Magyar Nemzet, 2012. november (75. évfolyam, 299-327. szám)

2012-11-09 / 306. szám

6 Vélemény Rovatvezető: Körmendy Zsuzsanna 2012. november 9., péntek publiciszt@magyarnemzet.hu Elnököt választott Amerika Barack Obamának második ciklusa kezdetén újabb súlyos kihívásokkal kell szembesülnie (HP . 1 ; SZABÓ JÁNOS RAJZA ■ Szabó I.ászi.ó Zoltán ______________________ smét Amerika első fekete bőrű elnöke, Barack Obama nyert a november 6-án tartott elnökvá­lasztáson, és így újabb négyéves mandátumhoz jutott. A verseny szoros volt, és Romney republi­kánus elnökjelölt keményen tartotta magát, de a meglehetősen nagy előnnyel vezető Obamát kép­telen volt legyőzni. Az elnökválasztási kampány­ban világossá vált annak a tradíciónak a megőrzé­se, amelynek értelmében a mindenkori regnáló elnök elnyeri a második ciklust is. Az utóbbi időkben az elnökválasztások során mindössze egy kihívónak sikerült a hivatalban lévő elnököt elmozdítani, még 1992-ben. Ez a kihívó William Jefferson Clinton arkansasi szenátor volt, aki az idősebb George Busht győzte le. Az amerikai vá­lasztók habitusa legtöbbször meglehetősen kiszá­mítható és prognosztizálható. Voltak azonban olyan történelmi pillanatok, amikor a választások végkimenetele jóformán az utolsó órákban dőlt csak el. Ilyen volt például az 1960-as elnökválasz­tás, ahol /. F. Kennedy csak néhány ezred száza­lékkal tudta maga mögé utasítani a republikánus elnökjelöltet, Richard Nixont. Ez a választás arról vált híressé, hogy az elnökválasztások történeté­ben ekkor zajlott az első nyilvános tévévita a két elnökjelölt között. Korabeli tudósítások szerint Kennedy a tévécsatában nyerte meg a választást, mert mindvégig magabiztosságot és erőt sugár­zott, míg ellenfelének, Nixonnak a vita végére már izzadságcseppek gyűrűztek le a homlokán. Ez az epizód természetesen a jelenlegi választáson nem ismétlődhetett meg, mert mindkét jelölt a legmeggyőzőbb külalakját adta, és nagyon ügyel­tek arra, hogy frissnek és tettre késznek Játszódja­nak. Az első megméretést Romney nyerte, elbi- zonytalanítva a túlzottan magabiztos Obama­tábort, de a regnáló elnök az ez utáni két televí­ziós vitában már talpra állt, és közvélemény-ku­tatók mindkétszer őt hozták ki nyertesnek. Politikai elemzők egy része azt állítja, hogy ha­bár a tv-viták hasznosak, és úgymond testközelről mutatják be a jelölteket, de hogy e szereplések iga­zából mennyi voksot hoznak, lehetetlen megjósol­ni. Valószínűleg ez történt az Obama-Romney- viták elülte után is, hiszen jelentős változás nem történt, és Obama továbbra is tartotta előnyét. A kérdés igazából csak az volt, hogy mennyire tudja majd megközelíteni az elnököt republikánus kihí­vója. Az eseményeket közben bonyolította a Sandy hurrikán is, amely politikai beállítottságoktól füg­getlenül tört és zúzott Amerika keleti partján, óriá­si károkat okozva. A november hatodikai választás után egyes republikánus politikusok úgy véleked­tek, hogy a szupervihar nekik okozott nagyobb kárt, mivel úgy tűnik, megtörte a feljövőben levő Romney lendületét. Ez talán bizonyos mértékben igaz is lehet, hiszen vészhelyzet esetén az elnöknek kell az utasításokat kiadnia, és így érthetően Oba­ma szerepelt többet a hurrikán tombolása alatt az amerikai médiában. Azonban valószínűsíthető, hogy Barack Obama Sandy segítsége nélkül is megnyerte volna az elnökválasztást. Az amerikai választási rendszer egyik sajátos­sága az, hogy a választók nem közvetlenül az el­nökre vagy kihívóra, hanem az elektorokra sza­vaznak. Az elektorok számát