Magyar Nemzet, 2012. április (75. évfolyam, 91-118. szám)

2012-04-23 / 111. szám

Magyar Nemzet • Sport­fo 2012. április 23., hétfő Több mint három pont Az el­tlásican győztes Real Madrid nagyon közel került a bajnoki címhez Bár a labdarúgó Bajnokok Ligájában az elődöntő első felvonásán a Ba­yern München megfricskázta a Real Madridot, a Chelsea pedig a Barcelo­nát, a május 19-i fináléban ettől még nyugodtan összejöhet a 220. sorszá­mú el­clásico. A 219.-nek az április 21-i időpontja ugyanakkor már jó ide­je kőbe volt vésve, mint a Pamera Division 34. fordulójának mérkőzése. S mivel ezen a Real idegenben 2-1-re legyőzte a Barcát, a listavezető sokkal többet nyert a három pontnál, vélhetőleg a bajnoki címet is. 1 Fábik____________________________________ E­ lenyésző a valószínűsége annak, hogy egy csapatnak a BL-elő­­döntős két meccse közé beékelő­dik egy olyan, ami fontosságá­ban jószerivel az előzőkkel vetekedik, az idén azonban a Real Madrid és a Barcelona is ebbe a helyzetbe került. A legrangosabb európai kupasorozatban a négy között az előbbi múlt kedden a Bayern Münchentől kapott ki 2-1-re, az utóbbi szerdán a Chelsea-től 1-0-ra - egyaránt idegenben -, de nem volt idő a sebeket nyalogatni. Már­is hangolhattak a szombati, egymás elleni bajnoki rangadóra, a 219. es clásicóra, tud­va, hogy ez akár az arany sorsáról is dönt­het. Néhány hete még úgy tűnt, hogy a baj­noki versenyfutást simán nyeri a Real, ugyanis tíz pont előnnyel is állt a tabella élén. Azonban a Málaga, a Villarreal és a Valencia elleni döntetlenekkel megadta az esélyt a Barcának a felzárkózásra, és a ka­talánok éltek is vele. Sorozatban tizenegy mérkőzést nyertek, és öt fordulóval a zárás előtt négypontos hátrányból várhatták a szombati barcelonai összecsapást. S a legutóbbi el clásicókat nézve min­denképpen nagyobb önbizalommal. A sze­zonban korábban már ötször találkozott a két csapat, és ezeken a meccseken két dön­tetlen mellett három Barca-siker született. Időrendben haladva a spanyol Szuperku­páért a madridi 2-2-es döntetlen után a ka­talánok hazai pályán 3-2-re nyertek, a baj­nokságban idegenben 3-1-re - pedig Ben­­zema már az első percben megszerezte a vezetést a Realnak -, majd januárban a Ki­rály Kupa negyeddöntőjében is kiverték a fővárosiakat. A madridi meccs ezúttal 2-1- es Barcelona-győzelemmel zárult, a vissza­vágó pedig 2-2-vel. Az el clásicók 1929 óta íródó krónikájában szombatig az addigi 218 találkozón mindkét együttes 86 győ­zelmet könyvelhetett el 46 döntetlen mel­lett. José Mourinho statisztikája viszont egyáltalán nem volt ennyire kiegyensúlyo­zott. A Real Madrid vezetőedzőjeként tíz alkalommal próbálkozhatott a Barcelona ellen, de csapatával csak a tavalyi Király Kupa döntőjében nyert, négyszer döntetle­nezett, következésképpen ötször kikapott. Az egyetlen győzelmet a madridiak Cris­tiano Ronaldo hosszabbításban szerzett fe­jesgóljával szerezték, de a portugál klasszis pályafutása során eddig nem nagyon villo­gott a Barca ellen. Beleszámítva a man­chesteri éveit is, tizenöt meccsen csupán ötször vette be a katalánok kapuját. Nagy ellenlábasának, Lionel Messinek ugyanak­kor nincs Real-fóbiája, ő tizennyolc talál­kozón tizenháromszor volt eredményes a királyi gárda ellen. Szombaton aztán felcserélődtek a szere­pek a csapatokat és a két legnagyobb sztárt illetően is. A Real Madrid úgy nyerte meg 2-1-re a csúcsrangadót, hogy a 73. percben Cristiano Ronaldo találata döntött - Özil tanári indítását váltotta gólra -, Messi pe­dig mintha pályán sem lett volna. S ezúttal a Barcelonára együttesen is igaz volt a fá­sultság, Xavi és Inieasta sem alkotott mara­dandót, az első gólnál pedig Puyol kapitá­lisát hibázott. A 17. percben Di María jobb oldali szögletét már Valdés is elnézte, és amikor Pepe lefejelte a labdát, a kapus már csak beleütni tudott, Puyol pedig addig sze­­rencsétlenkedett, amíg Khedira a lábai kö­zött két lépésről begyömöszölte. A mezőny­fölényével addig semmit nem érő Barca a 70. percben egyenlített, komoly tűzijáték után Alexis Sánchez vágta