Magyar Nemzet, 2014. január (77. évfolyam, 1-30. szám)

2014-01-14 / 13. szám

­­ m Magyar len Rovatvezető: Villányi Károly Belföld 2014. január 14., kedd Részvényesként követelőzik Braun Braun Róbert szocialista politikus immár részvényesként követeli, hogy a német ProSiebenSat. 1-csoport álljon el a TV2 eladásától. Az MSZP-s képviselő­jelölt elmondta, a napokban azért vásárolta meg 34,5 euróért a német médiavállalat egy részvényét, hogy a többi részvényesit tájékoztathassa: a cég menedzsmentje segédkezet nyújtott „egy aljas és korrupt üzlethez”. Közölte, amennyiben egy héten belül nem állnak el a TV2 értékesítésétől - amely eladói hitellel történt, vagyis az új tulajdo­nosok, Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igaz­gató egyelőre nem fizette ki a vételárat­­, az Európai Bizottság tiltott ál­lami támogatásokat vizsgáló hivatalához és az amerikai igazságügyi minisztérium megfelelő szervéhez fordul. Gyanúja szerint a vevők azzal számolnak, hogy ha a Fidesz nyer a választáson, akkor a TV2-höz érke­ző állami hirdetési bevételekből fedezik a tévécsatorna vételárát. (MTI) Negyven százalék politika a hírekben Tavaly a vezető hírműsorok több mint 38 százalékban közöltek politi­kai híreket, amelyek aránya októberben, a bajai időközi önkormányzati választás idején volt a legmagasabb, 43,8 százalékos - derül ki a Néző­pont Intézet Médiaműhelye elemzéséből, amely az M1, a Duna, a TV2, az RTL Klub és a Kossuth rádió esti hírműsorait vizsgálta. Az elmúlt esztendőben a pártok ügyeihez kapcsolódó hírek aránya 15,2 százalé­kot tett ki, míg a negyedik negyedévben 21,6 százalékon zárt ez a muta­­tó. A rezsicsökkentés témája az összes politikai hír több mint 5 százalé­kát tette ki tavaly, a negyedik negyedévben is több mint 5 százalékos médiafigyelem jutott erre a témára. A saját hangon közölt megszólaló kormányzati szereplők közül Orbán Viktor (254 alkalommal) szerepelt a legtöbbet, az ellenzéki pártok képviseletében pedig Mesterházy Attila (122 alkalom), megelőzve Bajnai Gordont (102 alkalom) és Gyurcsány Ferencet (101 alkalom). (MN) Áder János 2014-ről A választások és a jeles jubileumok éve lesz 2014 - mondta Áder János köztársasági el­nök tegnap este a Művészetek Palotájában a Budapestre akkreditált nagykövetek köszön­tésén. Az államfő beszédében kiemelte: Ma­gyarország 2014-ben is a kölcsönös tisztele­ten nyugvó nemzetközi együttműködés el­mélyítésében, a jó szomszédságban, az euroatlanti szövetségi rendszerek megerősí­tésében, az egyetemes emberi és polgári jogok kiteljesítésében érdekelt. A köztársasági elnök szerint az első világháború kitörésének századik évfordulója a béke mindenekfelett álló fontosságára, a holokauszt het­venedik évfordulója pedig arra figyelmeztet, hogy „becsületes ember nem állhat a népirtás, a kirekesztés, az idegengyűlölet oldalára”. (MTI) Fordítják Hernádi bírósági iratait Felvette a kapcsolatot Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje a Mal el­nök-vezérigazgatójának horvátországi kirendelt ügyvédjével - tudta meg lapunk. Zamecsnik Péter ügyvéd elmondta, elkérte a bírósági do­kumentumokat a Hernádi Zsolt ellen zajló eljárás ügyében, s jelenleg a dokumentumok magyarra fordítása zajlik. Mint ismeretes, a Mal veze­tője ellen tavaly a horvát hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki, valamint kérésükre Hernádi felkerült az Interpol nemzetközi körözési listájára is. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy Ivo Sanader volt kormányfőnek kenőpénzt fizetett, hogy a Mal megsze­rezhesse az INA horvát olajtársaság fölötti ellenőrzési jogokat. A Mal mindvégig cáfolta a gyanúsítást. A cég közölte, soha nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait. Kérdésünkre Zamecs­nik elmondta, véleménye szerint ügyfele öt év múlva nem szerepel már a körözési listán. (Gy. Á.) Eltévedt egy család az erdőben A Börzsönyben, a szabad ég alatt töltötte egy apa két tíz év körüli gyer­mekével hétfőre virradóra az éjszakát, reggel találták meg az eltévedt családot - közölte a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője. Ba­lázs