Magyar Nemzet, 2012. december (75. évfolyam, 328-356. szám)
2012-12-05 / 332. szám
6Magyar Nemzet -Vélemény 2012. december 5., szerda Rovatvezető: Körmendy Zsuzsanna iWiBapi.■■ áHuHIHBai |IHO Sanghaji felhőkarcolók a Pénzügyi Világközpont 492 méteres épületének kupolájából FOTÓ: D. HORVÁTH GÁBOR 1 ,wmi hlHHH ■ I.OVAS István_________________________________ pazar esti kivilágításban páratlan látványt nyújt a Pudongban, Sanghaj pénzügyi városrészében emelkedő, nyolc méter híján fél kilométer magas Pénzügyi Világközpont kilátóemelete. Onnan két olyan felhőkarcolóra is szó szerint lenézhetünk, amelyek magasabbak, mint a 102 emeletes Empire State Building, New York legmagasabb épülete. Kína Wall Streetre adott válasza fél kézzel zsebre vágja Manhattan alsó részét a felhőkarcolók száma, szépsége, az infrastruktúra modernsége, hatékonysága, valamint a közbiztonság terén. Jelenleg Kínában 239 darab, a 200 méteres magasságot meghaladó felhőkarcolót építenek. Jövőre pedig megkezdik és a tervek szerint néhány hónap alatt be is fejezik a földkerekség legmagasabb épületét, a 220 emeletes, 836 méter magas Sky Cityt. És az elkövetkezendő öt évben 97 repülőteret és 83 teljesen új metrórendszert adnak át a forgalomnak. A józsefvárosi kínai piac perspektívájából kissé nehéz megérteni azt az országot, amely az új szuperhatalom. A hazai neoliberálisok - akiknek az „ázsiai” szó genetikailag kódolt kisebbrendűséget jelent - idegzetének továbbfeszítésére: a „szuperhatalom” jelzőt a CNN amerikai televízió adományozta a Középső Birodalomnak „Kína - az új szuperhatalom” címmel futó sorozatához. Hogy mekkora fejlődésen ment át a világ jelenleg második, rövidesen vezető gazdasági hatalma, arra mi sem jellemzőbb, mint az a mondat, amelyet a Panoráma útikönyvek sorozatában a sinológus Polonyi Péter írt 1986-ban megjelent Kína-kötetében Sanghajról: „.. .központja évek óta változatlan, a felszabadulás óta mindössze két szálloda épült, pályaudvara, sőt repülőtere is méltatlan a város nagyságához és jelentőségéhez.” Ma a szupermodern sanghaji nemzetközi repülőtér Ázsia egyik legfontosabb légiforgalmi csomópontja. 218 repülőgépre lehet közvetlenül beszállni a terminálokból. Az utasokat nyolc perc alatt röpíti a belvárosba az óránként 431 km/h csúcssebességgel, „mágneses lebegtetéssel” haladó, 15 percenként induló vonat. Összehasonlításként: a New York-i JFK repülőtérre érkező utas, miután üggyel-bajjal feljutott a metrójára, jó esetben 40 perc alatt ér Manhattenbe a 60-70 percenként közlekedő szerelvénnyel. Vagyis rosszabb esetben két óra alatt. Sanghajban - akár a keleti part többi városában - a kétszer három vagy négy sávos sugárutakon végeláthatatlan autófolyamok hömpölyögnek. A legnépszerűbb márkák az Audi, a BMW, a VW Passat, de sok Lexust is látni. A szerényebbek Toyotában utaznak. Ez az ország a világ legnagyobb autópiaca lett: egyedül a bajor BMW egymillió autót akar eladni a 2012—2014-es időszakban Kínában. A város gyorsforgalmi útjainak hossza tavaly 806 kilométer volt. Egy sanghaji középiskolai tanár nettó fizetése havi mintegy 350 ezer forintnak megfelelő jüan. A Kaliforniába illő bevásárlóközpontokban az árak szintje nyugateurópai. A márkaboltokban - Vuitton, Armani, Nina Ricci - nyitástól zárásig tömegek vásárolnak. Sanghaj bevásárlóútja, a Nancsing sugárút méreteiben a londoni Oxford Street hatszorosa. Eközben az országban a világtörténelem leghatalmasabb urbanizációja