Magyar Nemzet, 2014. október (77. évfolyam, 268-297. szám)
2014-10-01 / 268. szám
Kunhalmi Ágnes átülhet a DK-ba Folytatás az 1. oldalról • Más forrásunk arról beszélt, hogy az ellenzéki egyeztetéseken - amelyen a szocialistákat Kunhalmi Ágnes képviselte - a politikus gyakorlatilag már a pártváltást készítette elő, és ezért volt gyenge a fővárost érintő tárgyalások során az MSZP érdekérvényesítése. Ezzel szemben volt, aki azt állította, hogy Kunhalmi pozíciója erős a fővárosi MSZP-n belül. Felmerült az is, hogy Gyurcsány Ferenc érdekét szolgálja a kiszivárogtatás, mert ez még jobban demoralizálhatja a szocialista pártot, és ez a DK malmára hajthatja a vizet. A Magyar Nemzet tegnap délután kereste a témával kapcsolatban Kunhalmi Ágnest, ám lapzártánkig nem értük el. A baloldalon egyébként ettől függetlenül is teljes a káosz. Bokros Lajos hétfőn este az ATV-ben állította, Szigetvári Viktor, az Együtt- PM ügyvezető társelnöke „a három - sőt négy - párt felhatalmazása alapján” tárgyalt vele a támogatásáról. Ennek ellenére az Együttel szövetségben lévő PM nem állt be Bokros mögé, ahogyan a szocialisták országos vezetése sem. Tóbiás József, az MSZP elnöke közölte: nem tárgyalhatott a nevében Szigetvári Viktor. - Egyetlen egy olyan beszélgetésünk nem volt, ahol Bokros Lajos neve szóba került volna, vagy én személyesen bármilyen felhatalmazást adtam volna egy további tárgyalásra - jelentette ki arra hivatkozva, hogy az MSZP-ben testületi döntések szükségesek egy ilyen lépéshez. Karácsony Gergely, a PM társelnöke pedig azt mondta, hogy nagyon gyorsan történtek a dolgok, és „lehet, hogy voltak félreértések”. Szigetvári lapunknak azt mondta: a múlt héten több körben, több partnerrel is egyeztetett, így amikor pénteken Bokros Lajost a négy párt nevében kereste, mind a négy párt egyetértését bírta. Ebben benne voltak a PM vezetői, elsősorban Karácsony Gergely, akit az egyeztetések minden szakaszáról tájékoztatott, illetve az MSZP budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes, akivel már kedden beszélt az új helyzetről, jeleztem neki, hogy Falus Ferencben megérett a döntés a visszalépésről, illetve azt, hogy tudomásul veszem, ha az MSZP-ben testületi döntést kell hozni. Kérdeztem tőle, hogy mehetek-e ebbe az irányba, és ő azt jelezte, hogy igen. Kunhalmi Ágnes Gyurcsány Ferenccel is beszélt erről. Bokrosnak nyilván nem azt jeleztem, hogy az MSZP ezt már meg is szavazta - mondta Szigetvári, aki a párton belüli kommunikációs zavarnak tudta be, hogy a PM hétfőn végül úgy döntött, nem támogatják Bokros Lajost. Szigetvári elismerte, hogy Tóbiás Józseffel nem egyeztetett, mert ő korábban jelezte, hogy a kampánnyal kapcsolatban Kunhalmi az illetékes, így az MSZP elnökét szombaton értesítette a kialakult helyzetről. ■ BOKROSNAK LESZ ÓRIÁSPLAKÁTJA. Noha a baloldali kis pártok eddig azt állították, hogy a Fidesz miatt nem tudtak óriásplakátokat foglalni Falus Ferenc számára. Szigetvári Viktor lapunkat most arról tájékoztatta: Bokros Lajosnak lesznek óriásplakátjai, amelyeket az utolsó két hétre eredetileg Falusnak foglaltak le. A plakátokat már le is adták gyártásra, de azokat az egyéb kampányeszközöket is, amiket Falussal terveztek, jó időben át lehetett fordítani Bokros Lajos számára”. Szigetvári szerint kampánybüdzséjük döntő részét eleve a kampány hajrájára tartalékolták. (B. Á.) IS A TASZ most a fajvédők pártján Folytatás az 1. oldalról A Jobbik alelnöke pedig kétségeit fejezte ki egy sajtótájékoztatón amiatt, hogy a rendezvény valóban egy fajvédő konferencia lenne, bár nem ismeri a szervezetek hátterét. - Azt viszont nem tartom helyes dolognak, ha tudtommal bejegyzett, működő szervezeteket, akár az Amerikai Egyesült Államokból vagy más országokból, ki akar tiltani adott esetben