László ismertetése szerint a családnak az ijedtségen kívül más baja nem esett. A férfi a két gyerekkel vasárnap délután indult el kirándulni a Királyrétről, azonban amikor rájuk sötétedett, eltévedtek. A segélyhí­vás este 11 órakor futott be tőlük a nagyhideghegyi turistaházba, ezt követően nagy erőkkel kezdték meg a felkutatásukat. Az akcióban a ku­tyás mentőkön kívül részt vettek a váci és a készenléti rendőrök, a ka­tasztrófaelhárítási csoport, illetve a helyi erdészek is, összesen mintegy hatvana. A férfit és a két gyereket megviselte a mínusz hat Celsius-fo­­kos erdei éjszaka, ezért a mentők a váci kórházba szállították őket meg­figyelésre. (MTI) A Kárpát-medence időjárása Egy melegfront felhőzete érte el a Kárpát-medencét, dél felől ismét enyhébb levegő érkezik fölénk. A nyugati és északi területeken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, néhol kisebb eső is előfordulhat. Némi napsütés főleg délen, délkeleten lehet. Időnként megélénkül a délkeleti szél. A hőmérséklet továbbra is meghalad­ja a sokévi átlagot. Orvosmeteorológia Melegfronti hatás várható. 3 ° C Hójelentés Kékestető 2 cm Maribor 15 cm Bánkút 6 cm Murau 55 cm Eplény 30 cm Semmering 25 cm Lomnic 30 cm Schladming 55 cm Chopok 25 cm St Corona 20 cm Zakopane 28 cm Grünau 27 cm Poiana 7. 30 cm Fiederbrunn 42 cm A Napkelte 7.26 ItlTra -Napnyugta 16.19 Holdkelte 15.08 USpP Holdnyugta 5.48 www.met.hu © Csütörtök Péntek 1Szombat Vasárnap a , * borult borult esős borult 4 7 9 11 -1a 4 5 7 6 0 H 11 Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Legmagasabb nappali hőmérséklet Folytatás az 1. oldalról­­ Hangsúlyozta azt is, hogy minden hivatalos lépést a magyar fél a veszteséget szenvedett családdal konzultálva tett meg. Zoltai Ben­ce, a balesetben elhunyt gyerme­kek édesapja a sajtótájékoztatón jelezte, Tobin fő büntetése, hogy hosszú évekig nem tudott szaba­dulni a történtek utóhatásaitól. A férfi szerint fontosabb, hogy Tobin végre megkezdi büntetését, mint az, hogy ezt milyen körül­mények között teszi. Ismeretes, az ír üzletember ta­valy év végén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint az ítélkezési szünetre hivatkozva kért további haladékot arra, hogy eldöntse, hajlandó-e Magyarországra jönni. Navracsics Tibor tavaly év elején felajánlotta az ír gázolónak, hogy ha Magyarországra jön, akkor a lehető legrövidebb időn belül visszatérhet Írországba, hogy ott fejezze be börtönbüntetésének le­töltését. Tobin többször is jelezte, hogy több időre van szüksége, hogy eldöntse, kíván-e élni a mi­niszterelnök-helyettes ajánlatá­val. Garanciát kért többek között arra, hogy körülményei a magyar börtönben kielégítőek lesznek, naponta találkozhat ügyvédjével, és rendszeresen tarthatja a kap­csolatot a családjával. Francis darán Tobin Magyarországon az Irish Life biztosítótársaságnak dolgozott, amikor 2000-ben Le­ányfalu belterületén a megenge­dett sebességnél jóval gyorsabban haladt, felhajtott az útpadkára, és ott halálra gázolta a négy és fél éves Zoltai Marcit és babakocsi­ban fekvő húgát, a másfél éves Petrát. A gyerekek a nagymamá­jukkal egy buszmegállóban vára­koztak. Noha Tobin kezdetben együttműködött a hatóságokkal, amikor 2000 végén lejárt a mun­kaszerződése, az akkori jogsza­bályokban létező kiskaput, az úgynevezett óvadékrendszert ki­használva 500 ezer forintért el­hagyta az országot arra hivatkoz­va, hogy családi ügyben haza kell látogatnia. 2002-ben a magyar bí­róság 3 év fogházra ítélte az ír fér­fit, amelyet később 15 hónapra enyhítettek. Miután 2004-ben Magyarország csatlakozott az Eu­rópai Unióhoz, a hatóságok kér­ték a gázoló átadását az európai elfogatóparancs alapján. Azon­ban ezt az ír legfelsőbb bíróság el­utasította, arra hivatkozva, hogy a férfi nem szökve távozott Ma­gyarországról. 