Magyar Nemzet, 2011. november (74. évfolyam, 300-328. szám)
2011-11-21 / 319. szám
JL IML MM) 2011. november 21., hétfő I jy ő bX AtíkWrKrfK H Novak Miklós_________________________ M eghívott vendégként ön is jelen volt Felcsúton, amikor bejelentették Puskás Ferenc hagyatékának hazahozatalát. Talán személyesen is ismerte az Aranycsapat kapitányát? - Azt hiszem, én vagyok az első magyar sportoló, aki hivatalosan eljutott a francoista Spanyolországba. 1960-ban zónaversenyen szerepeltem Madridban, a viadal idején felkeresett Puskás Ferenc, és meghívott vacsorázni. A másnapra tervezett városnézéshez is felajánlotta a segítségét, megjegyezve, Madridban csupán négy látnivaló van: a Real Madrid stadionja, a kocsma, ahol törzsvendég, a tűzoltólaktanya és a Prado. Tréfásan hozzátette, a múzeumban végignézte a híres képeket, de mindegyiken csak az alakok lábát figyelte meg. Fél évszázad távlatából azt mondhatom, én pedig a fejüket. Hiába, a foglalkozási ártalom... Ezt követően ha Madridban jártam, többször is találkoztam Puskással. - Fiadd kérdezzem egy másik hírességről! Mialatt Magyarországon élt, több magyar sakkozó is kapcsolatban állt Bobby Fischerrel. Ön lett volna a kivétel? - Bobbyval baráti volt a viszonyom, ám amíg élt, kötelezett a diszkréció. Az egyik emlékezetes találkozásunk 1970-ig, a siegeni olimpiáig nyúlik vissza. Akkor őt már mindenki a világbajnoki cím várományosának tartotta, mégis csak kévésen múlt, hogy nem győztem le. E parti után kérdezte meg tőlem, igaz-e, hogy napi nyolc órát sakkozom. Igaz - feleltem -, de miért lepődsz meg ezen? Hiszen rólad azt tartják, hogy ennél is több időt szánsz a sakkra - vettem át a szót. - De engem bolondnak tartanak - zárta le a kérdést. Ugyanezen játszma apropóján kérdezték meg tőlem, miért húztam öltönyt. - Egyrészt vasárnap van, másrészt egy sakkozó számára ünnep, ha Fischerrel játszhat - válaszoltam. Ma már a sakkozók is farmerben, pólóban, edzőcipőben játszanak, én azonban fontosnak tartom a hagyományokat. Alekszandr Aljecin a Max Euwe elleni világbajnoki páros mérkőzés utolsó, döntő játszmáját vesztő állásban adta függőre. Másnap lépés nélkül feladta a partit, de hogy megadja a legyőzőjének a tiszteletet, szmokingot öltött. - Budapesten is tartották a kapcsolatot? - Természetesen. Mindig hasonló volt a szertartás. Vacsorával és egy sakkproblémával fogadtam. Egy nap egyszer étkezett, ám akkor sokat, megevett egy kiló borjúpörköltet. Utána noszogattam, gyerünk, Bobby, vár a sakk. Nem, nem, először alszom öt percet - felelte. S bár próbáltam ellenkezni, ő vízszintbe helyezte magát a kanapén. Nyomban elaludt, majd pontosan öt perc múlva magától fölkelt, ránézett a táblára, s húzott egy borzalmasan erőset. - Fischer a sakkot leszámítva is különleges elme volt? - A sakkozókra általában jellemző, attól, hogy egy nehéz állásban erőset tudnak húzni, azt hiszik, mindenhez értenek. Ez persze nem egészen alaptalan... Bár a feleségem annak örülne, ha be tudnék verni egy szöget a falba. Bobby sem volt kivétel. Egyszer eljött velem misére, de a prédikáció felénél kiment. Utólag azzal magyarázta a tettét, ő jobb szentbeszédet mondott volna. Dacára annak, hogy csak keveset beszélt és tttem is értett mindent magyarul, a hangsúlyokból leszűrte, hogy a beszéd nincs jól felépítve. Az üldözési mániája megkeserítette az életét, folyton arról beszélt, nyomában van a CIA, a KGB és a Moszad. Még velem is bizalmatlan volt. Esténként, amikor vittem haza, a Budakeszi úton ki kellett tennem, mert nem akarta, hogy megtudjam, pontosan hol lakik. Nehéz ember volt szegény. Amikor Izlandon jártam, elmentem a sírjához, s imádkoztam érte. - Fischert tartja a