Magyar Nemzet, 2017. május (80. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-23 / 118. szám
12 ROVATVEZETŐ: WEKERLE SZABOLCS • kultura@magyarnemzet.hu Hallott erről? A politikai korrektség korszakában élünk, de ezzel kinyírjuk magunkat, hiszen mára teljesen elvesztettük a humorérzékünket. CLINT EASTWOOD SZÍNÉSZ-RENDEZŐ A CANNES-I FILMFESZTIVÁLON TARTOTT MESTERKURZUSÁN Sámliról nézték a mozit a Brazilok falujában • A Cserhát tövében jártunk, hogy együtt is megnézzük M. Kiss Csabáék filmjét • A sportcsarnokban szinte mindenki ott volt B. KOVÁCS GERGELY A Brazilok acsai bemutatóján jártunk. Egy falu, ahol a lakók jelentős része filmcsillag a Galga-patak melletti település egén. - Szerepel a filmben? - szegezzük a kérdést az egyik barátságos és közlékeny acsainak, aki épp sörét fogyasztja a falu egyik presszójában, mindöszsze néhány méterre attól a kereszteződéstől, ahol az út négyfelé ágazik. Egyik irányban 25 kilométer távolságra van Vác, az ellenkező irányban Versegen át a Mátra felé indulhatunk. A másik két opció a szintén 25 kilométerre fekvő Aszód, ami az M3-as autópálya vidék A stáb és a helyiek nagyon megszerették egymást. Ennyivel tartozunk nekik - mondta M. Kiss Csaba ke Gödöllőhöz közel, a másik irány a Cserhát és Nógrád megye csodálatosan szép, egyben rendkívül nehéz sorsú vidékeire vezet. - Nem mentem el a castingra - feleli nevetve. - Pedig ide beküldtek értem, jött az ember nyakkendőben, és mondta, hogy másnap várnak. Nagy a nyüzsgés a faluban. Futballmezes fiúk, kicsípett lányok vonulnak az utcán. A presszóban sokan vannak, egymástól függetlenül érkeznek városias kinézetű emberek, kettes-hármas csoportokban. A helyiek minden esetben hangosan, udvariasan köszöntik őket. Helyiek, „brazilok” és magyarok békességben. Én benne vagyok - szól közbe Jenci, aki két faluval odébb nevelkedett a penci lakásotthonban, majd miután nagykorú lett, Ácsán telepedett le, a helyi faüzemben dolgozik. - A temetőben, lent a pályán, a kocsmában! Három hónapig forgattak itt. A kastélyban, a börtönben, a temetőben, a pályán, Pencen, Rádon, odébb Noszvajon, mindenütt. Bejöttek a faluba, és volt egy helyi, aki állásba kapta, hogy szerezzen embereket. Szólt is mindenkinek. Nagyon jól jött nekem a temetői munka, kaptam napi 5000 forintot a forgatás ideje alatt. A levegőt lapátoltam, mintha sírt ásnék. A focipályán meg üvöltöznöm kellett. Ott voltam a kocsmában is. A 2016-os évben Ácsán és a környező falvakban forgatták M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmjét, a Brazilokat. Ugyan a filmben játszanak profi színészek is, számos szerep jutott a helybélieknek. A film alkotói úgy döntöttek, hogy az áprilisi országos premier után külön az acsaiaknak is levetítik a filmet. - Még nem néztem meg - folytatja lelkesen Jenei. - Mondják, hogy sokat lehet rajta röhögni. Viszont már egy autogramot kértek tőlem! - Én már láttam - veszi vissza a szót elsőként megszólított ismerősünk. - Pont a Pólusban voltunk, amikor vetítették, hát beültünk rá. Elmegy, amolyan Macska-jaj-szerű. De legalább Ácsa fölkerült a térképre. A beszélgetést valamely másik éteri világból épp csak beszüremkedve hallgató, egy kempingszékbe mélyen belecsúszó figura ekkor emelkedik föl egy kicsit a semmiből, és ad életjelet: - Én is benne vagyok a filmbe’! - Ferike, csitt! Gyorsan