Magyar Nemzet, 2011. október (74. évfolyam, 269-299. szám)
2011-10-31 / 299. szám
14 Alapos oldal 2011. október 31., hétfő Szerkesztette: Pion István naposoldala ® magyarnemzet.hu Grüezi, avagy Isten hozott Svájcban! A világ egyik legismertebb adóparadicsoma Zug ■ El kell ismerni, a milliárdosok festői helyet választottak (1. rész) Svábia, Alemannia: az egykori délnémet törzsek és nyelvjárások vidékén ma ketten osztoznak: Svájc és Baden-Württemberg. Európa egyik leggazdagabb, legrendezettebb vidékén jártunk, ahol kevés dolog történik, legalábbis annak kelet-európai értelmében. Csak a jó életet élik, a maguk századok óta elrendezett, s az utóbbi évtizedekben is csak kissé módosult világában. Utazás a Gotthardtól a Fel-Dunáig. VILÁGUTAZÓ : RAJCSÁNYI GI.I.T.F.RT_____I______ Ahol az égig érő, kőtarajos hegyekből leereszkedik a Gotthard-út, fjordszerű tó tölti fel a völgyeket: a sokágú Vierwaldstatti-tó Svájc szíve és történelmének kiindulópontja. Egy víz fölötti fennsíkon, a fenyvesek alatt zsebkendőnyi rét terül el, rajta a keresztes svájci országzászlóval. A Rüth mezején járunk: a legendák szerint itt kötötte meg örök szövetségét Werner Stauffacher Schwyz kanton, Arnold von der Halden Unterwalden kanton és Walter Fürst Uri kanton képviseletében 1291-ben. Ez volt az a szövetség, amely megalapozta a hegyi parasztok tartományainak szabadságát és közös fellépését bármilyen betolakodó, uralkodni kívánó földesúrral szemben. Itt született meg Svájc ethosza. Hogy kik voltak a parasztkantonok fő ellenségei? A Habsburgok, akik a ma Svájc északi részén fekvő, apró Habsburg várának grófjaiként próbálták ellenőrzésük alatt tartani az alpesi völgyeket és a fontos kereskedelmi útvonalakat, majd innen kiszorulva kezdtek hozzá Ausztria gyarapításához - a többit ismerjük. A Habsburgokkal folytatott évszázados harcokból született a Teli Vilmos-legenda is, amelyet Schiller drámájából és a svájcinak nevezett magyar kártya figuráiból is ismerhetünk. Említettük már Fürst Waltert és Teli Vilmost, de a Vierwaldstatti-tó körül számos helyen beleütközünk az ismerős nevekbe: Reding ítéli, Rudenz Ulrich, a stüszi vadász, a kuoni pásztor és Geszler Hermann, a Habsburgok helytartója is ezt a vidéket lakta a legendák szerint. Mai utódaik a küzdelmek utáni, sok évszázados békét élvezik: a tó és az ég kékje között, üdezöld réteken alpesi faházak, hagymakupolás templomok, kolompoló tehenek alkotják a svájci montázst a hegyek alatt. Különleges hely Gersau: a hegyoldal és a tó közé szorult, meredek lejtőre épült falu egykor Európa legkisebb köztársasága volt. 1390- től 1818-ig számítják saját függetlenségüket, amit a szabad kantonok szövetségének kellős közepén is féltékenyen óvtak. Mivel a tóparti országút megépítése előtt csak gyalogösvényen vagy hajón lehetett megközelíteni Gersaut, így nem is állt senkinek az útjában a magába zárkózott köztársaság. Ma is büszke falfeliratok hirdetik a történelmi hagyományt, a falu régi központja felett, a virágos mezőkön pedig modern villák és út menti keresztek között nyílik lélegzetelállító kilátás a tóra és a hegyekre. Gersau fölé már a Rigi nyúlik: az 1797 méter magas hegy Svájc kilátóhegye, ahonnan jó időben a déli óriáshegyeket és az északra elterülő, dombos vidéket, szinte egész Svájcot látni lehet. Európa első, 1871-ben épült fogaskerekűje visz fel a Rigire, ami bástyaként emelkedik a környező tavak körül. Ellátni innen Zug városáig is: a hírekben is gyakran szereplő, önálló városkanton a világ egyik legismertebb adóparadicsoma, ahová nagyvállalatok és milliárdosok menekítik vagyonukat. El kell ismerni: festői helyet választottak, hiszen pár utcányi óvárosa szintén a Svájcra oly jellemző, emberi léptékű harmóniát és szépséget tükrözi - bár a kocka irodaházak már körülvették a városkát, Luzern viszont annál szebb. A Vierwaldstatti-tó lefolyásánál fekvő város gyakorlatilag Svájc közlekedési csomópontja, és egymagában egy kicsi Svájc: a Gotthard-út hatására olaszos életöröm tör itt be az Alpoktól északra, a tóparti sugárutak franciás eleganciát tükröznek, míg az egyébként német dominanciájú város a tökéletes rendezettségről