folyik. Évente 25-30 millió falusi költözik a városokba, ami gigantikus keresletnövekedést jelent. A The Economist brit hetilap és a szintén globális terjesztésű Financial Times brit napilap évtizedeken át sopánkodott, hogy a kínai gazdaság „túlhevül” évi tízszázalékos bővülési üteme miatt. Most azért hullat krokodilkönnyeket, mert a kínai gazdaság növekedési üteme lassul: a globális válság nyomán már „csak” 7,7 százalékos. És újra gyorsul: jövőre elérjük a nyolcszázalékos növeke deletre nyitni Kína nem kér a neoliberális gazdaságpolitikából dési ütemet biztosítottak egyöntetűen beszélgetőpartnereim. Akik egyetlen szót nem vesztegettek sem Marxra, sem Mao Ce-tungra. Annál többet Konfuciuszra, az ókori bölcsre, akit messze nagyobb becsben tartanak, mint Platónt és Arisztotelészt együttvéve a nyugati kultúrák mai lakói. Ma a Kr. e. 551 -ben született kínai bölcs - a hatezer éves kínai kultúra kétségtelen sztárja - neve ott van mindenki ajkán. „Nincs nagyobb öröm annál, mint messziről jött vendégeket fogadni” - idézik a vendéglátók Konfuciuszt, aki a kanti kategorikus imperatívusz fogalmát mintegy 2300 évvel a német filozófus előtt találta ki, amikor azt tanította több ezer (!) tanítványának: „Úgy cselekedj, ahogy szeretnéd, hogy mások cselekedjenek veled.” S ezt a kínaiak betartják, nem csupán azzal - és ez most csak félig tréfa -, hogy húsz-harminc-negyven fogásos banketteket rendeznek a vendégeknek, hanem a harmonikus társadalom alapelvével. „Egység és harmónia a különbözőségben” - jelentette ki Konfuciusz, s ennek alapján épült az 5666 kilométer hosszú kínai nagy fal is: az ott élők mindenütt helyi anyagokból, a „dizájnt”, a magasságot és a szélességet maguk meghatározva építették saját szakaszukat, míg létre nem jött a birodalmat oltalmazó egységes nagy védőpajzs. Ez az alapelv vezérli azt a világtörténelmi léptékben is páratlan fejlődést, amely száz- és százmilliókat emelt ki a totális szegénység és az éhezés állapotából: ma egyetlen kínai sem hal éhen. Működik az államkapitalista modell, amely révén a sokkterápiát mellőzve valósítottak meg fokozatos reformokat szédítő ütemben. Az eredmények érzékeltetésére elég, ha megemlítjük: míg 1993-ban az internethasználók száma az Egyesült Államokban háromezerszer több volt, mint Kínában, addig ma az 1,3 milliárd kínai közül 1,2-szer több az internetet használók száma, mint az Egyesült Államokban. A nyugati média - és nyomában a hazai nagy része - buzgón festegeti a hamis képet Kínáról. Az ausztrál Kerry Brown, a világ egyik legelismertebb Kína-szakértője Pekingben november 23-i előadásán azt mondta, a Nyugat először tekintsen 'in: ■ saját múltjára, mielőtt Kínát bírálja. Hazája a nyugati világban gazdaságilag idén az egyik leggyorsabban növekvő ország kereskedelmének már 25 százalékát bonyolítja Kínával. Ha nem lenne ezzel elégedett, nyilván lovat váltana. A Nyugat igen gyakran bírálja Pekinget az emberi jogok sérelme miatt. Mindenesetre a több mint egymilliárd emberből jóval kevesebb a politikai fogoly, mint Guantánamóban. Ezzel szemben a kínai kormány a gazdasági és szociális jogokat is az emberi jogok részének tekinti, és azok kielégítésére igen nagy súlyt fektet. Hatalmas léptekkel fejlesztik a szociális hálót, és ezt ők fontosabbnak tartják, mint azt, hogy megszüntessék például az állami televíziós állomások monopóliumát, ami szintén a nyugati bírálat gyakori célpontja. Csakhogy, kérdezik vissza a kínai