Millenáris zöld gyepén. Az alkalmi kapufát­­ a gyerek éppen afelé terelgeti a bőr­golyót - akár az épületegyüttes he­lyén állt egykori ipari létesítmény maradványának is vélhetnénk. De nem, az egy kortárs fémszobor, ami rozsdásodó felületével harmonizál az október végi gyep zöldjével. Bár­csak sok ilyen szobor lenne Buda­pesten! - merül fel az emberben az óhaj, de tudja, a magyar fővárosban olyan művekre, amelyek nem tör­ténelemről beszélnek, hanem az anyag, a forma, a szín értékeivel hatnak, és amelyek maguk köré szervezik környezetüket, egyelőre még várni kell. Reméljük, csak egy­két újabb Art Market erejéig. Odabent, a csarnokban is a tör­ténelem fogadja a látogatót. Három csillogó Lenin-szobor áll a bejárat­tal szemben, a B55 Kortárs Galéria standja előtt. Havadtőy Sámuel al­kotásai, az egyiknek a szeme, a má­siknak a füle, a harmadiknak a szá­ja van bekötve. Én nem beszélek, te nem hallasz, ő nem lát - idézik föl a buddhista szállóigét, na meg azt a korszakot, amelyben nem volt ve­szélyesebb dolog, mint a hatalom akaratától függetlenül létrejött - és persze az annak bemutatására vál­lalkozó - műalkotás. Művészgene­rációk nőttek fel a rendszerváltozás két évtizedében, kortárs galéria is van egynéhány, a velünk egykorú magyar művészet azonban máig nincs értékéhez méltón jelen sem a hazai köztudatban, sem a nemzet­közi fórumokon. Pedig a helyzet megváltozta­tására történt már jó néhány kísér­let. A kilencvenes években megren­dezték a Budapest Art Expót, majd néhány éves szünet után a Buda­pest Art Fairt, tavaly pedig az első Art Marketet is. Nem matematikai bukfenc, hiszen úgy tűnik, a rende­zők a tavalyit inkább kísérletnek te­kintik. Az ideit Kelet-Közép-Euró­­pa 2011-ben első alkalommal meg­rendezett kortárs képzőművészeti vásárának nevezik, amelynek az a célja, hogy megerősítse a régió kor­társ művészetének és művészeti pi­acának ismertségét és elismertsé­gét. Ebbéli szándékuk sikerében a két védnök, Martonyi János kül­ügyminiszter és Nancy G. Brinker, az Egyesült Államok korábbi nagy­követe - egyébként a térség kortárs művészetének jó ismerője és gyűj­tője - is erősen reménykedik. Bu­dapestnél nincs jobb helyszín a kö­zép-európai művészet és a globális közönség egymásra találásához - állítja az utóbbi, aki szerint a vásár „minden művészi naptárba hosszú időre beírja a nevét”. Erre igencsak szükség lenne a kérészéletű korábbi próbálkozások után. Vannak ugyan kétkedők, hi­szen a Kortárs Galériák Egyesülete huszonegy tagjából nyolc nem vett részt a vásáron, s aligha anyagi okokból, hiszen a standok keve­sebb mint a felébe kerültek annak, mint amennyibe a Budapest Art Fairen. A távolmaradók némelyike talán már meg is bánta döntését, de bánjuk mi is, mert e távolmaradás is az oka lehetett annak, hogy a kor­társ magyar művészet derékhadá­nak és jelentős mestereinek a mun­kái aránylag kis számban voltak je­len a standokon. Ettől eltekintve a galériák kínálatának színvonalára nem lehetett panasz, az utóbbi fél évtizedben létrejött magyar galéri­ák elsősorban a fiatalabb generáció alkotásait prezentálták, a tradicio­nális műfajok mellett a legújabba­kat is. Az egyik legrégebbi, 1990 óta működő galéria, a MissionArt több generáció közös, Miskolc vasgyári művésztelepének tevékenységét dokumentálta a művész és az élet szorosabbra fűzendő kapcsolatá­nak jegyében. A legújabb galéria, a 2011-ben megszületett debreceni Hal-Kör