Magyar Nemzet, 2015. július (78. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-11 / 161. szám

CM« nmetek föl! Ott n m jövünk! A koimostolffa őrjűnRC mir»u* jót Járjátok imjzolm, Urjátofc, mikvnfc járják a ringvw­a!«»**»?»' fölött W ti uivw^MAmiai négy« jwwwirt«* jkt mó/ff A magyar ‚­ntbw hwoa fök«?k «» «c*«veri. Mily mtcnel« I)a#di»Kt«ívé«ct! A há^nWt koxm­onolypn* pé«z­chi~jmt a t‘­r­­vény 6» alkot ovi 1IYO» KtaWiHsg Vwlel­tt« Alá« l«t­rtU» küveri vörönket, fazekita dobja csontjaink»«, nw«rara tűzi htwmikat és fii felettünk relkmneu* tori, Minket iszik, minket eszik., K«t nie« kell «kadályosimmk. M«jlftk«tföhv»X' nimk már «»k szírt ti, nehogy o«n w«*iv»*áll«! tremlök magyar vér tarátjpét. hwtamk váljanak hatontákká! FVIj ttsaRvsr, w**W kermténi és fiai** el'.! Ua d.'tizcríz, megmén­ckw! ajch­üwík­ mi mi**­­!MMttl! Mogy győzni fcwunk? Istóczy Győzőt gúnyoló karikatúra S­z. P. r­s­i N­o­f. m­i ‘ ''ff­.'jl • - - elen doktor meg volt győződ­ve a svéd torna általános hasz­náról. A porosz Jahn és a svéd Ling nyomán egy tornázó fiúcskákat ábrázoló rajzokkal és gyakorlati leírásokkal teli könyvben hirdette, hogy a gimnasztika az ifjúság testi- 11 lelki egészsége szempontjából­­ elengedhetetlen. Sőt még a leánykák is csinálhatják! Csak azt nem érteni, hogy a jámbor orvosról a Magyar írók élete és munkái című kötetben szereplő szócikkbe hogy kerül egy - vagyis in­kább két - szerencsétlen haláleset, egy rágalmazási per és mindezekkel vagy mindezek miatt: Istóczy Győző. Istóczy a XIX. századi politikai szcéna harsány mellékalakjai közé tartozik. Olyan, mint az ördög a vásári bábjátékban, akivel a jót képviselő Vitéz Lász­lónak meg kell küzdenie. Jön a palacsintasütővel a kezében, a feje ádáz, de a közönség már a látványára is dől a röhögéstől. Hát még, ha Vitéz László kiveszi a kezéből a palacsintasütőt, és kupán vágja vele! így nevettek Istóczyn a képviselőtársai a parla­mentben - a beszédeit visszaadó leiratokban hem­zseg a sok „derültség” és „hosszas derültség” beszú­rás majd a parlamenti tudósításokat az újságban olvasók. Egy időben még szavazókat is talált rövid életű vállalkozásához, az Országos Antiszemita Párt­hoz, hiszen - más tényezők mellett - a kis cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a zsidókat vádoló tisza­­eszlári per az 1882 körül még viszonylag elszigetelt antiszemitizmus hirtelen konjunktúráját hozta el. „Kereszténységgúnyolás és kulturkampfoskodás, a keresztség felekezeteinek s a nemzetiségeknek egy­más ellen heccelése, ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvélemény­gyártás és revolverzsurnalisztika” - sorolja a szélsősé­ges demagógiában azóta is számtalanszor elismételt zsidó bűnöket Istóczy egy 1882-es beszédében, ám leghírhedtebb felszólalását, amelyben a zsidók kitele­pítését javasolja Palesztinába, még 1878. június 24-én tartotta meg. Abban az évben, amikor a Dohány utcá­ban felcseperedett Herzl Tivadar, aki az utópiát maj­dan megvalósítja, szüleivel Bécsbe költözik. Istóczy szeme fénye, Imre - Mariska lánya után elsőszülött fia - pedig ekkoriban lehetett egyéves. Istóczy Imre azonban húszéves korában meghalt tüdővérzésben. A XIX. század során a tüdőbajjal­­ és a szifilisszel, de az a jelen történetben nem játszik szerepet - szem­ben még szinte tehetetlen volt az orvostudomány, a közvélemény gyakran olvashatta, hogy ünnepelt mű­vészek és neves családok dédelgetett sarjai estek a kór áldozatául. A kor legnépszerűbb drámái között volt Dumas A kaméliás hölgye - ezt magyar színpadokon Gauthier Margit címmel játszották - és Rostand Sas­fiókja, az egyikben egy aranyszívű és önfeláldozó kur­tizán, a másikban Napóleon egyetlen fia, a szépremé­nyű reichstadti herceg haldoklik tüdőbajban. A néző­téren ülőket különösen megragadhatta ezekben a színművekben, hogy biztosan akadt legalább egy olyan családtagjuk, barátjuk vagy ismerősük, aki eb­ben a betegségben szenvedett. Az ifjabb Istóczy, Imre szintén tüdőbajos volt. Hosszabb ideje­­ ennek később jelentősége lesz egy bí­rósági tárgyaláson hiszen a vézna, sápadt gyereket már hatodikos gimnazista korában betegsége miatt mentették fel a torna alól az esztergomi piaristáknál. Hogy milyen bírósági tárgyaláson? Lássuk előbb a halálhírt, amelyet Istóczy saját lapjában, a Jogi és Köz­­gazdasági Útmutatóban közölt: „Pölöskefői Istóczy Győző dr. köz- és váltóügyvéd, a Jogi és Közigazgatási Útmutató szerkesztője s kiadótulajdonosa és neje, szül. Pászthory-Tóth Anna a maguk, valamint gyer­mekeik: Mária, férjezett Brády Lajosné, továbbá Her­mina, Mathilda, Róza és Dezső fájdalomtól megtört szívvel jelentik pölöskefői Istóczy Imre joghallgatónak. - Az idegeim bántanak - mondta egy este a nejé­nek, amikor orvosságos szekrényébe a morfiumért nyúlt. Azt is hozzátette, hogy ha káros is a szer, álta­la legalább aludni tud, hiszen a kialvatlanság jobban elgyöngítené. Kelenné hajnalban fájdalmas hörgésre ébredt, a ki­hívott doktor morfiumtúladagolást állapított meg. A beteget délelőtt felkereste régi barátja, a Rókus Kór­ház orvosa, Müller Károly, akinek Kelen elismerte, hogy „az eset” izgatta, nem tudott aludni, ezért a szo­kott adagjánál többet vett be, de már nem sok világos pillanata akadt. Szörnyű fájdalmaktól szenvedve utol­só szavaival fiát, az éppen Amszterdamban tartózko­dó, szintén orvos Bélát hívta. Estére Kelen József - egy jó hónappal az Istóczy fiú halála után, 1897. augusztus 25-én - morfiummérgezésben elhunyt, maikra függést nem okozó más csillapítószert nem kaphattak. A társadalom rosszaiba, de még nem kri­minalizálta a drogfüggőséget. Istóczy sem elsősorban „a halálba hajszolás”, ha­nem az újságjában utána közölt cikk és szerkesztői üzenetek okán, rágalmazás miatt került a vádlottak padjára. Hiszen természetesen azonnal felötlött benne, hogy az orvos, aki neki és családjának ártott, csak zsidó lehetett. Akkor sem fogyott ki az ötletekből, mikor kide­rült, hogy Kelen doktor valóban - a „gyanúsan csen­gő” - Brockenről magyarosított 1865-ben, ám való­jában a domonyi evangélikus lelkész fiaként szüle­tett, mert a következő összeesküvés-elmélettel állt elő: Kelen a józsefvárosi zsidók eszközeként veszej­­tette el az ő fiát, hiszen azok antiszemita nézetei véd, ahogy Franciaország nyög a cherem miatt a Dreyfus-ügy okán. Állítását árnyalja némiképp, hogy a sokrétű cherem (cherem) fogalma elsősorban a ki­közösítést, a zsidó közösségből való kiátkozást jelen­ti. Mint igazi paranoiás, a politikus úgy látta, hogy miközben a Dreyfus-szindikátus szétszedi Franciaor­szágot, a nagy zsidó szindikátuson belül az ő elpusz­títására létrehozott kisebb szindikátus működik... A Józsefvárosban. Az újság tudósítója szerint Istóczy még hajnal kettőkor is beszélt, mintha érezte volna, hogy utolsó alkalommal vetül rá komoly sajtófigye­lem. A daliás 1880-as évek után folyton elégedetlen­ség gyötörte politikai karrierje kapcsán, érezte, hogy csak közéleti bohóc maradt, majd 1915-ben elhunyt. Pedig igazán nagy karriert antiszemitizmussal csak 1919 után lehetett csinálni... Orvos páciense tüdejét vizsgálja az 1­900-as évek elején Budapesten. A tüdőbaj mint antiszemita ütőkártya A morfinista doktor, az antiszemita politikus­­ és a józsefvárosi zsidók átka Halálos hecc Istóczy Győző a XIX. század végének egyébként sem szürke magyar közéletének feltűnő, ugyanakkor szánalmas vonásoktól sem mentes színfoltja volt. Az Országos Antiszemita Párttal tiszavirág-életű politikai karriert befutó fantaszta gyermeke halála kapcsán jutott el oda, hogy a bíróságon is be kívánta bizonyítani: a zsidók átka üldözi. több héten át tartott szenvedés után, reményteljes ifjú életének huszadik évében, 1897. évi július hónap 16-ik napján esti 3/4 9 órakor, a haldoklók szentségeinek áj­­tatos fölvétele után történt csendes elhunytak - Keze­lő orvosa egész 1897. évi június 28-ig Kelen József dr. székesfővárosi VIII-ik kerületi orvos volt.” Mi tagadás, gyászjelentésekben nem szokás kiírni a kezelőorvos nevét, és