Magyar Nemzet, 2016. december (79. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-31 / 307. szám
30 magazin v a mi öregemberünk amondó ügy le ne maradjak a divathullámról, én is elkészítettem a magam évértékelőjét. Nem kell nagy dolgokra gondolni, arról merengek pár sorban, milyennek láttam a világot az eltelt esztendőben, s mit tudott elhitetni a világ egy őszbe csavarodott hírlapíróval - velem - itt, Maglódon, a fekete klaviatúra fölött. Vagy két hónapja, amikor az újság tipográfiai ábrázatot váltott, s napi kis rovatomat, a Tollhegyen-t a lap másik felébe költöztették, már belekezdtem valami elemzésfélébe. („Ezután is ugyanabba a tintába mártom majd a tollhegyemet, amelyikbe eddig mártottam... A lap arculatváltása nálam nem érintheti a tartalmat...”) Innen folytatom... Azokra a sűrűn érkező vádakra, amelyek bő esztendeje érik az újságot („eltávolodtatok régi önmagátoktól”), válaszolni nem vagyok illetékes, a magam soraiért annál inkább. Olvasd figyelmesen, amiket írok, felelem ilyenkor, minden soromat vállalom. Vannak rögeszméim (kinek nincsenek?), de úgy vagyok ezekkel, mint az a sokszor citált kárpátaljai öregember, akit világcsavargónak kiált ki az elöljáróság, noha ki sem lépett életében a szülőfalujából, csupán az országhatárok változtak örökké körülötte. A különbség csupán annyi, hogy én nem hagyom szó nélkül ezeket a „határmódosításokat”, írok róluk, szólok. Az élet tele van ilyen történetekkel. Felhívom rájuk a figyelmet. Újságnak, újságírónak amúgy is ez a dolga, ha nem ezt teszi, szócsővé szégyenül. Ha a világnézeti hovatartozásomat kérdik, sohasem pártot mondok, hanem hogy milyen szellemiségben hiszek. A párt egészen más. A párt érdekszövetség, az érdek pedig csak nagyon ritkán jár jegyben a hittel. A kereszténységben, a nemzet összetartó erejében, a hagyomány tiszteletében hiszek, és csakis annak adom a voksomat, aki ugyanezt vallja. De mert szép gondolat valamennyi, pártok sora hirdeti és tűzi saját zászlajára: rám szavazz, itt otthonra találsz! De A hitünkhöz kell visszatalálnunk minduntalan. Még jobb, ha el sem hagyjuk sosem, hogy tényleg otthonod-e, amit annak mondanak, abban nem lehetsz biztos. Arra majd csak az idő ad választ. Ideig-óráig biztosan. Addig, míg meg nem fordul a szél... A csalódás borítékolható. Előbb-utóbb mindenki végigjárja a maga kálváriáját. Esztendeje én is megfogalmaztam a magam elbocsátó szép üzenetét. „Ami most közöttünk történik - írtam a csalfa Kedvesnek -, már nem a régi. Sok minden megváltozott. Mikor először találkoztunk, azt mondtad: hallgass a szívedre! Hallgattam, mentem utánad. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha néha belefutottunk a rosszba. Ma már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. [...] Egyre ritkább, hogy végighallgatsz. Teszed, amit jónak látsz, és mindent jónak látsz, amit te teszel.” Az állandóságot kell keresnünk mindenkor. A talppontot, ahonnét betájolhatjuk magunknak a nagyvilágot, ahol otthon érezzük magunkat. Ahonnan elindulhatunk, és ahová visszatérhetünk. Ahonnan - mint a mi öregemberünk - el sem kívánkozunk. De miért is kívánkoznánk, ha minden odaköt? Ez a hazánk. A gyökérrel bíró ember ragaszkodó. Hazához, szellemiséghez, leírt és kimondott szóhoz. Jöhet háború, kormányváltás, új határvonal, mindenkor makacsul érzi, hol a helye. Hogy ő lenne a