Magyar Nemzet, 2013. október (76. évfolyam, 268-297. szám)
2013-10-22 / 289. szám
nész volt! Tudta, hogy itt nem lehet csak egyszerűen szavalni. Az ő hangja - felemelt hangja - elcsendesítette a zúgó-morajló tömeget, s már vele skandálták, hogy »rabok tovább nem leszünk«. Sinkovits itt annyira átéléssel szavalt, hogy csak úgy remegett a szék alatta.” (Babindák megjegyzése a következő bekezdés mellett: „Ezt én kihagynám.” S amit kihagyásra szán, a következő: „A Nemzeti dalt én is többször szavaltam. Egyszer a bajai központi moziban, mintegy kétezer diák előtt. A függöny mögött a történelemtanárom állt.” [.] Ezután volt még egy olyan esemény, ami emlékezetes maradt a számomra. Erdei kijött a sajtóteremből. Meglátott, és azonnal azt kérdezte, hogy hol van itt legközelebb K-telefon. Bevezettem az 52-es szobába, ahonnan felhívta Nagy Imrét. Ő tudta, hogy hol tartózkodhat. Ennek a telefonbeszélgetésnek fültanújává váltam akaratlanul. Egyre kapacitálta Nagy Imrét, hogy be kell jönnie a Parlamentbe. Imre bátyámnak szólította, és közölte vele, hogy a zúgó tömeg őt követeli. Közölte azt is, hogy ő már próbálkozott szót érteni a háborgó tömeggel, de sikertelenül. Erdei nagyon határozottan, újólag, szinte parancsoló módon mondta: »Be kell jönnöd!« S erre azt válaszolta Nagy Imre, hogy nem akar megint »bűnbak« lenni. [...] Az »elvtársazásra« én is jól emlékszem. A hurrogásra is. [A tömeg azt skandálta: „Nincs elvtárs! Nincs elvtárs!” - K. A.] És arra is, amikor arról beszélt Nagy Imre, hogy másnap tárgyalni fog a központi vezetőséggel. De az elégedetlenkedő emberek egyre csak lehurrogtak. [...] Aztán még sokáig bolyongtam tanácstalanul a nagy házban. Újra és újra kitekintve a térre, figyeltem, amint az emberek lassan elvonulnak. Amikor már csaknem kiürült a tér, egy csatatér látványát nyújtotta. Az emberek jó része a rádió felé vette útját, mások meg szinte eszelősen rótták a pesti utcákat. Nem néztem az órámat, de úgy 10 óra körül hallatszottak az első lövések a rádió felől.” A kézirat végén Ettig László aláírása olvasható. A dátum: 2004. január 28. Engedély fegyverviselésre Babindák Sándor természetesen annak a dokumentumnak a közlésével sem értett egyet, amely Ettig László fegyverviselési engedélyéről szólt magyar és orosz nyelven, továbbá a memoáríró hozzá fűzött megjegyzésével sem. Babindák egyszerűen csak azt írta mellé: „nem”. S hogy mit írt Ettig László? „Jóval később, egy novemberi estén, hazakísértem Erdei Ferencet, és részletesebben elmeséltem neki az akkor történteket. Nem volt még nagyon biztonságos a közlekedés, pláne az esti órákban. Nekem is volt egy olyan papírom, hogy az oroszok, az úgynevezett »patrul«, ne akadályozzanak a közlekedésben, íme, az igazolvány.” Ettig László mellékeli a visszaemlékezésben az orosz szöveget, de az alább olvasható magyar nyelvű sorokat nem teszi melléje. 1844 [-es] szám. Igazolvány. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány egyetértésben a szovjet csapatok parancsnokságával, engedélyt ad, hogy E. László az ország egész területén éjjel-nappal akadály nélkül közlekedhessék. Felhívjuk a szovjet és a magyar hatóságokat, hogy az igazolvány felmutatójának szabad mozgást biztosítsanak. Nevezett fegyverviselésre jogosult. Budapest, 1956. XII. 5. A fegyveres erők [és a közbiztonsági ügyek] minisztere.” Pecsét és Münnich Ferenc aláírása. A forradalom leverése után, 1956 decemberében csak megbízható elvtársak kaphattak ilyen igazolványt! Babindák Sándor pontosan