Magyar Nemzet, 2017. március (80. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-11 / 60. szám
28 magazin Mecseki látogatás Boros Misinél Emelkedések Egyszerre szertelen és komoly. Boros Misi elsöprő energiával billegteti a fekete-fehér billentyűket a zongorán. Gondolkodása nyílt, egyenes és tiszta. Nincs oka arra, hogy más legyen. Remélhetően soha nem is lesz. SASHEGYI ZSÓFIA a újra születnék, csodagyerek szeretnék lenni, jut eszembe, miközben végighajtunk a Mecsek kanyargós útjain. Nincs jobb annál, mint gyerekként megtalálni az életre szóló szerelmet, amelyben nem csalódhatunk. Játékként elsajátítani minden fortélyát, önfeledten gyakorolni nap mint nap. Játszani, csak úgy. Mert szeretjük. Negyedórával korábban még a pamlagon ültem egy napfényes nappaliban, lábam alatt Pécs háztetői, és a szoba másik sarkában csillogó, fekete pianínón Boros Misi játszott. Önfeledten, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A fotó kedvéért ült a hangszer mellé, és ösztönösen kezdett játszani, éppen olyan természetesen, ahogyan más levegőt vesz. Kollégám beszélgetésünk után fogott a fotózásba, és én eközben vettem észre, hogy történt egy kis malőr: a felvett szöveg elveszett. Sebtében előkaptam a laptopot, és emlékezetből gépelni kezdtem, míg a fényképezőgép kattogott. Ültem a kanapén, és felcsendült a zene. - Akkor gyakorolok - szólt Misi, miután már jócskán belelendült a játékba, és attól kezdve még nagyobb elánnal taposott a pedálokra. A nappali zengettkongott, a futamok energikusan kergették egymást a levegőben, és megrezegtettek mindent körülöttünk. Egy idő után az embernek az az érzése támadt, mintha minden egy kicsit megemelkedett volna: a kanapé, rajta én, még a súlyos díjak is a finoman csiszolt üvegasztalon. Akkor jutott eszembe először, hogy ha újra születnék, csodagyerek szeretnék lenni. A 14 éves Boros Misit, akit három éve ismert meg az ország, amikor feltűnt a Virtuózok című televíziós tehetségkutatóban, ma már Londontól Pakisztánig külföldön is egyre többen ismerik. Miután korosztályában minden jelentős versenyt megnyert, most „csak” nagykoncerteket ad, és várja, hogy betöltse a tizennyolcat, amikor újabb megmérettetések várnak rá. A számok (11 versenygyőzelem, több mint 150 koncert, 16 karmester, 16 zenekar, egy év alatt 82 hangverseny, egy önálló lemez) ugyan beszédesek, de korántsem mondanak el Misiről annyit, mint az arckifejezése, miközben játszik. Bár a fiatalember teljesen átlagos kiskamaszos alakja rajzolódik ki, aki szeret hokizni, teniszezni és számítógépes FIFA-mérkőzéseket játszani a barátjával, Marcival, a személyisége üdítő komolyságot áraszt. Szokva van az újságírói kérdésekhez, amelyekre mindig udvariasan és választékosan felel.. Amiről ii-Amikor Misi hároméves volt, Fehér M. István azt mondta róla: „Ebben a tekintetben egy nagy művész rejlik.” szont az élet értelmére vonatkozó kérdésemre válaszolva - valóban kedvvel mesél, az az öröm, amit zenéjével szerezni tud. A szereplést mindig élvezte. Nemhiába, hiszen klasszikus zenei karrierjének felívelése előtt a Pécsi Nemzeti Színházban színészkedett. - Négyéves koromban nyúltam először a zongorához, és már akkor sem összevissza nyomogattam a billentyűket. Akkor komponáltam ezt a dallamot - mondja, és ujjai máris repkednek a billentyűk felett, a harmóniák pedig szépen sorakoznak. Hogy hogyan szembesültek mindezzel szülei, azt édesapjától kérdezem, aki a beszélgetés után jön csak le közénk dolgozószobájából. - Nem adtunk kifejezett komolyzenei nevelést Misinek, hacsak az nem számít annak, hogy amikor édesanyja hasában volt, sok Mozart- és Bach-muzsikát hallgatott, mert kimutatták, hogy ezek nagyon jók a magzat idegrendszerének a fejlesztésére - meséli a pécsi egyetem filozófiaprofesszora, aki ugyanakkor felidézi kollégája tíz évvel ezelőtti jóslatát. - Amikor Misi hároméves volt, Fehér M. István azt mondta róla: „Ebben a tekintetben egy nagy művész rejlik.” Az ifjú zongoraművész mindenhol jól érzi magát, nem