Istóczy minden bizonnyal azért vezette be ezt az új szokást, hogy fájdalmában bűnbakot találjon a fia halálára, és az illetőt megszé­gyenítse. „Mióta a vád elhangzott, Kelenből mintha a lelkét lopták volna ki” - írja a Budapesti Hírlap au­­gusztus 26-án megjelent cikke, amely hosszasan rész­letezi az orvos lelkiállapotát a haláleset után. Kelenről az őt ismerők tudták, hogy évek óta „idegbaj gyötri” (ma úgy mondanánk: depressziós), de az eset még in­kább megtörte, és bár vezetésképpen a korábbinál is több szegényt gyógyított, többé nem tudott kellő mó­don betegeire figyelni, lehorgasztott fejjel járt-kelt, így teljesülhetett is volna a fogat fogért elve, vagy­is a Kelen család vesztesége egyenlíthette volna ki az Istóczy család gyászát, de Béla, Kelen doktor fia nem hagyta a dolgot annyiban. Az 1898 őszén kezdődő sajtóperben Kelen Béla, az apját elvesztő fiú állt szemben felperesként a fiát elvesztő Istóczy Győző­vel mint alperessel. Az többé-kevésbé világos volt, hogy Kelen József nem követett el szándékos öngyil­kosságot, inkább arról lehetett szó, hogy „végzetes tévedésnek esett áldozatul”. Az orvos bizonyára rendszeres morfiumfogyasztó, vagyis akkori szó­­használat szerint „morfiofág” volt. Az efféle tudat­módosító szerek használata a XIX. században - ab­ban a korban, amikor az ópiumtinktúra laudanum néven alapvető tartozéka volt a házipatikának - nem számított illegálisnak, a szerhez korlátlan mennyi­ségben hozzáférő, így azt rendszeresen fogyasztó „morfinista orvos”, mondhatni, tipikus volt. Mint ahogy sokan lettek morfinisták, akik tartós fájdal­miatt még 1893-ban meghirdették ellene a Cheremet, a zsidó átkot. „Én nem akarom ezzel azt mondani, hogy Kelen doktort a zsidók megvesztegették, hogy a tüdőbajoktól eddig teljesen mentes volt családom körében mesterséges tüdőgumóbacilus-tenyészdét létesítve ezúton magammal együtt egész családomat kiirtsa. De tekintve azon, minden életviszonylatot higany módjára átjáró szégyenletes zsidó uralmat, amely alatt Magyarországon nyögünk, s amely mel­lett csak páriaszámban jönnek azok a magyarok is, akik ezen uralomnak térdet-fejet nem hajtanak, azon uralomnak a nyomása alatt a legerősebb ember aka­ratereje is megtörhetik vagy megbénulhat, s oly for­gatagba engedi önkéntelenül is és észrevétlenül so­dortatni magát, amelyből való rettenetes felocsúdás után nem marad hátra részére más, mint a pisztoly vagy a méregpohár” - írta Istóczy A háziorvos halá­la című cikkben, amelynek hatására Kelen Bélában elpattant a húr. A tárgyalásra Istóczy „szakértőket” is hívott, hogy a zsidó átok jelentőségét bizonyítsák, mivel azonban ők külföldiek voltak - egy francia és egy osztrák antisze­mita újságíró -, a bíróság be sem idézte őket. Pedig Istóczy külön azért kért külföldi tanúkat, mert „a zsi­dóság jelen terrorizmusában” nincs ember, aki a véle­ményét nyíltan ki merné fejteni. Ezenfelül persze orvo­si szakértők voltak jelen - köztük Korányi Frigyes, a magyar orvoslástörténet nagy alakja -, ugyanis Istóczy annak elhallgatásával is megvádolta a doktort, hogy a fiú tüdővészes, és ezzel fertőzésnek tette ki a családot. Az orvosok szemlátomást - az apa agresszív fellépése keltette idegenkedésük okán - összezártak, és egyetlen szóval sem kritizálták Kelen kezelésmódját. A Kelen fiút képviselő Nagy Dezső Luccheninek, Erzsébet királyné anarchista gyilkosának esetét hozta fel - aki csupán a tárgyalás előtt két héttel, 1898. szeptember 10-én ölte meg a császárnét - annak alá­támasztására, hogy pusztán azért, mert valaki politi­kailag fanatikus, még nem mentesül cselekedeteinek büntetőjogi felelőssége alól. Az apa nem kereste a bé­két, mint Jézus, hanem „a pusztába ment, a kígyók közé, kiszedte méregfogukat, és megmarta velük há­zának tizenöt esztendőn keresztül való jó barátját” - mennydörögte az ügyvéd. Istóczy vállat vont, és még egyszer elmondta, hogy ő zsidó átok, úgynevezett c­erem alatt áll, s úgy szen­ 27 Janzet • Magazin 2015. július 11., szombat

Next