be a flipperező labdát, de két perc múlva jött Ronaldo. Aki így a góllövőlistán is átvette a vezetést Mes­­sitől. Az ő különmeccsük még nincs lezár­va, a bajnoki cím sorsa viszont minden bi­zonnyal eldőlt. A Real Madrid a hátralévő négy fordulóban a Sevillával (otthon), a Bil­­baóval (idegenben), a Granadával (i) és a Mallorcával (o), a Barcelona a Rayo Valle­­canóval (i), a Málagával (o), az Espanyollal (o) és a Betisszel (i) találkozik, s a hét­pontos különbség aligha tűnik el a két csa­pat között. A Barcelona vezetőedzője, Josep Guar­­diola a lefújás után nemeseik a győzelem­hez, hanem a bajnokság megnyeréséhez is gratulált a Real Madridnak, a királyi gárdá­nál azonban egyelőre csak a Barca-verést ünnepüik. „Nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé, de még nem szereztük meg, és tiszteljük a hátralévő ellenfeleinket” - je­gyezte meg Iker Casillas, és csatlakozott hozzá a védősorból Sergio Ramos is: „Nem mondanék igazat azzal, hogy ugyanúgy örülünk, mint bármelyik más győzelmünk esetén, de meg kell őriznünk a higgadtsá­gunkat.” Szombaton éjjel ez azért egy madri­dinak sem ment könnyen. ■ Primera Division, 34. forduló: Barce­lona-Real Madrid 1-2, Mallorca-Zaragoza 1-0, Gijón-Rayo Vallecano 2-1, Sevilla- Levante 1-1, Granada-Getafe 1-0, Real Sociedad-Villarreal 1-1, Santander-Bilbao 0-1, Atlético Madrid-Espanyol 3-1. A Va­lencia-Real Betis találkozót lapzárta után játszották. Az élcsoport: 1. Real Madrid 88.2. Barcelona 81,3. Valencia 52/33 mér­kőzés. ■ Az angol labdarúgó-bajnokság 35. forduló­jában szombaton a Buzsáky Ákost is foglal­koztató Queens Park hazai pályán egy góllal legyőzte a Tottenhamet, a magyar váloga­tott középpályást a 70. percben cserélték be. A Bolton-Swansea (1-1) meccsen Bog­dán Ádám védte a hazai kaput. Tegnap a listavezető Manchester United hazai pályán 4-4-es döntetlent játszott az Evertonnal, és három pontra csökkent az előnye a városi rivális City előtt. Premier League, 35. forduló: Arse­­nal-Chelsea 0-0, Aston Villa-Sunderland 0- 0, Blackburn-Norwich 2-0, Bolton- Swansea 1-1, Fulham-Wigan 2-1, New­­castle-Stoke 3-0, Queens Park-Tottenham 1- 0, Manchester United-Everton 4-4, Li­­verpool-West Bromwich 0-1, Wolver­hampton-Manchester City 0-2. Az élcso­port: 1. Manchester United 83,2. Man. City 80.3. Arsenal 65. ■ Olaszországban a Milan hazai pályán nem bírt a Bolognával, a Genoa-Siena meccs nézőtéri rendbontás miatt háromnegyed órára félbeszakadt. Serie A, 34. forduló: Chievo-Udinese 0-0, NapoÜ-Novara 2-0, Fiorentina-In­­ternazionale 0-0, Milan-Bologna 1-1, Ca­­tania-Atalanta 2-0, Cesena-Palermo 2-2, Genoa-Siena 1-4, Lazio-Lecce 1-1, Par­­ma-Cagliari 3-0. A Juventus-Roma talál­kozó lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Milan 68/33 (63-27), 2. Juventus 68/32 (53-18), 3. Lazio 55/33. Cristiano Ronaldo (balra) fejjel is állta a harcot a katalánokkal FOTÓ: AFP/JAVIER SORIANO KÖZGÉP Hét év a csődtől a két csillagig A 2000-es évek elején a Bayern Münchentől kapott kölcsön megmentette, a részvényesek döntése pedig életben tartotta a Borussia Dortmundot, amely 2012-re német mintaklubbá „küzdötte fel” magát. A gárda ugyanis a Mön­­chengladbach feletti 2-0-s szombati győzelemmel két fordulóval a Bundesliga zárása előtt már biztos aranyérmes, ezzel megvédte bajnoki címét.­ ­ Moncz Attil­a A BVB az életünk, nem halhat meg! - a Borussia Dortmund szurkolói 2005 tavaszán ezt a transzparenst feszítették ki a csapat egyik bajnokiján. A Dortmund ad­digra már kapott kölcsönt a Bayern Mün­chentől (még 2003-ban, amikor az Uli Hoenesstől érkező­, határozatlan idejű, visszafizetési garancia nélküli kétmillió eurós összeg valóban a csődtől mentette meg a fizetési nehézségekkel küszködő klubot), gyakorlatilag kizárták az átigazo­lásokból, a saját stadionját már csak bé­relte egy befektetési alaptól, amelynek részvényesei a fenti 2005-ös meccs után döntöttek a Borussia jövőjéről. Ahogyan az egyik képviselő fogalmazott, egy po­csék és egy borzalmas forgatókönyv közül kellett választani. Kőkemény konszolidá­­lási