Magyar Nemzet, 2014. október (77. évfolyam, 268-297. szám)

2014-10-04 / 271. szám

N ■ ■ Ki tehető felelőssé az azbeszt okozta halálos kór miatt? (2.) A remény rabj­ai Magyarország egyik legnagyobb ipari katasztrófája zajlik évtizedek óta a Hatvanhoz közeli selypi medencében, de mert szagtalan és színtelen, és csak évtizedek múltán él, a hatóságok ingerküszöbét éppen csak elérik a haldokló és temetőben nyugvó emberek százai. Lőrinci és Zagyvaszántó között egy elhagyott cementgyár területéről nyolcvanezer köbméternyi rákkeltő azbesztet sodor a szél - a környéken drámaian megszaporodtak a daganatos megbetegedések. BFarkas Adris.inf.______________________K­épzeljük el, hogy halálosan betegek vagyunk, de úgy döntünk, nem adjuk meg magunkat a gyilkos kórnak! Ellenkezőleg: nemcsak ma­gunkat gyógyítjuk meg, ha­nem elszántan küzdeni fo­gunk a többiekért is, akik talán még megmenekülhet­nek. A veszély hatalmas, ott leselkedik minden lélegzetvételben, a gyermekeink kint játszanak a lappangó rettenetben, és a még meg sem született unokánk már az első lélegzetvétellel ki­teszi magát a veszélynek... A többiek meg nem hisz­nek nekünk. Bolondnak néznek, rángatják a vállukat. Csapatot gyűjtünk magunk köré azokból az emberek­ből, akik már megbetegedtek, vagy még egészsége­sek, de hisznek nekünk, és harcolni kezdünk. Nem egy hollywoodi film tartalmát írtam le, ha­nem egy mai magyar, Hatvan környéki történetet. A szereplő néhány súlyosan beteg ember, egy polgár­­mester, aki eltemetett már érintett hozzátartozóját, ezért komolyan veszi a bajt, és egy fiatal ügyvédnő, akinek a testvére orvos, és kezeli a mellhártya-daga­­natos betegeket. A rém pedig az azbesztpor. - Nem tudok aludni, halálfélelmem és fájdalmaim van­nak - mondja a férfi, aki velem szemben ül, és élete vi­rágjában kellene lennie, de sápadt és verejtékezik. Mell­­hártyadaganata van, úgynevezett mesotheliomája, amelyet az azbeszt belélegzése okoz. A kis szálacskák közé a szervezet védőburkot hoz létre, amely aztán rosszindulatú sejtburjánzásba kezdhet. Normális kö­rülmények között egymillióból egy embernél fordul elő ez a betegség. Azbesztet már mindenki lélegzett be, aki az elmúlt száz évben ipari társadalomban élt, ám a selypi medencében az itt élő körülbelül tizenötezer em­ber közül az elmúlt egy-két évben több mint száznál diagnosztizálták ezt a kórképet. Ez nyilván összefügg azzal, hogy az itt élők folyamatos azbesztszennyezésnek vannak kitéve. Az azbeszt ásvány, hasonlít kicsit a tex­tilhez, olyan szöszök szállnak fel belőle, mint a ruhák­ból. Ezt szívta be­­ minden falubelijével együtt - egy életen át a zagyvaszántói Varga Tamás, a környék egyik sikeres vállalkozója is, élelmiszer- és italboltok tulajdo­nosa. Mára egy italboltja maradt, azt is csak a család­tagjai segítségével tudja üzemeltetni. Tavaly kezdett fulladni, először csak arra gyanakodott, hogy túl sok árut cipel, de aztán - életében először - kórházba ke­rült. Kiderült, az egyik tüdeje tele van vízzel, vizsgálatok következtek, végül megállapították, hogy az azbeszt a tettes, olyan daganatot okozott, amelyet még csak meg sem lehet operálni, mert ahhoz a fél tüdejét, a mellhár­tyáját és még a szívburkát is el kellene távolítani. Erre pedig nem szívesen vállalkozik egyetlen sebész sem, pláne nem végsőkig legyengült ember esetében. - Próbálok dolgozni, nem veszem fel a betegséget, de nem megy - mondja szinte sírva, mert filléres gondjai vannak, a pénz elmegy a kezelésekre, a orvos­ra, utazásra. Mégis egyre gyengébb, az üzlet viszont egész embert kíván. Van egy kamasz fia, az ő jövőjére gondolt Varga Tamás, amikor sorstársaival együtt megbízta Igyártó Gyön­gyit, hogy indítson pert azok ellen, akik felelősek a betegségéért. Paziczki Lászlóné, Ka­talin, mindenkinek csak Katika a lelke a mesothe­­liomás csapatnak, mélyen hisz Istenben és a gyógyu­lásban. Tavaszra megszü­letik a legkisebb unokája, még szeretné látni, hogy felnő. Szükség van az opti­mizmusára: tavaly még tí­zen jártak kezelésre Mátraházára, mára csak négyen vannak, de ez csak átmeneti létszám, folyamatosan jönnek az új betegek. Katika tüntetést