vágyik Budapestre. - Pécs nagyon jó hely, itt minden közel van. Amikor leszaladok a hegyről, hogy a barátaimmal találkozzam, bárhol ott vagyok gyalog öt perc alatt - mondja, miközben azzal is tisztában van, hogy hoszszú távon lehetetlen itt maradnia. Zenei tanulmányai előbb-utóbb elszólítják a városból, sőt várhatóan az országból is. - Vannak olyan távolságok, amelyeket nem érek át az ujjammal, mert még nem elég nagy a kezem - vágja rá, amikor arról kérdezem, akármit el tud-e már játszani. És vajon érzelmileg fel van-e készülve mindarra, amit el kell játszania? - Tudom, hogy az érzelmi átéléshez még nincs meg minden tapasztalatom, de ami hiányzik, azt igyekszem a zenéből kinyerni - válaszolja, és arról mesél, mennyire rá tud ülni a hangulatára, ha épp szomorú darabot tanul. - A múltkor, amikor Beethoven F-dúr szonátájának második tételét tanultam, bizony keményen oda kellett tennem magam, nagyon nehéz volt. Az első igazi szomorúság talán épp néhány hete érte, amikor el kellett búcsúznia szeretett nagyapjától. Mikor erről beszél, gondolatban Erdélybe kalandozik, ahol legutóbb a nagytatája temetésekor járt. - Édesanyám révén félig én is székely vagyok. Fantasztikus, hogy közel egymillió magyar így meg tudott ott maradni kisebbségben - mondja Misi, aki szívesen és gyakran játszik a határon túl, leginkább Erdélyben, ahonnan egyébként a zenei vénát is hozza. - Nagytatári asztalos volt, de szépen énekelt, és jól hegedült, még Budapesten is tanult annak idején. A temetésén ott volt az egész falu - mondja, és mesél FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ a látogatásokról, amelyek családjának csíkszentmiklósi feléhez kötik. Egyáltalán, általánosságban hálás természet. Hálás a közönségért, amelynek játszhat, a fontos díjakért, amelyek mindezt lehetővé teszik, hálás a zongoratanárnőjének, akiért szemmel láthatóan rajong, és a szüleinek, akik mindenben mellette állnak, de legfőképp Istennek hálás a tehetségért, amelyet kapott. Ülök a kanapén, gépelek, és még kérdezgetem, míg tart a fotózás. Kiderül: legjobban testvérével szeret négykezesezni. Idővel papírra veti majd kompozícióit, és az sem kizárt, hogy egy szép napon karmester lesz. Amikor végzünk, úgy öleli át édesapját, mintha hónapok óta nem látta volna. Ennek az ölelésnek az emlékével távozom. Otthon, amikor újra a gép elé ülök, bekapcsolom a diktafont. Az elveszett felvétel helyett azt hallgatom, amit a fotózás közben rögzítettem. Némi szöveg, és sok zene. Újra hallom, amint beleveti magát a játékba, és újra ugyanaz az érzés kerít hatalmába: a nappali bútorai megemelkednek, lebegek. Hátradőlök. Nem magozom tovább a mondatfoszlányokat. A boldogság, amely ebből a játékból árad, úgyis minden szónál többet mond. ► éves korában ült először zongorához, és már akkor sem összevissza nyomogatta a billentyűket. Fűszeres fűszeres GAZDA ALBERT sorközép Előbb-utóbb lejövök erről az illatos fehér vonalról - avagy: illatos fehérvonalról -, ígérem, mi több, be is ___van már tárazva egy masszív és kvalitásos cabernet sauvignon élményileg. Ezt úgy értem, hogy megkóstoltam és megittam őt, most megírásra vár, lehet találgatni, ki fia-borja lehet vajon. De addig még egy cserszegi fűszerest illat az elsőbbség. Akarom mondani: illet. Ottonel muskotály volt, Irsai Olivér volt, ez a delikvens jön soron. A cserszegi fűszeres is magyar nemesítésű fajta, a legendás Bakonyi Károly tartotta a képzeletbeli gyertyát az imént említett Irsai és a piros tramini nászakor, a cél az volt, hogy a szőlő zamatos legyen, érjen korán, de azért bírja a keményebb teleket is, amelyek akkoriban jellemzőek voltak mifelénk. A cserszegi nem lett tüstént elsöprően népszerű, majd a nyolcvanas évek közepének heveny zimankói és a következtükben tönkrement területek újratelepítése alkalmából nyúltak hozzá sokan. Elsősorban az Alföldön terjedt el - Hajós-Baja, Csongrád, Kunság -, de került belőle Zalába, a Balaton-felvidékre és Neszmélyre is. Bora szolid országos és európai hírnevet ez