Magyar Nemzet, 2015. november (78. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-28 / 279. szám

28.­ • Magazin 2015. november 28., szombat V­eszelka Imre és a kiirtott betyárvilág A szűz lány és a pofozógép II. A­z ár Fruzsina_______________________ népi emlékezet és a korabeli ponyva­kiadványok a betyárokat Robin Hoodhoz hasonló hősként tartják nyilván, a szegények jótevőjeként, akik a gazdagoktól elvett javakat a nincsteleneknek adták. A valóság ennél sokkal „véresebb”. Be­tyárjaink gátlástalanul rabol­tak, sőt olykor gyilkoltak is, és édes mindegy volt ne­kik, hogy cselédeket, pásztorokat, papokat vagy éppen módos gazdákat fosztottak ki. Veszelka Imrét például negyvenkét bűntényért ítélték el 1872-ben, amelyek között szerepelt ökörlopás, lótolvajlás, fegyveres rablás és gyilkosságra való felbujtás is. (És Veszelka még a „galamblelkű” betyárok közé tartozott, voltak, akik ok nélkül vertek agyon ártatlan embereket, mások kivág­ták a terhes nő hasából a magzatot.)­­ A XIX. században a jobbágyok vállát ezernyi „feu­dális” teher nyomta: adók, közterhek. Ha ezeknek nem tettek eleget, elvehették mindenüket, így aztán sokan földönfutóvá, rosszabb esetben bűnözővé váltak. És még nem említettem az embertelenül hosszú, a császár seregében letöltendő katonaidőt, amely gyalogos kato­nánál tíz évre, lovasnál kilenc esztendőre rúgott - me­séli Veszelka Attila. A híres betyár leszármazottja emlé­keztet arra is: a katonaszökevények katonaidejét hat év­vel „automatikusan” meghosszabbították, és a hazaté­rő obsitosok sem számíthattak semmi jóra. Ezért közü­lük is egyre többen választották a nádast, a bujkálást, a betyárok társaságát. Súlyosbította a helyzetet, hogy gyakorta a nemesek is megtagadták az adófizetést, sza­botálták a rendeletek betartását, így az országban mély­pontjára süllyedt a morál és a közbiztonság. Az sem volt véletlen, hogy Csongrád megyében, illetve Szege­den és környékén történt akkoriban a legtöbb bűnügy. Ugyanis, Magyarország más vidékeivel összehasonlít­va, itt volt a legkirívóbb a szegénység. A pórnép egy ideig falazott_____________ Veszelka Imre, vagy ahogy anyakönyvezték, Emeri­­cus Veszelka 1821 áprilisában született Szeged-Róku­­son szülei negyedik gyermekeként. A családban nem ő volt az első, akinek meggyűlt a baja a rendfenntar­tókkal. Már az apja, Veszelka András is a hatóságok látókörébe került ökörlopásért 1832-ben. Sőt hat év­vel később már Imre fiával együtt indult ökröt lopni. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy később (hiába könyörgött neki a legfiatalabb testvére, hogy ne men­jen el a haramiákkal, ő is megél majd a termésből) Veszelka Imre eladta a földjét, az árát pedig egyetlen éjszaka alatt eldorbézolta, aztán beállt Rózsa Sándor bandájába betyárnak. Rablások sorozatát követte el, majd 1869-ben börtönbe került, a betyárok által ret­tegett Ráday Gedeon gróf jóvoltából.­­ A világosi fegyverletétel után tömegesen lettek be­tyárrá a bujdosó honvédek, nemzetőrök. Őket nevez­ték, nagyon találóan, Kossuth-betyároknak, így aztán a betyártörténet nemzeti ellenállási színezetet is kapott. Ezért volt akkoriban olyan gyakori, hogy a pórnép „fa­lazott” a betyároknak. Bújtatták, segítették őket, köz­ben gyűlölték az osztrákokat - ad magyarázatot a be­tyárok időleges népszerűségére a szegedi író. Hozzá­teszi ugyanakkor: a tisztes polgárok számára nagyon hamar világossá vált, hogy a betyárok valójában közön­séges rablók, persze ekkorra már a haramiáktól való fé­lelem is arra kényszerítette őket, hogy hallgassanak. A kiegyezés után jöhetett csak el az a pillanat, amikor döntés született a lehetetlen közbiztonsági állapotok megszüntetésére, a betyárvilág felszámolására.