2009-ben azután, hogy a szö­kés kikerült az európai elfogató­parancs teljesítésének kritériu­mai közül, ismét a férfi átadását kezdeményeztük. Ezt azonban 2012 nyarán végleg elutasította az ír legfelsőbb bíróság, döntésük­ben többek közt arra hivatkoztak, hogy egyszer már határoztak az ügyben. mmmmmmmmMMimimmm. Tobin megkezdte büntetését Az ír gázolót várhatóan még januárban a hazájába szállítják Tobinnal Magyarországra érkezett a felesége is, akivel mindennap találkozhat FOTÓ: SZÉKELYHÍDI BALÁZS Többmilliárdos adósságátvállalás ■ MTI__________________ A­z önkormányzati adósságren­dezés második ütemében Ba­ja 3,2 milliárd forint maradék adósságát vállalja át a költségvetés - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap Baján. A közigazgatási és igazság­ügyi miniszter hangsúlyozta: Zsigó Róbert polgármester vezetésével Baja önkormányzata fájdalmas lé­pések sokaságát vállalta azért, hogy a 2010-re felgyűlt adósságál­lományt kezelni tudja, és a felelős gazdálkodást megteremtse. Emlé­keztetett arra, a kormány alapvető célként tűzte ki, hogy 3 százalék alatt tartsa a GDP-arányos költség­­vetési hiányt, ezzel is megteremtve a stabil növekedés költségvetési alapjait. A település polgármeste­re, Zsigó Róbert felidézte: a város 8 milliárd forintos adósságállomá­nyának 60 százalékát a kormány 2013-ban, a maradék 3,2 milliárd forintot pedig most vállalta át. Ez a város idei költségvetésben 363 millió forint megtakarítást ered­ményez. Az összeget az uniós pá­lyázatokhoz szükséges önerő biz­tosítására fordítják. A kormány 2011-ben 189 mil­liárd forintot fordított adósságát­vállalásra. 2012-ben az 5000 lako­súnál kisebb települések adósság­­állományának 100, míg a nagyobb települések tartozásainak 40-70 százalékát vállalta át. Az adósság­­átvállalási program harmadik lé­pése keretében az önkormány­zatok 2014. február 28-ig megsza­badulnak a teljes adósságállomá­nyuktól. mmmsmmmmmmmmmm. Elárverezték a volt MDF-székházat HÍRÖSSZEFOGLALÓ D­ ecember végén 70 millió fo­rintért elárverezték az egy­kori MDF-székházat, amit tavaly októberben hirdettek meg 140 millió forintos kikiáltási áron - adta hírül az Origó. A Szilágyi Er­zsébet fasoron található ingatlant azért kellett elárverezni, mert az MDF jogutódjának számító Jólét és Szabadság Demokrata Közös­ség (JESZ) ellen az Epamedia Hungary médiaügynökség végre­hajtást kezdeményezett. A végrehajtói kamara honlap­ján lévő adatokból kiderül, hogy a JESZ nemcsak a médiaügynök­ségnek tartozik, hanem 16 cég vagy magánszemély kért végre­hajtást. A Nemzeti Adó- és Vám­hivatalnak például a dokumen­tum szerint csaknem 13,5 millió forint a követelése. De a végrehaj­tást kérők között szerepel még a Shell, a zalaegerszegi önkormány­zat, a szekszárdi vagyonkezelő is. A legérdekesebb, hogy Bokros La­jos EP-képviselő is 4,7 millió fo­rintot követel. Bokros 2009-ben az MDF listájáról jutott be az Eu­rópai Parlamentbe, az MDF 2010- es választási bukása után azonban megromlott a viszonya az MDF után létrejövő JESZ vezetőivel. A végrehajtást kérők között van még a Magyar Fejlesztési Bank is, amely több mint 383 millió forin­tot követel. Makay Zsolt, a JESZ elnöke szerint azonban nem kell kiköltözniük az ingatlanból, mert bíróságon támadták meg a végre­hajtást, és vitatják a milliós tarto­zások jogosságát is. belpol@magyarnemzet.hu Névnap Ma BÓDOG nevű olvasóinkat köszöntjük névnapjuk alkalmából. A Bódog régi magyar férfinév, a boldog szó régi magyar alakjából, a bódogból ered, aminek a jelentése: gazdag. Ezen a napon történt: III. András halálával férfiágon kihalt az Árpád-ház (1301).­­ Bill Clin­ton amerikai elnök első hivatalos oroszországi látogatásán Borisz Jelcin elnökkel Moszkvában megállapodott abban, hogy a két or­szág atomfegyvereit nem irányítják egymásra. Leonyid Kravcsuk ukrán elnökkel háromoldalú nyilatkozatot írtak alá az ukrajnai atomfegyverek megsemmisítéséről (1994). Ezen a napon született: Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német polihisztor, író, orgonaművész, orvos, teológus, zenetudós (1875); Barcsay Jenő Kossuth-díjas festő, grafikus (1900); Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó (1990). Ezen a napon halt meg: II. László Árpád-házi ellenkirály (1963); Humphrey Bogart Oscar-díjas amerikai filmszínész (1957); Kállay Miklós politikus, 1942-44 kö­zött miniszterelnök (1967). Forrás: MTI-LAB

Next