Magyar Nemzet, 2014. március (77. évfolyam, 59-88. szám)

2014-03-26 / 83. szám

2Magyar Sémáit- Belföld 2014. március 26., szerda Rovatvezető: Villányi Károly Nagyobb a biztonság A kormány intézkedéseinek eredményeként ma nagyobb biztonságban élhetnek az emberek Magyarországon, mint korábban - mondta Kontrát Károly tegnap az új csepeli körzeti megbízotti iroda átadásán. A Belügy­minisztérium parlamenti államtitkára közölte: négy évvel ezelőtt a kor­mány elhatározta, hogy rendet teremt az országban, mert a rend a leg­fontosabb közösségi érték, amely meghatározza a mindennapok bizton­ságát. Kontrát emlékeztetett rá, hogy ennek érdekében a parlamentben szigorú törvényeket alkottak, és megerősítették a rendőrséget. Az állam­titkár szerint a biztonságért mindig egyre többet kell tenni, és leszögezte, a kormány elkötelezett a közbiztonság további javítása mellett. (MTI) taw-t.u van* hwí* ■ ♦**«*' m* wm • ■ mmí - • mm Pénteken indul a 4-es metró Tarlósék befejezték a beruházást, amire Demszkyéknek másfél évtized kevés volt Folytatás az 1. oldalról . A Budapesti Közlekedési Központ lapunkkal közölte: a 4-es metró au­tomata vezérlésű szerelvényei az el­készült 6,7 kilométeres szakaszt 13 perc alatt teszik meg a két végállo­más között. A többi metróvonalhoz hasonlóan csúcsidőszakban 2-3 percenként, míg napközben és hét­végén 5, késő este pedig 10 percen­ként jár. A Keleti pályaudvarnál a 2-es, a Kálvin téren pedig a 3-as metróvonalra lehet majd átszállni. A város busz- és villamosjáratainak átalakításával a felszíni kínálat je­lentősen nem csökken. Tarlós Ist­ván a 4-es metró két és fél napig tartó ingyenességével kapcsolatban lapunknak megjegyezte: így a szombati békemenet és a Fidesz nagygyűlésének, valamint a bal­liberális pártok rendezvényének lá­togatói is kipróbálhatják az új met­róvonalat. Ismert, 1998-ban, a Demszky­­korszak idején 98 milliárd forintos­ra tervezett nagyberuházás végül 452 milliárd forintba került, és leg­alább tizenegy évet csúszott. Hiva­talosan eddig senkit nem vontak fe­lelősségre. A BRFK a négy éve hiva­tali vesztegetés gyanújával indított, idén június 3-ig meghosszabbított nyomozásban a 4-es metró tanács­adói szerződéseit és a metrókocsik beszerzésének az ügyét vizsgálja. Egyelőre vezetők felügyeletével, később nélkülük futnak majd a 4-es metró automata vezérlésű szerelvényei TOTÓ SZÉKELYHÍDI BALÁZS Beváltak a tartalékosok Az önkéntes tartalékos rendszer bizonyította létjogosultságát és műkö­dőképességét - közölte Hende Csaba egy tegnapi konferencián. A honvé­delmi miniszter kiemelte, a tavaly nyári dunai árvíz során mintegy 1400 önkéntes tartalékos katona segítette a védekezést. Hozzátette: beigazoló­dott, hogy a honvédségben békében is szükséges egy alkalmazható, valós tartalékképesség. Hende beszélt arról is, hogy a Magyar Honvédség a XXI. század első évtizedében a gyakorlatban is alkalmazható tartalékerő nélkül maradt, a kormányváltás idején gyakorlatilag nem voltak önkén­tes tartalékosok. Felidézte: a kormányváltás után megkezdték a Magyar Honvédség tartalékos rendszerének fejlesztését. A miniszter szerint a kormányváltás előtti húsz évet a hadsereg szempontjából a folyamatos létszámcsökkentés, alakulatok felszámolása és nemritkán frissen felújí­tott objektumok bezárása jellemezte. Közölte: 2010-ben megkezdődött a honvédség elveszett képességeinek helyreállítása. (MTI) Átépítik a Clark Ádám teret Kedden kezdődik az I. kerületi Clark Ádám tér rendezése, a megújult te­ret várhatóan június végén adják át - tájékoztatta a kerületi önkormány­zat az MTI-t. A közlemény szerint a 120 millió forintos beruházás kereté­ben felújítják, illetve átépítik a térburkolatokat és a zöldfelületeket, ivókutat és automata öntözőberendezést telepítenek, valamint kiépítik a díszvilágítást. A projektet az I. kerület saját forrásból finanszírozza. Em­lékeztettek, a 0. kilométerkő környezetében már tavaly elkészült