Magyar Nemzet, 2014. október (77. évfolyam, 268-297. szám)
2014-10-04 / 271. szám
N ■ ■ Ki tehető felelőssé az azbeszt okozta halálos kór miatt? (2.) A remény rabjai Magyarország egyik legnagyobb ipari katasztrófája zajlik évtizedek óta a Hatvanhoz közeli selypi medencében, de mert szagtalan és színtelen, és csak évtizedek múltán él, a hatóságok ingerküszöbét éppen csak elérik a haldokló és temetőben nyugvó emberek százai. Lőrinci és Zagyvaszántó között egy elhagyott cementgyár területéről nyolcvanezer köbméternyi rákkeltő azbesztet sodor a szél - a környéken drámaian megszaporodtak a daganatos megbetegedések. BFarkas Adris.inf.______________________Képzeljük el, hogy halálosan betegek vagyunk, de úgy döntünk, nem adjuk meg magunkat a gyilkos kórnak! Ellenkezőleg: nemcsak magunkat gyógyítjuk meg, hanem elszántan küzdeni fogunk a többiekért is, akik talán még megmenekülhetnek. A veszély hatalmas, ott leselkedik minden lélegzetvételben, a gyermekeink kint játszanak a lappangó rettenetben, és a még meg sem született unokánk már az első lélegzetvétellel kiteszi magát a veszélynek... A többiek meg nem hisznek nekünk. Bolondnak néznek, rángatják a vállukat. Csapatot gyűjtünk magunk köré azokból az emberekből, akik már megbetegedtek, vagy még egészségesek, de hisznek nekünk, és harcolni kezdünk. Nem egy hollywoodi film tartalmát írtam le, hanem egy mai magyar, Hatvan környéki történetet. A szereplő néhány súlyosan beteg ember, egy polgármester, aki eltemetett már érintett hozzátartozóját, ezért komolyan veszi a bajt, és egy fiatal ügyvédnő, akinek a testvére orvos, és kezeli a mellhártya-daganatos betegeket. A rém pedig az azbesztpor. - Nem tudok aludni, halálfélelmem és fájdalmaim vannak - mondja a férfi, aki velem szemben ül, és élete virágjában kellene lennie, de sápadt és verejtékezik. Mellhártyadaganata van, úgynevezett mesotheliomája, amelyet az azbeszt belélegzése okoz. A kis szálacskák közé a szervezet védőburkot hoz létre, amely aztán rosszindulatú sejtburjánzásba kezdhet. Normális körülmények között egymillióból egy embernél fordul elő ez a betegség. Azbesztet már mindenki lélegzett be, aki az elmúlt száz évben ipari társadalomban élt, ám a selypi medencében az itt élő körülbelül tizenötezer ember közül az elmúlt egy-két évben több mint száznál diagnosztizálták ezt a kórképet. Ez nyilván összefügg azzal, hogy az itt élők folyamatos azbesztszennyezésnek vannak kitéve. Az azbeszt ásvány, hasonlít kicsit a textilhez, olyan szöszök szállnak fel belőle, mint a ruhákból. Ezt szívta be minden falubelijével együtt - egy életen át a zagyvaszántói Varga Tamás, a környék egyik sikeres vállalkozója is, élelmiszer- és italboltok tulajdonosa. Mára egy italboltja maradt, azt is csak a családtagjai segítségével tudja üzemeltetni. Tavaly kezdett fulladni, először csak arra gyanakodott, hogy túl sok árut cipel, de aztán - életében először - kórházba került. Kiderült, az egyik tüdeje tele van vízzel, vizsgálatok következtek, végül megállapították, hogy az azbeszt a tettes, olyan daganatot okozott, amelyet még csak meg sem lehet operálni, mert ahhoz a fél tüdejét, a mellhártyáját és még a szívburkát is el kellene távolítani. Erre pedig nem szívesen vállalkozik egyetlen sebész sem, pláne nem végsőkig legyengült ember esetében. - Próbálok dolgozni, nem veszem fel a betegséget, de nem megy - mondja szinte sírva, mert filléres gondjai vannak, a pénz elmegy a kezelésekre, a orvosra, utazásra. Mégis egyre gyengébb, az üzlet viszont egész embert kíván. Van egy kamasz fia, az ő jövőjére gondolt Varga Tamás, amikor sorstársaival együtt megbízta Igyártó Gyöngyit, hogy indítson pert azok ellen, akik felelősek a betegségéért. Paziczki Lászlóné, Katalin, mindenkinek csak Katika a lelke a mesotheliomás csapatnak, mélyen hisz Istenben és a gyógyulásban. Tavaszra megszületik a legkisebb unokája, még szeretné látni, hogy felnő. Szükség van az optimizmusára: tavaly még tízen jártak kezelésre Mátraházára, mára csak négyen vannak, de ez csak átmeneti létszám, folyamatosan jönnek az új betegek. Katika