világcsavargó? Ellenkezőleg! Hazafi a legbátrabbak közül. Hisz valamiben. A kárpátaljai öregember abban, hogy ő oda, abba a kis faluba tartozik, ahonnét el sem kívánkozott sohasem. Ahhoz a pátriához, közösséghez, ahhoz a csöppnyi világhoz. Nem is akar elmenni onnan soha. Bölcsőd az s majdan sírod is... Csak a határvonal - az ideológia - került az idők során valahová máshová. (A párt? Na, ne nevettesd ki magad! A párt elmegy mellőled. Kilép belőled. Ő hagy el, nem te őt.) Valahogy így vagyok én az újsággal, a cikkeimmel. Miközben idén is ennek a megkergült világnak a követhetetlen összefüggéseivel próbáltam megbirkózni, kacifántos hírrengetegen kiigazodni, kicsit én is ez a kárpátaljai öregember vagyok. Akit behívatnak, számonkérnek, levilágcsavargóznak, holott nem hagytam el az őrhelyemet, az őrhely hagyott el engem. A hitünkhöz kell visszatalálnunk minduntalan. Még jobb, ha el sem hagyjuk sosem. PILHÁL GYÖRGY Ünnepek között Hegyi Heszén December 27. Feldőlt a fenyő. Mármint a karácsonyfa. Senki nem járt a közelében, még a macskának is sziklaszilárd alibije volt. Egy oka lehetett csupán, hogy kisebbik lányunk (aki nem érkezhetett meg szentestére) is díszíthesse. A csúcsdíszbe költözött angyal meglibbentette szárnyait, és helyreállt a rend. Na jó, mintegy négy órával az esemény után. Látszólag. Az angyalok alapesetben láthatatlanok. Egy Wim Wenders kell legalább az ellenkezőjéhez. És tényleg, angyalnak lenni férfimunka. Legalábbis az enyémnek se éjjele, se nappala a munkától, hogy megtartson. Márai angyala jutott még eszembe a születés ünnepe alatt, az, amelyiket az ’56-os Budapestre küldött. Abban a pillanatban hallom a beszélő rádióból a Napló egyik részletét. Olaszország éppen. Mértékkel iszom a bort - mondja a hang -, naponta esténként nyolc decit, esetleg egy litert. Ma egy rendes addiktológus ettől a falnak rohanna. Vagy nem. Mindenesetre szépen egymásra feszülnek a dolgok (most éppen Márai), s így mindenik determinált. Nyilván mindjárt érkezik Hamvas is, hiszen karácsonyi ételekről, italokról jön a könnyed társalgás a dobozból. Halászlé és kadarka szeretik egymást. Akkor sok boldogságot. Ki tudja, meddig húzhatod. Mikor lesz a nyűtt vonóból bot. Azt a „bot”-ot Latinovits tudta úgy mondani, hogy elállt a lélegzet. Na lassítsunk, mert így sose lesz vége. Úgy volt egy ideig, hogy este moziba megyünk, Csillagok háborúja - Zsivány egyes. Ez azért faluról még ma is komoly programnak számít. Kályhákat idejében elzárni, szeretteket összeterelni, bekocsizni a városba és aztán egy távoli galaxisba, mert ez az itteni néha már pokolian nyomasztó. Végül mégis maradtunk, játék. Monopoly (hátborzongató, milyen pontosan mintázza a kapitalizmus azon sajátosságát, hogy a középosztálynak végül semmi esélye sem marad, a puszta léthez is alig, ehhez képest a Gazdálkodj okosan! megbízható dögunalma szinte megnyugtató), Activity „De bocsánat, nem mindenkinek bocsátok meg. Csak annak, aki ellenem vétkezik.” (felhőtlen szórakozás és marcangoló önvád a rajzórák elblicceléséért), Scrabble, tehát játék a betűkkel (a feledhetetlen Egri János tudott még olyan vetélkedőket az egykori televízióban, amelyekből úgy tűnhetett, hogy a társadalom alapja valóban a tudás lenne, ha már úgy is ez megy mindennap. És még egy kis halászlé a hús törékeny romjain. Ekkor hasít a hír, hogy meghalt Carrie Fisher. Sokáig úgy