Magyar Nemzet, 2014. április (77. évfolyam, 89-117. szám)

2014-04-05 / 93. szám

Szalai távozna Szaki Ádám a kevés játéklehetőség miatt távozna a Bundesligában szereplő Schalke 04 együttesé­től. A 26 éves magyar váloga­tott támadó már jelezte is erre vonatkozó szándékát ügynöké­nek. Szalai a nyáron nyolcmil­lió euróért érkezett a csapathoz a Mainztól, és a görög PAOK elleni Bajnokok Ligája-selejte­zőn két góljával nagy szerepe volt abban, hogy a gárda ki­harcolta a csoportkörben való indulás jogát. Szalainak rosszul jött, hogy a gárda leigazolta az AC Milantól Kevin-Prince Boatenget, ráadásul Klaas-Jan Huntelaar visszatérve bomba­formába került, és legutóbbi 13 mérkőzésén tizenegyszer volt eredményes. A magyar já­tékos a legutóbbi 11 forduló­ban mindössze 58 percet töl­tött a pályán. (MTI) Német vendégség Férfi­ kézilabdaválogatottunk a hét végén Németországban vendégeskedik, és a házigaz­dával vív, illetve vívott két fel­készülési mérkőzést. Tegnap Oldenburgban a németek 28- 24-re nyertek, ma következik a második találkozó. (MN) Elődöntős Fehérvár A női kézilabda EHF-kupa elő­döntőjének első mérkőzésén a Fehérvár KC ma 13 órától a dán Esbjerg otthonában ját­szik, a visszavágót jövő szom­baton Székesfehérváron ren­dezik. A másik ágon Asztra­­hanyocska-Lada Toljatti orosz belharc zajlik. (MN) Gyurta felszólalt Gyurta Dániel (képünkön) olim­piai, világ- és Európa-bajnok mellúszó az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bi­zottságának tagjaként részt vett és felszólalt a szervezet idei első ülésén Brüsszelben. Gyurta nagy sikerű előadást tartott a magyarországi életpá­­lyamodellről, az olimpiai jára­dék rendszeréről, a magyar sport stratégiai helyzetéről. A klasszis úszó hangsúlyozta, mind a sport, mind az ifjúság jövője érdekében szükség van a tiszta sportra, azaz a tiltott teljesítményfokozó szerektől és módszerektől mentes felkészü­lésre és versenyzésre. (MTI) Bekele és a maraton Az etióp Kenenisa Bekele világcsú­csot szeretne futni vasárnap a párizsi maratonin, amikor de­bütál e távon. Célja megjavíta­­ ni a kenyai Wilson Kipsang 2:03:23 órás rekordját, amelyet 2013. szeptember 29-én Ber­linben állított fel. Bekele volt az első, aki egyszerre birtokolta az 5000 és 10 000 méter olim­piai (2008) és világbajnoki (2009) címét. (MTI) Sűrűbb volt a zöld füst Leonardo 88. percben lőtt góljával megnyerte a derbit a Ferencváros A lehetőség szerinti (több szek­tort le kellett zárni) telt ház, kö­zel tízezer néző előtt zajlott a Szusza Ferenc Stadionban a 214. Újpest-Ferencváros fut­­ballderbi. Az NB I 23. forduló­jának nagy érdeklődéssel várt péntek esti találkozója jó han­gulatot, közepes színvonalat és végül 2-1-es Fradi-sikert ho­zott. 2000 óta először nyert a Ferencváros Újpesten. LABDARÚGÁS is Di­ák Zsír,mond________________ A több mint százkilenc évvel ez­előtti kezdetek óta­­ az első Ferencváros-Újpest mérkőzésre 1905 februárjában került sor - elő­fordult már sokféle extrém végki­fejlet, 11-1 és 7-1 ide, 8-3 és 6-0 oda, viszont 9-6 és 8-7 sosem. Teg­nap kis csalással megvalósultak e vízilabdás eredmények, hiszen a házigazda lilák a 9., a zöldek pedig a 6. helyről várták a 214. derbit, s szintén az Újpest „győzött” a kez­dőcsapatokba állított külföldiek te­rén (nyolc, illetve hét légiós). Három, illetve négy magyarnak szavazott bizalmat a szerb és a né­met edző, s máris válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy érdemes-e nosztalgiázva összehasonlítani a je­lent a régi szép időkkel. Amikor például nem kellett lezárni a fél vá­rost egy focimeccs miatt... Ezúttal elmaradt a kemény magok pályán kívüli komolyabb „találkozója”. A meccs előtti hangolásba mindkét tábor beleadott apait­ányait (utóbbit sajnos egy csúnya jelzővel kiegészítve a riválisnak is címezve), de a gyepen kezdetben mintha csak a hazaiak tettek volna hasonlóan. A sztereotípia szerint a ferencvárosiak az öltözőben ma­radtak, de ez azért nem igaz, mert akkor Bönig nem lóghatott volna be egy gyenge lesre állítási kísérletnél, Vasziljevics