átlátjuk, hogy ennyi hirtelen termett filmcsillag nem fér meg egy csárdában, így próbáljuk tartani a beszélgetés gyeplőjét. Mit csinál a filmben? - kérdezzük. - Szerepelek. - De mit? - firtatjuk nem lankadó reménnyel. - Ott vagyok. - De mit csináltál, te nyomorult? - siet a segítségünkre Jenei. - Éjszakai felvételen szerepelek! - Na, akkor sokat látunk belőled! - nyugtázza a fiatalember. Nem kerülgetjük a témát, rákérdezünk, vannak-e etnikai jellegű konfliktusok a faluban. Beszélgetőtársaink egyetértenek abban, hogy ilyesmi nincsen, cigányok és magyarok békében megvannak egymással, a problémáik is közösek. Az 1960-as években voltak itt utoljára nagy balhék, de akkor se köztük és köztünk, hanem nekik egymás közt. Szóba hozzuk a dombra emelt, egykor káprázatos Prónay-kastélyt, amely a műemlék evangélikus templom közvetlen szomszédságában áll. A hatalmas fal és a lezárt vaskapu mögött csak sejteni lehet, hogy munkálatok zajlanak. Ma már csak kerítés nélküli rom az egykor főbejáratul szolgáló kapu, pusztuló szobrászati díszítőelemekkel. -Jelenleg az állami vagyonkezelőé, de úgy sejtjük, hamarosan már magánkézben lesz - halljuk az újabb információt, amit sejtelmes mosoly kísér. - Legalábbis a tetőt, az ablakokat felújították, az óra újra jár, pontosan mutat. Ilyenkor szokták kijátszani, nem? A sportcsarnokban gyülekezik a falu apraja-nagyja. Rengetegen eljöttek, sorra hozzák az újabb és újabb ülőalkalmatosságokat, míg végül a szomszédos iskolából elfogy a szék. Eredetileg a film kiemelt helyszínét jelentő focipályát jelölték ki a vetítésre, de az időjárás közbeszólt. Nénik jelennek meg népviseletben, nem az alkalom miatt, itt az idősebbek körében gyakori viselet ez, az utcán is tapasztaltuk. A fiatalabbak mobiljukra tapadnak. Vegyesen ülnek romák és nem romák, kicsik és nagyok, messziről jött városiak és helyiek. Csúszik a program, a vetítés fél órával később kezdődik, a várakozás ideje alatt a Cinema Paradiso világa elevenedik meg. Bekiabálásokat hangos nevetések, visszaszólások követnek. Végül az Ácsára látogató stábtagok és színészek nevében a film egyik rendezője, M. Kiss Csaba üdvözli az egybegyűlteket, elmondja, ennyivel tartoztak a helyieknek, akiket nagyon megszeretett a stáb. Díjazzuk ezt a hozzáállást, és díjazzák a helyiek is. Kívülállóként érezzük, a két fél valóban megszerette egymást. Gyerekkorunk lakótelepi sámlis moziját idézi a vetítés: a nézők padokon, székeken, a földön egyaránt ülnek, fölnevetnek, olykor bekiabálnak. Persze annyiban más azért a helyzet, hogy itt minden percben ismerős helyszínek köszönnek vissza, egyszer a „Laci” tűnik föl, máskor az „Erzsi”. Viszontlátjuk a vásznon Jencit és több más helyit, akikkel már találkoztunk korábban. Gyakran kíséri moraj a látottakat. A Braziloknak köszönhetően jó esélylyel nem érkeznek majd fölkérések Párizsból vagy Hollywoodból, de a helyieknek hatalmas buli lehetett, amit a forgatás hónapjaiban, majd a megjelenést követő felhajtás során megéltek. Arról nem is beszélve, hogy ha csak egy nap erejéig is, de újra volt mozi Ácsán, ahol telt ház előtt vetítettek egy májusi szombat estén, és a falu népe ezt a szórakozást választotta. Pillanatkép az alkotásból. A helyieknek hatalmas buli lehetett, amit a forgatás, majd a megjelenést követő felhajtás során megéltek 