egy méltatlanul elfeledett szobrászművész, Szabó László munkásságára hívta fel a figyelmet. Szabó Hajdúszoboszlóról indult, az 1950-70-es években pedig számos jelentős nemzetközi sikert ért el. Az utóbbi években a klasszikus modern magyar fotográfia öröksé­gét és a kortársak műveit egyaránt gondozó galériák egyre inkább a fi­gyelem középpontjába kerültek, most is rangos anyaggal szerepelt például az Erdész Galéria, a tavaly alapított Három Hét, s remek fotó- és videokínálattal hívta fel magára a figyelmet a Videospace Gallery. A standokon a galériák neve mellé nem írták ki, melyik városból érkeztek. Persze a katalógusból ki­derült, hogy a huszonöt magyar galéria egy-két kivétellel budapesti. Ezen azért érdemes elgondolkodni. Meg azon is, hogy vajon miért nem sikerült szlovák és szerb galériát meghívni, hiszen a szintén Közép- Európára koncentráló bécsi Vien­­nafairen és a prágai kortárs vásá­ron általában komoly anyaggal vannak jelen onnan is. Osztrák ga­léria is csak egy érkezett. Azért te­hát, hogy igazi nemzetközi fórum­ként működjön az Art Market, még van mit tenni, de az is igaz, hogy a jelen lévő külföldiek, a két-két ro­mán és szlovén, az észt és a cseh galéria kiváló értékeket prezentált, s igaz az is, hogy magyar galériá­ban is szerepelt nemzetközi sztár­művész: a Léna&Roselli a kortárs művészet egyik fenegyereke, az uk­rán Viktor Kulik provokatív videó­it mutatta be. Szép számmal érkeztek vevők is, de az Art Market olyan időszak­ban indult, amely nem kedvez a műkereskedelemnek. Az egyéb ki­állítók jelenléte viszont azt jelzi, hogy a galériák olyan élő közegben dolgoznak, amely a mai potenciális vevőkörnél jóval szélesebb terítés­ben képes közvetíteni a mű üzene­tét. Sok volt a fiatal látogató is, talán annak köszönhetően, hogy a vásá­ron nem volt belépőjegy, de még inkább annak, hogy érzik, legyen bár a forma sokszor meglepő, ext­ravagáns, tűnjön a mű első pillan­tásra játszadozásnak, valójában ko­moly üzenet, ami benne foglaltatik. Hiába a vevő, ha a vásár olyan időszakban indult, ami nem kedvez a műkereskedelemnek fotó: székelyhidi Balázs Végre egy jó magyar sorozat! K­ÉPERNYŐ a Kárpáti György______________ M­iközben az amerikai tévéso­rozatok legújabb kori evolú­ciója sosem gondolt perspektívába emelte a szériákat mind minőség­ben, mind kreativitásban, mi ma­radtunk a kaptafánál, és a többnyi­re német licencű szappanoperák vi­lágánál. Néhány apróbb jel (mint a Tűzvonalban) ellenére nem állt be fordulat, bár a milliónyi auditált statisztika mintha azt sugallná, hogy nem is vágyunk többre. Sze­retném remélni: a vizuális kultúra ilyen fokú elterjedése mellett nem elégszünk meg a kicsi, sárga, de a miénk analógiájával. A reménysu­garat most a magyar HBO gyártásá­ban készült Társas játék című soro­zat hozta el, ami minden bizalmat­lanságom ellenére a harmadik rész után is fényévnyi távolságra van a kelletlenül tudomásul vett hazai sztenderdtől - pozitív értelemben. Bár a Társas játék alapvetően szintén adaptáció, a vezető rendező Herendi Gábor szerint jelentősen átírták a mi közegünkbe. Hogy ez mekkora eltérést jelent az eredeti alapanyaghoz képest, végső soron lényegtelen is, mert amit látunk, az egy professzionálisan elkészített, szórakoztató sorozat. Főszereplői átlagemberek, akik átlagéletüket élik, ki-ki a maga módján. A fiata­lok a szerelmet keresik, az időseb­bek úgyszintén, s mindenkinek több, a