köszönte szépen, és ve­zetést szerzett (6. perc, 1-0). Az első jó vendégszögletet Böde fejjel megcsúsztatta, Gyömbér pe­dig második próbálkozásra közel­ről betalált (22. perc, 1-1). Felsejlett egy jó meccs képe, de a felek vissza­vettek a lendületből, és indulataikat szabálytalanságokban, fetrengé­sekben, vitatkozásokban élték ki. Ennek csak a szünet vetett véget. Újabb fáklyákkal, füstbombák­­kal és hanggránátokkal, valamint „Táncolj, Törő!” buzdítással kezdő­dött a második játékrész, s a lilák kórházban fekvő legendájának, Törő­csik Andrásnak klubhovatar­tozás nélküli taps üzente, gyógyul­jon meg. A pályán inkább a fradis­ták próbálkoztak, előbb egy kezezés miatti büntető „befújatásával” (Farkas bíró hajthatatlan maradt), majd Busai révén egy lövéssel, hiá­ba. A másik kapunál Suljic szépen tört előre, de Dibusz hasonló minő­ségű hárítással megakadályozta a hazai találatot. A 88. percben Leo­nardo kiugrott, és megszerezte a Fradinak a győztes gólt. A 91. perc­ben még Dibusz helyett a léc hárí­tott, de már maradt az 1-2. Újpest-Ferencváros 1-2 (1-1). Szusza Ferenc Stadion, 9500 néző. Jv.: Farkas Á. G.: Vasziljevics (6.), ill. Gyömbér (22.), Leonardo (88.). ■ SIKERES HALADÁS. A 23. forduló nyitómérkőzésén: Puskás Akadé­mia FC-Haladás 1-2 (1-2). Székes­­fehérvár, 100 néző. Jv.: Vad II. Gól­szerzők: Czvitkovics (42.), illetve Guzmics (33.), Radó (43.). Kiállít­va: Tóth NI. B. (71.). Böde és Somalia elől ezúttal tisztázott az újpesti védelem, de nem mindig... fotó:ÉBERIng ANDRÁS ÚJABB FRADI-SZPONZOR. A T-Systems Magyarország Zrt. hazánk vezető infokommunikációs szolgáltatója együttműködő partnerként támogatja az FTC Labdarúgó Zrt munkáját Az erről szóló megállapodást Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt vezérigazgatója és Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország ve­zérigazgatója írta alá. Rékasi Tibor így fogalmazott :Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a Fradi sikeréhez, hiszen az egyik legnépszerűbb és legna­gyobb múltra visszatekintő magyar labdarúgócsapatról van szó." A vezérigaz­gató rámutatott .A mostani együttműködéssel a T-Systems Magyarország csatlakozik németországi anyavállalata, a Deutsche Telekom hagyományai­hoz, hiszen az anyacég régóta kiemelt szerepet tölt be a német futball, így többek között az FC Bayern München támogatásában.­ Rovatvezető: Ballai Attila Schumacher ébredezik a kómából F­O­R­M­A - 1 ■ M­UNKATÁRStlNKTÓI:_____________ B­ár tegnap rendezték a vb idei harmadik állomásán, a Bah­reini Nagydíjon az első két szabad­edzést, a Forma-1 világában akadt fontosabb hír is. Csütörtökön konkrétumok nélkül még csak ar­ról értesülhettünk, hogy síbalesete után tovább javult a több mint ki­lencven napja mesterséges kómá­ban fekvő Michael Schumacher ál­lapota, pénteken azonban mene­dzsere, Sabine Kehm már azt is be­jelentette, hogy a hétszeres világ­bajnok pillanatokra magához tér, és az ébrenlét jeleit mutatja. „Michael halad előre az útján. Mi mellette állunk a hosszú és nehéz harcában, és a grenoble-i kórház orvosi csapatával közösen tovább­ra is bizakodóak vagyunk” - kö­zölte Kehm. Schumacher állapotá­nak részleteiről ugyanakkor nem számolt be a menedzser, ismétel­ten a sportember magánszférájára, családja védelmére és az orvosok nyugalmára hivatkozva. Bahreinben az első szabaded­zést a múlt vasárnapi szepangi futa­mon diadalmaskodó Lewis Hamil­ton (Mercedes) nyerte csapattársa, az összetett pontversenyben élen álló Nico Rosberg és Fernando Alon­so (Ferrari) előtt. A második trénin­gen hajszálra ugyanez volt az első három sorrendje. Szahírban az időmérő edzést ma 17 órakor rendezik, s vasárnap a fu­tamon is - ami a Forma-1 történe­tének 900. versenye lesz -17 órakor rajtol a mezőny. Szahírban először rendeznek villanyfényes GP-t. Veréb István bronzérmes Vantaában B­IRKÓZÁS II Munkatársunktól:_____________ F­innországban, Vantaában zaj­lik a birkózó-Európa-bajnok­­ság, ahol tegnap szabadfogásban a tavalyi budapesti vb-n bronzérmes Veréb