tisztségviselők: miért nem bírálták nyugati politikusok a sajtószabadság korlátozása miatt azt a Franciaországot, ahol 1982-ig szintén állami monopólium volt a televíziózás, és nem létezett kereskedelmi csatorna? Tegyük hozzá: Kínában a kábeltársaságok egy átlagcsaládnak mintegy százhúsz tévécsatornát kínálnak. A briliáns Csang Vej-vej (Zhang Weiwei), a sanghaji Fudan Egyetem nemzetközi kapcsolatokat oktató, visszavágásért a szomszédba nem menő tanára angolul most megjelent könyvében (A Kína-hullám - egy civilizációs állam emelkedése) egyszerűen „Hollywood-demokráciának” nevezi a nyugati demokráciákat, ahol valójában csak látszatválasztásokat tartanak, és ahol a demokrácia igen sokszor demagóg, hozzá nem értő vezetőket termel ki magából. Szemben a meritokráciára (érdemek alapján történő kiválasztásra) alapuló kínai rendszerrel, ahol csak azok emelkedhetnek a csúcsra, akik korábbi, mind fontosabb posztjaikon már bizonyították alkalmasságukat. És te kit választanál? - kérdezhetnénk magunkat egy fejlődő országból szemlélve például a gyors ütemben bőséget termelő kínai államkapitalista modellt, szemben a korrupcióban úszó, a 160 millió érinthetetlenével terhelt kasztrendszerét kinőni nem tudó, 1,2 milliárd lakosú Indiával, amelynek vonatai nem óránként 300, hanem 30 kilométeres sebességgel haladnak, fürtökben lógó utasokkal, miközben kezelhetetlen szeméthegyek borítják el még az ottani „Szilícium-völgyet”, Bangalore-t és környékét is. Az amerikai Pew Research Center felmérése szerint a kínaiak 87 százaléka elégedett a kormányával. Az Egyesült Államokban ez az adat 36 százalék. A kínai nyelvben a „nemzet” szót két karakterrel írják le. Az egyik az „állam”, a másik a „család” karaktere. Ezen is lehet mosolyogni. Egészen 2016-ig, amikor Kínáé lesz a világ legnagyobb gazdasága. A kínai-magyar kapcsolatokat ismerő beszélgetőpartnerek arra a kérdésre, hogy mit tehetnénk mi a kétoldalú kereskedelem növelésére, azt hangsúlyozták, hogy tárt karokkal várják az ötleteket, de azok nem jönnek. És - tették hozzá - jobb lenne, ha előrehaladnánk, és nem hátra, utalva arra, hogy míg tavaly még volt közvetlen Budapest-Peking repülőjárat, ma már nincs. Hazatérve a pekingi repülőtérről - a világ második legnagyobb légikikötője, úton a világelsőség felé - az idegen kezekben lévő Budapest Airportra, úgy éreztük, az elsőből a harmadik világban landolunk. Sátraival, a csomagkiadóba vezető lépcsőivel. A reptérről a városba vezető „gyorsforgalmi utat” kínai - sőt, ázsiai - szemmel nézve azonnal felvetődik a kérdés: a könnyen bővíthető út miért igazodik huszonkét évvel a rendszerváltás után is még mindig a száz évvel ezelőtti igényekhez egy olyan országban, ahol 1350 kilométer hosszban sikerült autópályát építeni? Tényleg épp erre a 15 kilométerre nem telik? Tanuljunk Ázsiától még akkor is, ha már késő. Megyeri Dávid_______________________________________ N emrég volt az ENSZ nők elleni erőszak megszüntetésének napja, jövő hétfőn pedig az emberi jogok világnapját tartjuk. Nem is szabad elfeledkeznünk eme figyelemfelhívó dátumokról, hisz éppen arra jók, amire kitalálták őket. Legyenek a kalendáriumban olyan jeles napok, amelyek mementóként emlékeztetnek bennünket embertársainkkal szembeni kötelességeinkre. Arra, hogy komoly restanciája van az emberiségnek a gyengék, védekezésre kevésbé képesek oltalmazása terén. A jó szándék azonban mint annyiszor, néha megbicsaklik. Szabó Tímea, az LMP