való életből fakadó problé­mával kell megbirkóznia. A közép­korú vezető a kapuzárási pánik kö­zepette kapja el röptében a legyet is, bár otthon két csodás gyereke és a felesége várja. Egy könyvelő­nő­nek hatalmas orra miatt jelent nehézsé­get bármilyen normális kapcsolat kialakítása. Egy fiatalnak egy éjsza­kás kalandja következményeivel kell szembesülnie. Egy másiknak a munkában minden összejön, a ma­gánéletben semmi. Az archetípu­sok olyannyira tipizáltak, hogy egyikben-másikban biztosan ma­gunkra ismerünk. S bár ez a törek­vés más szériákban is tetten érhető, a Társas játék különösképpen hite­lességében és professzionalizmusá­ban ver rá bármely riválisára. Adott az igényesség szándéka tehát, amelyben a konfliktusok és párbeszédek életszerűek, a tárgyi környezet hihető, s bár a túlzások néhol észrevehetők, ezek nem lépik át a tévétől elvárható minimális torzítás határát. Külön dicséretes a szereplőválasztás: Gazsó György, Pokorny Lia, Thuróczy Szabolcs lu­bickol szerepében, de a fiatalok sem rekednek meg a kertévés mi­nimumom. Az pedig szinte már csak hab a tortán, amikor Básti Ju­li vagy Gálffi László tűnik fel a kép­ernyőn. Örömmel jelenthetem: a sztenderd megszületett, most már csak a követőkre kell várnunk. (Társasjáték, HBO) India köztünk van... A vásárcsarnokban mutatkozott be a távol-keleti ország Úgy tűnik, elég intenzív az in­diai jelenlét Budapesten: lakás­­kultúra, gyógyászat, fűszerek, jóga és buddhizmus. Kezdők­nek és haladóknak. A szélesebb közönség inkább az indiai kul­túra könnyebben emészthető részét kedveli, de azoknak is kí­nál érdekességeket a magyar­­országi India-kultusz, akik nem állnak meg a füstölőnél és a faragott elefántoknál. M R. Kiss____________________ A magyarországi India-rajongás hosszú időre nyúlik vissza, ez idő alatt egészen különös sorsokat és teljesítményeket is produkált a távol-keleti országhoz való magyar vonzódás - és viszont. A híres ma­gyar indológusokon kívül minden­kinek ismerős a két Brunner Erzsé­bet, anya és lánya: festőkként egé­szen különleges, jórészt indiai ihle­tésű életművet hagytak hátra. Az októberi indiai napoknak más érte­lemben is volt aktualitása: 1956- ban ez volt az egyik olyan ország, amely különös érdeklődést és szoli­daritást tanúsított forradalmunk iránt. Akit ezek a dolgok bővebben érdekelnek, érdemes ellátogatnia az indiai nagykövetségre (ahol a közelmúltban éppen a Brunnerek festményeiből is rendeztek egy ki­állítást) vagy az India Kulturális Központba. A vásárcsarnokba ők is kivonultak, így első kézből szerez­hettük be a következő hetek prog­ramját: csütörtökönként például indológusok és más szakemberek előadásait hallgathatjuk meg a II. kerületi kulturális központban, és indiai filmklubot is tartanak az Örökmozgó Filmmúzeumban, leg­közelebb november 19-én. A vásárcsarnok indiai napjai­nak programja egyébként jórészt abból állt, ami egy ilyen helyszínen várható: vásárból, nagyjából azzal a felhozatallal, amit a hazai indiai boltokban is megtalálhatunk. A leg­nagyobb érdeklődés az indiai fű­szerek pultja körül alakult ki, mi is elmagyaráztattuk magunknak, mi­ként kell használni a rizsfűszert, de vásárlást egyelőre nem kockáztat­tunk, sem itt, sem a szépségápolás, sem a gyógyászat asztalainál. Má­sok viszont annál inkább: kicsit ijesztőnek is tűnt, hogy milyen nagy az érdeklődés a testi-lelki egyensúlyt ígérő jóga, vagy az indi­ai ajurvédagyógyászat