terv szerepelt az egyik, a klub bedön­­tése a másik oldalon. A részvényesek több mint 94 százaléka elfogadta a mentőakció tervét, és hét év múltán ott tartunk, hogy a Dortmund a pályán Németország egyeduralkodójának látszik, a gazdasági életben pedig a Ba­yern München egyenrangú társa, az egyik legnagyobb német tehetségért, Marco Reusért zajló versenyben például a BVB több mint 17 millió eurós ajánlatát a bajo­rok nem tudták (vagy legyünk megen­­gedők: nem akarták) überolni. Reus szombaton testközelből láthatta, milyen csapathoz érkezik, hiszen a Mön­­chengladbach játékosaként a Signal Iduna Parkban asszisztált a Dort­mund nyolcadik bajnoki cí­méhez. Sokáig úgy tűnt, a BVB játék nélkül lesz bajnok, a Ba­yern ugyanis a Werder Bre­men elleni bajnoki 90. percéig döntetlenre állt, akkor azon­ban Franck Ribéry a kapuba lőtt, így a dortmundi kocs­mákban átmenetileg vissza­esett az italforgalom, a mérkő­zést az öltözőben közösen né­ző dortmundi játékosok pedig új jelszót adtak ki. „Úgy vol­tunk vele, hogy összekapjuk magunkat, kimegyünk, és át­harapjuk a torkukat” - érzé­keltette a hangulatot Kevin Grosskreutz, a gárda egyik sa­ját nevelésű játékosa. Majd kimentek, és tényleg átharaptak: Ivan Perisic fejjel, Kagava Sindzsi lábbal talált be, így a Dortmund ugyanúgy 2-0-s győzelemmel, ugyanúgy a 32. fordulóban harcolta ki a bajnoki címet, mint egy évvel korábban. Csak most nem a Nürnberg, hanem a Mönchengladbach ellen. És nem olyan egyértelmű rajt után, de legalább olyan egyértelmű befejezéssel, mint 2011-ben. A sárga-feketék hat for­duló elteltével áll. helyen álltak a tabel­lán, és egy körrel később is még nyolc pont volt a lemaradásuk a Bayern Mün­chen mögött. A lapok válságról, a játék­kedv eltűnéséről írtak, a címvédés lehető­sége szinte fel sem vetődött­­ minden szempontból a Bayern miatt. Egyrészt a bajorok összeszedettnek tűntek, másrészt pedig 1996 óta nem fordult elő velük, hogy egymást követő két évből legalább az egyikben ne legyenek bajnokok. 1995-ben és 1996-ban a Dortmund járt túl az eszü­kön - ahogyan most is. A rossz rajt után ugyanis összekapta magát az együttes, 26 bajnoki óta veretlen (egy szezonon belül ez német rekord!), 32 forduló alatt 23 győzelemnél és kapott gól nélkül megvívott 14 találkozónál jár (mindkettő klubrekord, és két kör alatt ezen még javítani is lehet!), ráadásul már most annyi pontja van (75), mint tavaly a szezon végén. Egy éve az ökölvívásból kölcsönvett hasonlattal „együtéses csodának” tekin­tették a Dortmund bajnoki címét, ma pe­dig arról vitatkoznak, hogy a BVB a német Barcelona vagy sem. Általános vélekedés szerint csak azért nem állja meg a helyét a hasonlat, mert a Borussiának nincs Lionel Messije. Minden más szempontból he­lyénvaló a párhuzam: karakteres, nyu­godtan építkező edző (a 2008-ban érke­zett Jürgen Klopp), fiatal játékosok, kiváló csapatmunka, látványos támadójáték, magával ragadó lelkesedés. A „német Real Madrid”, a Bayern München két éve nem tud mit kezdeni vele (négy bajnoki, négy vereség, 1-7-es gólkülönbség), mi­közben csak költ, költ és költ. Az előző két idényben például több mint 61 millió eurót, miközben a Dortmund a nagy pénzügyi válsága óta eltelt hét teljes sze­zonban nem egészen 64 millió eurót fize­tett új játékosokért. A szisztematikus nevelőmunka (hét év alatt a saját utánpótlásból több mint 20- an kerültek fel az első csapat keretéhez) is járhat eredménnyel. Az ősztől ennek már a mezen is látható jele lesz. A Dortmund ugyanis a Bayern, valamint a Mön­chengladbach után harmadik csapatként viselhet két csillagot a dresszen. Az ötszö­rös Bundesliga-elsőknek már ennyi jár. ■ Bundesliga, 32. forduló: Mainz-Wolfs­­burg 0-0, Köln-Stuttgart 1-1, Hertha- Kaiserslautern 1-2, Hoffenheim-Bayer Leverkusen 0-1, Nürnberg-Hamburg 1-1, Werder Bremen-Bayern München 1-2, Borussia Dortmund-Borussia Mönchen­gladbach 2-0, Augsburg-Schalke 1-1, Hannover-Freiburg 0-0. Élcsoport: 1. Dortmund 75, 2. Bayern München 67, 3. Schalke 58. Jürgen Klopp A sportmelléklet megjelenését támogatta a KÖZGÉP Zrt.

Next