egy ká­vézó, amely szintén nyáron nyit meg. Az önkormányzat jelezte: a pavilon építésével az volt a cél, hogy a turisták által látogatott terület rendezett le­gyen, ne illegális árusok foglalják el. Felidézték azt is, hogy 2013-ban megvalósult az Alagút tetejének rendezése, egy védőkorlát kiépítése ab­ból a célból, hogy biztonságosabbá tegye a tetőn lévő teraszt. (MTI) Fejlesztési támogatás önkormányzatoknak Újabb 38 önkormányzat részesül fejlesztési támogatásban azok közül, amelyek nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban - tájékoz­tatta az MTI-t Tállai András. A Belügyminisztérium (BM) önkormányza­ti államtitkára közölte: az érintett, kétezer lakosnál népesebb települések a belügyminiszter döntése nyomán 3,4 milliárd forintot kapnak. A ked­vezményezett önkormányzatok az így kapott forrásokat járda építésére, felújítására, vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, to­vábbá épületek felújítására fordíthatják. Tállai kijelentette: az érintett ön­­kormányzatokkal a héten írják alá a szerződést. Emlékeztetett, azok az el nem adósodott települések, amelyek idén nem részesültek fejlesztési tá­mogatásban, jövőre fogják megkapni a nekik járó összeget. A kormány korábbi döntésének megfelelően négy év alatt összesen 50 milliárd forin­tot kapnak azok az önkormányzatok, amelyek nem adósodtak el. (MTI) Ombudsmani jelentés a diákmunkáról Az ombudsman és egyik helyettese szerint az állami diákmunka-pályá­zatok hiányosságai visszaélésre is alkalmat adó körülményeket terem­tettek - ezt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte tegnap az MTI-vel. Székely László, az alapvető jogok biztosa és Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes közös jelentésének kivonatában azt írta: a Nemzetgaz­dasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkársága tavaly nyáron ajánlotta fel a helyi önkormányzatoknak, hogy az állam támogatást ad a diákok foglalkoztatására a nyári szünidőben. A biztosi hivatal a beérkezett panaszok alapján vizsgálatot folytatott, amelynek során arra jutottak, hogy a pályáztatási feltételek kidolgozatlansága, a célcsoportok pontos meghatározásának hiánya, a tájékoztatási rend­szer alapvető hiányosságai tisztázatlan, visszaélésre is alkalmat adó kö­rülményeket teremtettek. Az eredmény tudatában intézkedésre kérték fel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. (MTI) A­­ 4*1­4 A Kárpát-medence időjárása Front nem ér el bennünket, a magasban ismét melegebb levegő érkezik fölénk. A változó felhőzet mellett mindenütt több órára kisüt a nap, legfeljebb a délnyugati határ közelében fordulhat elő kisebb zápor. A keletire, északkeletire forduló szél napközben időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13,17 fok között várható. @ Orvosmeteorológia melegfronti tünetek i)­t Hójelentés Kékestető Ocm Maribor 10 cm Bánkút Ocm Murau 65cm Eplény 0 cm Semmering 25 cm Lomnic 30 cm Schladming 75 cm Chopok 75cm St.Corona Ocm Zakopane 31 cm Grünau 26 cm Poiana B. 15 cm Fieberbrunn 65 cm Napkelte 5.35 jjmjg Napnyugta 18.05 IP®t| Holdkelte 2.49 \sjj0 Holdnyugta 13.05 www.met.hu Szerda || Csütörtök változó .................... 15 0 napos 17 3 M *+> felhős I napos 16 5 napos 19 4 derült 18 3 Bécsü .Pozsony ' *15*- .^15 -J O • * Debrecen^ Budapesr A Pécs O n 14 '•* .» Újvidék. \ 15. Zágráb P 12 WM "■v.. „». .