Magyar Nemzet, 2017. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-04 / 30. szám

18. m­agazin _______________________________________________________________ A magyar történelmi regény műfaj egyik legsikeresebb szerzője Bán Já­nos (írói nevén: Bán Mór), akinek Hunyadi János életéről szóló soro­zata - az eredeti terveket többszörö­sen meghaladva - immár a nyolca­dik kötetnél tart. Az író vállalja, hogy regényei példabeszédként is értelmezhetők, de úgy gondolja, a fiatal generációk számára fontos, hogy történelmünk dicsőséges ese­ményeit is megismerhessék. MOLNÁR CSABA - Korábban gyakran nyilatkozta, hogy nem tartja magát írónak. Még mindig így gondolja, dacára annak, hogy Hu­nyadi-sorozatából eddig 150 ezer pél­dányt adtak el? - Most már, az olvasóim iránt érzett felelősség és tisztelet miatt is, részben írónak tartom magam. De a civil foglal­kozásom továbbra is újságíró. Majd­nem negyed évszázadon keresztül na­pilapnál dolgoztam, főszerkesztő, ki­adóvezető is voltam, most pedig a Kecs­keméti Médiacentrumot irányítom, amelybe online hírportál, városi lap és televízió is tartozik. Ez a fő munkám, a regényírást még ma is főként hét vé­gén, éjjel űzöm. De ezt nem nevezném valamiféle fennkölt írói létnek. Alapje­lenség, hogy valaki ír egy rövidke no­­velláskötetet, és azonnal írónak nevezi magát. Akkor sem lesz szerintem író, ha ír negyven könyvet, de azt senki sem olvassa el. Ahhoz, hogy jogosan nevezhesse magát írónak az ember, ol­vasók is kellenek.­­ Ilyen példányszámok mellett sem tudna megélni regényei eladásából? - Valószínűleg meg tudnék belőle él­ni, és ezt ma Magyarországon nagyon kevesen mondhatják el magukról. Fő­ként, ha a megélhetés költségei nem ál­lami támogatásból, pályázatból szár­maznak, hanem csak a piacról. De a fő­állású írói lét ilyen kis piacon számos kockázattal jár. Amint a könyvterjesztő hálózat, az Alexandra összeomlásából is látható, a piaci viszonyok egyik nap­ról a másikra a fejük tetejére állhatnak. Ezt jelen pillanatban én nem engedhe­tem meg magamnak, de még ennél is fontosabb, hogy szeretem a munká­mat. Az írói és az újságírói munka pedig nálam egyensúlyban áll, és kiegészíti egymást. - Sokak szerint ahhoz, hogy egy szerzőt szépírónak tekintsen a közönség, tekin­télyt kell kivívnia az irodalom hagyomá­nyos intézményein belül is. Ez a fajta si­ker érdekli önt? - Természetesen létezik irodalmi ká­non, amelyet azonban nagyrészt to­vábbra is a régi ízlés határoz meg. Mind­ez több okból sem foglalkoztat. A leg­fontosabb ok, hogy amit nyolc éve, a Hunyadi János korát idéző regénysoro­zat kezdetekor elkezdtünk, az pontosan szembement a kánonnal és a sajnálatos módon megcsontosodott irodalmi ha­gyományokkal. Ezek szerint a magyar történelem dicsőséges korszakaival nem illik foglalkozni. Ez, még a szocia­lizmusból itt maradt felfogás szerint, nem helyes, rossz útra, nacionalizmus­hoz, irredentizmushoz vezet. Ehelyett a magyarság történetének negatív esemé­nyeit kell előtérbe állítani. Félreértés ne essék, nem tartozom azok közé, akik szerint a rossz dolgokról, népirtásokról, vereségekről, kudarcokról nem kell be­szélni. Épp ellenkezőleg, hiszen ezek - sajnálatos módon - részei történel­münknek. Ugyanakkor az egészséges nemzettudat nem épülhet kizárólag ezekre. Szükség van arra is, hogy a nemzet múltjának dicsőségesebb feje­zeteit is megismerjük. - Hogy