Magyar Nemzet, 2012. január (75. évfolyam, 1-30. szám)
2012-01-07 / 6. szám
40 Magvar Magam 2012. január 7., szombat Visszaadni egy hőst Magyarországnak Öcsi hazatér? Bármely eldugott szegletén jártam a világnak, a Hungary szó hallatán általában felderült valaki arca, és átszellemülten azt mondta: Puszkasz. Az öt évvel ezelőtt elhunyt világhírű labdarúgó akár országunk védjegye is lehetne, ám ha a turista megérkezik Magyarországra, nagyon kevés helyen találkozhat az emlékével Végső nyughelye egyelőre nem látogatható, múzeuma nincs, egész alakos szobra is hamarabb lesz Athénban, mint nálunk. Tinccs Csaba_____________ Nemrégiben Brazíliába látogattam, ahol szinte mindegyik nagyobb városban van futballmúzeum. Érthető, hiszen a foci varázslóinak válogatottja öt alkalommal nyert világbajnokságot, és világsztárok sorát adta a rajongóknak Felétől a jövő csillagának kikiáltott Neymarig. A Sao Pauló-i futballmúzeumban láttamegy képet az 1954-es vb-döntőről, amelyen a végtelenül szomorú Puskás gratulál a győztes német csapat kapitányának, Fritz Walternek. Ahogy a képet néztem, brazil kísérőm megkérdezte: ugye van múzeuma önöknél a nagyszerű labdarúgónak? Nem tudtam neki mit válaszolni. Nem akartam ugyanis beszélni arról, hogy volt olyan időszak Magyarországon, amikor a hivatalos sajtóban ki sem lehetett ejteni a nevét annak a „hazaáruló” magyarnak, akiért százmilliók rajongtak világszerte. Ő ugyan sohasem tagadta meg hazáját, a hazája viszont hűtlen lett hozzá: a Magyar Televízió és a Magyar Rádió archívumában egyetlen percnyi interjú sincs vele, a valaha élt legnépszerűbb magyar emberrel! Miközben a világ csodálta a hatvanas évek legyőzhetetlen Real Madridját (amelynek vezéregyénisége volt), nálunk a varázslatos 1960-as BEK-döntőt, melyen négy gólt szerzett, nem is közvetítették. Amikor immár edzőként a görög Panathinaikósz csapatát újra a BEK- döntőbe vezette, a kommentátor a kilencven perc alatt ki sem ejtette a nevét. Az egyik, ma is sokak által remegve tisztelt, immár nyugdíjas magyar sportriporter később úgy vágta meg a vele készült interjúját, hogy abból az jöjjön le: Öcsi annyira buta, hogy nem emlékszik a világraszóló londoni 6:3-ra sem, ráadásul elfelejtett magyarul. Persze ez idő alatt Puskás számtalanul megszólalt a világ televízióiban (öt nyelven volt nyilatkozatképes!), és hosszú interjúk bizonyítják kiváló beszédkészségét és hibátlan memóriáját. Az agymosás annyira sikeres volt a rendszerváltást megelőző években, hogy komoly, világot járó emberekkel esett meg a következő történet a nyolcvanas évek közepén. A párizsi reptéren, csatlakozásra várva, egyikük megszólalt: ott a Puskás Öcsi! A másik oda sem nézve lehurrogta: az nem lehet, hiszen már rég meghalt! Sajnos ma sem sokkal jobb a helyzet. Ha ma focirajongó turista érkezik Budapestre, és a valaha élt leghíresebb magyar nyomait keresi, bajban van. Az öt évvel ezelőtt elhunyt labdarúgó végső nyughelyét egyelőre csak a rokonok látogathatják a Szent Istvánbazilika altemplomában. A róla elnevezett stadionban van egy kép, de arra a folyosóra nem tud bejutni. Egykori szülőházát lebontották, és múzeuma sincs: a legtöbb róla szóló emléket sem a fővárosban, hanem a róla elnevezett focisuliban, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémián találni. Néhány éve jó irányba változott a helyzet a vele kapcsolatos szuvenírek terén, hiszen az örökösök engedélyével egy magyar vállalkozás az egykor százmilliók által bálványozott magyar világsztár aláírásával jegyzett retrólabdát, többféle Puskás-mezt, -bögrét, -sálat és néhány felejthetetlen mérkőzés videofelvételét hozta forgalomba. 