a magyar kormány - jelentette ki Sneider Tamás. Hozzátette: „Szólásszabadság van jelen pillanatban, és abba azért nagyon sok mindennek bele kell férnie, biztos vagyok benne, hogy nem egy fajvédő konferenciáról van szó.” Ismeretes, a Belügyminisztérium hétfőn tudatta, hogy Pintér Sándor betiltotta az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. közötti konferenciáját, és utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben. A közlemény szerint a belügyminiszter - összhangban a kormány és a magyarországi parlamenti pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásaival - megállapította, hogy a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik. Fegyelmi vizsgálat Székelyéknél Csak az ombudsmani hivatal főosztályvezetőjének felelősségét állapították meg Folytatás az 1. oldalról . A közvélemény így nem tudhatta meg, Székely László mivel győzte meg a képviselőket arról, hogy bár bizonyítékok vannak a hivatal és a TASZ közötti egyeztetésre, ő maga mégsem felelős érte. Az ülés után Rubovszky ismertette a testület határozatát: eszerint az ombudsman nem követett el szabálytalanságot, ugyanakkor a testület arra kérte, hogy a jövőben még fokozottabban ügyeljen az ombudsmani hivatal pártatlanságára és annak látszatára. A bizottsági elnök kijelentette: a biztos a levelezés kapcsán fegyelmi eljárást indított egyik kollégája ellen, amely még folyamatban van. Arra a kérdésre, hogy ha nem történt szabálytalanság, miért indul fegyelmi eljárás, Rubovszky - a zárt ülésre való tekintettel - nem válaszolt. Székely az ülés után úgy nyilatkozott: semmilyen jogsértés nem történt, ugyanakkor egyik kollégája hibázott. Kérdésünkre megerősítette, hogy a fegyelmi vizsgálat a levelezést folytató főosztályvezető, Borza Beáta ellen indult. Szerinte munkatársa azért hibázott, mert a levelezésben azt a látszatot keltette, mintha befolyásolni tudná a jelentés nyilvánosságra kerülésének időpontját. Közölte, nem mond le posztjáról, erre csak akkor kerülne sor, ha Magyarországon ellehetetlenülne az alapjogvédelem. Székely politikai kijelentésnek tartja, ezért nem akart reagálni Kocsis Máté józsefvárosi polgármester nyilatkozatára, miszerint befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba. Szerinte nem felel meg a valóságnak, hogy a jelentés tartalma kilencven százalékban megegyezne a TASZ beadványával. Közölte, a civileknek joguk van ahhoz, hogy sürgessék a hivatalt. A zárt ülésről már menet közben kivonultak az ellenzéki képviselők. Szabó Tímea (Együtt—PM) szerint a meghallgatás nem más, mint támadás az utolsó független intézmény ellen. Arra a kérdésre, hogy szerinte nem épp a főosztályvezető és a TASZ közötti egyeztetés veszélyezteti-e a hivatal pártatlanságát, a politikus közölte: ő nem olvasta a levelezést. Bárándy Gergely (MSZP) szerint a Magyar Nemzetben megjelent levelezés összevágott, meghamisított. Hozzátette: a kormányoldal célja, hogy példát statuáljon, és mindenki számára láthatóvá váljon, mennyire veszélyes szembemenni a többséggel. Megírtuk, a birtokunkba került elektronikus levelezés szerint a TASZ programvezetője előre egyeztetett az ombudsmani hivatal egyik főosztályvezetőjével a józsefvárosi tűcsereprogramról szóló jelentés nyilvánosságra kerülésének időpontjáról. A hivatal munkatársainak egymás közötti levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, és a főosztályvezető olvasta is, ráadásul az önkormányzatnak csak a jelentés elkészítése után, formalitásból adta meg a válaszadás lehetőségét. A jelentést végül csak két hete, az önkormányzati választási kampány idején hozta nyilvánosságra a hivatal. Székely Lászlónak a zárt ülésen sikerült meggyőznie a képviselőket, hogy ő nem hibázott fotó: székelyhídi Balázs 2014. október 1., szerda Belföld ulavar