sem feledkezik meg. A folyón átívelő középkori fahíd és vízi őrtorony, a soktornyú városfal, a vízben tükröződő alpesi hegyek már a XVIII-XIX. század óta az európai idegenforgalom egyik központjává avatták Luzernt. Annál kevesebb látnivaló akad Zürichben. A milliós nagyságú város Svájc egyetlen metropolisa, a nemzetközi pénzvilág egyik központja: rideg és kimért üzleti negyedek, hasonlóan távolságtartó bankárok, üzletemberek és helyi polgárok adnak hűvös arculatot a városnak. Rajtuk kívül pedig a bevándorlókból álló kiszolgáló személyzet tűnik fel, ajtónállóktól a pincéreken és újságosokon át a fizikai munkásokig. Zürich az elzárt, de mégis barátságos, önazonos hegyi kantonok után egy városnyi mai Európa Svájcban, annak minden erényével és hibájával együtt. A svájci nagyvárosokra egyébként jellemző ez a puritán, szürke megjelenés: Genf és Bern is hasonló hangulatot árasztanak. Akit azonban Svájc mesevilága érdekel, annak vidékre kell mennie. Nemcsak az Alpesek világa, hanem a Mittelland, a Franciaországba és Németországba átnyúló dombvidék is hónapokig járható hullámzó hegyeiért, völgyeiért és a bennük rejtőző várakért, városokért, apátságokért és tavakért. Ahol mindezt egy dózisban meg lehet kapni (csak győzze az ember feldolgozni a pozitív kultúrsokkot), az az apró Schaffhausen kanton, Zürichtől északra, a német határon. Szakadatlanul ömlik itt a víz a Rajna vízesésén, ami a legnagyobb egész Európában: másodpercenként egymillió liter víz zubog le hat emelet mélységbe Németország és Svájc határán. Kora reggel érkezve, a turisták áradata előtt magunkban élvezhetjük a látványt a vízesés szájába és mélyébe épült teraszokról, ahol állandó vízpárában ömlik az örvénylő, türkizzöldből a fehér habokig tajtékozó Rajna. A vízesés fölött Schaffhausen, az óraipar egyik központja fekszik, amely freskókkal és sgrafittókkal ékes polgárházaival, a korai román stílusú Allerheiligenkolostorával (Mindenszentek-kolostor) és a szőlőhegyre épült Munot-várral alkot festői összképet; a várat Albrecht Dürer tervei alapján építették a XVI. században. A kilencszáz éves kolostor gyógyfüves kertjében és ódon, oszlopsoros kerengőjében épp helyi borfesztiválra készülnek, jó rajnai borokkal. A környező vidék ugyanis egy nagy szőlőskert, amelyen észrevétlenül kígyózik az errefelé meglehetősen bonyolult német-svájci határ. Az utolsó svájci városka, Stein am Rhein azon a helyen települt, ahol a Rajna kiömlik a Bodenitóból. Egykor fontos hídfőállás volt, de ma már elkerülik a nagy utak a középkorból itt maradt, elszenderült városkát. Ha van esszenciája az európaiságnak, akkor azt Steinben megkapjuk: épen maradt városfalak között zsúfolódik össze a néhány utcás óváros, szebbnél szebb oromzatos polgárházakkal. A homlokzatokat pompás középkori és reneszánsz falfestmények díszítik; az évszázados kőfalak szimbiózisba léptek a borostyánnal és a virágládákkal, a folyóparti apátság a Rajnával, a Rajna pedig az idilli völggyel és a szőlőhegyekkel. „Vezérlő csillaghoz”, „Türelemhez”, „Hálához” szólnak a házak falán látható, cirkalmas címzések, megidézve a régi polgári értékrendet, ami a kontinens szerencsésebb felén megalapozta Európát. Stein am Rhein szépséges és tanulságos palackposta a múltból. Pár dombsorral arrébb, immár Németországban található a Duna forrása, ami innen nézve nagyon messzi és nagyon más vidékekre kanyarog. A folyó viszont összeköti a mellette élőket. (Folytatjuk) Stein am Rhein - a középkorban fontos hídfőállás volt, ma már elkerülik a nagy utak az elszenderült városkát A szerző felvétele Ottawa több, mint a kompromisszumok fővárosa A Rideau Canal télen 7,8 kilométer hosszú korcsolyapályává válik ■ Nyáron csodás sétány a part (3. rész) Kanadában járva az ember kelletlenül tér ki a fővárosba, nemcsak időpocsékolásnak gondolja az ottawai túrát, de egyenesen unalmas, politikus várost vizionál. Nos, éhezik a cáfolat: a juharleveles országgal kapcsolatos újabb sztereotípiát nem is feledtethetné kellemesebb élmény, mint a kanadai főváros sokszínűsége! KALANDOR Kárpáti György_____________ Minek mennél Ottawába? Nincs ott semmi látnivaló, csak