2009-ben készült egy zseniális dokumentumfum is Almási Tamás rendezésében (Puskás Hungary), mely fél tucat hazai és nemzetközi filmes elismerést is bezsebelhetett, és a műfajhoz képest rengetegen nézték meg a mozikban meg a televíziókban. A dokumentumfilm sikere felveti a kérdést: eddig miért nem készült itthon játékfilm a magyar legendáról, aki a világ összes kontinensén dolgozott és sikereket ért el, de ez a válasz is még várat magára. Pedig a Puskás-kultuszra volna igény itthon is. A legismertebb közösségi oldalon minden jelenlegi magyar sportolónál és politikusnál nagyobb a rajongói tábora, hiszen az oldalt eddig százhúszezren lájkolták - például több mint háromszázan Indonéziából. Nem csak az idősek kedvelik, hiszen a rajongók nyolcvan százaléka harmincöt év alatti, akik nem is láthatták élőben játszani. Megkerestem az örökség egyik legkövetkezetesebb ápolóját, a FourFourTwo focimagazin főszerkesztőjét. Szöllősi György pár éve Puskás címmel pazar kivitelű, vaskos albumot publikált, amelynek harmadik kiadása nemrég került a boltokba, és tervezik az angol, illetve más nyelvű megjelentetését is. A focimagazin decemberi számában különben több tucat oldalt is a magyar futballzseninek szántak, a lapot már sehol sem lehet beszerezni. A Puskás-akadémia kommunikációs igazgatójával azzal kezdjük a beszélgetést, hogy rengeteg volt a pótolnivaló. Hatalmas szégyen például, hogy az „évszázad mérkőzése” ötvenöt évig nem volt elérhető Magyarországon, miközben a mérkőzés elemzésével képzési rendszereket építettek fel világszerte (a BBC archívumából beszerzett mérkőzés lemeze, amelyet ők jelentettek meg három éve, tízezres példányban fogyott el). Kiadták a hatvanas BEK-döntő felvételét is a négy Puskás-góllal, ezt viszont kevesen ismerik itthon (az évszázad klubmérkőzésén a Real Madrid 7:3-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot). Az is meghökkentő helyzet, hogy előbb lesz egész alakos szobor az Aranycsapat legendás csatáráról Athénban és Madridban, mint Budapesten, úgy látszik, külföldi csapatainak fontosabb az emléke, mint a szülőhazájának. Amióta következetesen elkezdtek foglalkozni a Puskás-hagyatékkal (az örökösök nemrégiben az akadémiának ajándékozták azt a húsz ládát is, amely a labdarúgó által precízen rendben tartott hagyatékot tartalmazza), elképesztő relikviák és fotók kerülnek elő spontán módon a rajongók fiókjaiból, akik ezeket önzetlenül elküldik a lap szerkesztőségébe, így például legutóbb svédországi magyar férfi postázott egy régi csapatképet, amely BLASZ-válogatón készült, rajta a még kamasz Kubalával és Puskással. A hagyaték hazaérkezése után viták kezdődtek arról, hol is lenne a legjobb helye - olyanok is bejelentkeztek a magyar futballmúlt gazdájának, akik eddig (bár kötelességük lett volna) egyáltalán nem jeleskedtek ezen a területen. Többen feltették a kérdést: jó helyen lenne-e a tervezett múzeum Felcsúton? Az akadémia különben már ma is zarándokhelyként működik, hiszen rengeteg osztálykirándulást, hivatalos sportdelegációt, csapatkirándulást szerveznek úgy, hogy útba ejtsék a Fejér megyei települést, és megnézzék a Makovecz-épületekben kiállított relikviákat. És akkor még nem is beszéltünk az ott létrehozott futball-infrastruktúráról, amelyről túlzás nélkül állítható, hogy példátlan Kelet-Európában. Végigsétálunk a különböző épületeken, és valóban: a falakon Puskás Öcsi pályájának neves állomásaival találkozunk. A kollégium lépcsőjén még márványba vésett lábnyoma is látható. A hagyaték feldolgozása különben már elkezdődött. A húsz ládában és két bőröndben lapuló kincsekről Szöllősi György csak annyit mondott: elképesztő mennyiségű emléket őriz az Aranycsapat kapitányáról. „Egyetlen láda felnyitásakor több ezer fotóra bukkantunk, ami a többszöröse annak, mint amennyit hosszú évek kutatómunkája alatt sikerült korábban beszerezni.” Apa és lánya még idehaza az emigrálás előtt SZÓLÓ Leltár |Hanthy_________________________________ karácsony rosszul