szervezett a sorstársaival az azbesztmentesítés végett, üzent a Facebookon, plakátokat ragasztott, beszélt, akivel csak tudott, de alig néhány maroknyian jöttek el a két hete tartott szájmaszkos tiltakozásra, azok közül is sokan baloldali politikusok, akik remek kampánylehetőséget láttak az eseményben. A Múlt szombati számunkban Per a porért című cik­künkben már beszámoltunk az első magyar azbesztper részleteiről. Röviden az előzmények: a selypi ipari me­dencében 2004-ig működött egy Etercem nevű ce­mentgyár, ahol besztcementet, hullámpalát és más az­beszt alapanyagú terméket gyártottak. Amikor az az­beszt életveszélyes volta már mindenki számára nyil­vánvaló lett, az állami tulajdonú gyárat bezárták, és el­adták a területet egy Huntyre nevű kft.-nek húszmilió forintért. Ahogy az lenni szokott, a területet továbbad­ták 2011-ben, ugyancsak húszmillió forintért, a Selyp Invest Kft.-nek. Azt mindkét vásárló jól tudta, hogy milyen munka folyt a gyárban, és azzal is tisztában vol­tak, hogy a terület szennyezett, sőt még azt is vállalták, hogy 400 millió forintért mentesítik a területet, de per­sze nem tették meg. Ennek ellenére a perben - amely­ben felperesként nyolc környékbeli beteg ember szere­pel - alperesként az államot kellett megnevezni, hiszen az állam volt a cementgyár tulajdonosa. Azok a kör­nyékbeli emberek, akik most betegedtek meg, és a per­ben szerepelnek, nyilvánvalóan a cementgyári idők­ben lélegeztek be nagy mennyiségű azbesztet, mert a betegség lappangási ideje huszonöt-harminc év. Ez nem azt jelenti, hogy eddig nem volt rémisztően magas a daganatos megbetegedések száma a környéken, csak a tömeges mesothelioma most kezd jelentkezni, és ez az a daganat, amelynél minden kétséget kizáróan bizo­nyítani lehet, hogy az azbeszt az oka. Azt, hogy az azbeszttel nincs minden rendben, már a húszas években sejtették egyes orvosok, de a betegek vesztére olyan anyaggal álltak szemben, amelyre ol­csó bányászhatósága és kiváló tűzálló és szigetelési tulajdonságai miatt nagy szüksége volt az iparnak, ezért az ipari államok figyelmen kívül hagyták az ag­godalmaskodókat. Illetve ki tudja, lehet, hogy a gyár­ban már a szocialista időkben is sejtettek valamit: lő­rinciek mesélik, hogy a cementgyárban dolgozókat a szokásosnál sokkal többször rendelték orvosi ellen­őrzésekre, és csak a vak nem látta, hogy a nyugdíjba vonulók közül rengetegen rákban halnak meg. Akko­riban még kevesen hozták összefüggésbe az azbeszt­tel. Sok gyár volt a környéken, mindenki örült, hogy dolgozhat, nem törte a fejét üyesmin. Az azbesztport meg ingyen osztották, számolatlanul, nagy teherau­tókon vitték a házakhoz, zutty, lezúdították az udva­rokba, a gyerekek vidáman szaladgáltak a porfelhő­ben, sokan úgy nőttek fel, hogy homok helyett az az­besztporban játszottak vödörrel, kislapáttal. Borsódzik az ember háta, ahogy hallgatja erről Vá­­lóczi Józsefet, aki harmincas éveiben jár, három gyerek édesapja, és ugyancsak mellhártyadaganattal küzd. Nincs hova menekülnie, a környékbeli udvarokat mind azbesztporral szórták fel, mert az esőben úgy megkötött, múlt a beton. Ha söprik, kissé porzik, vi­szont nincs sár. József édesanyja is a cement­gyárban dolgozott, nyolc éve temették, 52 évesen, mesotheliuma miatt. Jó­zsef, amíg bírja, videókat oszt meg, tüntet, küzd, harcol. Negyedik társuk, Zsolt haldoklik, bár meg­ígérte, hogy beszélget ve­lünk, végül nem tudott fo­gadni bennünket. Romló állapotú, fogyatékos kis­fiút hagy maga után, a családnak nincs pénze, mindent felemésztettek a kezelések, ha nyer a család a perben, a húszmilliós kártérítés a túlélést jelenti majd. Víg Zol­tán lőrinci polgármester követelései között - eddig 1500 ember írta alá - az is szerepel, hogy a beteg em­berek kezelése, a tb nyújtotta lehetőségeken túl is, le­gyen ingyenes. Az ügyben lakossági fórumot tartottak szeptember elején, ahol a térség parlamenti képviselő­je azt is megígérte, hogy a kormány elé viszi az ügyet. Bár a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve Víg Zoltán emlékei szerint sokáig tagadta, hogy nagy lenne a baj, mostanra kénytelen volt megadni magát, ugyanis