Magyar Nemzet, 2014. június (77. évfolyam, 149-176. szám)
2014-06-18 / 164. szám
New Yorkba sem vittek betegeket Folytatás az 1. oldalról Az intézmény szóvivője szerint az elmúlt két évben körülbelül három páciens kezelése ügyében egyeztettek az alapítvánnyal. Azonban valamennyi esetben arra a közös megállapításra jutottak, hogy a gyermekek megfelelő kezelésben részesülnek otthonukhoz közelebb. Ismert, hasonló együttműködési szerződést kötött a Gyermekrák Alapítvány amerikai szervezete a Délnyugat-floridai Gyermekkórházzal, szintén 2012-ben. A floridai intézmény is azt jelezte megkeresésünkre, hogy egyetlen gyermek sem érkezett hozzájuk Magyarországról az elmúlt több mint két évben az alapítvány közvetítésével. A válaszok azért különösek, mert mindkét amerikai intézménnyel kötött szerződés fénymásolata szerepelt abban a Balogh István által a sajtónak készített összefoglaló anyagban, amellyel bizonyítani kívánta alapítványa tevékenységét, és hogy korábban alaptalanul támadta a média. Az újabb tények ismeretében lapunk megkereste Baloghot, aki azt mondta: a megállapodás nem azt jelenti, hogy az alapítvány az elmúlt két évben ki tudott volna küldeni gyerekeket az Egyesült Államokba. Ez a kinti fogadó kórháztól, valamint az itteni orvos javaslatától függ. - Mi a lehetőséget teremtettük meg-mondta. A Gyermekrák Alapítvány vezetője hangsúlyozta, nagyon komoly munkát végeznek azért, hogy a gyermekek gyógyulási esélyeit javítsák, és az az Egyesült Államokban sokkal jobban működő kórházakban megtörténjen. - De ha egyszer a kinti kórház nem tudja fogadni a gyermeket, abban az esetben nem tud kimenni a gyermek - szögezte le. A New York-i kórháznál azonban azt mondták, fel sem merült, hogy kapacitás hiányában nem tudták volna fogadni a gyermekeket. Arra a kérdésre, hogy mi szükség egy olyan megállapodásra, amelyet nem használnak ki, Balogh úgy reagált, honnan tudjuk, hogy holnap vagy egy óra múlva nem lesz-e rá szükség. Mint kifejtette, egy szóval sem mondták, hogy gyermekeket utaztattak volna ki. Az ATV-nek tegnap Balogh már arról beszélt, a magyar orvosok nem járulnak hozzá a gyermekek külföldi gyógykezeléséhez, mert presztízsveszteségnek érzik, hogy lemondjanak a betegeikről. Arról is beszélt, hogy 80 millió forint áll rendelkezésre az alapítványnál a külföldi kezelésekre. Hozzátette, három kórház várja az Egyesült Államokban a magyar daganatos gyermekeket. Tegnapi cikkünket követően Balogh egyébként felháborodottan oktatta ki lapunk újságíróját, és közölte: „Nem lehet összevissza irkáim!” Hozzátette, náluk a gyermek az első, nem pedig az adminisztráció. Balogh István Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György korábbi SZDSZ- es gazdasági bizottsági elnök és társaik esetében további bűnösség megállapítását, az ítéletek súlyosbítását kérte az ügyész tegnap a Kúrián. Az ingatlanpanama-ügy harmadfokú tárgyalásán a védők részben új eljárást, illetve felmentést kértek védenceiknek, akik főként magukat sajnáltatták. Szabó Zsot.|__________________| Tényleges veszélyt jelentettek a társadalomra Gál György, Hunvald György és négy társuk cselekményei, a korrupciós ügyek, a jogtalan előnyszerzések - indokolta tegnap a Kúrián Costopulos Orestis, a Legfőbb Ügyészség ügyésze, miért kéri a Kúriától, hogy a vádlottakra súlyosabb ítéletet szabjanak ki, mint első és másodfokon. A Fővárosi Törvényszéken és a Szegedi Ítélőtáblán egyaránt 8,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Gál esetében további ötrendbeli, a másfél évet kapott Hunvald esetében háromrendbeli hivatali visszaéléssel bővülhet a bűnlajstrom. Ugyanígy kérte az ügyész a harmadrendű vádlottként szereplő Kardos Péter volt SZDSZ-es pénzügyi bizottsági elnök, illetve barátja, B. Gábor esetében megállapítani a hivatali viszszaélést. Ezek egy része összefügg az ingatlaneladásokkal, valamint a lakáskiutalásokkal. A korábbi ítéletek több ponton is ellentmondanak egymásnak, ezért az ügyész a kerékbilincs-levezetési ügyben Szabó Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő, jelenleg DK-s politikus, illetve B. K. Mihály, az erzsébetvárosi közterület-felügyelet egykori vezetője esetében új eljárást kért. Indokai szerint a törvényszéken előbb hivatali visszaélés miatt hat hónapi felfüggesztett börtönre ítélt Szabó, illetve a szintén elmarasztalt huszonötödrendű vádlott másodfokú felmentése megalapozatlan volt, ezért