néhány múzeum válaszolta egy ismerősöm érdeklődésemre, s számomra ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, biztosan Ottawába akarok menni. A világban járva bebizonyosodott már, hogy ha nagyon agitálnak valami ellen vagy mellett, a legjobb, ha személyesen győződünk meg az állítások igazságtartamáról. Ottawa ráadásul mindössze kétórás buszútra van Montrealtól, így egy esélyt mindenképpen megért. Bár Kanadában hagyományosan a természet és a nagyvárosok szorításában osztja be az ember az idejét, Ottawa az ékes bizonyítéka annak, hogy néha az apró részletek kínálják a nagy meglepetéseket. Kanada fővárosa - mint az országban annyi minden - kompromisszum eredménye volt: Viktória királynő jelölte ki Montreal és Toronto között félúton, az Ontario és Québec tartomány határán fekvő Ottawát az északi ország fővárosának. Ez a tény mit sem változtatott a település kisvárosi hangulatán a második világháború végéig, amikor Párizs várostervező építészét, Jacques Gerbert kérték fel, hogy újítsa meg némiképp a települést, s a kiváló ajánlólevéllel rendelkező szakember varázsolt egy nagyot. Ottawa egy pillanatig sem emlékeztet a politikától agyonnyomott Washington hangulatára, 900 ezer lakosával igazi trendi nagyvárossá nőtte ki magát, ahol egy remekbe szabott parlament mellett hangulatos piacnegyed, bulihelyek garmadája és impozáns múzeumok nagy száma bizonyítja a sokoldalúságot. Az útikönyvek kedvelőinek pedig UNESCO-világörökséget is tartogat a belváros. Utóbbi Ottawa egyik szimbóluma, télen pedig legfőbb szórakozási lehetősége. Az újabb Amerika elleni háborútól való félelemből megépített csatornarendszer ottawai szakasza, a Rideau Canal télen 7,8 kilométer hosszú korcsolyapályává válik, s kanadaiak tömegei használják ki a téli évszak adta sportolási lehetőséget. Melegebb időben hangulatos sétányon lehet végigandalogni a város közepén húzódó kanális mentén, amelynek az Ottawa folyóban végződő torkolatában rafinált, többszintes zsiliprendszerrel hidalták át a szintkülönbséget az UNESCO nagy örömére. A csatorna mellett található Parlamenthegyen a parlament és kiszolgálóintézményei találhatók. A nagypolitika fő helyszíne pompás épület, amely az egyik legtöbbet fényképezett ottawai látványosság is egyben. A magyar Országházzal persze nem említhető egy lapon, de a kevés igazán impozáns építészeti remek egyikeként távol álljon tőlem lebecsülése. Brit mintára remek az őrségváltás is, s a parlament ingyenes idegenvezetéssel látogatható. Az ingyenesség egyébként is komoly faktor, a jelentős múzeumok zömében nem kell belépőt fizetni, ami többnapnyi látnivalót jelent, ha valaki elkötelezetten végig akarna mindent járni. Egy kőhajításnyira a parlamenttől kulináris élvezetek sokaságát kínálja a ByWard Market és környéke. A többszintes piac a regnáló amerikai elnök, Barack Obama egyik kedvenc helye volt kanadai látogatásakor, amiről nemcsak egy Obama Cookie nevű sütemény emlékezik meg, de a piac területén elhelyezett lapmonitorok is a dicső pillanatokat játsszák loopolva. A klasszikus csokoládés, ropogós Obamakeksz csak egyike a kötelezően kipróbálandó édességeknek, a juharszirup például olyan alapvető összetevő, amiből mindent készítenek, ami elképzelhető még olyat is, ami nem. Ráadásul az Ontario tartományra oly jellemző kedvesség itt kétszeresen kamatozik: szinte minden hezitálásunkra kóstoló a válasz. Ha valaki nem is annyira édesszájú, a minden igényt kielégítő sajtválasztéknak biztosan nem tud ellenállni. A piacon állítólag több mint ezerféle sajt kapható, amit megerősíteni ugyan nem mernék, de néhány száz-féle ínycsiklandó sajtféleség biztosan kapható a specialistáknál. S ha már különlegességek: a piacépület tőszomszédságában tucatnyi pubban bizonyosodhatunk meg arról, hogy a sörfőzésnek errefelé komoly hagyományai vannak. A számos cider, búza-, vörös és barna sör mellett olyan extrém ízekkel is találkozhatunk, mint a málna vagy a szőlő, s ezt nem szörppel kevert lager sör formájában kínálják, hanem a gyümölcsöt valóban összefőzik a készülő nedűvel! (Folytatjuk) Ugyan nem a magyar Országház, de nem is utolsó látvány A szerző felvétele