reagáltak a kiadók, amikor an­nak idején ezzel a koncepcióval kereste meg őket? - Az úgynevezett irodalmi kánon eh­hez - kevés kivétellel - nem volt partner. Egyszerűen nem tartották a dicsőséges eseményeket - pontosabban azokat a korszakokat, amelyekben előfordultak dicsőséges események is a sok negatí­vum mellett­­ megjelenítendő témának. A Hunyadi-sorozat pontosan ezekkel szemben határozta meg önmagát. A könyvek üzenete arról szól, hogy elég volt az önostorozásból, az önmarcango­­lásból. Nem lehet egészséges nemzedé­keket felnevelni ebben az országban, ha nem büszkék arra, hogy magyarok. - De ez azt jelenti, hogy ön előre meghatá­rozott üzenetet kíván regényeivel közvetí­teni az olvasóknak. Ha ez igaz, az egyben azt is feltételezi, hogy válogat a múltbéli események közül, és csak a sikereket he­lyezi előtérbe. - Egyáltalán nem. A sorozat épp azért talált olyan sok olvasót magának, mert korántsem csak a dicsőségről szól. Nega­tív szereplők tömkelege mutatja be azt, ami ebben az országban ezer éve műkö­dik. Az árulást, ,a meg nem értést, a nem­ Melyik a kedvenc... ...könyve? A gyűrűk ura, az Egri csillagok és a Háború és béke. ...filmje? Csillagok háborúja, IV. rész (Az új re­mény). ...királya? Mátyás. ...történelmi korszaka? Az Árpád-házi királyok kora. ...együttese? Depeche Mode­­zet érdekeinek félreértését. Egy olvasó mondta nekem egyszer, hogy azért sze­reti a sorozatot, mert nem pusztán az isz­lám és a kereszténység összecsapásáról szól. Itt nem a törökök a rosszak, ők vég-Elég az önostorozásból, az önmarcangolásból. Nem lehet egészséges nemze­dékeket felnevelni ebben az országban, ha nem büszkék arra, hogy magyarok. Mik azt, ami a dolguk: hódítanak az isz­lám jegyében. Mondhatni, ez munkaköri kötelességük. A regényekben azok a ma­gyarok a negatív szereplők, akik nem is­merik fel, hogy cselekedeteik milyen ne­gatív következményekkel járhatnak a nemzet (akkori) jövőjére nézvést. Persze abból a szempontból mi előnyben va­gyunk hozzájuk képest, hogy az akkori jövő már rég megvalósult, így tudhatjuk, hogy kinek volt igaza, és ki tévedett. - Miben különbözik alapvetően egy törté­nész és egy történelmiregény-író munkája? - A történészek kötött pályán halad­nak, hiszen csak az írott és tárgyi forrá­sokra építhetnek. Ezzel szemben egy író megteheti, hogy az írott forrásokra hivat­kozva felépítsen egy adott esetben erő­sen fikciós koncepciót. A regények, ezt vállalom, sokszor példabeszédként is ér­telmezhetők. Arra keresik a választ, hogy az elmúlt évszázadok eseményei­ből tudunk-e tanulni, ki tudjuk-e válasz­tani, hogy az adott szituációban mi lett volna a helyes út a nemzet előtt. A törté­nelmi regényekben viszonylag biztos vá­laszokat adhatunk ezekre a kérdésekre, minthogy a későbbi történelem bebizo­nyította, hogy a különféle opciók sikerre vagy éppen zsákutcába vezettek-e. Az ak­kori hősök azonban, a maguk sokszor bárdolatlan, zsigeri ösztönből fakadó ha­zaszeretetével, e tudás hiányában gyako­roltak évszázadokra meghatározó erejű hatást Magyarország sorsára. - A dicsőség volt a fő szempont abban is, hogy épp a Hunyadiak korát választotta? - Szinte bármely évszázadát választ­hatnánk a magyar történelemnek, talál­hatnánk dicsőséges és kevésbé dicsősé­ges, sőt szégyenteljes időszakokat. A ma­gyar történelemmel foglalkozó írónak mindig nehéz eldöntenie, hogy mely kor­szak