<■ Kassa ” - Ml "TJ" c Munkács 3.1P i m % * • íi * iH Kolozsvár 14 Csíkszereda Temesvár W Í7M Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Legmagasabb nappali hőmérséklet Janke könyve Brüsszelben „A magyar kormány nagyobb legitimitással bír, mint az EU” . Lovas István (Brüsszel)_______ A­z Európai Parlament (EP) An­tall Józsefről elnevezett épüle­tének telt előadótermében mutat­ták be Igor Janke lengyel újságíró Hajrá, magyarok! címmel megje­lent, Orbán Viktorról szóló könyvé­nek német nyelvű kiadását a Fidesz-KDNP európai parlamenti küldöttségének szervezésében. A napokban az EP-ben az Év képvi­selőjének választott Gál Kinga nép­párti (fideszes) képviselő és a szer­ző mellett Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi szerkesztője és Richard Schenk, a német kiadás felelős szerkesztője beszélt a könyvről, a magyar miniszterelnök és kormá­nya szerepéről, illetőleg annak eu­rópai „optikájáról”. Gál Kinga bevezetőjében el­mondta, Orbán Viktor és kormá­nya tetteit az elmúlt években sok bírálat érte, mindenekelőtt az EP- ben támadták. Georg Paul Hefty azt emelte ki, hogy Janke könyve nem rejti véka alá, hogy a minisz­terelnöknek ne lettek volna utólag is elhibázottnak bizonyuló intézke­dései. Igor Janke azt hangsúlyozta, hogy nem ért egyet azokkal, akik könyvét tárgyilagossága miatt mél­tatják, ugyanis az - mint mondta - egyáltalán nem objektív vagy pár­tatlan, hanem szubjektív, hiszen saját véleményét tükrözi.­­ Egy olyan emberét, aki nagyon tiszteli a magyar miniszterelnököt, akinek több lépése „elkápráztatja és ámu­latba ejti” - tette hozzá a lengyel szerző. Kifejtette, ami Magyaror­szágon végbemegy, az a „demokrá­cia lényege”, mivel a döntő többség Orbán Viktort ruházta fel a közha­talom gyakorlásának jogával, aki ezért azt teszi, amire választóitól felhatalmazást kapott. Leszögezte, hogy a magyar kormánynak na­gyobb a legitimitása, mint az Euró­pai Uniónak. Emlékeztetett, az Or­­bán-kabinet hivatalba lépésekor az ország olyan csődben volt, mint Görögország, ma viszont szép telje­sítményt mutat. Lapunk azt kérdezte Jankótól, hogy az Ein Stürmer in der Politik (Egy csatár a politikában) címmel megjelent német nyelvű kötet hír­verését nem segítette volna-e, ha egy, az antiszemitizmusról szóló fe­jezettel toldotta volna meg, mivel a német sajtót kizárólag a „magyar­­országi antiszemitizmus” foglal­koztatja. Az újságíró elmondta, nem is gondolt erre, mivel Orbán Viktor vagyy felesége esetében az antiszemitizmus fel sem merülhet. Igor Janke belpol@magyarnemzet.hu A fanatizmus nem ad választ a gondokra HÍRÖSSZEFOGLALÓ S­oha és sehol nem tud választ adni a vallási fanatizmus a tár­sadalmak valódi gondjaira, és a nyugodt, békés gyarapodás feltéte­leit csak egymást tisztelve, egymás tapasztalatait átvéve lehet biztosíta­ni - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal, miután Áder János tegnap fogadta az Európai Rabbiközpont budapesti tanácskozásának részt­vevőit. A találkozón többek között Izrael askenázi rítusú országos fő­rabbija és vallásügyi minisztere, il­letve az Európai Rabbiközpont tit­kára és annak helyettese vett részt. Áder János a megbeszélésen méltatta azt a negyedszázados utat, amelyet a magyarországi zsidóság közösségei a hagyományok megőr­zése, a hitélet, az oktatás és a vallás gyakorlása ügyében bejártak. A rabbik reményekkel szóltak az új polgárjogi törvényekről, amelyek lehetővé teszik az antiszemita meg­nyilatkozások visszaszorítását, és kérték, hogy ez a törekvés a jogal­kalmazás területén is folytatódjék. Névnap Ma EMÁNUEL nevű olvasóinkat köszöntjük névnapjuk alkalmából. Az Emánuel férfinév, a héber Immanuél névből ered. Jelentése: „ve­lünk az Isten”. Ezen a napon történt Budapesten átadták az Egyetemi Könyvtár épületét (1876). IV. Károly, az 1918-ban lemondott utolsó Habsburg-házi magyar király Ma­gyarországra érkezett, hogy megkísérelje trónjának visszaszerzését (1921). Vlagyimir Putyin nyerte meg az oroszországi elnökválasz­tást (2000). Ezen a napon született Erdős Pál Kossuth-díjas matematikus, akadémikus (1913), Varga Ka­talin József Attila-díjas író (1928); Harkányi Endre Kossuth- és Já­szai Mari-díjas színész, kiváló művész (1934); Lawrence E. Page amerikai számítógépes szakember, a Google egyik alapítója (1973). Ezen a napon halt meg Kempelen Farkas polihisztor, természetbúvár (1804); Joseph-Ignace Guillotin francia orvos, a nyaktiló névadója (1814); Ludwig van Beethoven német zeneszerző (1827). Forrás: MTI-LAB

Next