­­ Miután Ráday a szegedi várba záratott közel ezerhatszáz bűnözőt, közöttük a betyárvilág főkolom­posait, végre megeredt az emberek nyelve is. Az más kérdés, hogy a befogottak között ártatlanok is akadtak bőven - mondja Veszelka Attila. Személyre szabott vallatási módszerek A híres-hírhedt felmenő is ide, a szegedi vár rettegett börtönébe, a zwingerbe került vizsgálati fogságba­­ „röpke” négy évre. A várbörtön hangulatát érzéklete­sen adja vissza Nagy Czirok László néprajzkutató - nagyapja és édesapja visszaemlékezései nyomán le­jegyzett - írása: „A vár sötét zárkái fenekén éles lécek, voltak. Alattuk víz folyt, kígyók, békák, patkányok há­borgatták a vizsgálati foglyokat. Lakat alá tételük alkal­mával közölték velük, ha vallani akarnak, zörgessenek. Kezüket, lábukat lazán megvasalták. Az ennivalót egy kis nyíláson át lökték be nekik, úgy szopták-nyalták ki a tálból, mint a kutyák. Evőeszköz­ nem volt. Szájukat törölni nem tudták, bajszuk, szakálluk az ételektől el­­csetndösödött. Ürítkezési helyül az egyik sarok szol­gált volna, de vasban nem bírtak megoldozkodni, így nadrágjuk hátulja elmocskosodott.” Veszelka Attila nagy „újítóként” említi Rádayt, hiszen a királyi biztos bevezette többek között azt az eljárást is, hogy a rabokat ítélet nélkül is korlátlan ideig fogva tarthatták. A benti körülmények pedig igen gyorsan lelki topronggyá tették a begyűjtötteket. Ezeket a viszonyokat csak a legerősebb fizikumúak és idegzetűek voltak képesek túlélni. A kihallgatásokat Laucsik Máté vizsgálóbíró vezet­te. Laucsik értette a mesterségét, már korábban is több hírhedt betyárbandával leszámolt. A kihallgatá­sok során kipuhatolta a fogvatartottak gyengéit, és személyre szabott módszerekkel vette őket kezelésbe. Veszelkát például úgy bírta vallomásra, hogy elébe ve­zette halálos beteg fiát, de addig nem engedte, hogy el­búcsúzzon tőle, amíg „ki nem vallotta” bűneit. A Mó­­ricz-novellából is ismert Bodri juhásznak és tizenhá­rom éves fiának a gyilkosa, Bajdor János sem volt haj­landó vallomást tenni. Lancsik egy kötőféket akasztott a nyakába, és azt mondta, ez az az eszköz, amellyel a juhászt megfojtották. Állította, hogy Bodri minden éj­félkor megjelenik majd a gyilkosa színe előtt. A babo­nás Bajdor az éjfél közeledtével a zárka ajtaján döröm­bölve könyörgött a vizsgálóbírónak, hogy hadd tegyen vallomást. A szájhagyományban a vallatásnak számos egyéb, nem túl kifinomult eszköze is fennmaradt, mint például a szűz lány vagy a pofozógép.­­ A szűz lány, állítólag, olyan gépezet volt, amely lábnyomásra működött: a delikvens alatt megnyílott a föld, a mélybe süllyedt, és lent a szűz lány magához ölelte és megropogtatta. Ennek rosszabb esetben bor­datörés lett a vége. A pofozógépet nem részletezném, de eme agyszülemények között - melyekről konkrét leírás nem maradt fenn - még megemlíteném a hege­dűt, amely állítólag nyakba akasztható kínzóeszköz volt, valamint a hegyes szögekkel kivert Ráday-bölcsőt is. Szerintem ezek az eszközök nem léteztek. Létezett viszont deres, verés, éheztetés, lelki terror és besúgók alkalmazása - ad érzékletes összefoglalót a korabeli börtönviszonyokról a Veszelka-életút kutatója. És létezett persze az őrség is, vagyis azok a galíciai katonák, köztük egy teljes lovasszázad, akik egy kuk­kot sem értettek magyarul. Ismerősöket még