Magyar Nemzet, 2017. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-11 / 60. szám

28 magazin Mecseki látogatás Boros Misinél Emelkedések Egyszerre szertelen és komoly. Boros Misi elsöprő energiával billegteti a fe­kete-fehér billentyűket a zongorán. Gondolkodása nyílt, egyenes és tisz­ta. Nincs oka arra, hogy más legyen. Remélhetően soha nem is lesz. SASHEGYI ZSÓFIA a újra születnék, csodagyerek szeretnék lenni, jut eszembe, miközben végighajtunk a Me­csek kanyargós útjain. Nincs jobb annál, mint gyerekként megtalálni az életre szóló sze­relmet, amelyben nem csalódhatunk. Játékként elsajátítani minden fortélyát, önfeledten gyakorolni nap mint nap. Ját­szani, csak úgy. Mert szeretjük. Negyedórával korábban még a pam­­lagon ültem egy napfényes nappaliban, lábam alatt Pécs háztetői, és a szoba má­sik sarkában csillogó, fekete pianínón Boros Misi játszott. Önfeledten, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A fotó ked­véért ült a hangszer mellé, és ösztönö­sen kezdett játszani, éppen olyan termé­szetesen, ahogyan más levegőt vesz. Kol­légám beszélgetésünk után fogott a fotó­zásba, és én eközben vettem észre, hogy történt egy kis malőr: a felvett szöveg el­veszett. Sebtében előkaptam a laptopot, és emlékezetből gépelni kezdtem, míg a fényképezőgép kattogott. Ültem a kana­pén, és felcsendült a zene. - Akkor gyakorolok - szólt Misi, mi­után már jócskán belelendült a játékba, és attól kezdve még nagyobb elánnal ta­posott a pedálokra. A nappali zengett­­kongott, a futamok energikusan kerget­ték egymást a levegőben, és megrezeg­­tettek mindent körülöttünk. Egy idő után az embernek az az érzése támadt, mint­ha minden egy kicsit megemelkedett vol­na: a kanapé, rajta én, még a súlyos díjak is a finoman csiszolt üvegasztalon. Akkor jutott eszembe először, hogy ha újra szü­letnék, csodagyerek szeretnék lenni. A 14 éves Boros Misit, akit három éve ismert meg az ország, amikor feltűnt a Virtuózok című televíziós tehetségkutató­ban, ma már Londontól Pakisztánig kül­földön is egyre többen ismerik. Miután korosztályában minden jelentős versenyt megnyert, most „csak” nagykoncerteket ad, és várja, hogy betöltse a tizennyolcat, amikor újabb megmérettetések várnak rá. A számok (11 versenygyőzelem, több mint 150 koncert, 16 karmester, 16 zene­kar, egy év alatt 82 hangverseny, egy ön­álló lemez) ugyan beszédesek, de koránt­sem mondanak el Misiről annyit, mint az arckifejezése, miközben játszik. Bár a fiatalember teljesen átlagos kis­­kamaszos alakja rajzolódik ki, aki szeret hokizni, teniszezni és számítógépes FI­­FA-mérkőzéseket játszani a barátjával, Marcival, a személyisége üdítő komoly­ságot áraszt. Szokva van az újságírói kér­désekhez, amelyekre mindig udvaria­san és választékosan felel.. Amiről ii-Amikor Misi hároméves volt, Fehér M. István azt mondta róla: „Ebben a tekintetben egy nagy művész rejlik.” szont­­ az élet értelmére vonatkozó kér­désemre válaszolva - valóban kedvvel mesél, az az öröm, amit zenéjével sze­rezni tud. A szereplést mindig élvezte. Nemhiába, hiszen klasszikus zenei kar­rierjének felívelése előtt a Pécsi Nemze­ti Színházban színészkedett. - Négyéves koromban nyúltam elő­ször a zongorához, és már akkor sem összevissza nyomogattam a billentyű­ket. Akkor komponáltam ezt a dallamot - mondja, és ujjai máris repkednek a bil­lentyűk felett, a harmóniák pedig szé­pen sorakoznak. Hogy hogyan szembe­sültek mindezzel szülei, azt édesapjától kérdezem, aki a beszélgetés után jön csak le közénk dolgozószobájából. - Nem adtunk kifejezett komolyzenei nevelést Misinek, hacsak az nem számít annak, hogy amikor édesanyja hasában volt, sok Mozart- és Bach-muzsikát hall­gatott, mert kimutatták, hogy ezek na­gyon jók a magzat idegrendszerének a fejlesztésére - meséli a pécsi egyetem fi­lozófiaprofesszora, aki ugyanakkor fel­idézi kollégája tíz évvel ezelőtti jóslatát. - Amikor Misi hároméves volt, Fehér M. István azt mondta róla: „Ebben a tekin­tetben egy nagy művész rejlik.” Az ifjú zongoraművész mindenhol jól érzi magát, nem vágyik Budapestre. - Pécs