tüntetést szervezett a sorstársaival az azbesztmentesítés végett, üzent a Facebookon, plakátokat ragasztott, beszélt, akivel csak tudott, de alig néhány maroknyian jöttek el a két hete tartott szájmaszkos tiltakozásra, azok közül is sokan baloldali politikusok, akik remek kampánylehetőséget láttak az eseményben. A Múlt szombati számunkban Per a porért című cikkünkben már beszámoltunk az első magyar azbesztper részleteiről. Röviden az előzmények: a selypi ipari medencében 2004-ig működött egy Etercem nevű cementgyár, ahol besztcementet, hullámpalát és más azbeszt alapanyagú terméket gyártottak. Amikor az azbeszt életveszélyes volta már mindenki számára nyilvánvaló lett, az állami tulajdonú gyárat bezárták, és eladták a területet egy Huntyre nevű kft.-nek húszmilió forintért. Ahogy az lenni szokott, a területet továbbadták 2011-ben, ugyancsak húszmillió forintért, a Selyp Invest Kft.-nek. Azt mindkét vásárló jól tudta, hogy milyen munka folyt a gyárban, és azzal is tisztában voltak, hogy a terület szennyezett, sőt még azt is vállalták, hogy 400 millió forintért mentesítik a területet, de persze nem tették meg. Ennek ellenére a perben - amelyben felperesként nyolc környékbeli beteg ember szerepel - alperesként az államot kellett megnevezni, hiszen az állam volt a cementgyár tulajdonosa. Azok a környékbeli emberek, akik most betegedtek meg, és a perben szerepelnek, nyilvánvalóan a cementgyári időkben lélegeztek be nagy mennyiségű azbesztet, mert a betegség lappangási ideje huszonöt-harminc év. Ez nem azt jelenti, hogy eddig nem volt rémisztően magas a daganatos megbetegedések száma a környéken, csak a tömeges mesothelioma most kezd jelentkezni, és ez az a daganat, amelynél minden kétséget kizáróan bizonyítani lehet, hogy az azbeszt az oka. Azt, hogy az azbeszttel nincs minden rendben, már a húszas években sejtették egyes orvosok, de a betegek vesztére olyan anyaggal álltak szemben, amelyre olcsó bányászhatósága és kiváló tűzálló és szigetelési tulajdonságai miatt nagy szüksége volt az iparnak, ezért az ipari államok figyelmen kívül hagyták az aggodalmaskodókat. Illetve ki tudja, lehet, hogy a gyárban már a szocialista időkben is sejtettek valamit: lőrinciek mesélik, hogy a cementgyárban dolgozókat a szokásosnál sokkal többször rendelték orvosi ellenőrzésekre, és csak a vak nem látta, hogy a nyugdíjba vonulók közül rengetegen rákban halnak meg. Akkoriban még kevesen hozták összefüggésbe az azbeszttel. Sok gyár volt a környéken, mindenki örült, hogy dolgozhat, nem törte a fejét üyesmin. Az azbesztport meg ingyen osztották, számolatlanul, nagy teherautókon vitték a házakhoz, zutty, lezúdították az udvarokba, a gyerekek vidáman szaladgáltak a porfelhőben, sokan úgy nőttek fel, hogy homok helyett az azbesztporban játszottak vödörrel, kislapáttal. Borsódzik az ember háta, ahogy hallgatja erről Válóczi Józsefet, aki harmincas éveiben jár, három gyerek édesapja, és ugyancsak mellhártyadaganattal küzd. Nincs hova menekülnie, a környékbeli udvarokat mind azbesztporral szórták fel, mert az esőben úgy megkötött, múlt a beton. Ha söprik, kissé porzik, viszont nincs sár. József édesanyja is a cementgyárban dolgozott, nyolc éve temették, 52 évesen, mesotheliuma miatt. József, amíg bírja, videókat oszt meg, tüntet, küzd, harcol. Negyedik társuk, Zsolt haldoklik, bár megígérte, hogy beszélget velünk, végül nem tudott fogadni bennünket. Romló állapotú, fogyatékos kisfiút hagy maga után, a családnak nincs pénze, mindent felemésztettek a kezelések, ha nyer a család a perben, a húszmilliós kártérítés a túlélést jelenti majd. Víg Zoltán lőrinci polgármester követelései között - eddig 1500 ember írta alá - az is szerepel, hogy a beteg emberek kezelése, a tb nyújtotta lehetőségeken túl is, legyen ingyenes. Az ügyben lakossági fórumot tartottak szeptember elején, ahol a térség parlamenti képviselője azt is megígérte, hogy a kormány elé viszi az ügyet. Bár a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve Víg Zoltán emlékei szerint sokáig tagadta, hogy nagy lenne a baj, mostanra