Magyar Nemzet, 2016. szeptember (79. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-16 / 218. szám
2 magyar femet • Belföld 2016. szeptember 16., péntek Rovatvezető: Török Lászlóbelpol@magyarnemzet.hu Közel egymilliárd forintért rendel műsort az MTVA Miközben a minap tömeges, 125 fős elbocsátási hullámot jelentett be Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója, a szervezet csaknem bruttó egymilliárd forintért írt ki pályázatot egy ismeretterjesztő filmsorozat elkészítésére. A Közbeszerzési Értesítő úgy tájékoztatott, hogy ezért az öszszegért a nyertestől 195 epizód, illetve a szerződés meghosszabbítása esetén további 140 epizód rendelhető meg. A filmsorozat a Mindenki akadémiája címet viseli majd, s a magyar kutatóknak, a tudományos élet szereplőinek ad lehetőséget bemutatni a szakterületeket. Azt tervezik, hogy a sorozat szeptembertől jövő decemberig tart majd, epizódonként 26 percben az állami televízió 5-ös csatornáján. (H. Cs. L.) Nehéz helyzetben a jogvédők Finanszírozási nehézségek miatt egy ideig nem vállal új ügyeket a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) - erről tájékoztatta lapunkat tegnap Muhi Erika kuratóriumi tag. A döntés már néhány hónapja megszületett, a folyamatban levő ügyeket még végigviszik. A NEKI 1994-ben jött létre azért, hogy jogi védelmet nyújtson a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek - ezen belül elsősorban a roma közösség - tagjainak. A jogvédők azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert 2010 óta jelentősen átalakult a pályázati rendszer, és egyre kevesebb volt a számukra megpályázható forrás, ezenkívül csökkent a támogatások mértéke. Muhi Erika elmondta, a NEKI nem szűnik meg, de - miként arról a tegnapi kuratóriumi ülésen is egyeztettek - jelentősen át kell alakítani a működését, s egyelőre nem lehet tudni, pontosan hogyan folytatja tevékenységét a jövőben. (Gy. Á.) Megvitatják a Városliget új terveit Valamennyi érintett környezetvédelmi, szakmai és civil szervezetet meghívják a jövő szerdára tervezett első Liget park elnevezésű fórumra - közölte lapunkkal Persányi Miklós, a Liget Budapest projekt kert- és tájépítészeti miniszteri biztosa. Úgy véli, szó sincs a Városliget beépítéséről, sőt az elképzelései szerint az eddigieknél is több lehetőség nyílhat a pihenőparki zöld zóna bővítésére, és annak vizsgálatát is kezdeményezi majd, hogy visszaállítható-e a Hősök tere háború előtti, parkosított állapota. A biztos még kevesebb átmenő autóforgalmat szeretne, a fakivágások esetében pedig sokoldalú, szakmailag megalapozott vizsgálatot tart szükségesnek minden egyes növénynél. (Sz. Zs.) Kártérítést kap Bálla Irma fia Több mint tízmillió forint kártérítés kifizetésére kötelezte az államot a Debreceni Törvényszék, amiért ártatlanul ítélték el Schönstein Sándort, akit édesanyja, Bálla Irma debreceni fideszes képviselő meggyilkolásával vádoltak. A gyanúsítás és az ítélet miatt a férfi 23 hónapot töltött börtönben. Schönstein előbb peren kívül egyezett volna meg az állammal, végül pert indított. Magyar György, a férfi ügyvédje a Velvet.hunak elmondta, a bíróság egymillió forint perköltséget is megítélt. A döntés nem jogerős. Balla Irmát 2007. április 6-án ölték meg otthonában, a gyilkossággal Schönstein Sándort vádolták, akit 12 év fegyházbüntetésre ítéltek. A férfi végig tagadta, hogy ő ölte meg édesanyját, végül a Debreceni Ítélőtábla bizonyítottság hiányában jogerősen fel is mentette. (MN) Pénznyelő a BKK-jegyautomata? Egy állítás, egy cáfolat az eredménye annak a vizsgálatnak, amelyet egy augusztus 14-i eset nyomán indított a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ATV.hu adott hírt arról, hogy „egyik olvasójuk gyanútlanul húszezressel fizette ki a 9500 forintos bérletet”, de a gép csak 500 forintot adott vissza. A portál arról számolt be: a károsult levélben is jelezte a BKK-nak a problémát, s azt válaszolták neki, hogy „sajnálják”. A fővárosi cég ugyanakkor állítja, nem károsították meg ügyfelüket, akiről az automaták informatikai felügyeleti rendszere