Magyar Nemzet, 2014. május (77. évfolyam, 118-147. szám)
2014-05-02 / 118. szám
A Kúriának kell döntenie a devizaügyben Még a nyári szünet előtt kihirdetheti ítéletét a Kásler-ügyben a magyar bírói fórum A Kúria megállapíthatja, hogy tisztességtelen a hitelszerződésnek az árfolyamrésről szóló kikötése - így döntött a Kásler-ügyben az Európai Bíróság. A határozat szerint a magyar ítélkező tanácsnak a hazai jogban meg kell találnia azt a paragrafust, amely lehetővé teszi, hogy helyreálljon a felek között az egyensúly. A Markó utcában várhatóan még a nyári szünet előtt kihirdetik az ítéletet. a Munkatársainktól_____________ A bankok és az ítélkező fórumok hozzáláttak a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán közzétett ítéletének elemzéséhez. A húsz oldal terjedelmű iratból kiderül, hogy Kásler Árpád és felesége 2008 májusában 14 millió forint svájcifrank-alapú jelzáloghitelt vett fel az OTP Jelzálogbanktól. A megállapodás azt tartalmazta, hogy a 25 év futamidejű kölcsönt a pénzintézet devizavételi árfolyamon, forintban folyósítja, s az adósoknak a havi részleteket eladási árfolyamon kell törleszteniük. A Békés Megyei Bíróság első fokon 2011 decemberében semmissé nyilvánította az árfolyamréssel összefüggő kikötést. Ezt a Szegedi Ítélőtábla 2012 áprilisában helybenhagyta, mert szerinte egyazon ügyben nem lehet kétféle árfolyamot alkalmazni. A felülvizsgálati eljárásban a Kúrián vetődött fel, hogy Luxembourgot is meg kellene kérdezni az ügyben, hiszen a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötéseiről uniós irányelv is rendelkezik. Elképzelhetőnek tartották, hogy a magyar bíróság tisztességtelenség miatt saját hatáskörben nem nyilváníthatja semmisnek a hitelszerződések egyes pontjait. Az Európai Bíróság - az Európai Bizottság és a tagállamok megkérdezése után - szerdán közzétett határozatában azt fejtette ki, hogy az ügyben a magyar igazságszolgáltatásnak kell megtalálnia a megoldásokat. A Kúria mindenekelőtt megállapíthatja, hogy tisztességtelen a hitelszerződésnek az árfolyamrésről szóló kikötése. A fogyasztók védelmét szabályozó 1993. évi uniós irányelv ugyanis abból indul ki, hogy az ügyfél hátrányos helyzetben van az eladóhoz, a szolgáltatóhoz képest kevesebb az információja, és esetleg tárgyalni sem tud úgy, ahogyan üzletfele. Mindebből az következik, hogy a hitelfelvevő nem tudja megfelelően befolyásolni a megállapodás tartalmát, hanem elfogadja a számára előzetesen megfogalmazott feltételeket. Mindezek miatt Luxembourg szerint a legfőbb hazai ítélkező fórum megkeresheti a magyar jogban azokat a paragrafusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a bírák orvosolják a hibát, kiiktassák a tisztességtelen feltételt, és helyreállítsák az egyensúlyt a szerződő felek között. Ezzel elkerülhető, hogy az egész megállapodás semmissé váljék. Az indoklás rámutat: a teljes érvénytelenség súlyos hátrányt okozhatna, hiszen a fogyasztónak egy összegben vissza kellene fizetnie a devizahitelt. Egy ilyen, az adós számára büntető jellegű megoldás pedig esetleg arra ösztönözhetné a hitelezőket, hogy tisztességtelen pontokat vegyenek fel a szerződésükbe, mert a pénzt rövid időn belül visszakapnák. Az Európai Bíróság ítéletének további okfejtése azt is megfogalmazza, hogy a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie. Ez a luxembourgi bírák szerint azt jelenti, hogy a megállapodásnak meg kell jelölnie a külföldi pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését, s azt is, hogy ez a mechanizmus milyen kapcsolatban van a szerződés más feltételeivel. A megállapodásnak a maga egészében kell módot teremtenie arra, hogy a fogyasztó felmérje a szerződés gazdasági hatásait. A határozat úgy érvel: az ügyfél számára alapvető jelentőségű, hogy a szerződéskötés előtt megismerje, megértse a feltételeket, így döntheti csak el, elfogadja-e az előzetesen megfogalmazott pontokat és aláírja-e az eladóval, a szolgáltatóval a megállapodást. Az uniós irányelv megköveteli, hogy az ügyfél számára a kikötések összefüggéseikben is megismerhetők, átláthatók és követhetők legyenek. A határozat közzététele után érdeklődésünkre a Kúria azt válaszolta: tanulmányozzák az Európai Bíróság ítéletét, s a Káslerügyben várhatóan még az ítélkezési szünet előtt döntést hoznak. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. Megtudtuk azt is: a devizaügyekben tavaly decemberben hozott jogegységi határozat kiegészítése később történhet meg. Amint a Kúria - a konkrét ítélet után - elfogadja jogegységi határozatát, a kormány heteken belül benyújtja a parlamentnek azt a javaslatot, amely véglegesen kivezet minden ingatlanvásárláshoz felvett devizaalapú jelzálogkölcsönt - erről beszélt Rétvári Bence az M1 esti műsorában. Az igazságügyi tárca államtitkára hozzátette: nem elegendő a feltételeket apró betűvel feltüntetni. Az átlagosan tájékozott és körültekintő fogyasztó számára is egyértelműnek kell lennie, milyen díjat, költséget kell fizetnie a szerződés alapján. Az igazságügyi tárca államtitkára kitért arra is: szerdán a kabinet beterjesztette a kilakoltatási moratóriumot meghosszabbító törvényjavaslatot. Eszerint akik nem tudták fizetni hitelüket, a devizaügyek rendezését szolgáló törvény elfogadásáig nem kerülhetnek utcára. Kásler Árpád az ítélet után nem nyilatkozott, ám honlapján elégedetlenségét fejezte ki. Szerinte az ügynek csak kis szelete került a luxembourgi bíróság elé. Leszögezte, törvényellenesen hárították rá az emberekre a „devizás” pénzintézetek a teljes árfolyam-különbözetet, az ügyleti kamatot, mert egy nem létező öszszegre, a magyar hatályos törvényeknek nem megfelelően, egy rendelkezésre nem bocsátott öszszegre számolták azt fel. Rétvári Bence Tömeges érvénytelenítés várható? Képtelenség lesz kijavítani a devizahitel-szerződéseket, és törekedni azok érvényessé nyilvánítására - állítja egy devizahitelügyekben jártas ügyvéd. Szerinte utólag nem lehet megadni az átfogó tájékoztatást az ügyfeleknek, így szerződések tömeges érvénytelenítése várható. Tömegesen vonhatja maga után a devizahitel-szerződések érvénytelenségét az Európai Bíróság a magyar vonatkozású Kásler-ügyben hozott ítélete - véli Bihari Krisztina ügyvéd, aki 3500 devizaadóst képvisel a bíróságokon összesen 27 pénzintézettel szemben. Szerinte a bíróság ítéletéből az következik, képtelenség lesz visszamenőlegesen rendbe tenni a devizahitel-szerződéseket, ugyanis nem lehet majd törekedni az érvényességre, s arra, hogy kijavítsák a szerződések hibáit. A jogász lapunknak kifejtette, a luxembourgi székhelyű bíróság döntésének egyik legfontosabb eleme a pénzintézetek által az adósok részére nyújtott tájékoztatást és az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozatot érinti. A luxembourgi fórum kimondta, hogy a szerződési feltétel világosságának és érthetőségének a követelménye nem korlátozódik az alaki és pusztán nyelvtani szempontból érthető jellegre. Éppen ellenkezőleg, a kölcsönszerződésnek átlátható módon kell feltüntetnie a külföldi pénznem átváltási mechanizmusának okait és sajátosságait. A Kúriának kell így megállapítania, hogy a hitelező által a kölcsönszerződés megkötése során közzétett reklám és adott tájékoztatás alapján az általánosan tájékozott és ésszerűen körültekintő fogyasztó nemcsak felismerni képes a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama közötti különbség fennállását, hanem képes-e értékelni is ez utóbbi árfolyam alkalmazásának a törlesztőrészletek kiszámítására és az általa felvett kölcsön teljes költségére gyakorolt hatásait. Bihari Krisztina elmondta, az általa képviselt több ezer adós hitelszerződései közt egyetlenegyben sem tér ki a pénzintézet arra, hogy a külföldi pénznem átváltási mechanizmusának okait és sajátosságait ismertesse az adóssal. Mint mondta, akadnak olyan hitelszerződések is, amelyek csupán annyit közölnek, hogy a szerződés törlesztése során a mértékadó devizanem a svájci frank. Ezt pedig nem lehet úgy értékelni, hogy az adós megismeri a hitelfelvétel gazdasági hatásait. Az ügyvéd hozzátette, a kockázatfeltáró nyilatkozatok, amelyeket a szerződéskötéskor elfogadtak az adósok, többnyire arról szóltak, hogy az adós tisztában van azzal, hogy az árfolyamváltozásból fakadóan jelentősen növekedhetnek havi kötelezettségei. Ezzel szemben - mutatott rá - a luxembourgi bíróság úgy ítélt, átfogóan kellett ismerni a hitelfelvétel lehetséges következményeit, ez pedig nem így volt. A jogász leszögezte, ezt a problémát utólag nem lehet orvosolni, a pontos tájékoztatást utólag nem lehet megadni, ezért ő a