minden államban a népsűrűséghez viszonyítják, így a legkisebb ál­lamban három, míg a legnagyobban ötvenöt elek­tor található. Ha egy adott államban az egyik jelölt megnyeri a választást, akkor az összes elektori voks hozzákerül, the winner takes it all (a győztes visz mindent) alapon. Mivel az összes államban együttvéve 538 elektori voks gyűlik össze, a győz­tesnek legalább 270 voksot kell megszereznie el­nökké jelöléséhez. Felvetődik az az érdekes kér­dés, hogy mi lenne akkor, ha mindkét fél 269 vok­sot szerezne, ami a számokat figyelembe véve döntetlent eredményezne. Habár ilyen eset még nem fordult elő, de bekövetkezése esetén a képvi­selőház választaná meg az elnököt, a szenátus pe­dig az alelnököt. Az elektori rendszer miatt for­dulhatott elő, hogy az amerikai elnökválasztás történetében háromszor nem nyert az a jelölt, aki a legtöbb szavazatot kapta. Ilyen utoljára 2000- ben történt, amikor a demokrata elnökjelölt Al Gore kapta a legtöbb szavazatot (popular votes), de a végén az ifjabb George W. Bush diadalmasko­dott. Obama azonban ezt a szívességet nem tette meg Romneynak, és nemcsak az elektori voksok- nál bizonyult jobbnak kihívójánál, 332:206 arányban, hanem 50:48 százalékban több szava­zatot kapott, mint ellenfele. Vannak olyan államok, amelyek jelentősége döntő lehet az elnökválasztás kimenetelét illetően is. Ezek közé tartozik Ohio és Florida is. Ohio a re­publikánusok mumusa is egyben, mert nem volt még olyan elnökválasztás, ahol a republikánus je­lölt Ohio nélkül nyert volna. Ez így történt most is, és Obama Ohiót megkaparintva még a végelszá­molás előtt biztos győztesnek érezhette magát. Ha a térképre nézünk, akkor azt látjuk, hogy a politikai földrajz 2008 óta nem sokat változott. Igaz, hogy Észak-Karolina és Indiana visszatért a republikánusok karjaiba, de ez sem segített Rom­ney helyzetén. Kalifornia továbbra is rendületle­nül demokrata érdekeltség maradt, és ez döntően befolyásolta a választások kimenetelét. Minden­képpen megemlítendő, hogy egyes államokban az elnökválasztás mellett népszavazást is tartottak. Kaliforniában például a népszavazás eredménye­ként továbbra is megmarad a halálbüntetés, de az igazi szenzációt Colorado állam okozta, ahol leg­alizálták a marihuánafogyasztást. Ez hihetetlenül merész lépés volt, mert bár vannak olyan álla­mok, ahol a marihuánát orvosi célokra használ­hatják, például daganatos betegeknek étvágyger­jesztésül, Colorado ennél sokkal messzebbre ment, noha elképzelhető, hogy a népszavazás ki­menetelét majd a legfelsőbb híróság dönti el. A világ feszülten várta az elnökválasztást, mert a posztbipoláris élettérben Amerika a világ legha­talmasabb állama, ennek függvényében a Közel- Keleten különös figyelemmel kísérték az elnökvá­lasztás eredményét. A sors iróniája, hogy még a legtöbb arab országban is Obama sikeréért fohász­kodtak, mert az ő megítélésük szerint a regnáló el­nök a kisebbik rossz Romeyval szemben. Amikor Romney Izraelben járt, nagyon harcias volt, és megígérte az izraeli miniszterelnöknek: szükség esetén, ha Izrael preventív támadást intézne Irán ellen, Amerika Izrael mellé állna. Ez a kijelentés nagy felzúdulást keltett arab körökben, mert egy bizonytalan kimenetelű és hatalmas áldozatokkal járó konfliktus képét idézte fel. Az elnök sietett ki­jelenteni, hogy nem osztja Romney nézeteit, és Amerika a békés megoldás mellett foglal állást. Magyarországról nézvén a dolgokat, a választá­sok eredménye Kelet-Közép-Európát különöseb­ben nem érinti, így hazánkat sem. Egyes politikai