képviselője az országházban lényegében csak ürügyül használta fel egy héttel december 10. előtt az emberi jogok világnapját. Az aktuálpolitika oltárán feláldozta az ügyet, hogy minden létező humanitárius jogsértést a jelenlegi kabinet nyakába varrjon. Messziről jött embernek könnyen az a benyomása kerekedhetett volna, hogy virágzó demokrácia volt nálunk, mielőtt kietlen pusztasággá változtatta a jobbközép kormány az országot, ahol az emberi jogokba hálni se jár a lélek. A szerinte a szegényeket kirekesztő választási regisztrációtól az egyházügyi törvényen át a hajléktalanság kriminalizálásán keresztül minden a mostani vezetés kontóját terheli. Rétvári Bence igazságügyi államtitkár visszaverte a vádakat, és kifejtette: a Fidesz-KDNP-kormány a megoldásokat keresi. Szemben az MSZP-kabinetekkel, Gyurcsánnyal, akik panaszkodni jártak külföldre, Nyugatra a szélsőségek terjedése miatt. Ahelyett, hogy a végrehajtó hatalom birtokában tettek volna valamit az emberi jogok érvényesüléséért és a szélsőséges eszmék ellen. Hogy mi a zavaró, fals hang a patkó ellenzéki fertályán? Ha megfigyeljük az ottani felszólalásokat, megnyilvánulásokat, közös jellemző, hogy Szelektív jogok semmilyen megoldást nem kínálnak a problémákra. Mindig csak az akciózás, a demonstráció a fontos, ám ha valaki gyógyírt keresne a sebekre, rögtön szélsőséges elemnek minősíttetik. Mitől van olyan benyomásunk, hogy a liberális úgynevezett jogvédők nem megoldani akarják a hajléktalankérdést, hanem engedni, hogy mindenki belátása szerint legyen veszélyeztetett állapotban? Nem fedelet akarnak nyújtani számukra, hanem biztosítani őket: addig tengődhetnek hajlék nélkül, ameddig akarnak és bírja a szervezetük. Ugyanúgy, ahogy különféle hatósági jogászkodásokkal pátyolgatják a szélsőségeket, csak meg ne szűnjenek. Ugyan mit tettek a ballib Gyurcsány-Bajnai-kormányok a szélsőségek, a rasszizmus ellen? Csak annyit, hogy nem volt olyan neonáci vonulás, amire az irányításuk alatt álló rendőrség ne adott volna zöld utat. Legbrutálisabban a polgári demonstrációk, békés ünneplők megfélemlítésére léptek föl zérónál is zéróbb toleranciával. Velük szemben viszont mindjárt emberi élet kioltására alkalmas gumilövedékkel, könnygázzal, gumibottal, karhatalmi lovasrohammal. Nosza! Miért nem akarnak tiltakozni a finom lelkű liberális jogvédők az előző belügyminiszterek házai előtt, akik a szélsőséges rendezvények permanens engedélyezésével felbátorították őket a további akciókra? Gyomorforgatóan rasszista szövegelésekre? Vagy miért nem vonulnak az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége elé? Miután az Egyesült Államok nem hajlandó egy szalmaszálat sem keresztbe tenni a náluk működtetett szélőjobboldali internetes portál betiltásáért, a konzervatív magyar kormány minden nyomatékos kérése ellenére. Vagy mehetnének demonstrálni az ügyészségek, bíróságok elé is, mivel a jogállamiság nagyobb dicstelenségére semmikor sem ítéltek el eddig neonácikat például közösség elleni izgatásért, így azok háborítatlanul garázdálkodhatnak a hazai igazságszolgáltatás teljes asszisztenciájával. De vajon miért maradnak el ezek a jogvédő akciók? Holott nyilvánvalóan nagyobb szimpátiát keltenének a magyar társadalomban, mint a nemzetközi, brüsszeli feljelentés haknizással. Reális megoldásokon ők is törhetnék a fejüket. Vagy ha nincsen épkézlábgondolatuk, legalább ne gyanúsítsák, támadják azokat, akiknek van. publiciszt@magyarnemzet.hu