szerződések tömeges érvénytelenségére számít. Megoszlanak ugyanakkor a jogi álláspontok az ügyben. Lattmann Tamás nemzetközi jogász úgy véli, az ítélet következtében biztosan nem fogják tömegével felülvizsgálni, érvényteleníteni a devizahitelesek szerződéseit. Ennek oka szerinte, hogy a legtöbb devizahitelszerződés nem tartalmaz olyan feltételt, amely fogyasztóvédelmi szempontból tisztességtelennek minősülne. A szakértő úgy véli, ha bizonyos hitelintézetek szerződési gyakorlatáról kiderül, hogy eleve tisztességtelen, akkor elképzelhető, hogy e hitelintézetek szerződésállományának jelentős részét érinteni fogja az ügy, ÉRTELMEZ A BANKSZÖVETSÉG. A Magyar Bankszövetség úgy látja, a devizahitelezés jogi kérdései fajsúlyos témakör, emellett az Európai Bíróság igen összetett határozatot adott ki, így a banki jogász szakértők dolgoznak a határozat pontos értelmezésén. Az OTP szerint a bíróság ítélete a Kúria korábbi jogegységi döntésével összhangban egyértelművé teszi, hogy ellentétes lenne a fogyasztók érdekével, ha valamely szerződéses rendelkezés bíróság általi érvénytelenítése a teljes szerződés megsemmisüléséhez vezetne. A bank írásos válaszában hangsúlyozta: a bíróságoknak törekedniük kell az érvénytelen rendelkezés helyettesítésére valamely más, a nemzeti jogban ismert rendelkezéssel. (MN) Az Európai Bíróság kijelölte az ítélkezés irányát a magyar legfelsőbb bírói fórumnak Csakhogy az ítéletet a jogászok eltérően értelmezik fotó: europress/afp 3 2014. május 2., péntek Belföld • Matar telizel GULYÁS GERGELY, FIDESZ Az Európai Bíróság ítélete után a Kúria egyedi ügyekben hozott döntéseivel és jogegységi határozatával is olyan helyzetet teremthet, amelyben végül újra kell számolni majd a törlesztőrészleteket, a devizahitel-szerződések tömeges érvénytelenítése azonban nem valószínű. Az általános jogelv szerint ugyanis a szerződéseket lehetőség szerint hatályban kell tartani. Ez mindkét fél érdeke. Amire tehát számítani lehet: a fogyasztók számára kedvező döntés esetén a bíróság törli, illetve megváltoztatja a nem egyértelmű és méltánytalan szerződési feltételeket. Ezek után a pénzintézet megállapítja a viszszafizetendő összeget, és az esetleges túlfizetés figyelembevételével a jövőben fizetendő törlesztőrészlet mértékét. ■ KORÓZS LAJOS, MSZP Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának a magyar devizahitelek ügyében hozott ítélete után a labda itt pattog a magyar kormány és a Kúria oldalán. A legfőbb bírói fórum ne hivatkozzon arra, hogy ítélkezési szünet lesz, hiszen a devizahiteles-ügyben már korábban többször is összeült. A Kúriának kell most döntenie, hogy az árfolyamrés alkalmazása világos és érthető-e, vagyis emiatt fennállhat-e a tisztességtelenség. Ám ezzel nem kell őszig várni, akár néhány hét alatt is kialakíthatja álláspontját az ügyben. Az MSZP több javaslatot is megfogalmazott már korábban a devizahitelesek védelme érdekében, így például a forint árfolyamának erősítését, a magáncsőd bevezetését, vagy éppen a szociális bérlakások építését. ■ Z. KÁRPÁT DÁNIEL, JOBBIK Ahogyan az várható volt, most meghozott ítéletével a luxembourgi bíróság a döntési jogosultság nagy részét visszautalta Magyarországra, visszautalta a Kúriához. Noha az elmúlt tíz évben sem a legfőbb bírói fórum, sem pedig a törvényhozók nem álltak ebben a tekintetben a helyzet magaslatán, már nem lehet kifogásokat keresni, nincs tovább kire mutogatniuk. Most pedig jön a neheze: a probléma megoldása. A Jobbik várja a kormány cselekvési tervét, és amennyiben az konstruktív, akkor támogatni is fogja. A végleges megoldás mindenesetre a párt szerint az lenne, ha a felvételkor érvényes árfolyamon forintosítanák a devizahiteleket. ■ SCHIFFER ANDRÁS, LMP A szerdán nyilvánosságra hozott döntés egyértelművé teszi, hogy a kormány nem háríthatja át a felelősséget, vagyis a kormánynak kell olyan javaslatot terjeszteni a magyar törvényhozás elé, amellyel pont tehető a devizakrízis végére. Az ítéletből kiderül, a kormánynak kell megoldania azt is, hogy a bankok ne téveszthessék meg a szerződésekben az embereket. Az LMP-nek egyébként hamarosan - a parlament jövő keddi alakuló ülése után - az Országgyűlés előtt lesz már a javaslata arról, hogy bírói ítélet nélkül senkit se lehessen kilakoltatni az országban.