Magyar Nemzet, 2015. november (78. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-28 / 279. szám
28. • Magazin 2015. november 28., szombat Veszelka Imre és a kiirtott betyárvilág A szűz lány és a pofozógép II. Az ár Fruzsina_______________________ népi emlékezet és a korabeli ponyvakiadványok a betyárokat Robin Hoodhoz hasonló hősként tartják nyilván, a szegények jótevőjeként, akik a gazdagoktól elvett javakat a nincsteleneknek adták. A valóság ennél sokkal „véresebb”. Betyárjaink gátlástalanul raboltak, sőt olykor gyilkoltak is, és édes mindegy volt nekik, hogy cselédeket, pásztorokat, papokat vagy éppen módos gazdákat fosztottak ki. Veszelka Imrét például negyvenkét bűntényért ítélték el 1872-ben, amelyek között szerepelt ökörlopás, lótolvajlás, fegyveres rablás és gyilkosságra való felbujtás is. (És Veszelka még a „galamblelkű” betyárok közé tartozott, voltak, akik ok nélkül vertek agyon ártatlan embereket, mások kivágták a terhes nő hasából a magzatot.) A XIX. században a jobbágyok vállát ezernyi „feudális” teher nyomta: adók, közterhek. Ha ezeknek nem tettek eleget, elvehették mindenüket, így aztán sokan földönfutóvá, rosszabb esetben bűnözővé váltak. És még nem említettem az embertelenül hosszú, a császár seregében letöltendő katonaidőt, amely gyalogos katonánál tíz évre, lovasnál kilenc esztendőre rúgott - meséli Veszelka Attila. A híres betyár leszármazottja emlékeztet arra is: a katonaszökevények katonaidejét hat évvel „automatikusan” meghosszabbították, és a hazatérő obsitosok sem számíthattak semmi jóra. Ezért közülük is egyre többen választották a nádast, a bujkálást, a betyárok társaságát. Súlyosbította a helyzetet, hogy gyakorta a nemesek is megtagadták az adófizetést, szabotálták a rendeletek betartását, így az országban mélypontjára süllyedt a morál és a közbiztonság. Az sem volt véletlen, hogy Csongrád megyében, illetve Szegeden és környékén történt akkoriban a legtöbb bűnügy. Ugyanis, Magyarország más vidékeivel összehasonlítva, itt volt a legkirívóbb a szegénység. A pórnép egy ideig falazott_____________ Veszelka Imre, vagy ahogy anyakönyvezték, Emericus Veszelka 1821 áprilisában született Szeged-Rókuson szülei negyedik gyermekeként. A családban nem ő volt az első, akinek meggyűlt a baja a rendfenntartókkal. Már az apja, Veszelka András is a hatóságok látókörébe került ökörlopásért 1832-ben. Sőt hat évvel később már Imre fiával együtt indult ökröt lopni. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy később (hiába könyörgött neki a legfiatalabb testvére, hogy ne menjen el a haramiákkal, ő is megél majd a termésből) Veszelka Imre eladta a földjét, az árát pedig egyetlen éjszaka alatt eldorbézolta, aztán beállt Rózsa Sándor bandájába betyárnak. Rablások sorozatát követte el, majd 1869-ben börtönbe került, a betyárok által rettegett Ráday Gedeon gróf jóvoltából. A világosi fegyverletétel után tömegesen lettek betyárrá a bujdosó honvédek, nemzetőrök. Őket nevezték, nagyon találóan, Kossuth-betyároknak, így aztán a betyártörténet nemzeti ellenállási színezetet is kapott. Ezért volt akkoriban olyan gyakori, hogy a pórnép „falazott” a betyároknak. Bújtatták, segítették őket, közben gyűlölték az osztrákokat - ad magyarázatot a betyárok időleges népszerűségére a szegedi író. Hozzáteszi ugyanakkor: a tisztes polgárok számára nagyon hamar világossá vált, hogy a betyárok valójában közönséges rablók, persze ekkorra már a haramiáktól való félelem is arra kényszerítette