érezte, hogy ha Ettig 2004- ben azzal a szándékkal írta meg visszaemlékezését, hogy önmagát a forradalom egykori támogatójaként tüntesse fel, akkor nem szerencsés ilyen dokumentumokkal előhozakodni. Babindák egyébként 2007. november 22-én távozott az élők sorából. Ettig László 2006. december 21-én halt meg. Még október 6-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján megkapta Bonyhádon a Magyar Nemzetőrség Emlékkeresztjét, 1987-ben díszpolgárrá is választották. Egykori kollégái szerint állami kitüntetésre számított... Azonban a zászló kifüggesztése a Parlament épületére vélhetően így zajlott le. Fényes összejövetelt rendeztek az amerikai magyarok Los Angelesben 1966. október 23-án, az 1956. októberi felkelés kitörésének tizedik évfordulóján. A fél évszázaddal ezelőtt történt, dokumentált ünnepi rendezvény ürügyén tanulságos felidézni, milyen volt a forradalom és a megtorlás visszhangja a „szabad világban”. St Ludwig Emil:_________________________ M agas rangú politikusok, elismert közéleti személyiségek, híres művészek tisztelték meg részvételükkel, támogatásukkal azt a bankettet, amelyet az Amerikai Polgárok Bizottsága kezdeményezett az 1956-os magyar felkelés kitörésének első kerek évfordulójára. Készült egy reprezentatív kivitelű, forrásértékű kiadvány is ez alkalomból, amellyel - az ünnepség megrendezésének költségein felül - a forradalom és a szovjet/kádári megtorlás áldozatainak javára reméltek és szereztek anyagi támogatást, pénzsegélyt. A rendezvény díszelnöki tisztét Richard M. Nixon (1953-tól az Egyesült Államok alelnöke, 1969-től 1974-ig elnöke) látta el; a társelnökök sorában Ronald Reagan (1966-tól kaliforniai kormányzó, 1980-tól 1989-ig államelnök), G. Murphy szenátor és M. Feighan parlamenti képviselő neve olvasható, az ünnepi műsor szervezőbizottságában olyan hírességek - színészek, pop- és médiasztárok - szerepeltek, mint John Wayne, Coleen Gray, Susan Seaforth, Pat Boone, Walter Brennan, és Gábor Zsuzsa és Eva. A szponzorok, patronálok hosszú listája. Buchanan képviselővel kezdődik, a kiváló író John Dos Passosszal és egész seregnyi befolyásos emberrel, politikussal folytatódik; a támogatók közt feltűnik Széchenyi Ilona grófnő neve is, huszonhét amerikai magyar egyesület, egyházi szervezet, felekezet, cserkészcsapat és sportklub jegyzi magát támogatóként. Az évfordulós ceremónia az amerikai és a magyar Himnusszal kezdődött, a köszöntőt a Magyar Szabadságharcosok Szövetségének Los Angeles-i elnöke, Czene Ferenc mondta. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének angol nyelvű dramatizált változatát négynégy hollywoodi színésznő és férfi színész adta elő, az 1956. november 4-e utáni, utolsó kétségbeesett rádióadások segítséget kérő üzeneteit Szörényi Éva, Szombathelyi Blanka, Beregi Oszkár és Lendvay Lajos olvasta fel. A remek színművész, Szörényi Éva habitusát és hazaszeretetét ismerve könnyen elképzelhető az előadás hatása a jelenlévőkre. A műsor táncjelenettel, jeles szóló- és zenekari darabokkal (Burbanki Szimfonikus Zenekar), Susan Seafort színész magánszámával folytatódott. Ronald Reagan politikai üdvözlőbeszédét - távollétében - R. Massey, a Pasadenai Főiskolai Kórus karnagya olvasta fel. Remember Hungary - Emlékezz Magyarországra! - ez olvasható az alkalmi magazin borítóján, mellette a közepén lyukas, piros-fehér-zöld zászló színei, fölötte a híres festőművész, Douglass Crockwell képe a pesti utcán harcoló gyerekekről. Az angol nyelvű, tipográfiailag és