megállapította: tízezres bankjeggyel fizetett, sőt az említett napon az adott automatánál senki sem fizetett húszezressel. A „vásárlásbarát” visszaadási szabályok szerint ha valaki 9500 forintos bérletet vásárol, nem is tud tízezresnél nagyobb címlettel fizetni, a bankjegyet a gép azonnal visszaadja - írta a BKK. (MN) Sok az internetes gyermekzaklatás Az év első felében 351 káros, illegális tartalomra utaló bejelentés érkezett a Biztonságos Internet Hotline felületére. Hetedüket minősítették gyermekek szexuális kizsákmányolására utaló tartalomnak, 13 esetet jelentettek a rendőrségnek. Az erőszakos, zaklató tartalmak megelőzték a rasszista, idegengyűlöletre uszítókat. A bejelentések közül sok volt a hozzájárulás nélkül közzétett tartalom. (V. T.) A MAGYAR GYÁRTÁSÚ TŰZOLTÓAUTÓK. Negyven új tűzoltó eszközt és négy felújított tűzoltó gépjárművet adott át tegnap Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az eszközök között, amelyek összértéke megközelíti a 2,3 milliárd forintot, tizenöt magyar gyártású gépjárműfecskendő van, ezeket tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésénél is jól lehet alkalmazni. A járművek között pedig egy konténerszállító, egy ehhez tartozó pótkocsi, valamint hat árvízvédelmi konténer is található. (MTI) fotó: Balogh DÁVID ■ Beszervezési kísérlet: nem lesz tényfeltárás Katona Mariann Nem támogatták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti tagjai tegnap, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) beszámolóján túl tényfeltáró vizsgálat is induljon a 444.hu által nyilvánosságra hozott, egy újságírót érintő állítólagos beszervezési kísérletről. A cikk szerint az újságíró úgy érezte, hogy zsarolással próbálja őt az AH két munkatársa együttműködésre bírni. A bizottság MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt a zárt ajtók mögötti, csaknem négyórás tárgyalás után annyit mondott, „volt olyan kapcsolatfelvétel, amelynek a szakma szabályai szerint helye volt”, zsarolás pedig, legalábbis a büntető törvénykönyvben meghatározott definíció szerint nem történt. Arra viszont, hogy az eljárásban történt-e szakmai hiba vagy akár visszaélés, nem kaptak választ, hiszen a részletesebb vizsgálatra vonatkozó felvetést a kormánypárti képviselők leszavazták. - Azt lehet és azt kell feltételezni, hogy titkolnivaló van az ügyben - mondta Molnár Zsolt. Hatalmas politikai hibának nevezte a bizottság jobbikos tagja is, hogy nem indulhat tényfeltárás, bár Mirkóczki Ádám - mint fogalmazott - az AH beszámolója után már „jóval árnyaltabban” látja az ügyet, mint amikor még csak a cikket ismerte. Azt mondta, hogy a tájékoztatás alapján nem érzi, hogy a szolgálatok „gigantikus hibát” követtek volna el, vagy politikai megrendelésnek tettek volna eleget, bár ebben csak akkor lehetne biztos, ha további vizsgálat lenne. Hasonlóképpen nyilatkozott az LMP-s Szél Bernadett is, aki további tényfeltárást sürgetve leszögezte, nem látott törvénytelenséget a szolgálatok munkájában, tevékenységük - a rendelkezésére álló információk alapján - megfelelő volt. VIZSGÁLAT CSAK A VÉGÉN. Habár mindhárom ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a kormánypárti honatyák miatt nem lehet tényfeltáró vizsgálat, Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke ezt hazugságnak nevezte. Arra hivatkozott, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, és annak lezárulta után támogatná a nyilvánosságot Azt nem mondta, hogy ne történt volna beszervezési kísérlet, de szerinte nem igaz az a sugalmazás, hogy törvénytelenség történt volna. A Belügyminisztérium mindenesetre vizsgálja az ügyet Tasnádi László, a tárca államtitkára ezt még az ülés előtt meg is erősítette. (KM.) Lázár János ismét rasszizmussal vádolt Hutter Marianna Már másodszorra rasszistázta le a Magyar Nemzet újságíróját Lázár János azért, mert Farkas Flórián miniszterelnöki biztos ügyeivel kapcsolatban kérdezte. Lapunk munkatársa arra volt kíváncsi a tegnapi kormányinfón, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem kellene-e Farkas Flóriánnak