őket, hogy hallgassanak. A kiegyezés után jöhetett csak el az a pillanat, amikor döntés született a lehetetlen közbiztonsági állapotok megszüntetésére, a betyárvilág felszámolására. Miután Ráday a szegedi várba záratott közel ezerhatszáz bűnözőt, közöttük a betyárvilág főkolomposait, végre megeredt az emberek nyelve is. Az más kérdés, hogy a befogottak között ártatlanok is akadtak bőven - mondja Veszelka Attila. Személyre szabott vallatási módszerek A híres-hírhedt felmenő is ide, a szegedi vár rettegett börtönébe, a zwingerbe került vizsgálati fogságba „röpke” négy évre. A várbörtön hangulatát érzékletesen adja vissza Nagy Czirok László néprajzkutató - nagyapja és édesapja visszaemlékezései nyomán lejegyzett - írása: „A vár sötét zárkái fenekén éles lécek, voltak. Alattuk víz folyt, kígyók, békák, patkányok háborgatták a vizsgálati foglyokat. Lakat alá tételük alkalmával közölték velük, ha vallani akarnak, zörgessenek. Kezüket, lábukat lazán megvasalták. Az ennivalót egy kis nyíláson át lökték be nekik, úgy szopták-nyalták ki a tálból, mint a kutyák. Evőeszköz nem volt. Szájukat törölni nem tudták, bajszuk, szakálluk az ételektől elcsetndösödött. Ürítkezési helyül az egyik sarok szolgált volna, de vasban nem bírtak megoldozkodni, így nadrágjuk hátulja elmocskosodott.” Veszelka Attila nagy „újítóként” említi Rádayt, hiszen a királyi biztos bevezette többek között azt az eljárást is, hogy a rabokat ítélet nélkül is korlátlan ideig fogva tarthatták. A benti körülmények pedig igen gyorsan lelki topronggyá tették a begyűjtötteket. Ezeket a viszonyokat csak a legerősebb fizikumúak és idegzetűek voltak képesek túlélni. A kihallgatásokat Laucsik Máté vizsgálóbíró vezette. Laucsik értette a mesterségét, már korábban is több hírhedt betyárbandával leszámolt. A kihallgatások során kipuhatolta a fogvatartottak gyengéit, és személyre szabott módszerekkel vette őket kezelésbe. Veszelkát például úgy bírta vallomásra, hogy elébe vezette halálos beteg fiát, de addig nem engedte, hogy elbúcsúzzon tőle, amíg „ki nem vallotta” bűneit. A Móricz-novellából is ismert Bodri juhásznak és tizenhárom éves fiának a gyilkosa, Bajdor János sem volt hajlandó vallomást tenni. Lancsik egy kötőféket akasztott a nyakába, és azt mondta, ez az az eszköz, amellyel a juhászt megfojtották. Állította, hogy Bodri minden éjfélkor megjelenik majd a gyilkosa színe előtt. A babonás Bajdor az éjfél közeledtével a zárka ajtaján dörömbölve könyörgött a vizsgálóbírónak, hogy hadd tegyen vallomást. A szájhagyományban a vallatásnak számos egyéb, nem túl kifinomult eszköze is fennmaradt, mint például a szűz lány vagy a pofozógép. A szűz lány, állítólag, olyan gépezet volt, amely lábnyomásra működött: a delikvens alatt megnyílott a föld, a mélybe süllyedt, és lent a szűz lány magához ölelte és megropogtatta. Ennek rosszabb esetben bordatörés lett a vége. A pofozógépet nem részletezném, de eme agyszülemények között - melyekről konkrét leírás nem maradt fenn - még megemlíteném a hegedűt, amely állítólag nyakba akasztható kínzóeszköz volt, valamint a hegyes szögekkel kivert Ráday-bölcsőt is. Szerintem ezek az eszközök nem léteztek. Létezett viszont deres, verés, éheztetés, lelki terror és besúgók alkalmazása - ad érzékletes összefoglalót a korabeli börtönviszonyokról a Veszelka-életút kutatója. És létezett persze az őrség is, vagyis azok a galíciai katonák, köztük egy teljes lovasszázad, akik egy kukkot sem értettek magyarul. Ismerősöket még