az ítéletrész hatályon kívül helyezését indítványozta. A Szegedi Ítélőtábla a közpénzen történt mobiltelefonálási ügyben egy év felfüggesztettre ítélte Szabót, viszont első fokon éppen ebben az ügyben mentették fel. Costopulos Orestis kiemelte: a házeladások közül az egyikben egyértelműen tetten érhető volt Kardos személyes érintettsége. Ugyanez - a vád szerint - Gál György és Hunvald György esetében a lakáskiutalásoknál bizonyítható, amikor ismerősök, szeretők, barátok kaptak „szociális” bérlakást. Gál védője elsősorban új eljárást kért, iletve a felmentést vagy legvégső esetben a büntetés enyhítését. Hunvald védője felmentést, vagy a két év közügyektől eltiltás törlését kérte. A megbízási ügyekben a hűtlen kezelés miatt kétszer is elmarasztalással zárult eljárás leválasztását indítványozta. Utóbbit a Fővárosi Törvényszéken a hasonló vádak miatt indult Hunvald- Weinek-perrel egyesíttetné. A vádlottak közül Gál György elsírta magát, szerinte az eljárás tette tönkre a családját. Lakásukat fenntartani sem tudják, kisebbet keresnek. Hunvald ismét Cicerót idézte, míg Szabó Zoltán arra panaszkodott: jó autója mára ronccsá változott, s hiába kapott állásajánlatot az Európai Parlamentnél, nem utazhat Brüsszelbe, mert a rendőrségtől nem kap erkölcsi bizonyítványt. mmmmmmmmmmmmmMMSmmmmMammmsmmam Hunvald-per a Kúrián A korábbi ítélet súlyosbítását kérte az ügyészség a harmadfokú eljárásban Hunvaldék védői új eljárást, illetve felmentést kértek védenceiknek FOTÓ: NAGY BÉLA 2014. június 18., szerdaBelföld Dönthetnek Kóka János bizalmasáról Háromszázmillió forint közpénz sorsa a legfelsőbb bírói fórum kezében . Horváth Csaba László________ Határozatot hozhat ma a Kúria Reményik Kálmánnak, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. volt vezérigazgatójának kártérítési ügyében. Kóka János korábbi SZDSZ-es gazdasági miniszter egykori bizalmasa háromszázmillió forint közpénzt kasszírozhat, ugyanis az első- és másodfokú bíróságok jogellenesnek találták volt munkáltatója felmondását. Az állami cég 2010-ben vált meg Reményiktől rendkívüli felmondással, ő azonban bíróságra vitte az ügyet, ahol a javára ítéltek. A NIF Zrt.-nél nem értettek egyet az ítéletekkel, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához. Szerintük a rendkívüli felmondás jogszerű volt, indokai valósak voltak. Az ügyben a legfőbb bírói fórum az állami cég által sérelmezett ítéletek végrehajtását, azaz a megítélt járandóságok kifizetését - kérelmük elbírálásáig - felfüggesztette. Erre az ügyre tehet ma pontot a bírói testület, s dönthet arról, hogy Reményiknek valóban jár-e a több száz millió forintnyi közpénz, vagy sem. Mint arról korábban beszámoltunk, a volt igazgatónak egy offshore cégtől beszerzett, szükségtelen számítógépes szoftver megvásárlása miatt mondtak fel, azonban nem az állami cég tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank vezetője mondott fel neki, hanem a posztjára kinevezett új vezérigazgató. A bíróság viszont úgy látta, e miatt az eljárási hiba miatt jogtalan volt a felmondás. Igaz, az ítélet arra is kitért, a rendkívüli felmondás okai helytállóak voltak. Ennek ellenére a bíróság úgy döntött, Reményiknek az akkori, közel 6,2 milliós havi bére alapján - ami a jelenlegi vezető havi bérének több mint háromszorosa - ki kell fizetni elmaradt bérét, valamint kártérítést is fizetnie kell az állami cégnek. A teljes számla pedig meghaladja a háromszázmillió forintot. Elítélték az államtitkárt zaklató volt rendőrt Gidró Kriszta________________ K ét évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt a volt rendőrt, akit az ügyészség terrorcselekménnyel való fenyegetés és zaklatás miatt vádolt meg. A vádirat szerint a férfi még 2011- ben levélben fenyegette meg Lázár János országgyűlési képviselőt, mert hátrányosan érintette őt a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjára vonatkozó törvényjavaslat. A levélben egy szövetség nevében azzal fenyegette meg Lázárt, hogy megcsonkítja, ületve savval leönti gyermekeit. A férfi emellett ugyanebben az időszakban lakóhelyének országgyűlési képviselőjét, az agrárgazdaságért felelős államtitkárt, Czerván Györgyöt telefonon zaklatta, illetve két alkalommal lakásánál is megjelent. A bíróság az elsőfokú ítéletben a zaklatás miatt ítélte el a férfit, a másik vádpont alól bizonyítottság hiányában felmentette. A törvényszék szerint ugyanis csak azt sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a férfi családjának számítógépén és nyomtatóján készült a Lázár Jánosnak elküldött fenyegető levél, az azonban nem derült ki, hogy a gépet használó öt személy közül ki készítette és adta postára a levelet. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott védője fellebbezett, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért. Újabb Simon-széfekre bukkant az ügyészség? HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ú jabb trezorokat nyitott föl az ügyészség Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében - értesült a Népszabadság. A lapnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője annyit mondott: folyamatosan hajtanak végre nyomozati cselekményeket, amelyek közül csak azok tényét hozhatják nyilvánosságra, amelyek a nyomozás érdekeit nem veszélyeztetik. A lap szerint a KNYF elkülönítette Simon Gábor ügyét az öngyilkosságot elkövető Welsz Tamás egyéb ügyeitől. Ez azt jelenti, hogy a főügyészség immár külön vizsgálja Simon Gábor eltitkolt és nagyrészt külföldön parkoltatott százmiliós vagyonát, a gyanú szerint azokkal összefüggésben elkövetett költségvetési csalásokat és okirat-hamisításokat, illetve külön eljárás folyik a Welszhez köthető pénzmosás és más, elsősorban gazdasági-pénzügyi bűncselekmények ügyében. Utóbbinál egyelőre a nyomozó hatóság sincs kijelölve. Mint arról beszámoltunk, Simon Gábor több száz millió forintot rejtegetett titkos kül- és belföldi bankszámlákon, amelyeket az édesanyja nevére kiállított bissauguineai útlevéllel nyitott. Emellett százmilliós ingatlanvagyona is volt, amelyet a büntetőeljárás megindulásakor feleségének ajándékozott. Ítélet az aflatoxinos paprika ügyében A Szegedi Paprika Zrt.-t 15 millió, az elsőrendű vádlottat ötmillió, a másodrendű vádlottat pedig kétmillió forintra bírságolta jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék. A cég még 2004-ben aflatoxinnal szenynyezett fűszerpaprikát használt fel termékeihez, így egészségre ártalmas közfogyasztási cikket hoztak forgalomba, valamint a fogyasztókat is megtévesztették, mert akkor még nem tüntették fel termékeik csomagolásán, hogy az nemcsak hazai, hanem import-fűszerpaprikát is tartalmaz. Az elsőfokú ítélet a két vádlott esetében jóval enyhébb volt, 600 ezer, illetve 200 ezer forintnyi bírságról szólt. (G. K.) Hagyta kihűlni az édesapját Nem gyógyíttatta, nem védte a hidegtől, és csak minimális mennyiségű étellel látta el a 83 éves, időközben mozgásképtelenné vált, beteg édesapját egy 51 éves Somogy megyei férfi, aminek következtében az idős ember elhunyt. Az ügyészség által emberöléssel vádolt férfi a testvérét értesítette ugyan az apja állapotáról, ám annak javaslata ellenére sem hívott hozzá orvost. (G. J. A.) Gyerekek sérültek meg a robbanásban Négy gyermek sérült meg, amikor felrobbant egy robbanótest tegnap kora délután Várpalotán, a Vörösmarty utcában - közölte a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztályának főorvosa. Józsa Zoltán szerint a röntgenvizsgálat repeszdarabokat mutatott ki két fiú koponyaüregében, harmadik társuknak a térdízületébe fúródtak repeszek, negyedik társuk pedig szilánkoktól sérült meg. A fejsérült fiúkat Győrben műtik meg, állapotuk súlyos, de nem életveszélyes. (MTI) Vádemelés Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség azzal a 20 éves férfival szemben, aki a vád szerint tavaly márciusban több késszúrással megölt egy 71 éves nőt, majd felgyújtotta az áldozat lakását. A terhelt korábban többször meg is lopta áldozatát, aki rájött erre, és az összeg visszaadására szólította fel, s megfenyegette: feljelenti őt. (N. Á.) Az áldozatsegítésről tanácskoztak Az Európai Unió területén százezreket tartanak fogva akaratuk ellenére, ezért nagyon fontos az emberkereskedelem elleni küzdelem és az áldozatok segítése - mondta tegnap videóüzenetében Myria Vassiliandou, az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni EU- koordinátora a Belügyminisztérium konferenciáján. A tárca korábban uniós pályázatot nyújtott be Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése címmel, amelynek fő célja, hogy támogassa a szexuális, illetve munkacélú kizsákmányolás áldozatainak hazatérését és társadalmi visszailleszkedésüket. A konferencián nemzetközi szervezetek és EU-tagállamok ismertették áldozatsegítő gyakorlatukat. (MN)