elemzők úgy vélték, hogy egy esetleges republiká­nus győzelem kedvezőbb lenne Magyarországra nézve, mert Romney legalább megemlítette Kelet- Közép-Európát és Magyarországot is, ellentétben Obamával, aki erre a régióra még utalást sem tett. Az amerikai külpolitikát azonban nem befolyásol­ják az elnökválasztások, hacsak vészhelyzet vagy háborús veszély nem fenyeget. De mivel jelenleg viszonylagos béke honol, nincs okunk feltételezni, hogy az Egyesült Államok külpolitikája radikálisan új irányt venne. Amerikai elemzők még a választá­sok előtt arra a következtetésre jutottak, hogy ha Obama ismét nyer, akkor egy négyéves politikai unalomária veszi kezdetét, és igazából radikális fordulat sehol sem várható. Arra is figyelmeztettek viszont, hogy Romney esetében új konfliktusok képződhetnek a világpolitikában, amelyek - is­merve az Egyesült Államok gazdasági állapotát - kezelhetetlenné és így rendkívül veszélyessé vál­hatnak. Az amerikai választók, úgy tűnik, hagyo­mányosan érettebbek, legalábbis politikailag, mint a voksolók Kelet-Közép-Európa számos országá­ban. Habár Obama elnök az elmúlt négy évben lát­ványos eredményeket nem produkált, egészség- ügyi reformjáról most már biztosan kimondható, hogy 30 millió amerikainak nyújt majd egészség- ügyi alapellátást. Külpolitikája a tradicionális és pragmatikus középutas külpolitika, ebben a tekin­tetben a clintoni vonalhoz hasonlítható, azaz a konfliktuskerülő megoldások híve. Obamának azonban második ciklusa kezdetén már újabb ki­hívásokkal kell szembesülnie. A választás estéjén készült felmérések szerint a Wall Street-i tőzsde- ügynökök és bankárok 80 százaléka Romneyt tá­mogatta, és ez figyelmeztető jel kell hogy legyen, mert a banki szektor nyilvánvalóan nem tanult a 2007-es gazdasági válságból, és önálló államként akar tevékenykedni a pénzügyi szektorban. De a választók többsége - köztük minden valószínűség­gel a Occupy Wall Street! szervezet tagjai - más­képp döntött. A második ciklusát kezdő amerikai elnök prioritásai közé, úgy tűnik, nem a gazdagok megsegítése kerül, hanem a szegényebbek, a nincstelenek pártfogása és az amerikai középosz­tály gazdasági pozícióinak erősítése. A szerző politológus ■MHMMi ■■■■■■■■■■■ B Pii.hái. Tamás_____________________________________________________________________________ A z önmagában nem lenne baj, ha egy gittegylet, kollektíva, pá­vakor vagy párt keresi a gyökereit. Sőt, illő és üdvös, hogy minden valamirevaló szervezet tudja, honnan jött, mert ab­ból talán arra is rájöhet, hová tart. Kavarodás olyankor van, ha más gyökereivel (tollával) próbál ékeskedni, ráadásul a mutatvány nagyon átlátszó. Hogy, hogy nem, az MSZP újabban ráébredt, ők, szocialisták valójában mindannyian a Kossuth-címer méltó, jogos és kizárólagos örökösei. Erre futtatta ki október 23-i mondandóját Mesterházy Attila pártelnök is, aki felkérte az ország összes demokratáját (értsd: a balliberálisokat), tűzzenek a mellükre Kossuth-címert, és le ne vegyék, amíg el nem ér­kezik az új (szám szerint a negyedik) köztársaság. Ha hihetünk a közvé­lemény-kutatásoknak, viselőire ráfog olvadni a jelvény... Különös, hogy éppen az az MSZP próbál meg rávetődni a 1848-as és az 1956-os forradalom egyik szimbólumára, amely az elmúlt két évtized­ben gőzerővel magyarázta, ők 1989-ben születtek, a korábbi események­ről (kommunizmus, tömeggyilkosságok, a haza tönkretétele és a többi) mit sem tudnak. Meg a pártvagyonról sem, amely nyilván akaratuk elle­nére, magától vándorolt át hozzájuk. Egyes szocialistáknak például