Magyar Nemzet, 2017. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-14 / 38. szám

2017. FEBRUÁR 14., KEDD Polgári napilap LXXX. évfolyam, 38. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint 5 Rendőrper Megrovásról pénzbüntetésre súlyosították Gergényi Péter ítéle­tét. A Bene László elleni vád elévült. Bérfeszültség / Gondot okozhat a kereskede­lemben, ha csak a minimálbéres dolgozók fizetését emelik.­­ Alternatíva s Angela Merkel valódi kihívót kapott, Martin Schulz már népszerűbb a kancellárnál.­­ O Újabb elismerés is. Az „angol Oscar-díjat" is elnyerte a Saul fia. Az alkotókat a díjátadó után kérdeztük. Legatyásítással fenyegeti adósát a követeléskezelő LŐRINCZ TAMÁS-HAJDÚ PÉTER Nyolcszázezer helyett 2,8 millió forin­tot hajtana be egy adóson az a követe­léskezelő cég, amely kihasználja a fize­tésképtelenné vált emberek tájékozat­lanságát. Az Erinum Capital Zrt. attól sem riad vissza, hogy akár megfélemlí­téssel vegye rá ügyfeleit a fizetésre. Le­velükben például idézik a végrehajtási törvénynek azt a passzusát, amely felso­rolja, mely személyes tárgyak - ágyne­mű, télikabát, három lábbeli - mentesek egy kilátásba helyezett végrehajtási eljá­rás alól. Az érintett adós panaszt tett az MNB Fogyasztóvédelmi Központjánál, ám a szervezet nem indított eljárást. Egy szegedi ügyvéd az Alkotmánybí­róság határozata alapján közben arra ju­tott, a hitelintézetek hibásan értelmez­ték a devizahiteles-törvény előírásait. Részletek az 5. és a 6. oldalon 9 770237 379026 17038 Sötét alagút Kritikus szavak az uniós biztostól Nem betegközpontú a magyar egészségügy © 4 „Hol a pénzünk?” Tüntetést szerveznek a könyvkiadók péntekre az Alexandra ellen © 13 Demszky Gábor felajánlotta „segítségét” a kormányzatnak © 2 Sírva vigad az ifjúság • A fiatalok nagy része jobboldali, liberális, és erősen demokráciapárti HUTTER MARIANNA Egyre fontosabb a fiatalok számára a ma­gyarsághoz fűződő viszonyuk - erről be­szélt lapunknak Bauer Béla szociológus a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 tegnap meg­jelent gyorsjelentése kapcsán. A kutatás­ban részt vevő szakember szerint a ko­rábbi évekhez képest ugyancsak fontos változás, hogy sokkal pozitívabb a fiata­lok jövőképe, illetve erősebben kapcso­lódnak a családjukhoz. Emellett jelentős szempont az is, hogy a fiatalok kommu­nikációjában egyértelműen az online tér lett meghatározó. Az eredményekből az is látszik, hogy bizonyos fogalmak már mást jelenthetnek számukra, mint ko­rábban: például látványosan szorosabb lett a demokráciához fűződő viszonyuk, így a vizsgálat eredményei szerint míg négy éve csak a fiatalok negyven száza­léka állította, hogy a „demokrácia min­den más politikai rendszernél jobb”, ta­valy már 55 százalékuk vélekedett így. Ám ennek - illetve a többi eredmény­nek­­ a mélyebb értelmezéséhez még több időre van szükségük a kutatóknak, így a részletesebb elemzések feltehetően 3-5 hónap múlva lesznek elérhetők. [Sírva...] Folytatás a 2. oldalon ► Felvételieredmény-váró Budapesten, 2015-ben. Kevesen vennék végleg nyakukba a világot fotó: hegedűs Márta Titkosszolgálati játszmák és a vízummutyi FEKETE GY. ATTILA