István (86 kg) szerepléséhez fűzhettük a legnagyobb reményt. A 26 éves szombathelyi birkózó egy orosz származású spanyol, majd egy ugyancsak erős azeri legyőzésé­vel az elődöntőbe került, ahol azon­ban fennakadt a csodagyerek, 18 éves orosz Szadulajeven, így most is a harmadik helyet célozhatta meg, ezúttal a kétszeres Eb-győztes, olimpiai és vb-bronzérmes grúz Dato Marszagisvili ellen. Veréb már 5:0-s hátrányban volt, de az utolsó percben tussolta ellenfelét! Roppant kellemes meglepetésre súlycsoportjában a vigaszágakon az újonc, 21 éves Gulyás Zsombor (70 kg), a nőknél pedig a mindössze 19 éves Németh Zsanett (75 kg) is el­­verekedte magát a bronzmeccsig, de előbbi a török Górtól 5:0-ra, utóbbi az orosz Bukinától 7:0-ra ki­kapott, és ötödik lett. K­fi If­ Dűlőre viheti a dolgot a Löki Rudolf Gergely ellenfélként keserítheti meg egykori csapata a Debrecen életét LABDARÚGÁS : Novák_______________________ U­tolsó végvárként a Győr áll­hatja a Debrecen útját a lab­darúgó NB I-ben. Egészen egysze­rűen és tényszerűen fogalmazva: ha a 23. fordulóban a Loki ma le­győzi az ETO-t, akkor - Kondás Elemér kötelező visszafogottsága ellenére - tucatjával lehet csapra verni a hordókat a cívisvárosban. A Debrecen két meccset vesz­tett el tavasszal. Az elsőt és a leg­utóbbit. Mindkettőt a Ligakupá­ban, tehát különösebb jelentősé­get egyiknek sem kell tulajdoníta­ni. Illetve az első vereség mégis ér­dekes, mert éppen a Győr mérte a Debrecenre. Amely erősen tartalé­ kosan állt fel, s a visszavágón ki is harcolta a továbbjutást. A DVSC a kötelezőnek mondható győzelme­ket hozta, a ferencvárosi vendég­ségből elégedetten távozott egy ponttal, a múlt hét végén pedig 2-1-re nyert Székesfehérvárott. Tíz pontra növelte az előnyét a Vi­deoton előtt, ami már-már behoz­hatatlan. A Győrt jelenleg nyolc ponttal előzi meg, újabb siker ese­tén tényleg minden eldőlne. Kon­dás Elemér azonban hajthatatlan. - A Videoton legyőzésével nem lett sokkal nagyobb az előnyünk, hiszen eddig héttel vezettünk a fe­hérváriak előtt, most nyolccal a Győr előtt. Kis lépésekkel hala­dunk előre, minél több pontot próbálunk begyűjteni, és ugyanez lesz a célunk az elkövetkezendő hetekben is - nyilatkozta a vezető­edző a klub honlapjának. Vajon mit mondana a mester, ha a csa­ pata történetesen tényleg nehéz helyzetbe kerülne? A Győr a Debrecen elleni rész­siker után gödörbe került, a Fe­rencváros elleni szerencsés dön­tetlent három vereség (Debre­­cen-Győr 3-1, Győr-Pécs 2-5, majd a kupában MTK-Győr 2-0) követte. Ezután összekapta magát a csapat, kis híján ledolgozta a hátrányát a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig zsinórban három meccset megnyert, első­ként a Videoton elleni rangadót. Ez a találkozó hozta meg a fordu­latot és a megkönnyebbülést is Horváth Ferencnek, aki akkor úgy értékelt: „Örülök, hogy a fiúk se­gítségével bebizonyítottam, nem tehetségtelen csapat tehetségtelen edzője vagyok.” A három győzelemnek köszön­hetően a Győr immár másodikként készülhet Debrecenbe. S a játékosai amondók, nem érik be ennyivel. Rudolf Gergely lehet a kulcsfigura, aki pályafutása legszebb éveit a cí­visvárosban töltötte, s most ellen­félként tér vissza­­ debreceni ön­magát idéző formában. - Nagyon jól érzem magam Győrben. Fantasztikus a csapat, s egy jó csapatban mindig köny­­nyebb jó teljesítményt nyújtani. Végre sikerült a telet sérülésmen­tesen végigedzenem, s be kell val­lanom, nagyon bevált az a szerep­kör, amit Horváth Ferenc vezető­edző játszat velem. Nagyon fek­szik nekem, hogy nincs kötött posztom a pályán. Örülök, hogy mindez most már eredményes­séggel is párosul - mondta a vá­logatott csatár, aki tavasszal eddig három gólt rúgott az NB I-ben. Csak remélhetjük, hogy a vá­rakozás megalapozott, s valóban rangadót láthatunk. Azt viszont sajnálhatjuk, hogy a meccset nem a gyakorlatilag már készen álló nagyerdei új arénában, hanem a fapados Oláh Gábor utcai stadion­ban játsszák. De hát Debrecenben folyamatosan azt hangoztatják, mindent a maga idejében.

Next