véletlenül sem zártak egy cellába, és a rabok a kötelező séta alkalmával sem láthatták egymást az udvaron, mert kámzsát húztak a fejükre. Rokonok, barátok nem látogathatták őket. De az ottani állapotokat mindennél világosabban mutatják a Veszelka Attila által felsorolt hivatalos adatok: „Csak az 1872. esztendőben 541 halottat temettek el a papok, és az 541-ből 112 vizsgálati fogoly holtteste került elő a várból, illetve ennyi jutott a plébános tudomására.” Az orgazda Rádi meggyilkolása Rózsa Sándor és társai perére 1872-ben került sor. A „nagy betyárpörre” tódult a nép, föltartóztatásukra katonaságot kellett kirendelni. A tárgyalás több mint egy hétig tartott, az ítélethirdetésre jegyet kellett váltani Veszelka Imrét negyvenkét bűntényért ítélték el, többek között ököl-, ló- és sertéstolvajlásért, fegyveres rablásokért, gyilkosságra való felbujtásért. Beszédes a bűnlajstromuk: volt, hogy a kocsin utazót kényszerítették a pénztárcája átadására, egyszer egy plébánost fosztottak ki, az is előfordult, hogy a megáradt Tisza okozta zűrzavart kihasználva raboltak ki egy földbirtokost. Aki ellenszegült, azt általában jól helybenhagyták. - Bevallom, Veszelka Imre ügyeit vizsgálva mindvégig attól féltem, hogy megölt valakit. Ezt, talán a vérrokonság okán, sehogyan sem szerettem volna - vall a témához való személyes viszonyáról a leszármazott. Azután elkövetkezett a Rádi-ügy, amelyben gyilkossággal vádolták meg. Rádi János (aki maga is címeres gazember volt) egy régebbi ügyéért feljelentéssel fenyegette meg Veszelkát, aki ezt „elregélte” Rózsa Sándornak, mire a vezér azonmód ki is mondta a halálos ítéletet Rádira. Mivel Rádi orgazda is volt, azzal csalták a kisszállási erdőbe, hogy ott lopott ökröket kínálnak majd neki eladásra. Rádi mit sem sejtve el is ment a találkára, ahol a szegedi banda „kemény magja” (Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Pataki Ballangó Mihály és Osznovics István) várta, és miután Rádi egy kiadós borozás után elszenderedett, kötéllel egy fatörzshöz húzva megfojtották. Ez volt a vád. Veszelka Imre, aki a tárgyalások során szinte gyónásszerű vallomásokat tett, azt, hogy cselekvően részt vett volna a gyilkosságban, mindvégig akkurátusan tagadta. Viszont részletesen elmondta, hogy mely társa fogta és húzta a kötelet. Kitartóan állította, hogy a kötelet Pataki Ballangó Mihály húzta, és azt, hogy Rózsa Sándor sem nyúlt Rádihoz egyetlen ujjal sem. (Pataki Ballangó Mihály végül kötélen is végezte.) Az „esetnek” három különböző, részletes leírása maradt fenn - közülük egy a királyi főügyész tollából, melyek egyikében sem szerepel, hogy Veszelka tevőlegesen részt vett a gyilkosságban. Viszont mégiscsak ott volt. Igazából tehát csak a felbujtást tudták rábizonyítani, ezért nem akasztották fel, és „csupán” 15 évet kapott - mondja Veszelka Attila. Az enyhítő körülmények között szerepelt az is, hogy Veszelka az 1840-es években követte el a legtöbb bűntettet, az utolsók 1852-53-ra estek, és azóta „minden bűntől tartózkodott”. Veszelka a könnyeit hullajtja___________ És hogy miért is viselkedett bandatársaitól eltérő módon a könyv címszereplője? Veszelka Attila szerint a hírhedt betyár a bandából talán elsőként érezte meg az „új idők” szelét, amire egyre több jel mutatott. Azt, hogy ez így nem folytatható, mert kötél lesz a vége. De elképzelhető az is, hogy szimplán elege lett, és a továbbiakban tisztességes életet akart élni mint kocsmáros. Hihetetlen, de a kiugrás sikerült is neki. Ezért is érinthette rosszul a kemény ítélet, amelytől teljesen összetört. A leírások szerint az elítéltek közül egyedüliként fejét lehajtva, könnyezve hallgatta végig az ítélethirdetést. Bár Rózsa Sándor volt az alföldi tanyavilág leghírhedtebb banditája, barátjának, a herkulesi termetű Veszelka Imrének az élettörténete is regénybe illő. Hősünk - a többi betyárral ellentétben - megpróbált jó útra térni, ám az új, rafinált kínzásokkal korszerűsített börtönt ennek ellenére sem úszta meg. Hírhedt szegedi felmenőjéről Veszelka Attila írt könyvet Veszelka Imre - Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája és én címmel. I O R R A S : V A S A R NAPI ÚJSÁG Bűntény illusztrációja a kor egyik vezető képes lapjából. Pusztán haszonszerzés Még a családja is megtagadta__________ A főkolompos, Rózsa Sándor életfogytiglani büntetést kapott, a szamosújvári börtönben halt meg 1878- ban. Veszelka Imre, akit a Szegedi Híradó című lap herkulesi termete miatt a „puszták királya” néven emlegetett, az ország harmadik legnagyobb börtönébe, Illavára került. Miután letöltötte a büntetését, a szájhagyomány szerint hazament, és nagy szegénységben élt egy Szeged környéki tanyán. Bár a halálával kapcsolatban egészen biztosat nem tudni, a legvalószínűbb, hogy 1910 körül távozott az árnyékvilágból. (Vagyis túlélte az utolsó híres betyárként emlegetett Savanyú Jóskát is, aki 1907-ben önkezével vetett véget az életének.) A pusztai pásztorélettel együtt lassan a betyárbűnözés is megszűnt, Veszelka Imre alakja feledésbe merült. Szűkebb és tágabb famíliája pedig egyenesen letagadta a hírhedt rokont. A Veszelkák igyekeztek mindenáron szabadulni az emlékétől, és ennek nem csak erkölcsi okai voltak. A Veszelka családokat a betyárvilággal való kapcsolataik miatt az 1850-es évektől kollektívan büntették a hatóságok. Minden lépésükről tudni akartak, és eltiltották őket a megélhetésüket jelentő rideg marhatartástól, a pásztorkodástól, nem engedélyezték nekik a várostól való legelőbérlést, nem adtak ki a jószágaiknak passzust, „marhalevelet”, így rendes vásárokon nem is tudták eladni azokat. Nem csoda, hogy hamarosan mindegyik Veszelka család hangoztatni kezdte, hogy „ők nem az a fajta”, tehát nemcsak a szűkebb családja, de egész nemzetsége tagadta meg a néhai betyárt. Végül a temetőt is felszámolták, ahová a legenda szerint, mivel annyira elszegényedett, koporsó nélkül temették - mondja az író. Veszelka Attila sem érez lelki rokonságot hírhedt elődjével. - Ha még élne, ő sem mozoghatna egy hullámhosszon velem, az írni-olvasni tudó, „elkorcsosult” utóddal. Veszelka, az irodalmi hős______________ A betyárvilág története nem csak Veszelka Attilát ihlette meg mostanában. Nemrég jelent meg Cserna- Szabó András Semmi című kötete, amelyben a legkedvesebb cimbora, a „legszebb paraszt”, a pestiesen beszélő Veszelka Imre meséli el Rózsa Sándor történetét. Cserna-Szabó András könyvének csak a beharangozóját olvastam, amelyből számomra az derül ki, hogy a történet egy jópofa fikció: ha szórakoztatja az olvasóit, már megérte. Ami mármost az „ö-zést” illeti: Veszelka Imre se olvasni, se írni nem tudott, így az „irodalmi” nyelvet sem sajátíthatta el. Persze hogy tájszólásban beszélt, éppen úgy, mint azon a tárgyaláson, amelyen az elnök arra szólítja fel, hogy nézze meg jobban a tanút, ő volt-e az, aki a rabláskor társa volt, amire Veszelka Imre így válaszol: „Szörnyen nézem, de nem bírok jól visszaemlékezni...” - meséli az író.