sakktörténelem legjobb játékosának? - Ez részben szubjektív kérdés. Jómagam Botvinniktól kezdve napjainkig rengeteg kiváló sakkozót, valamennyi világbajnokot jól ismerem, de számomra a mai napig Fischer a legnagyobb közöttük. - Kaszparov sem mérhető hozzá? - Dehogynem. S nemcsak ő, hanem Karpov, Botvinnik és még sokan mások, hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem. Bobbynak egyébként az volt a rögeszméje, hogy a Karpov-Kaszparov páros mérkőzések eredményét előre megbeszélték. Egyegy játszmában mindig bizonygatta, itt és ott érhető tetten a csalás. Mondtam neki, ne viccelj, Bobby, Karpovnak én is voltam szekundánsa. Amire azt felelte, te voltál az álca. Kaszparov természetesen kiváló játékos, de ha ő lenne minden idők legjobbja, akkor nem értem, hogyan kaphatott ki olyan simán Kramnyiktól. Akit viszont nem tartok korszakos egyéniségnek. Ám ennél is nagyobb bűne Kaszparovnak, hogy leállt játszani a számítógépekkel. A pletyka szerint ehhez anyagi érdeke is fűződött. Miután nyert ellene a Deep Blue, a programot kifejlesztő IBM részvényeinek - amelyekből Kaszparov előzetesen bevásárolt - az árfolyama alaposan megugrott. - Ezt én nem tudom, de a cselekedetének nagyon rossz az üzenete, amit meg is írtam neki. A számítástechnika óriási veszélyt jelent a sakkozásra, ő pedig ezt népszerűsítette. - Miért ódzkodik annyira az informatikától? Telefonon, e-mailben egyeztettük a beszélgetés időpontját, helyszínét és kéziratát, tehát ön is használja ezen eszközöket. Miért éppen a sakk lenne kivétel, ahol nincs helye eme vívmányoknak? - Nem dzsungelben élek, én is kénytelen vagyok megalkudni. Belátom, a számítógép megkönnyíti az adatbázisok tárolását, az információ áramlását, én is így követem a versenyeket, ám az elemzőprogramok használata ellen ma is tiltakozom. Óhatatlanul rombolja az emberi kreativitást, ma már a hét-nyolc éves gyerekek sem tudják elképzelni a sakkot gép nélkül, ami borzalmas. Az elektronikai eszköztár továbbá a csalás melegágya. Ma már nem ritka, hogy a sakkozóknak detektoros kapun kell áthaladniuk, mielőtt a versenyterembe lépnek, de nyilván ez is kijátszható. Hát hová jutottunk Aljechin szellemiségétől? - Ezért nem sakkozik? - Ez így nem igaz. A mai napig sakkozom, olyan időbeosztás szerint élek, mint egy profi játékos. Későn fekszem és kelek, gyakran éjszakába nyúlóan elemzek. S játszom is. A nyáron Szuzdalban játszottam a Botvinnik-emlékversenyen, jövőre Koppenhágába vagyok hivatalos egy tornára, s a Nagykanizsa színeiben olykor asztalhoz ülök a csapatbajnokságban. Még most is bosszankodom, amiért a múlt hét végén egyenlő állásban hibáztam. Ám ha ma lennék fiatal, aligha válna belőlem sakkozó. - Azért, mert a sakk az ön számára, miként arról a könyvében is beszél, többet jelent játéknál, hivatásnál? - Igen, számomra a sakk isteni ajándék, segítség, hogy elmerüljek a hitemben. - Ha nyert, azt isteni jelnek, jó cselekedete jutalmának tekintette? - Igen, ilyen mélységben volt hatással az életemre. Eszerint persze sok bűnt is elkövettem, mert pályafutásom során azért jó néhány partit el is vesztettem... Sokak szerint ez belemagyarázás, de az embernek muszáj hinnie valamiben. Hit nélkül ugyanis az ember nem létezhet. - Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával elárulta, kiegészítésképpen inkább szenvedést igénylő sportokat űzött. Ez a fajta önsanyargatás is a hite része? - Részben igen, mert hisz szenvedés az élet. A csapatjátékokban nem találtam meg azt a kihívást, amivel egyre jobb teljesítményre sarkallhattam volna magam. Ezért inkább úsztam, futottam és súlyt emeltem. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne vettem volna részt a közös játékokban. A tatai edzőtáborban lóra is felültem, s beálltam a futballkapuba tizenegyest védeni. - Ebbe a személyiségbe hogyan fér bele másik szenvedélye, az éneklés? - A sakkozókat tévesen tartják befelé fordulónak. A zene és a sakk között igenis vannak rokon vonások. Az éneklésben is minden hangért meg kell szenvedni, ki kell alakítani a megfelelő repertoárt. Ha valaki olyan dalokat énekel, amelyek nem felelnek meg az adottságának, akkor gyorsan tönkremegy a hangja. Miként az a sakkozó is a vesztébe rohan, aki nem az egyéniségéhez illő nyitásokkal kísérletezik. Schubert úgy fogalmazott: a zene szomorú. S kétségtelen, a zeneirodalom durván kilencven százaléka a szenvedésről szól, a vígoperák és a bordalok inkább a kivételt jelentik. - Nyolcszoros világbajnokjelölt, olimpiai bajnok, kilencszeres magyar bajnok, a Nemzet Sportolója, ezért félve kérdezem: igaz, hogy nem is annyira a tehetségének, mint a szorgalmának köszönheti a sikereit? - Valószínűleg nem vagyok, voltam annyira tehetséges, mint mondjuk Fischer, Karpov vagy éppen Kaszparov. De a tehetség nem minden. Botvinnik mesélte, közte és Szmiszlov között az a különbség, hogy amíg egy bonyolult állásban Szmiszlov azonnal megtalálta a helyes folytatást, ehhez neki egy percet kellett gondolkoznia. - Hasonló értelemben szokták önt és lapunk elhunyt szakíróját, az olimpiai ezüstérmes, szintén többszörös magyar bajnok Bilek Istvánt összehasonlítani. S miként Botvinnik Szmiszlovnál, ön is eredményesebb volt Bileknél. - Igen, előfordult, hogy egy társammal elmélyülten nézünk egy állást, egyszer csak benyúl a tábla fölé egy szőrös kéz, s hallom, ezt kell lépni. Hm, ha mégsem jó, visszatesszük. Isten nyugosztalja Pistát. A szorgalom szerintem nem pontos kifejezés, mert abban a magolás, az aggodalomig hajszoló nyugtalanság is benne foglaltatik. Ha szabad ezt mondanom, engem inkább nagy munkabírás jellemzett. S kötélből voltak az idegeim. Néhány éve akkor is nyugodtam aludtam, és másnap félelmek nélkül ültem asztalhoz, ha elvesztettem egy fontos partit. Bár még ma is kilenc órát alszom, de sajnos már nyugtalanul. Éjszaka gyakran fölriadok, eszembe jut valami, amit gyorsan leírok. De hát Jókai is állítólag éjszaka írta a regényeit. - Miért nincsenek tanítványai? - Voltak, Zalaegerszegen például rendszeresen foglalkoztam fiatalokkal. Durván másfél éven keresztül Berkes Ferenccel is edzettem együtt. Nem állítom, hogy bárkivel, bármilyen módon, de nyitott vagyok az együttműködésre. Másfelől az is igaz, nem ajánlgatom magam, nem vagyok rászorulva arra, hogy edző legyek. - Lékó Péterrel például dolgozna? - Nézze, Lékónak az elvesztett, pontosabban döntetlenre végződött, de számára vereséggel felérő világbajnoki döntő után volt egy szerencsétlen nyilatkozata. A teljesítménye egyik okaként azt jelölte meg, hogy a magyar sakktársadalom nem segített neki. Nos, nem is kért segítséget. - És a szövetségben miért nem vállal tisztséget? - Idén végre változás következett be a szövetség irányításában. Valószínűleg azért nem kapok szerepet, mert a megválasztott új elnök ellenjelöltjét támogattam. Ami, megjegyzem, nem volt előzmény nélküli. Megválasztása előtt már fél éve ismert volt, hogy Seszták Miklós pályázik a tisztségre. Ez a fél év nem volt elegendő arra, hogy mint a közelmúlt meghatározó játékosa, a Nemzet Sportolója kikérje a véleményem, ami, azt hiszem, udvariatlan gesztus. A sakk örök szenvedélyem, avagy keresztem, sok barátom van, aktív életet élek, nem szorulok a sakkszövetség vezetőinek a kegyére. Nem az én károm, ha a magyar sakkozás nem óhajtja hasznosítani a tapasztalatomat, tudásomat. Keresztkérdések Portisch Lajos a