mellett tegye le a voksát. A választás talán legfontosabb szempontja, hogy az adott korszak történései és a jelenkori események között milyen párhuzamokat találhatunk, és az író akarja-e egyáltalán, hogy az olvasók áthallásokat fedezzenek fel a regényben. Gyakran ezek a párhuza­mok teljesen véletlenül, az író szándéka nélkül jönnek létre. A Hunyadi-sorozat nyolc éve indult, és akkor még teljesen más keretben értelmezte mindenki Eu­rópa középkori török invázióját. Akkori­ban ez egy múltbéli, lezárt esemény volt. A jelenkori migráció miatt ma már na­gyon sokan úgy érzik, hogy mindez más üzenetet hordoz. - Ön sci-fi, fantasy műfajú művekkel vált először ismertté. Miért kezdett bele a törté­nelmi regények írásába? Ki akart törni az úgynevezett sci-fi gettóból? - Valóban, a tudományos fantaszti­kum a nyolcvanas években, Kuczka Pé­ter, a Galaktika és a Kozmosz könyvek korában valóban skatulya volt. A sci-fi írók ugyanúgy nem tartoztak a kánon­hoz, ahogy ma sem. Aztán a kétezres évek elején rengeteg amatőr árasztotta el a fantasypiacot, és ezáltal a műfaj népszerűsége is visszaesett. Az akkori amatőrök közül néhányan azóta profi fantasztikusregény-íróvá váltak, páran pedig történelmi regényeket kezdtünk írni. Sok sci-fi, fantasyíró a szerepjáté­kos közösségből került ki, és a művek sokszor afféle önszórakoztatási céllal íródtak. Hogy jön a képbe a történelmi regény mint műfaj? A magyar könyvpia­con hatalmas hiány volt történelmi re­gényekből, annak ellenére, hogy az ol­vasók mindig is szerették ezeket az írá­sokat. Passuth László, miközben a kora­beli kulturális besorolás szerint éppen csak tűrt írónak minősült, rengeteg tör­ténelmi regényt adott el, méghozzá úgy, hogy könyvei akkoriban kifejezetten drágák voltak. De a nemzetközi trendek is a történelmi témák népszerűségét mutatták. Robert Merle Francia história sorozata vagy Maurice Druon Az elátko­zott királyok regényei hatalmas pél­dányszámban keltek el mindig is. Az „el­ismert” magyar írók mégsem folytatták a magyar történelmi regény hagyomá­nyait. Miközben Jókai, Mikszáth vagy Gárdonyi teljes életműve elválaszthatat­lan a magyar történelemtől. - Nem segíti a könyv sikerét, ha a szerző magyar helyett inkább külföldi színhelye­ket, karaktereket keres regényéhez? - Annak idején mi is csak angol szer­zői névvel, külföldi karakternevekkel ír­tuk a sci-fiket. Az amerikai filmek, té­véműsorok hatására az olvasókban vég­telenül erős bizalomhiány alakult ki a magyar szerzőkkel és a magyar témák­kal kapcsolatban, és a szerzők önbizal­ma is megingott emiatt, így sajnos telje­sen érthető, hogy a kiadók ódzkodnak a magyar vonatkozású könyvek kiadásá­tól, és az írók már nem is nagyon pró­bálkoznak ilyen témájú történelmi regé­nyek írásával. Én mindig szerettem ezt a műfajt, de sokáig visszariasztott az eb­ben való elmélyüléshez szükséges ha­talmas kutatómunka, amelyre úgy érez­tem, soha nem lesz időm. De aztán ami­kor újraolvastam a Francia história kö­teteit, és a külföldi kiadók honlapjain láttam, hogy milyen óriási a választék például Franciaországban a történelmi regényekből, úgy gondoltam, hogy ezeknek itthon is lenne közönségük. Külföldön az olvasónak csak azt kell el­ Bán János a történelmi regény küldetéséről, könyvei üzenetéről és arról, hogyan hagyott le minket Albánia Az univerzális hős 2017. FEBRUÁR 4., SZOMBAT Magyar nemzet

Next