nagyon jó hely, itt minden közel van. Amikor leszaladok a hegyről, hogy a barátaimmal találkozzam, bárhol ott va­gyok gyalog öt perc alatt - mondja, mi­közben azzal is tisztában van, hogy hosz­­szú távon lehetetlen itt maradnia. Zenei tanulmányai előbb-utóbb elszólítják a vá­rosból, sőt várhatóan az országból is. - Vannak olyan távolságok, amelyeket nem érek át az ujjammal, mert még nem elég nagy a kezem - vágja rá, amikor arról kérdezem, akármit el tud-e már játszani. És vajon érzelmileg fel van-e készülve mindarra, amit el kell játszania? - Tudom, hogy az érzelmi átéléshez még nincs meg minden tapasztalatom, de ami hiányzik, azt igyekszem a zené­ből kinyerni - válaszolja, és arról mesél, mennyire rá tud ülni a hangulatára, ha épp szomorú darabot tanul. - A múltkor, amikor Beethoven F-dúr szonátájának második tételét tanultam, bizony kemé­nyen oda kellett tennem magam, na­gyon nehéz volt. Az első igazi szomorúság talán épp néhány hete érte, amikor el kellett bú­csúznia szeretett nagyapjától. Mikor er­ről beszél, gondolatban Erdélybe kalan­dozik, ahol legutóbb a nagytatája teme­tésekor járt. - Édesanyám révén félig én is székely vagyok. Fantasztikus, hogy közel egy­millió magyar így meg tudott ott marad­ni kisebbségben - mondja Misi, aki szí­vesen és gyakran játszik a határon túl, leginkább Erdélyben, ahonnan egyéb­ként a zenei vénát is hozza. - Nagytatári asztalos volt, de szépen énekelt, és jól hegedült, még Budapes­ten is tanult annak idején. A temetésén ott volt az egész falu - mondja, és mesél FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ a látogatásokról, amelyek családjának csíkszentmiklósi feléhez kötik. Egyálta­lán, általánosságban hálás természet. Hálás a közönségért, amelynek játszhat, a fontos díjakért, amelyek mindezt lehe­tővé teszik, hálás a zongoratanárnőjé­nek, akiért szemmel láthatóan rajong, és a szüleinek, akik mindenben mellette állnak, de legfőképp Istennek hálás a te­hetségért, amelyet kapott. Ülök a kanapén, gépelek, és még kér­dezgetem, míg tart a fotózás. Kiderül: legjobban testvérével szeret négykeze­­sezni. Idővel papírra veti majd kompozí­cióit, és az sem kizárt, hogy egy szép na­pon karmester lesz. Amikor végzünk, úgy öleli át édesap­ját, mintha hónapok óta nem látta volna. Ennek az ölelésnek az emlékével távo­zom. Otthon, amikor újra a gép elé ülök, bekapcsolom a diktafont. Az elveszett fel­vétel helyett azt hallgatom, amit a fotózás közben rögzítettem. Némi szöveg, és sok zene. Újra hallom, amint beleveti magát a játékba, és újra ugyanaz az érzés kerít ha­talmába: a nappali bútorai megemelked­nek, lebegek. Hátradőlök. Nem mago­zom tovább a mondatfoszlányokat. A bol­dogság, amely ebből a játékból árad, úgy­is minden szónál többet mond. ► éves korában ült először zongorá­hoz, és már akkor sem összevissza nyomogatta a billentyűket. Fűszeres fűszeres GAZDA ALBERT sorközép E­lőbb-utóbb lejövök erről az illatos fehér vonalról - avagy: illatos fehér­­vonalról -, ígérem, mi több, be is ___van már tárazva egy masszív és kvalitásos cabernet sauvignon élményi­­leg. Ezt úgy értem, hogy megkóstoltam és megittam őt, most megírásra vár, le­het találgatni, ki fia-borja lehet vajon. De addig még egy cserszegi fűszerest il­lat az elsőbbség. Akarom mondani: il­let. Ottonel muskotály volt, Irsai Olivér volt, ez a delikvens jön soron. A cserszegi fűszeres is magyar neme­­sítésű fajta, a legendás Bakonyi Károly tartotta a képzeletbeli gyertyát az imént említett Irsai és a piros tramini nászakor, a cél az volt, hogy a szőlő zamatos le­gyen, érjen korán, de azért bírja a kemé­nyebb teleket is, amelyek akkoriban jel­lemzőek voltak mifelénk. A cserszegi nem lett tüstént elsöprően népszerű, majd a nyolcvanas évek közepének he­veny zimankói és a következtükben tönk­rement területek újratelepítése alkalmá­ból nyúltak hozzá sokan. Elsősorban az Alföldön terjedt el - Hajós-Baja, Csong­­rád, Kunság -, de került belőle Zalába, a Balaton-felvidékre és Neszmélyre is. Bora szolid országos és európai hír­nevet ez utóbbi vidék