tűnt, hogy mindannyiunk Leia hercegnője a cipőkereskedelemben találja meg boldogulását, de a Csillagok háborúja után sem törte össze magát csupán azért, hogy a vászonról boldogítson. Úgy lett ikon, hogy viszonylag ritka felbukkanásai hangsúlyosak maradtak. Például a Hannah és nővérei. Inkább és főként írt. Aztán a visszatérés mágikus pillanata az Ébredő erőben. Azt meg, hogy egy repülőgépen kapott szívrohamot, úgysem hisszük el egy csillagközi angyalról. Valaki már megint meghekkelte a rendszert. Ferenc pápa, Urbi et orbi és Az Úr angyala imádság. A jóakaratú embereknek vallástól függetlenül olyan spirituális vezetőjük akadt, akinél jobbat nem kívánhatnak. Az áldott római napfényből ragyog át a karizma a képernyőn keresztül is. És a remény, valamint az, hogy mit is jelent valóban nem félni. Egy olyan időszakban, amikor az üldözött keresztények többen vannak, mint a kereszténység első évszázadaiban. Azért ez kemény. És azt is bizton megállapíthatjuk, hogy az ép elmével felfoghatatlan brutalitás sem változott, csak néha felspécizi kissé a technikai haladás. És az egyre gyakrabban kétségbeesetten tépelődő, kevésbé markánsan elhívott bizonytalan bárány (mint magam is itt a porban) felteszi a kérdést. Ezek az állatok itt, a farmon mind testvéreim lennének? Még karácsony előtt írtam egy pompás szellemi kalandról (Ferenc pápa útján - 21. századi beszélgetések. Athenaeum Kiadó, 2016) és benne Joliról, a szegénytelepi cigány asszonyról. Most akkor egy markáns fordulattal Heller Ágnes, ugyanebből a kötetből: A megbocsátás terén én Jézussal tartok. Ahogy a Miatyánkban mondják. De bocsánat, nem mindenkinek bocsátok meg. Csak annak, aki ellenem vétkezik. Annak nem bocsáthatok meg, aki mások ellen vétett, vagy másokat megölt. Azt egyszerűen nem tehetem, nincs hozzá jogom. HEGYI ZOLTÁN 2016. DECEMBER 31., SZOMBATtear telizd Ajánljuk magunkat! HETILAP A NAPILAPBAN Szeretné szombatonként a postaládájába kapni a Magyar Nemzetet és benne a Magazint? Rendelje meg a Magyar Nemzet szombati lapszámát egy hónapra 1000 forintért!ímélen: terjesztes@magyarnemzet.hu Telefonon: +36 1 476 2176 iránytű Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az iranytu@mno.hu imélcímen vagy az+3614762173-as telefonszámon ossza meg velünk. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: PETHŐ TIBOR Január 3., kedd Erdély 1916-ban Az antant 1916. augusztus 17-én Bukarestben megállapodott a semleges, de 1883 óta a központi hatalmakkal védelmi szövetségben álló Romániával a balkáni ország átállásáról, amelyért cserébe megközelítőleg 110 ezer négyzetkilométernyi területet ígértek számára. Tíz nap múlva román csapatok keltek át az Osztrák-Magyar Monarchia keleti határán, majd átadták a hadüzenetet Bécsben. Az agresszió kétségbeejtő helyzetben találta a dualista államot. A száz évvel ezelőtti eseménysorozatot Gergely András professor emeritus, a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testülete tagjának moderálása FOTÓ: FORTEPAN - EBNER mellett Ligeti Dávid történész, tudományos munkatárs és Jakus János hadtörténész, nyugállományban lévő alezredes elemzi. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM AULÁJA 1055 Budapest, Markó utca 29-31. • 18 óra Január 4., szerda Fiatal tehetségek Szegeden Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi-ösztöndíj Alapítványa által támogatott fiatal szegedi tehetségek. Most Tóth Alisa kétszeres arany fokozatú, Talent díjas PhD-hallgatóval, grafikus-illusztrátorral ismerkedhetnek meg a vendégek. SOMOGYI-KÖNYVTÁR, KLUBTEREM Szeged, Dóm tér 1-4. • 17 óra Rendhagyó tárlatvezetés a Robert Capa-kiállításon A Magyar Nemzeti Múzeum tárlata 43 képet mutat be a vághírű magyar származású fotóriporter, Robert Capa 1933-1954 között készített felvételeiből. A most Sopronba érkezett különlegességek többek között láthatunk fotót a harmincas évek Párizsáról, a spanyol polgárháború és a második világháború frontjairól. A belépés felnőtteknek 1800, nyugdíjasoknak, diákoknak (25 év alatt, diákigazolványnyal) 900 forint. A családi jegy (3-5 fő) 3600 forint, hatéves kor alatt a belépés díjtalan. LISZT FERENC KONFERENCIA- ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT, MUNKÁCSY TEREM Sopron, Liszt Ferenc utca, belépés a Petőfi tér felől • 17 óra Január 5., csütörtök Dinoszaurusztojások éscsontvázak a Bakonyitól A témáról Ősi Attila paleontológus tart előadást. KATONA LAJOS VÁROSI KÖNYVTÁR Vác, Budapesti főút 37. ,17 óra Magyarul a Zeneakadémián A huszadik század három meghatározó magyar komponistájának művei hangzanak fel a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának és énekkarának koncertjén. Bár Bartók, Kodály és Dohnányi zenéje napjaink koncertgyakorlatában gyakran tűnik fel egyazon hangversenyen, viszonylag ritka, hogy a felcsendülő művek nagyobbik része az emigrációban keletkezett volna. A most felhangzó Concerto és a Stabat Mater egyaránt az Egyesült Államokban született. Utóbbi egy fiúkórus vezetőjének felkérésére keletkezett, akinek azért esett a választása az idős magyar zeneszerzőre, mert úgy vélte, a fiúkórus nagyon hasonlít a kamarazenei összeállításokra, s Dohnányi éppen a kamarazenei műfajokban írta legszebb és legkönnyebben befogadható, igazán dallamos műveit. A műsoron szerepel Kodály Zoltán: Kádár Kata (szóló: Haja Zsolt); Dohnányi Ernő: Stabat Mater, op. 46 (szólót énekel: Magyarkúti Nóra, Horváth Mária és Nemes Edit); Bartók: Concerto, BB 123. Közreműködik a Magyar Rádió szimfonikus zenekara és gyermekkórusa. Karigazgató: Ma tos László, vezényel: Hámori Máté. ZEnEAKADÉMIA 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. • 19.30 Visszhang Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam a Magyar Nemzet szombati számában (2016. december 17.) az Ablonczy Balázzsal készült Budapest - az új Szamarkand című interjút. Sajnos téves az interjúban szereplő alábbi szöveg: „...1916-ban a muszlim hit bevett vallássá vált Magyarországon.” Az iszlám vallás elismeréséről szóló, 1916. március 30-án elfogadott és hatályba lépett 1916. évi XVII. törvénycikk 1. §-a értelmében „az iszlám vallás törvényesen elismert vallásnak nyilváníttatik”. A bevett és az elismert felekezet között igen jelentős különbség van. Szeretnék utalni arra, hogy éppen ebben az évben emlékeztek meg tudományos ülésszak (ELTE-MTA) keretében is az iszlám vallás elismerésének centenáriumáról. Üdvözlettel: Hamza Gábor egyetemi tanár (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar), az MTA rendes tagja A Magyar Nemzet Magazint szerkeszti: Wekerle Szabolcs, György Zsombor, Szathmáry István Pál, Csécsi László, Gazda Albert Képszerkesztő: Végh László Olvasószerkesztő: Szita János, Szekeres István Tördelőszerkesztő: Esztergás Tibor