ismert Sínen van a főváros fejlesztése Metrófelújítás, BKV-adósságrendezés, még több közlekedési beruházás A kormány és a főváros a 3-as metró felújítását és a BKV finanszírozását részben már megoldotta, s a következő hetekben a nyitott kérdésekre is választ talál - jelentette be tegnap a nemzeti fejlesztési miniszter és a főpolgármester. Elhangzott: a jövőben jelentős EU-források jutnak Budapest kötött pályás közlekedésének fejlesztésére. Szabó Zsolt_____________________ B udapest jó irányba indult el, élhetőbbé vált, és tényleg világvárossá válhat - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Szerinte mindez azért lehetséges, mert a sajtóhírek ellenére a kormány és a főváros 2010 óta folyamatosan együttműködik. - Voltak és lesznek is viták, de a fő irány ugyanaz marad. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és személyesen én is mindent elkövetek, hogy a hivatalosan 2015. október 31-én záruló uniós fejlesztési ciklusban egy fillér se maradjon benn - mondta Seszták. A tárcavezető bejelentette: a következő években jelentős uniós támogatásokat nyerhet el Budapest, elsősorban kötött pályás közlekedési beruházásokra. - A 3-as metró ügyében már több kormányzati döntés is született, készülnek a rekonstrukció tervei. A felújításhoz nemcsak engedélyeztük a hitelfelvételt, arra állami garanciát is vállalunk - mondta a politikus, aki szerint hasonlóképpen megoldják a BKV több mint ötvenmilliárdos adósságának a visszafizetését is. Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester kiemelte: a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt két évben elfogadta Budapest hosszú és középtávú fejlesztési programját és operatív, azonnal indítható terveit. Az úgynevezett barnamezős, volt ipari területeken és a Duna-parton indulhat meg 2020-ig a fejlesztés, valamint folytatódhat a szociális városrehabilitáció. - Rövid távon természetesen a 3-as metró felújítása élvez elsőbbséget - fűzte hozzá. Budapest vezetője cáfolta Bokros Lajos főpolgármester-jelölt állításait, amelyek szerint a hivatalos eljáráson kívül léteznének „más csatornák is” az EU-források megkaparintására. A kulturális ágazatban vannak ugyan közvetlenül Brüsszeltől, a városok összefogásával elnyerhető támogatások, ezeket a lehetőségeket ki is használjuk, de közlekedésre, infrastruktúrára ilyen források nincsenek - szögezte le Tarlós István. Tarlós István főpolgármester és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelentős uniós forrásokat ígér a fővárosnak FOTÓ: GARTNER DÓRA Felülbírálta a pályázatokat az Ökotárs? Folytatás az 1. oldalról Válaszában az Ökotárs Alapítvány igazgatója arról számolt be, hogy ez a probléma már korábbi beszélgetéseken is előjött, akkor pedig úgy döntöttek, hogy az ülésen már nem változtatnak a pontszámokon, a BB-nek kell erős indoklást adnia arról, hogy miért ítélnek támogatandónak alacsony pontszámú pályázatot. Hozzátette: ahol felmerül, hogy több a pont, mint amennyit a pályázat érdemel, ott még a BB ülése előtt egyeztessenek az értékelővel. Az ökotárshoz beérkezett pályázatokat először - úgy tudjuk - formailag értékelték az alapítványnál, utána pedig két, egyes esetekben három úgynevezett értékelő pontozta a műveket. A kapott pontszámok alapján a pályázatokat sorba rakták, és melléjük tették az Ökotárs költségvetési adatait. Ott, ahol a pályázatokra rendelkezésre álló pénz elfogyott, vonalat húztak. A végső határozatot a győztes pályázatokról azonban a Móra Veronika vezette konzorciumból álló döntőbizottság hozta meg. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal idén májusban indított eljárást a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára a kormány gyanúja alapján, amely szerint az alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.