eredményei iránt. Úgy látszik, a harmónia to­vábbra is hiánycikk. A kivetítőn eközben hollywoodi filmek futottak, de élvezetükre a vá­sárcsarnok tolongása nem volt al­kalmas. Dél körül viszont elcsíp­tünk egy hazai tánccsoportot: ép­pen a hollywood-dance-ből tartot­tak bemutatót. A műfaj­­ hagyo­mányos indiai táncba oltott legkü­lönbözőbb modern elemekkel­­ ér­dekes, de a viccestől sincs távol. A modern elemekkel oltott indiai tánc érdekes­­ és vicces is fotó: Kocsis Zoltán Rófusz Ferenc győzelme Valladolidban A Kárpáti______________________ T icket című animációs filmjével megosztva kapta a legjobb animációs rövidfilmnek járó Arany Kalász-díjat az 56. Valladolidi nemzetközi filmfesztiválon Rófusz Ferenc. A nagy presztízsű spanyol filmes rendezvényen Rófusz az olasz Enrico Maria Artale II respiro dell’arco című alkotásával közösen nyert, és a díjat a rendező szemé­lyesen vette át a szombati gálán. Rófusz Ferenc legújabb animációs filmjének a valladolidi volt a világ­­premierje, igazi különlegessége pe­dig, hogy éppen harminc évvel a rendező Oscar-díjas alkotásának, A légynek a sikere után készült, s egy­féle pár filmje az Amerikai Film­­akadémia elismerését elnyerő ani­mációs remeknek. A kézirajz-tech­­nikával készült alkotás újra meg­idézi A légy című filmben átélt perspektívát, ám a nézőpontot ez­úttal egy ember szemszögébe he­lyezte a rendező, s egy férfi életét kíséri végig, annak saját szemszö­géből, a születéstől a halálig. Az emberi létet költőien összefoglaló mozgóképben az élet fordulópont­jai kelnek életre, és az alkotás arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi az élet. A Ticket a Csáky Attila producer vezette Cameofilm gyártásában készült, a rendezés mellett a forgatókönyvet is Rófusz jegyzi. A magyar alkotás győzel­mének értékét növeli, hogy az idén 56. alkalommal megrendezett Se­­mana Internacional de Cine de Valladolid Spanyolország egyik legfontosabb és legrégebbi film­­fesztiválja az A kategóriás San Sebastian-i mustra mellett. Reneszánsz korabeli a győri Vaskakas ház Az eddig feltételezettnél legalább háromszáz évvel idősebb Győr egyik látványossága, a Vaskakas ház - közölte az épü­let átalakításában részt vevő Józsa Ágota építész. Eddig azt feltételezték, hogy a ház 1840 körül épült, ezzel szemben az átalakításokat megelőző kuta­tások azt bizonyítják, hogy már 1561 -ből vannak utalások erre az épületre. Az 1537-től négy évtizeden át folyt várerő­dítési munkálatok részeként alakították itt ki a tábori ren­dész házát, e késő reneszánsz épületből csak egyetlen falda­rab maradt meg. (MTI) Felgyorsul a kultúra digitalizálása Új ajánlásában az Európai Bizott­ság arra kéri az unió tagálla­mait, hogy fokozzák erőfeszíté­seiket a kulturális alkotások digitalizálása terén. Szeretnék, ha 2015-ig - a jelenlegi 19 mil­lióhoz képest - 30 millió digi­talizált anyag válhatna elérhe­tővé a www.europeana.eu digi­tális archívumában. A három éve alapított Europeana köny­veket, festményeket, filmeket, múzeumi tárgyakat, kulturális archívumokat és más műalko­tásokat tesz hozzáférhetővé az interneten. Magyarországtól a bizottság 417 ezer anyag digi­talizálását kéri. (MTI) Elhunyt Körtvélyes Géza Tegnap elhunyt Körtvélyes Géza tánctörténész. A Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tudós 1964 és 1973 között a Magyar Nem­zet tánckritikusa is volt, élete 86. évében érte a halál. (MTI)

Next