meghatározó pin­cészetének munkássága nyomán vívott ki magának. Kamocsay Ákos Woodcut­ter’s White nevezetű művét az év borá­nak választották bizonyos angliai ber­kekben. A favágóktól és a favágástól füg­getlenül. Nem azért, mert nem akadha­tott volna nála különb, hanem mert ár-érték arány és újdonságfaktor tekin­tetében alaposan kitett magáért. Ízes és üde versenyző volt ez a maga nemében és idejében, szívesen fogyasztottuk kü­lönféle körülmények között. Hát igen, a cserszegi olyan szerzet, hogy nem ildomos tőle hatalmas mutat­ványokat várni, nem ő lesz az, aki leüti az égről a bordói, burgundi vagy tokaji típusú állócsillagokat. Az a dolga, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt okosan.­­ Ez akkor is így van, ha a gyöngyöspatai­­ Losonci Bálint egyszer a nullanullás­­ években kihozott belőle némi komoly­­ komplexitást is. A szórakoztatással szemben sem he­­­­lyes azonban nagyzolós lenézéssel vi­seltetnünk, azt is csak színvonalasan és tisztességesen érdemes művelni, se­ A szórakoztatást is csak színvonalasan és tisztessé­gesen érdemes művelni, sehogy máshogy, hogy máshogy. A balatonfőkajári Feind Borház tudja ezt remekül, ezen elvek­nek megfelelően gyűri az ipart. Hon­lapjuk ugyan nem tekinthető perfektül­­ naprakésznek - a lényeg, hogy a borok­­ legyenek azok -, másra mégsem ha­­­­gyatkozhatok, az ott fellelhető informá­­­­ciók alapján közlöm, hogy mintegy­­ száz hektáron dolgoznak, sok-sok fajtá­­i­val, szőleik kétharmada fehér, harma­da vörös, és alapvetően a szuper- és hi­­­­permarketek középső, szemmagasság­­ környéki polcait veszik célba. Vannak válogatott tételeik is, randevúztam már olyanokkal, nemigen bántam meg so­se, ám szomjamat oltani hét végi főzé­­sekkor-evésekkor inkább ezekkel az ezer forint környéki tételekkel szoká­som. Ajánlani is közülük ajánlok, mikor megkérdeznek. Cikkírás előtt a múlt rejtelmei között kutatva felkerestem néhai borblogomat, ahol azt láttam, hogy jól megdicsértem annak idején a 2009-es Feiid-cserszegit. Azt mondtam róla, hogy: „Világos szín, intenzív, finoman világos-gyümölcsös il­lat. Az ízek kissé egyvonalúak, érdekes módon idő kell a savaknak, hogy vibrá­­lásra fogják. Üde, lendületes, ivós darab, elképzelhetetlen, hogy bárki ne szeres­se, aki mondjuk épp ismerkedik a száraz fehérek vonzó világával.” Az egyik leg­fontosabb elvárás a kultúra e szegmen­sével szemben, hogy legyen képes állan­dó minőséget produkálni. Ergo az imén­ti idézetet nem véletlenül emeltem ide, szinte szóról szóra stimmel a 2015-ösre vonatkozóan is. Egy örvendetes különb­séggel: ez a bor jelen állapotában ízileg sem egyvonalú, színessége, összetettsé­ge, fűszeressége is van - nom én est omen -, és arra a savvibrálásra sem kell várni. Tehát úgy csúszik a szentem, mint a veszedelem. Balga, aki többet vár egy ilyentől. Minden a helyén. 2017. MÁRCIUS 11., SZOMBAT Magyar faru HA SZEREPELNÉNEK A HÉT KÖNYVEI ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 216 8817-ES TELEFONSZÁMOT a rT % tv IJUDMII.A PKTRUSEVSZKAlA M IC 1i w J 1 f “RÉMTÖRTÉNETEK 4 : Ljudmila Petrusevszkaja: Rémtörténetek Kopár, zord és groteszk mellérendelések, rejtélyes betegségek, rémálmok és természetfeletti események építik fel Ljudmila Petrusevszkaja kisszerű szovjet díszleteit­­ Poe és Gogol nyomdokain. A köznapiság poklát elénk táró, nyelvileg is végsőkig redukált történetekben csodás és hátborzon­gató sajátos elegyet alkot, amelyet mindvégig áthat a szerző kaján akasz­tófahumora. És ez nem csak Oroszországban érthető. TYPOTEX KIADÓ 228 oldal, 2800 Ft Harlan Cohen: Hazatérsz Tíz évvel azután, hogy a nagy port kavaró emberrablási ügyben két hatéves kisfiú eltűnt, egyikőjük váratlanul előkerül, így kezdődik Harlan Cohen új thrillere, a Hazatérsz. Harlan Cohen lenyűgöző, lélegzetelállítóan izgalmas új kötete egyszerre rejtélyekkel, váratlan fordulatokkal átszőtt krimi és megható mese barátságról, családról és arról, mit is jelent haza­térni. Mind a régi rajongóit, mind az új olvasókat magával fogja ragadni. JAFFA KIADÓ 335 oldal, 3490 Ft HIRDETÉS

Next