Heves megye korai halálozá­sát vizsgálva „jelentős egyenlőtlenségekre” derült fény. A lőrinci önkormányzatnak eljuttatott kimutatásban is olvasható, hogy „a hazai átlagot meghaladó, statiszti­kailag is alátámasztható korai (15­64) halálozást ta­pasztaltunk Lőrinciben a férfiak körében a rosszindula­tú daganatok és az emésztőrendszeri betegségek, mindkét nem esetében pedig a keringési rendszer be­tegségei esetében”. A jelentés így folytatódik: „A meso­­theliomát mint kiemelt daganattípust vizsgálva hazai átlagot meghaladó halálozást tapasztaltunk Lőrinci közigazgatási területének megfelelően.” Ez a néhány hete tett felismerés azért nagy lépés az ügyben, mert ta­valy tavasszal 16 hatóság engedélyét sikerült beszerez­nie az egykori cementgyár területét birtokló Selyp Investnek ahhoz, hogy felrobbantsa a gyár négy kémé­nyét. Az égig érő, masszív azbesztes építmények porrá omlottak, kilométereken vitte a szél a felhőket, az em­berek kint álltak az utcán, és önfeledten bámészkodtak. A közeli óvoda és bölcsőde kertjében játszottak a gyere­kek, a focipályán megtartották az edzéseket. Ezt vissza­csinálni már nem lehet, mindenesetre - ezért is - az önkormányzat környezetkárosítás miatt tett feljelen­tést ismeretlen tettes ellen. A magánterület jelenlegi gazdája, az azóta - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - fiktív céggé vált Selyp Invest Kft. vélhetően külföldön tartózkodó ügyvezetője ellen nemzetközi körözést szor­galmaznak, és felelősségre vonását kérik. A Heves Me­gyei Kormányhivatal azt ígéri, tekintettel arra, hogy az eddig kiszabott bírságok behajthatatlanok voltak, az azbeszttel szennyezett területre a környezetvédelmi fel­ügyelőség jelzálogot jegyeztethet be a magyar állam ja­vára. Azt is ígérik, a veszélyes hulladékot elszállítják megfelelő hulladéklerakóba, bár ezzel sokra nem men­nek, mert a port a szél már régen széjjelfújta. Víg Zoltán végső elkeseredésében azt mondja, hogy tulajdonkép­pen ki kellene telepíteni a lakosságot. Az egészségügyi hatóságok zavarodottságát jelzi, hogy egy orvost sem sikerült szóra bírnunk, bár amit ők tud­nak, azt a környéken már mindenki tudja. Aki nehéz légzéssel, fulladással jelentkezik náluk, sejtik a diagnó­zist. A mellhártyadaganat nagy veszélye, hogy a hagyo­mányos képalkotási eljárások nem mutatják ki, vagyis a tüdőszűrésen sem veszik észre. Mátraházán, a tüdő­gondozóban a négy beteg, aki pert indított, vadonatúj amerikai kezelés kipróbálásában vesz részt: van, aki va­lódi immunerősítő szert kap, van, aki csak placebót, de a módszer olyan új és annyira titkos, hogy sem a nevét, sem a vele kapcsolatos adatokat nem árulhatta el senki. Időközben annyi történt, hogy az ügyben egyezte­tést tartottak a hatóságok, valamint az egészségügyért felelős államtitkárság, de bármire jutottak is, az nem lehet olyan dolog, amely megoldaná a problémát. Azt, hogy mennyire nem érti meg az, aki nem járt a hely­színen, mekkora a baj, jól jelzi, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Sneider Tamás jobbikos képviselő kérdésére arról tájékoztatta a környékbeli lakosokat, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvé­delmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kö­telezte a tulajdonost, a területen lévő hulladékot hala­déktalanul takarja le, vagy felületmegkötő anyag hasz­nálatával akadályozza meg a kiporzást. Nos, ahogyan már többször leírtuk, a kiporzás már megtörtént. A tulajdonos pedig nincs meg, egyébiránt meg pont ez a hatóság engedélyezte a legnagyobb kiporzást okozó robbantást tavaly tavasszal. Végül: egy hatalmas, ro­mos gyárépületet nem lehet letakarni fóliával, ezt bár­ki látja, aki csak egyszer is elmegy a területre. Egy biz­tos, a baj megtörtént, az azbeszt kijutott, és a követ­kezmények akkor is tragikusak lesznek, ha habbal fúj­ják be a területet. Legfeljebb nem fog játszani. Vége Paziczki Lászlóné, Katalin Válóczi József . A hatóságok ígérik, a veszélyes hulladékot elszállítják megfelelő hulladéklerakóba, bár ezzel sokra nem mennek, mert a port a szél már régen széjjelfújta Magyar Nemzet • Magazin El 2014. október 4., szombat

Next