kénytelen volt megadni magát, ugyanis Heves megye korai halálozását vizsgálva „jelentős egyenlőtlenségekre” derült fény. A lőrinci önkormányzatnak eljuttatott kimutatásban is olvasható, hogy „a hazai átlagot meghaladó, statisztikailag is alátámasztható korai (1564) halálozást tapasztaltunk Lőrinciben a férfiak körében a rosszindulatú daganatok és az emésztőrendszeri betegségek, mindkét nem esetében pedig a keringési rendszer betegségei esetében”. A jelentés így folytatódik: „A mesotheliomát mint kiemelt daganattípust vizsgálva hazai átlagot meghaladó halálozást tapasztaltunk Lőrinci közigazgatási területének megfelelően.” Ez a néhány hete tett felismerés azért nagy lépés az ügyben, mert tavaly tavasszal 16 hatóság engedélyét sikerült beszereznie az egykori cementgyár területét birtokló Selyp Investnek ahhoz, hogy felrobbantsa a gyár négy kéményét. Az égig érő, masszív azbesztes építmények porrá omlottak, kilométereken vitte a szél a felhőket, az emberek kint álltak az utcán, és önfeledten bámészkodtak. A közeli óvoda és bölcsőde kertjében játszottak a gyerekek, a focipályán megtartották az edzéseket. Ezt visszacsinálni már nem lehet, mindenesetre - ezért is - az önkormányzat környezetkárosítás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A magánterület jelenlegi gazdája, az azóta - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - fiktív céggé vált Selyp Invest Kft. vélhetően külföldön tartózkodó ügyvezetője ellen nemzetközi körözést szorgalmaznak, és felelősségre vonását kérik. A Heves Megyei Kormányhivatal azt ígéri, tekintettel arra, hogy az eddig kiszabott bírságok behajthatatlanok voltak, az azbeszttel szennyezett területre a környezetvédelmi felügyelőség jelzálogot jegyeztethet be a magyar állam javára. Azt is ígérik, a veszélyes hulladékot elszállítják megfelelő hulladéklerakóba, bár ezzel sokra nem mennek, mert a port a szél már régen széjjelfújta. Víg Zoltán végső elkeseredésében azt mondja, hogy tulajdonképpen ki kellene telepíteni a lakosságot. Az egészségügyi hatóságok zavarodottságát jelzi, hogy egy orvost sem sikerült szóra bírnunk, bár amit ők tudnak, azt a környéken már mindenki tudja. Aki nehéz légzéssel, fulladással jelentkezik náluk, sejtik a diagnózist. A mellhártyadaganat nagy veszélye, hogy a hagyományos képalkotási eljárások nem mutatják ki, vagyis a tüdőszűrésen sem veszik észre. Mátraházán, a tüdőgondozóban a négy beteg, aki pert indított, vadonatúj amerikai kezelés kipróbálásában vesz részt: van, aki valódi immunerősítő szert kap, van, aki csak placebót, de a módszer olyan új és annyira titkos, hogy sem a nevét, sem a vele kapcsolatos adatokat nem árulhatta el senki. Időközben annyi történt, hogy az ügyben egyeztetést tartottak a hatóságok, valamint az egészségügyért felelős államtitkárság, de bármire jutottak is, az nem lehet olyan dolog, amely megoldaná a problémát. Azt, hogy mennyire nem érti meg az, aki nem járt a helyszínen, mekkora a baj, jól jelzi, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Sneider Tamás jobbikos képviselő kérdésére arról tájékoztatta a környékbeli lakosokat, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kötelezte a tulajdonost, a területen lévő hulladékot haladéktalanul takarja le, vagy felületmegkötő anyag használatával akadályozza meg a kiporzást. Nos, ahogyan már többször leírtuk, a kiporzás már megtörtént. A tulajdonos pedig nincs meg, egyébiránt meg pont ez a hatóság engedélyezte a legnagyobb kiporzást okozó robbantást tavaly tavasszal. Végül: egy hatalmas, romos gyárépületet nem lehet letakarni fóliával, ezt bárki látja, aki csak egyszer is elmegy a területre. Egy biztos, a baj megtörtént, az azbeszt kijutott, és a következmények akkor is tragikusak lesznek, ha habbal fújják be a területet. Legfeljebb nem fog játszani. Vége Paziczki Lászlóné, Katalin Válóczi József . A hatóságok ígérik, a veszélyes hulladékot elszállítják megfelelő hulladéklerakóba, bár ezzel sokra nem mennek, mert a port a szél már régen széjjelfújta Magyar Nemzet • Magazin El 2014. október 4., szombat