Egy Pintér Sándor hatalmát érintő dön­tésben is közrejátszhatott a Kiss Szilárd volt moszkvai agrárattasé nevéhez köt­hető úgynevezett vízumgyár. A Fidesz ugyanis arra hivatkozva, hogy túl nagy hatalom összpontosulna a belügyminisz­ter kezében, nem támogatta, hogy a ka­tonai nemzetbiztonsági szolgálatokhoz hasonlóan a polgáriaknál is egy kézbe kerüljön a hírszerzés és az elhárítás fel­ügyelete. Így aztán hiába bukott meg Kiss Szilárd a C típusú vizsgálaton, az In­formációs Hivatal (IH) orra előtt nyugod­tan kijárhatta a schengeni vízumot több ezer ellenőrizetlen hátterű orosznak. Ismerősei KGB-snek tartották a nemzetbizton­sági vizsgálaton megbukott Kiss Szilárd agrárattasét Kiss és mentorai persze nem is tu­lajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy az agrárattasé az Alkotmányvédel­mi Hivatal (AH) szerint nemzetbiztonsá­gi kockázatot jelent.­­ Köztudott, hogy ha valaki több mint öt évet él külföldön, rá­adásul Moszkvában, az már nemzetbiz­tonsági kockázat - ezzel magyarázta ta­valy nyáron Kiss Szilárd egy interjúban, hogy miért vérzett el az úgynevezett C tí­pusú nemzetbiztonsági vizsgálaton. [Vízum­...] Folytatás a 3. oldalon ► Az utolsó napokban is gyűjtik a szignókat • A pártok is szállítják az aláírásokat a Momentum Mozgalomnak MARKOTAY CSABA Ha szűken is, de eredményes lehet a Momentum Mozgalom és a hozzá csat­lakozó pártok, szervezetek egy hónap­pal ezelőtt indított aláírásgyűjtési akció­ja, amellyel a 2024-es olimpia budapesti megrendezése ellen, illetve a népszava­zás kiírásáért küzdenek. Ha az akció pén­teki zárásáig kitart a lendület, még úgy is meglehet a 138 ezer hiteles aláírás, hogy a leadott szignók mintegy ötöde - a ko­rábbi gyűjtések tapasztalatai alapján - érvénytelen lesz - derült ki a lapunk kör­kérdésére adott válaszokból. A Momentum Mozgalom akciójához „társuló” pártok ugyanis sok aláírást dobtak össze. Az LMP a múlt hét végén 23 ezer kézjegyet adott le, de a Magyar Nemzet érdeklődésére Ferenczi István, a párt elnökségi tagja azt mondta, hogy további kétezer, még át nem adott alá­írásuk van, és a gyűjtést folytatják. Ha az eddigi folyamatok alapján naponta ezer új szignó érkezik be a párthoz, ak­kor a végső szám akár 28-30 ezer között is lehet az LMP esetében. A Párbeszéd, amely már a január 19-i rajtnál pultokat állított fel a Nyugati té­ren, tegnapig nem közölt semmilyen, a gyűjtésre vonatkozó adatot, de csaknem tízezer aláírást ők is leadnak a tervek sze­rint holnap vagy csütörtökön a Momen­tum Mozgalomnak. Tordai Bence, a párt szóvivője tegnapi tájékoztatóján kérdés­re válaszolva szintén ezt a számot emlí­tette. Elmondta azt is, hogy a Párbeszéd közös kampányt és demonstrációkat szervez május közepére, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjainak bu­dapesti terepszemléjére időzítve. [Az utolsó...] Folytatás a 3. oldalon ► ► ezer szignó is összegyűlhet az aláírásgyűjtésbe bekapcsolódott el­lenzéki pártoknál Hajrá a szignókért fotó: székelyhídi Balázs TE LÁTTAD ELSŐKÉNT? LEGYÉL RIPORTER! zemm HÍRBEKÜLDŐ FUNKCIÓ a hírín MOBILALKALMAZÁSÁBAN! Google Play­ ­-■-......-....-.................Ác AppStore-bol

Next