a képanyagát illetően is jól megszerkesztett, 48 oldalas, nagyalakú füzetben láthatók az azóta világszerte - később itthon is - megismert fotók a szétlőtt magyar fővárosról, a fegyveres srácokról és a kifüstölt szovjet tankokról, a nagy Sztálin letört bronzfejéről; olvashatók a forradalom, majd a tragikus vég és a megtorlás korabeli hírei, dokumentumai. Bekerült a lapba az elszavalt, legendás Illyés Gyula-vers angol szövege is (One Sentence on Tyranny) Tábori Pál fordításában. Az 1950-ben született költemény 1965-ben jelent meg először a párizsi Irodalmi Újságban, majd csak Ilyés halála (1983) után válhatott ismertté Magyarországon is. Helyet kaptak a kiadványban a magyar forradalommal együtt érző - lengyel, görög, angol, ukrán, kínai, vietnami és amerikai költők - megnyilatkozásai, kiemelt helyre került a Nobel-díjas francia író, Albert Camus drámai esszéje: A magyarok vére. A képes oldalakon túl olvasható benne Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén a Szabad Kossuth Rádióban elhangzott „függetlenségi nyilatkozata”, valamint a másnap Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz küldött, közbeavatkozást sürgető üzenete. A kiadvány a tájékozatlan amerikai olvasói számára is világossá tette, mi történt a magyar néppel. A politikai dokumentumok sorában fő helyre került az a memorandum, amelyet az egyesült államokbeli Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke, Pogány András professzor jegyzett. A három legfontosabb követelés a szovjet csapatok kivonása Magyarországról; a politikai elítéltek és az elhurcoltak azonnali szabadon bocsátása; az ország függetlenségének, politika, gazdasági, szociális és kulturális önrendelkezésének visszaállítása. „Nincs helye a kettős megítélésnek a nemzetközi politikában. Az országok közötti kapcsolatokat a jó erkölcs és a szabadságjogok alapján kell rendezni; a homokra épített békerendszer csak átmenetileg tartható fenn” - olvasható a jegyzékben. „Hiszünk abban, hogy az Egyesült Államok kormányának, Amerika népének szemében szent ügy a világminden népének szabadsága, Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése” - zárul a felhívás. Ronald Reagan kormányzónak a karnagy által felolvasott üdvözlőbeszéde természetesen nem kerülhetett be a korábban kinyomtatott lapba. Ki emlékszik ma már rá? Bizonyosan egybecsengett a magyar követelésekkel és a magasztos elvekkel, tele volt szép gondolattal, hittel és fogadkozással az emberi jogok, a szabadság iránt. Az alig hihető, hogy a moziszínészből lett politikus „Ronny” idézett volna abból a - legalábbis ránk nézve - történelmi súlyú üzenetből, amelyet elnök elődje, Eisenhower szőtt bele az 1956. október 31-én Philadelphiában elmondott újraválasztási beszédébe, miszerint csodálattal adózik a hős magyar nép iránt, azonban az új vezetést nem tekinti szövetségesének, nem fog katonai segítséget küldeni a magyaroknak. Diplomáciai csatornákon is eljutott a hasonló tartalmú üzenet Moszkvába: Amerika nem érdekelt egy Moszkvával szemben nem baráti viszonyban levő Magyarország támogatásában. Ezzel kigyulladt a zöld lámpa a harckocsioszlopok előtt, pedig Nagy Imre és baloldali kormánya valóban jószomszédi viszonyt akart kiépíteni a Szovjetunióval. Tovább súlyosbítja az Egyesült Államok felelősségét, hogy mindeközben a Washington által - az adófizetők pénzéből - fenntartott rádióállomások merőben másról „tudósítottak”, áltatták és ellenállásra biztatták a magyarokat. Ki emlékszik már arra, hogy a