ahhoz is volt merszük, hogy önéletrajzaikból szemérmesen kihagyják a pártállami tisztségeiket - „Magánügy”, „Régen volt”, „Na és?!”, válaszol­ták az érdeklődőknek. Pár éve még kora hajnalban jártak koszorúzni a 301-es parcellába, nehogy valaki kínos kérdéseket tegyen fel nekik. Idáig menekültek a történelem elől, most viszont előbújtak az illegalitásból, és mindjárt magukévá tennék a Kossuth-címert. Nagy falat lesz, csak meg ne akadjon a torkukon. A Kossuth család máris tiltakozott. A legendás kormányzó egyik leg­közelebbi leszármazottja, Kossuth László például azt írta: „(az) idegen el­nyomás alól való felszabadulás, a magyar nemzet szabadsága jelképének számító címert már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt lövettek főbe, akasztottak fel, irtottak ki számtalan embert”. Megjegyezte, a Kossuth-címert a negyvennyolcas szabadságharc óta egyszer használ­ták szellemiségének megfelelően: 1956-ban, amikor a szabadság, az el­nyomás elleni küzdelem jelképeként tűzték ki sokan. Ám az MSZP-nek már ötvenhat is kell (kéne). Mesterházy a nemzeti ünnepen például előadta: „A mai hatalomnak felemás a viszonya ötven­hathoz és örökségéhez”. Tényleg? Kár, hogy erről előtte nem egyeztetett Havas Szófia párttársával, aki előzőleg az ötvenhatos forradalmárokat börtönből szabadult, zsidókra vadászó nyilaskereszteseknek nevezte. Je­lenleg ott tartunk, hogy a KMP, az MDP és az ötvenhatot eláruló, vérbe foj­tó MSZMP jogutód pártja diktálná, hogyan kell értelmeznünk az ötvenhat évvel ezelőtti eseményeket. Pimasz cinizmus. Nem véletlenül üzente Wittner Mária egykori ötvenhatos halálraítélt a minap: ne hagyjuk, hogy hóhéraink - a vörös csillag helyett - kisajátítsák a Kossuth-címert. Ez ta­lán válasz arra is, hol kellene keresni az MSZP igazi gyökérzetét. Ám vannak itt más furcsaságok is. Az MSZP által szeretve tisztelt alkotmány 1990-es igazítása szerint Magyarország nem a Kossuth-féle, hanem a Szent Koronával díszített címert használja, s ezen a mostani, új alaptörvény sem változtatott. Érdekes, hogy a szocialistáknak csak most jut eszükbe, nekik az mégsem elég jó, talán csípi a szemüket a korona látványa. Ami viszont azért lenne meglepő, mert a 2006-os, titkosított alkotmánytervezetükben, amelyet Petrétei József akkori igazságügy-miniszter készített, szintén volt utalás a Szent Koronára. Egyébként, ha a Jókai utcai csapatnak koronamizériája van, nem ár­tana tudniuk: a Kossuth-címerben is van egy hát- borzongató korona - a kettős kereszt tövében. Ahhoz mit szólnak? Mesterházy a nemzeti ünnepen azt is mondta: a hatalom menetelői- nek „egyik kezében lyukas lobogó, a másikban pedig Árpád-sávos zászló van. Márpedig a kettő nem fér meg egymás mellett: mert az egyik a sza­badság, a másik a kirekesztés szimbóluma.” És ez a legkülönösebb az egészben! Hogy miközben a magyarság legendás történelmi szimbólumát, az Árpád-házi sávos zászlót kirekesztőnek bélyegzik, és a címerkutatók el­lenérveit lesöpörve megpróbálják összemosni a nyilaskeresztesek jelképe­ivel, addig új szerelmük, a Kossuth-címer vörössel és ezüsttel hétszer vá­gott mezője, vagyis az ottani Árpád-sávok nem zavarják őket. Vagy, ami még rosszabb: észre sem vették, hogy ott vannak, netán föl se fogták, a ket­tő egy és ugyanaz. Nem kizárt, egy kreatív szocialista heraldikus hamaro­san fazonírozza majd a Kossuth-címert: korona és Árpád-sávok nélkül kevésbé lesz ijesztő. Mi lenne, ha inkább a saját gyökereiket keresnék? Szocialista heraldisták

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék