Magyar Nemzet, 2016. május (79. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-21 / 118. szám

fairy Magazin 2016. május 21., szombat A Robin Wood környezetvédő szervezet aktivistái tiltakoznak egy szénerőműnél Kelet-Németországban Schwarze Pumpe, 2016. május 15. Bányarémek ANNO 68 éve imádság vagy munka? Nemhiába vegyészprofesszor Csűrös Zol­tán, a Műegyetem tudós rektora, úgy lát­szik, sikerült - Schwarz Berthold után - új­ból felfedeznie a puskaport. Szittyai Dénes, a felfüggesztett bakonykúti plébános mű­egyetemi elő­adása előtt Csűrös rektor mon­dott bevezetőt. Ebben többek között kijelen­tette, hogy „az imádság nem lehet a munka helyettesítője”. Ezt viszont semelyik egyház sem állította. Hiszen már az Ószövetség első lapjai is arról tudósítanak, hogy az Úr a bűnbe esett Ádá­­mot ezzel sújtotta: „Véres verítékeddel fogod megkeresni kenyeredet.” A katolikus egyháznak pedig ősi jelszava: óra et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál. S ugyancsak a katolikus egyház már évszáza­dok óta az „égbekiáltó bűnök” közé sorolta a munkások megérdemelt bérének megvoná­sát. Az egyházat tehát nem lehet megvádolni azzal, hogy - az imádság mellett - ne becsül­te volna meg a munkát is. Akárhogyan csűrjék és csavarják is a dolgot. 1948. május 23., vasárnap 63 éve Mátrai-Betegh Béla: Kritika a Rómeó és Júlia bemutatójáról (részlet) Shakespeare elöljáróban, első helyen mutat rá a tragédia magvára. Két gyűlölködő csa­lád, két, egymás ellen bármikor kardot ránta­ni kész ház népe, egy megszaggatott társada­lom szükséges ahhoz, hogy Rómeó és Júlia szerelme tragédiában teljék be. A tragédia cselekménybeli alapja hiányoznék a társadal­mi alap nélkül. Idill mindaddig, amíg szerel­mük ezzel a társadalommal nem érintkezik. 1953. május 24., vasárnap A Magyar Nemzet korábbi számaiból válogatta: Pethő Tibor Pápay György if­­­f Uv­ö­f­ luxit, avagy mit üzenjünk Brüsszelnek? Előbb a brexit, majd a brexit árnyéka vetült a nem túl fényesen teljesítő Európai Unióra. Mielőtt még bárki félreértené, ezek nem a Muppet-show kevésbé ismert szereplői, hanem Görögország és Nagy-Britannia uniós kilépésének rövidített formái. Emlékezhetünk, tavaly nyáron még úgy tűnt, a görög válság és annak (félre)kezelése következtében vége az egész uniónak, az eurózónának, s ha esetleg még sincs, a görögöknek akkor is feltétlenül távozniuk kell az EU-ból. Ehhez képest egyelőre nem lett vége semminek, Görögország pedig, ha nem is szűnt meg jól fejlett válsággóc lenni, továbbra is teljes jogú tagja az európai közösségnek. Közben vi­szont úgy alakult, hogy immár nem az unió beteg embere, hanem az egyik legkicsattanóbb tagja gondolkodik az angolos távozáson. Hogy a britek miként döntenek, azt bő egy hónap múlva megtudjuk. De ha végül úgy alakul, hogy maradnak, a viharfelhők akkor sem tűnnek el Brüsszel egéről, hiszen egyre valószínűbb, mondhatni, küszöbönálló Ma­gyarország kilépése, stílszerűen a huxit. Hogy önök még nem hallottak ró­la? Mi sem, de őszintén szólva csodálkozunk. Mert azok után, amiket a ma­gyar politikai elit jelentős részéről, különösen a kormánypártoktól az utób­bi időben az unióról hallhattunk, egyáltalán nem nyilvánvaló, miért aka­runk egy percig is ebben a társaságban maradni. Most épp népszavazással készülünk üzenni Brüsszelnek - mit is? Egy összetett, nehezen megjegyez­hető mondatot. Miért nem mondjuk ki inkább nyíltan, ami a szívünkön, az a szánkon alapon: pá, agyő, viszlát?! Brüsszel nem Moszkva - állapította meg korábban Orbán Viktor. A té­tel most is igaz, de jobboldali körökben illik hozzátenni: sajnos. Hiszen Moszkva időközben korrekt, kiszámítható partnerré vált, már-már védő­bástyává, miközben az unió megunta, hogy egyszerűen kiszipolyozzon bennünket, és egyenesen az elpusztításunkra tör. És ezt ma már nem csu­pán a Jobbik kemény magjától hallhatjuk vagy a Fidesz-tábor jobbszélén sátorozó háttérhatalom-szakértőktől, hanem felelős kormánypárti politi­kusoktól. A szabadságharcról eddig is tudtunk, az viszont újdonság, hogy immár a kormányfő is olyasmiket mond egy március 15-i ünnepi beszédé­ben, hogy Brüsszel azért készül migránsok tömeges betelepítésére, mert fel akarja számolni a nemzetállamot. Ha ez igaz, akkor egy ilyen beszédnek nem hajrával kellene zárulnia, hanem sokkal inkább azzal: meneküljünk! Félreértés ne essék, a görög válság, majd a menekültkrízis valóban az unió súlyos működési zavaraira mutatott rá. A nagyobb tagállamok rövid­látó, önérdekű politikájára, az erősebb kutya elvének gyakori érvényesülé­sére, és igen, a sokat emlegetett kettős mérce használatára. Ám egy dolog egy általunk választott szövetségi rendszer észszerű kritikája, és egészen más belpolitikai célokból történő démonizálása. Mert leginkább erről van szó: ami a baloldal számára Orbán Viktor, az lett újabban a jobboldal szá­mára az Európai Unió. A patás ördög, akiről minden rosszat el lehet mon­dani, ha az a cél, hogy felrázzuk elkényelmesedett híveinket. Brüsszelnek ugyan nincs arca, de ettől még remekül lehet közösen utálni, különösen ha maga is tesz érte épp eleget. Persze ez az utálat csak itthoni használatra szól. A kormány szerencsé­re okosabb, mint amilyennek a választóit tartja, és pontosan tudja, med­dig mehet el Brüsszellel szemben Brüsszelben. Tudja, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig az uniós takarónk ér, mert odakint minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon hideg van. A briteknek talán nem, de nekünk biztosan. Ezért nem lesz itt egyhamar huxit. Csakhogy ez így nem több, mint egyszerű Muppet-show.

Next