azt a pluszpénzt visszafizetnie, amit az európai ügyek bizottságának tagjaként kapott a parlamentben. A testületből ugyanis azért zárták ki néhány napja, mert az elmúlt két évben gyakorlatilag nem járt be az ülésekre. Lázár erre úgy válaszolt, ebben az esetben kevés képviselő maradna a parlamentben, ugyanis nem egyedi jelenségről van szó, hetente történnek cserék a bizottságokban. Azt is beismerte: pár éve vele is előfordult, hogy egyéb teendői miatt érdemben nem vett részt annak a bizottságnak a munkájában, amelynek tagja volt. Kollégánk ekkor azt próbálta felvetni, hogy mégiscsak az Orbán-kormány hirdette meg a „munkaalapú társadalmat”, ezért nem tartaná-e korrektnek, ha az el nem végzett munka díját visszafizetnék ilyen esetben, ám a kérdést félbeszakítva Lázár azzal állt elő: ne cigányozzon az újságíró. Az, hogy a miniszter - teljes mértékben alaptalanul és sértő módon - rasszizmust lát a Farkassal kapcsolatos érdeklődésben, azért is meglepő, mert tavaly novemberben ő maga fogalmazta meg: „akik a kisebbséget képviselik, és eljátsszák a többség és a társadalom bizalmát pitiáner ügyek kapcsán, föláldozzák a nagy ügyet, azok óriási hibát követnek el. Nem a saját személyes karrierjük szempontjából - mert az megy a lecsóba, irreleváns -, az ügy szempontjából óriási hibát követnek el.” A miniszter erről a Híd a munka világába programmal kapcsolatban beszélt, amelynek kudarca miatt az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) végül 1,6 milliárd forintnyi támogatást kell visszafizetnie az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára. A roma szervezet kérdéses pénzköltésének időszakában pedig még maga Farkas volt az ORÖ elnöke, akit nemrégiben az unió csalás elleni hivatala is kihallgatott az ügyben. Lázár Jánost tegnap lapunk arról is kérdezte, ígéretéhez híven jelezte-e Farkas Flóriánnak, hogy hiába próbáljuk utolérni, nem reagál semmilyen megkeresésre. A miniszter állítása szerint a miniszterelnöki biztos tud az érdeklődésről, és megígérte, hogy rövidesen a sajtó rendelkezésére áll. t * A Kárpát-medence időjárása A nap nagy részében gomolyfelhős, napos idő lesz, főként északkeleten elvétve zápor is lehet, majd délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely estefelé a Nyugat-Dunántúlon meg is vastagszik, és késő estétől ott helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél többfelé többfelé megélénkül, néhol megerősödik. + Orvosmeteorológia v. *v Vízhőmérsékletek Balaton Siófok 23 °C Velencei-tó Agárd 25 °C Tisza-tó Abádszalók 23 °C Fertő tó Fertőrákos 24 °C Napnyugta 18.53 Épül Holdkelte 17.52 Holdnyugta 4.39 www.met.hu Duna Rajka 19"C Budapest 21 °C Mohács 22 'C Tisza Tokaj 23 °C Szolnok 23 ° C Szeged 24 °C A Napkelte - Manm/i in Névnap Ma EDIT és CIPRIÁN nevű olvasóinkat köszöntjük névnapjuk alkalmából. Az Edit germán eredetű női név. Elemeinek jelentése: birtok, örökség, vagyon és harc. A Ciprián latin eredetű férfinév, jelentése: ciprusi. Ezen a napon történt Megalakult az Országos Honvédelmi Bizottmány (1848). Roald Amundsen elsőként érte el a Déli-sarkot (1906). Aláírták a bősnagymarosi vízlépcsőrendszerről szóló magyar-csehszlovák szerződést (1977). Aláírták a román-magyar alapszerződést (1996). Ezen a napon született Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, a C-vitamin felfedezője (1893); Peter Falk Emmy-díjas amerikai színész (1927). David Copperfield/ • David Seth Kotkin orosz származású amerikai bűvész (1956). Ezen a napon halt meg Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus (1936); Csukás Zoltán Kossuth-díjas mezőgazdász (1957); Körmöczy Zsuzsa teniszező, edző, sportvezető, 1958-ban egyéniben Roland Garros-győztes (2006). Forrás: MTI SAB Munkács é s SS Pozsony , Győr , Budapest Debrecen, Csíkszereda i Kolozsvári o Temesvári I Brassó] t^30 ^ \ Péntek estig frontmentes idő. Péntek Szombat Vasárnap Hétfő napos zápor 29 24 14 ^ 16 Hétfő Kedd i » * zápor 4 * zápor 20 13 18 14 változó 20 12 Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Legmagasabb nappali hőmérséklet 1 /1