hitéről, Fischerről, a számítógépről Portisch Lajos, a közelmúlt legjobb magyar játékosa, a Nemzet Sportolója számára a sakk többet jelent, mint játék vagy hivatás, isteni ajándék. Ezért is fáj neki, hogy a sakkozás szerinte rossz irányba halad. Baráti viszony fűzte a két éve elhunyt Bobby Fischerhez, akit minden idők legjobbjának tart. al Szerkesztette: Ballai Attila Kalap, kabát N. M._______________________ Elkészítették a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokság sorsolásához a kiemelési rendet, közismert nevén kalapokat. Az elsőbe Ukrajna, Lengyelország, Spanyolország és Hollandia, a másodikba Németország, Olaszország, Anglia és Oroszország, a harmadikba Horvátország, Görögország, Svédország és Portugália, a negyedikbe pedig Dánia, Franciaország, Csehország és Írország került. Ha nem tudnánk, hogy Ukrajna és Lengyelország a két házigazda, arra gyanakodhatnánk, az urak valamit nagyon elrontottak az európai szövetségben. De így is elgondolkoztató, miért kell a rendezőket ily módon is jutalmazni. Hát nem elegendő kiváltság hogy elnyerték a jogot, és vendégül láthatják a kontinens legjobbjait? A mögöttes szándék természetesen nyilvánvaló. Kívánatos lenne, ha a két házigazda minél tovább menetelne, így fenntartva az érdeklődést, s persze biztosítva az üzleti sikert. Az Eb ugyanis nem csupán gólokban, megnyert és elvesztett mérkőzésekben, hanem eladott jegyekben, mezekben, sapkákban, az elfogyasztott sör, hot dog mennyiségével is mérhető. S bizony nem használ a stadionok, szurkolói központok látogatottságának, ha a hazai csapatok már a csoportkör után búcsúznak, ne adj’Isten már két meccs után elvesztik az esélyüket a továbbjutásra. Ugyanezen elv érvényesült már négy éve is. Ausztrián és Svájcon azonban ez sem segített. Akkor ráadásul címvédőként még az idő közben levitézlett Görögország is az első kalapból várta az ellenfeleket, s egyetlen pont nélkül zárta a tornát. Igaz, úgy is nézhetjük, igazságos volt a beosztás, csupán Hollandiát kellett volna még az első kalapból kiszorítani, Lengyelországot vagy Romániát előléptetve. Az üzleti sikert azonban a két rendező korai búcsúja sem fenyegette. A németek mindenhová elkísérték a döntőig jutott csapatukat, a törökök pedig - nyugat-európai sajátosság - minden nagyvárosban otthon vannak. Egy felelős UEFA-tisztviselőnek ezzel is illene számolni a jövőben. S ha majd egyszer Románia rendez Eb-t, akkor hátha mi is kedvezőbb elbírálásban részesülünk az erdélyi magyaroknak köszönhetően. Az európai szövetség a többi tizennégy csapatot sem a világ-, pontosabban az európai ranglistán elfoglalt helyezés sorrendjében osztja be. Az UEFA együtthatója a következőképpen adódik: negyvenszázalékos súllyal nyomnak a latban a selejtezőn, szintén negyvennel a 2010- es vb-selejtezőkön és magán a világbajnokságon, hússzal pedig a 2008-as Ebselejtezőkön és kontinensviadalon megszerzett pontok. Ezeket összesítve - nem meglepő - Spanyolország és Hollandia a két első. Amit az UEFA azzal jutalmaz, hogy bünteti őket. Kiváltságot ugyanis a második kalap jelent. Aki oda kap besorolást, megmenekülhet a spanyoloktól és a hollandoktól, ezen két nemzetnek viszont esélye sincs kikerülni a mögöttük következő német, olasz, angol, orosz négyes élboly valamelyik gárdáját. Csak a példa kedvéért, a december másodiki ceremónián akár spanyol, német, portugál francia csoport is kialakulhat a sorsolás szeszélye folytán. Kiemelésről tehát aligha van értelme beszélni, jobb, ha maradunk a „kalapozás” mellett. Ám a kabát, amely a házigazdát óvja, melegíti, sokkal fontosabb ruhadarab. Kalap, kabát! - mondhatnák a lengyelek és az ukránok. Ezen a kérdésen nem nekik kell gyötrődni.