utóbbi vidék meghatározó pincészetének munkássága nyomán vívott ki magának. Kamocsay Ákos Woodcutter’s White nevezetű művét az év borának választották bizonyos angliai berkekben. A favágóktól és a favágástól függetlenül. Nem azért, mert nem akadhatott volna nála különb, hanem mert ár-érték arány és újdonságfaktor tekintetében alaposan kitett magáért. Ízes és üde versenyző volt ez a maga nemében és idejében, szívesen fogyasztottuk különféle körülmények között. Hát igen, a cserszegi olyan szerzet, hogy nem ildomos tőle hatalmas mutatványokat várni, nem ő lesz az, aki leüti az égről a bordói, burgundi vagy tokaji típusú állócsillagokat. Az a dolga, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt okosan. Ez akkor is így van, ha a gyöngyöspatai Losonci Bálint egyszer a nullanullás években kihozott belőle némi komoly komplexitást is. A szórakoztatással szemben sem helyes azonban nagyzolós lenézéssel viseltetnünk, azt is csak színvonalasan és tisztességesen érdemes művelni, se A szórakoztatást is csak színvonalasan és tisztességesen érdemes művelni, sehogy máshogy, hogy máshogy. A balatonfőkajári Feind Borház tudja ezt remekül, ezen elveknek megfelelően gyűri az ipart. Honlapjuk ugyan nem tekinthető perfektül naprakésznek - a lényeg, hogy a borok legyenek azok -, másra mégsem hagyatkozhatok, az ott fellelhető információk alapján közlöm, hogy mintegy száz hektáron dolgoznak, sok-sok fajtáival, szőleik kétharmada fehér, harmada vörös, és alapvetően a szuper- és hipermarketek középső, szemmagasság környéki polcait veszik célba. Vannak válogatott tételeik is, randevúztam már olyanokkal, nemigen bántam meg sose, ám szomjamat oltani hét végi főzésekkor-evésekkor inkább ezekkel az ezer forint környéki tételekkel szokásom. Ajánlani is közülük ajánlok, mikor megkérdeznek. Cikkírás előtt a múlt rejtelmei között kutatva felkerestem néhai borblogomat, ahol azt láttam, hogy jól megdicsértem annak idején a 2009-es Feiid-cserszegit. Azt mondtam róla, hogy: „Világos szín, intenzív, finoman világos-gyümölcsös illat. Az ízek kissé egyvonalúak, érdekes módon idő kell a savaknak, hogy vibrálásra fogják. Üde, lendületes, ivós darab, elképzelhetetlen, hogy bárki ne szeresse, aki mondjuk épp ismerkedik a száraz fehérek vonzó világával.” Az egyik legfontosabb elvárás a kultúra e szegmensével szemben, hogy legyen képes állandó minőséget produkálni. Ergo az iménti idézetet nem véletlenül emeltem ide, szinte szóról szóra stimmel a 2015-ösre vonatkozóan is. Egy örvendetes különbséggel: ez a bor jelen állapotában ízileg sem egyvonalú, színessége, összetettsége, fűszeressége is van - nom én est omen -, és arra a savvibrálásra sem kell várni. Tehát úgy csúszik a szentem, mint a veszedelem. Balga, aki többet vár egy ilyentől. Minden a helyén. 2017. MÁRCIUS 11., SZOMBAT Magyar faru HA SZEREPELNÉNEK A HÉT KÖNYVEI ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 216 8817-ES TELEFONSZÁMOT a rT % tv IJUDMII.A PKTRUSEVSZKAlA M IC 1i w J 1 f “RÉMTÖRTÉNETEK 4 : Ljudmila Petrusevszkaja: Rémtörténetek Kopár, zord és groteszk mellérendelések, rejtélyes betegségek, rémálmok és természetfeletti események építik fel Ljudmila Petrusevszkaja kisszerű szovjet díszleteit Poe és Gogol nyomdokain. A köznapiság poklát elénk táró, nyelvileg is végsőkig redukált történetekben csodás és hátborzongató sajátos elegyet alkot, amelyet mindvégig áthat a szerző kaján akasztófahumora. És ez nem csak Oroszországban érthető. TYPOTEX KIADÓ 228 oldal, 2800 Ft Harlan Cohen: Hazatérsz Tíz évvel azután, hogy a nagy port kavaró emberrablási ügyben két hatéves kisfiú eltűnt, egyikőjük váratlanul előkerül, így kezdődik Harlan Cohen új thrillere, a Hazatérsz. Harlan Cohen lenyűgöző, lélegzetelállítóan izgalmas új kötete egyszerre rejtélyekkel, váratlan fordulatokkal átszőtt krimi és megható mese barátságról, családról és arról, mit is jelent hazatérni. Mind a régi rajongóit, mind az új olvasókat magával fogja ragadni. JAFFA KIADÓ 335 oldal, 3490 Ft HIRDETÉS