kezdődött. Egy fiú arra kérte különélő szüleit, hogy töltsék együtt az ünnepet. Ajándékul az apa előbb megölte az anyát, azután magával is végzett. Soha nem látott számú ház és lakás is égett az ünnepek alatt. Ezért ritkábban a csillagszóró vagy a zárlatos kínai fényfüzér, gyakrabban a tapasztalatlanság volt okolható. Egyre többen tüzelnek kályhával, kazánnal, akiknek gázra nem telik, kipattan a szikra, amire viszont nem számítanak. A következménye rosszabb, mint az elkóborolt csillagszóróé - leszámítva, ha az nejlonfüggönnyel találkozik. Aki túlélte a karácsonyt, ráfordulhatott a szilveszterre. Petárda, rakéta, alkohol és partidrog, keveseknek fagyálló. Figyelemre méltó a nemzetközi statisztika. Negyven perc alatt égett le a melbourne-i Szépművészeti Központ tornya az újévi tűzijáték idején, amelyben a pirotechnikai anyagokat tároló dobozok gyulladtak fel. A polgármester nem szakította meg a tűzijátékot, mert nem akarta ezzel megzavarni 600 ezer ember szórakozását. Igazi úriember. Olaszországban ketten haltak meg, hatszázan pedig megsérültek az újévi mulatozásban. Az egyik halott egy petárdázó férfi, aki gyermekeit is életveszélyesen megsebesítette, a másikat véletlenül lelőtték, mert az olaszok szilveszterkor lövöldözni is szoktak. A rendőrség 1200 rakétavetőt, nyolc lőfegyvert, 64 tonna pirotechnikai anyagot, három tonna lőport, nyolc tonna házi készítésű robbanóanyagot és 11 ezer detonátort kobozott el. Csinos arzenál. Ötszáz ember sérült meg a petárdázásban és lövöldözésekben a Fülöp-szigeteken, ott is divat az új évet puskával ünnepelni. A manilai repülőtéren több járatot is töröltek vagy átirányítottak, mert a petárdafüst rossz látási viszonyokat okozott. Moszkvában 58 tűzeset történt újév éjszakáján, egy ember halt meg a tűzszerszámoktól, tizenheten megsérültek. Milyen ostoba a világ! Miért kell egy szilveszter éji mulatozásba belehalni? Nálunk viszonylag nyugodtan telt az évforduló. Csupán nyolc tűzesetet jelentettek, több helyen pirotechnikai eszköz miatt. A detoxikáltak száma a hétköznapi duplája lett, zömükben részeg fiatalok, közöttük sok ifjú leány. A petárdaárusok nem érezték meg a globális és lokális válságot. A mi szomszédunknak például negyvenperces tűzijátékra tellett. Nem illik panaszkodni! Tűzijátékot lőni és csontrészegre inni magunkat nem kötelező. Mivel főként a férfiemberek a hadi cselekmények iránt ősi vonzalommal rendelkeznek, ennek kielégítésére még mindig a petárda tűnik a legjobb megoldásnak. Néhány leszakadt ujj, elhalványuló tekintet és felperzselt mező a XX. században már nem veszteség. Visszasírjuk persze azokat az időket, amikor személyesen kellett odamenni valakihez, és bunkósbottal fejbe vágni, vagy karddal átdöfni, mert abban még volt civil kurázsi. A gombok nyomogatásához viszont nem kell fizikai erő és állóképesség, márpedig a virtuális és a való világ ma gombra pöccen. De még mindig jobb, ha tűzijátékokban, petárdadobálásokban élik ki a militáns vonzalmat, mintha az ujjakat olyan gombokra helyeznék, amiből nagyobb baj is lehet. A világhatalmak már nem petárdában utaznak, és egy-egy rakétaindító gomb megnyomása nem kelti számukra az emberveszteség érzetét. Csak reppen az a pilóta nélküli gép, és a sírás nem is hallatszik el a gombnyomóig. Egyszóval addig örüljünk, amíg csak ezek az undok petárdák durrannak körülöttünk, amíg elkószált kutyáink után kell szomorúkodnunk, és a riadalomtól infarktust kapott madarakat kell temetnünk! A hírek arról szólnak, hogy megint kegyeskednek a snájdig tisztek, nem nálunk, de nem épp messze tőlünk. Különben is mi van messze ebben a mai világban? A maják szerint 2012-ben jön el a világvége, fogalmunk nincs, hogy jött ez ki nekik, de ahogy a helyzetet nézzük, nem is számoltak olyan rosszul. Egy év múlva megmondjuk, igazuk lett-e. Vagy nem.