véletle­nül sem zártak egy cellába, és a rabok a kötelező séta alkalmával sem láthatták egymást az udvaron, mert kámzsát húztak a fejükre. Rokonok, barátok nem lá­togathatták őket. De az ottani állapotokat mindennél világosabban mutatják a Veszelka Attila által fel­sorolt hivatalos adatok: „Csak az 1872. esztendőben 541 halottat temettek el a papok, és az 541-ből 112 vizsgálati fogoly holtteste került elő a várból, illetve ennyi jutott a plébános tudomására.” Az orgazda Rádi meggyilkolása Rózsa Sándor és társai perére 1872-ben került sor. A „nagy betyárpörre” tódult a nép, föltartóztatásukra ka­tonaságot kellett kirendelni. A tárgyalás több mint egy hétig tartott, az ítélethirdetésre jegyet kellett váltani Veszelka Imrét negyvenkét bűntényért ítélték el, töb­bek között ököl-, ló- és sertéstolvajlásért, fegyveres rablásokért, gyilkosságra való felbujtásért. Beszédes a bűnlajstromuk: volt, hogy a kocsin utazót kényszerítet­ték a pénztárcája átadására, egyszer egy plébánost fosz­tottak ki, az is előfordult, hogy a megáradt Tisza okoz­ta zűrzavart kihasználva raboltak ki egy földbirtokost. Aki ellenszegült, azt általában jól helybenhagyták. - Bevallom, Veszelka Imre ügyeit vizsgálva mindvé­gig attól féltem, hogy megölt valakit. Ezt, talán a vér­rokonság okán, sehogyan sem szerettem volna - vall a témához való személyes viszonyáról a leszármazott. Azután elkövetkezett a Rádi-ügy, amelyben gyil­kossággal vádolták meg. Rádi János (aki maga is cí­meres gazember volt) egy régebbi ügyéért feljelentés­sel fenyegette meg Veszelkát, aki ezt „elregélte” Rózsa Sándornak, mire a vezér azonmód ki is mondta a ha­lálos ítéletet Rádira. Mivel Rádi orgazda is volt, azzal csalták a kisszállási erdőbe, hogy ott lopott ökröket kí­nálnak majd neki eladásra. Rádi mit sem sejtve el is ment a találkára, ahol a szegedi banda „kemény mag­ja” (Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Pataki Ballangó Mihály és Osznovics István) várta, és miután Rádi egy kiadós borozás után elszenderedett, kötéllel egy fa­törzshöz húzva megfojtották. Ez volt a vád. Veszelka Imre, aki a tárgyalások során szinte gyónásszerű val­lomásokat tett, azt, hogy cselekvően részt vett volna a gyilkosságban, mindvégig akkurátusan tagadta. Vi­szont részletesen elmondta, hogy mely társa fogta és húzta a kötelet. Kitartóan állította, hogy a kötelet Pa­taki Ballangó Mihály húzta, és azt, hogy Rózsa Sándor sem nyúlt Rádihoz egyetlen ujjal sem. (Pataki Ballan­gó Mihály végül kötélen is végezte.)­­ Az „esetnek” három különböző, részletes leírása maradt fenn - közülük egy a királyi főügyész tollából­­, melyek egyikében sem szerepel, hogy Veszelka te­vőlegesen részt vett a gyilkosságban. Viszont mégis­csak ott volt. Igazából tehát csak a felbujtást tudták rá­bizonyítani, ezért nem akasztották fel, és „csupán” 15 évet kapott - mondja Veszelka Attila. Az enyhítő körülmények között szerepelt az is, hogy Veszelka az 1840-es években követte el a legtöbb bűntettet, az utolsók 1852-53-ra estek, és azóta „min­den bűntől tartózkodott”. Veszelka a könnyeit hullajtja___________ És hogy miért is viselkedett bandatársaitól eltérő mó­don a könyv címszereplője? Veszelka Attila szerint a hír­hedt betyár a bandából talán elsőként érezte meg az „új idők” szelét, amire egyre több jel mutatott. Azt, hogy ez így nem folytatható, mert kötél lesz a vége. De elképzel­hető az is, hogy szimplán elege lett, és a továbbiakban tisztességes életet akart élni mint kocsmáros. Hihetet­len, de a kiugrás sikerült is neki. Ezért is érinthette rosszul a kemény ítélet, amelytől teljesen összetört. A leírások szerint az elítéltek közül egyedüliként fejét le­hajtva, könnyezve hallgatta végig az ítélethirdetést. Bár Rózsa Sándor volt az alföldi tanyavilág leghírhedtebb banditája, barátjának, a herkulesi termetű Veszelka Imrének az élettörténete is regénybe illő. Hősünk - a többi betyárral ellentétben - megpróbált jó útra térni, ám az új, rafinált kínzásokkal korszerűsített börtönt ennek ellenére sem úszta meg. Hírhedt szegedi felmenőjéről Veszelka Attila írt könyvet Veszelka Imre - Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája és én címmel. I O R R A S : V A S A R NAPI ÚJSÁG Bűntény illusztrációja a kor egyik vezető képes lapjából. Pusztán haszonszerzés Még a családja is megtagadta__________ A főkolompos, Rózsa Sándor életfogytiglani bünte­tést kapott, a szamosújvári börtönben halt meg 1878- ban. Veszelka Imre, akit a Szegedi Híradó című lap herkulesi termete miatt a „puszták királya” néven emlegetett, az ország harmadik legnagyobb börtöné­be, Illavára került. Miután letöltötte a büntetését, a szájhagyomány szerint hazament, és nagy szegény­ségben élt egy Szeged környéki tanyán. Bár a halálá­val kapcsolatban egészen biztosat nem tudni, a legva­lószínűbb, hogy 1910 körül távozott az árnyékvilág­ból. (Vagyis túlélte az utolsó híres betyárként emlege­tett Savanyú Jóskát is, aki 1907-ben önkezével vetett véget az életének.) A pusztai pásztorélettel együtt las­san a betyárbűnözés is megszűnt, Veszelka Imre alakja feledésbe merült. Szűkebb és tágabb famíliája pedig egyenesen letagadta a hírhedt rokont.­­ A Veszelkák igyekeztek mindenáron szabadulni az emlékétől, és ennek nem csak erkölcsi okai voltak. A Veszelka családokat a betyárvilággal való kapcsola­taik miatt az 1850-es évektől kollektívan büntették a hatóságok. Minden lépésükről tudni akartak, és eltil­tották őket a megélhetésüket jelentő rideg marhatar­tástól, a pásztorkodástól, nem engedélyezték nekik a várostól való legelőbérlést, nem adtak ki a jószágaik­nak passzust, „marhalevelet”, így rendes vásárokon nem is tudták eladni azokat. Nem csoda, hogy hama­rosan mindegyik Veszelka család hangoztatni kezdte, hogy „ők nem az a fajta”, tehát nemcsak a szűkebb családja, de egész nemzetsége tagadta meg a néhai betyárt. Végül a temetőt is felszámolták, ahová a le­genda szerint, mivel annyira elszegényedett, koporsó nélkül temették - mondja az író. Veszelka Attila sem érez lelki rokonságot hírhedt elődjével. - Ha még él­ne, ő sem mozoghatna egy hullámhosszon velem, az írni-olvasni tudó, „elkorcsosult” utóddal. Veszelka, az irodalmi hős______________ A betyárvilág története nem csak Veszelka Attilát ih­lette meg mostanában. Nemrég jelent meg Cserna- Szabó András Semmi című kötete, amelyben a leg­kedvesebb cimbora, a „legszebb paraszt”, a pestie­sen beszélő Veszelka Imre meséli el Rózsa Sándor történetét.­­ Cserna-Szabó András könyvének csak a beha­­rangozóját olvastam, amelyből számomra az derül ki, hogy a történet egy jópofa fikció: ha szórakoztatja az olvasóit, már megérte. Ami mármost az „ö-zést” ille­ti: Veszelka Imre se olvasni, se írni nem tudott, így az „irodalmi” nyelvet sem sajátíthatta el. Persze hogy tájszólásban beszélt, éppen úgy, mint azon a tárgya­láson, amelyen az elnök arra szólítja fel, hogy nézze meg jobban a tanút, ő volt-e az, aki a rabláskor társa volt, amire Veszelka Imre így válaszol: „Szörnyen né­zem, de nem bírok jól visszaemlékezni...” - meséli az író.

Next