magyar emigráció 1966-ban Nobel-békedíjra jelölte a jogtudós Bibó Istvánt, a Nagy Imrekormány államminiszterét, aki 1963-ban szabadult Kádár kegyelméből az életfogytiglani börtönbüntetéséből? Abban az évben és a következőben nem adta ki a békedíjat a Nobel-díj-bizottság, később azonban számos arra méltó személy és szervezet mellett kiérdemelte ezt az elismerést a békéért Szadat egyiptomi, Arafat palesztin elnök, Begin és Rabin izraeli miniszterelnök és legutóbb Obama elnök. Megannyi harcias államférfi. Különös bankett volt ez 1966-ban. Magyar bankett Los Angelesben „Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése” A legendás pesti srácok, Douglass Crockwell (1904-1968) festménye. Az Amerika-szerte ismert művész realista stílusú olajképei a legnevesebb gyűjteményekben - többek közt a Smithsonian Intézetben - láthatók Gábor Zsazsa bátorsága, Kádár János tekintélye s idő múlásával lanyhult a tengerentúli érdekelődés a „magyar ügy” iránt. Gábor Zsazsa mozi- és tévésztár botrányos esete Hruscsovval, akinek a tiszteletére bankettet rendezett Eisenhower elnök 1959-ben, még sokáig foglalkoztatta a médiát - a művésznő azzal utasította vissza az elnöki meghívást a New York-i vacsorára, hogy nem ül egy asztalhoz a magyarok gyilkosával -, azonban Amerikát ekkor már jobban izgatta a kubaiak „szabadsága ”, mint a magyaroké. Az 1966-os bankettnek, az emlékmű makettjét is bemutató füzetnek és az ott közölt adománygyűjtő felhívásnak is köszönhető, hogy a rákövetkező évben elkészülhetett a Los Angeles-i ’56-os emlékmű, Demján Árpád szobrász alkotása. Arra, hogy minő furcsaságok, politikai összefüggések színesítik ama Los Angeles-i emlékestet és utóéletét, álljon itt egy történet. Azok között a költők-írók között, akiknek a művei bekerültek a kiadványba a magyar forradalom iránti rokonszenvük okán, van egy kakukktojás. Walter Loewenfels kurta költeményének, amelynek hosszú címe Spektrum-analízisem a magyar forradalomról - alatt az alábbi versmondat olvasható, szabad fordításban: ami most történik, félelmetesen felette áll történelemnek, isteni természetnek, valóságfelettinek; még a színképelemző is átmegy vörösbe. A szerző - akkor hatvan körüljáró avantgarde költő, újságíró - az Egyesült Államok Kommunista Pártjának tagja, a Daily Worker című párt “Your struggle, for peace, in defense of democratic rights and for socialism, is fol-1 lowed by Hungarian Communists with great attention, sympathy and solidarity. We wish from the bottom of our hearts that your struggle, conducted in complex and difficult circumstances, be crowned with success.” napilap szerkesztője volt. Vélhetően ő is részt vett annak az alkalmi kiadványnak a szerkesztésében, amely a párt megalakulásának 50. évfordulóján jelent meg 1969 júniusában. A vállaltan marxista-leninista politikai szervezet történetét bemutató hivatalos brosúra végén a testvérpártok köszöntői olvashatók, köztük az MSZMP távirata. „Mi magyar kommunisták nagy figyelemmel, rokonszenvvel és szolidaritással figyeljük harcukat a békéért, a demokratikus jogokért, a szocializmusért. Szívünk mélyéről kívánjuk, hogy e nehéz és bonyolult körülmények között vívott küzdelmüket koronázza siker.” Az üzenetek mellett az illető párvezetők képei láthatók, L. Brezsnyevtől W. Gomulkán W. Ulbrichton át Kim Ir Szénig. A magyar pártfőtitkár Kádár János neve fölé A. Koszigin szovjet miniszterelnök fotója került. Különös tévedés. A Janos Kadar —Hungarian Socialist Workers Party október 22., kedd1956