2017. MÁJUS 23., KEDDMagár lemez Kiszivárgott akták Túl nagyra nőtt, nem bír a saját tartalmaival a Facebook Belső használatra, a Facebook moderátorainak szánt kézikönyvet szerzett meg a brit The Guardian. A lap több száz dokumentumot vizsgált át, amelyek a közösségi oldal moderálási elveit fejtik ki elsősorban a pornográfia, a terrorizmus, a gyűlöletbeszéd, a rasszizmus és az öngyilkosság témakörében, de mint kiderült, a Facebook a kannibalizmust és a fogadási csalást sem hagyhatja figyelmen kívül. Első alkalommal kerültek nyilvánosságra az immár több mint kétmilliárd felhasználót kiszolgáló közösségi oldal belső szabályai, amelyek rendkívül szigorúak ugyan, ám a lap információi szerint szinte képtelenség betartani őket, hiszen a rengeteg profil miatt a moderátoroknak alig tíz másodpercük van eldönteni, hogy egy tartalom engedélyezhető-e. Emiatt nagyon gyakoriak a hibák, különösen a szexuális tartalmak és az erőszak esetében van komoly zavar. A kézikönyv utasításai szerint például állatkínzásról készült képeket meg lehet osztani, azok „csak” felkavarók, de a „remélem, valaki megöl téged” kifejezés is szabad utat kaphat, mert az ilyen fenyegetések nem tűnnek hitelesnek, a fenyegető csupán levezeti a feszültségét. A kiszivárgott információkkal kapcsolatban a Guardiannek a közösségi oldal egy moderátora úgy fogalmazott: a Facebook túl nagyra nőtt, nem tudja ellenőrizni a saját tartalmait. (F. B.) rt * *• * k b Hasznos locsi-fecsi szerda esténként HEGYI ZOLTÁN Kezdetben vola Lörincze Lajos. Egy ország ismerte, hallgattuk, ha akartuk, ha nem. Mert ment a Kossuthon. És óriási szerencsénk volt, hogy így történt, mert épülésünkre szolgált, néha nem is tudtuk, mennyire. Ha háttereztünk a rádióval, akkor is ragadt ránk a nyelv, a magyar, ez a csoda, az Aranyé, a miénk. A jelenlegi médiafogyasztási szokások sűrűjében felfoghatatlan, hogy egy nyelvészprofeszszor híresség lehetett. Az Édes anyanyelvünkre aztán rátett még egy lapáttal Hofi (Érdes anyanyelvűnk), és máris kitörölhetetlenné vált a köz beszédéből. Lőrincze Lajost fakuló emlékeim szerint Grétsy László követte, szintén országos ismertséggel. Ha ma körülnézünk a rádiós nyelvi ismeretterjesztés harcmezején, a helyzet első pillantásra nem tűnik reménytelennek. Elsősorban a „humánerőforrás" tekintetében. Az ismertségben, tehát az üzenet eljutásában már nem lennék annyira biztos, dacára annak, hogy számtalan, a múlt század végén még álmainkban sem előforduló lehetőség, kommunikációs csatorna áll rendelkezésünkre. Hogy ez összefügg-e a nyelvromlással, amennyiben egyáltalán létezik ilyen, vagy a romló szövegértéssel (létezik ilyen), az kétséges, talán inkább az egyre rémisztőbb igénytelenség és műveletlenség lehet a ludas. Mindenesetre a Nádasdy Ádám-Kálmán László-ékpáron (Klubrádió, Szószátyár) nem múlik a dolog. Ha valaki elolvassa az életrajzukat, önkéntelenül vigyázzba vágja magát, de ez persze még nem elég az üdvösséghez. Szükségeltetik némi vagányság és karizma, hogy átjöjjön az adás, mert hogy ugye értelemszerűen ugrik a látvány, ami néha jótékonyan elvihetné a balhét. És lássuk be azt is bátran, a nyelvészet alapesetben inkább emlékeztet a matematikára, mint a popzenére, a kedves hallgató pedig többnyire laikus, amatőr, és ezer baja van még a tetejébe. Meg kell hát nyerni. Elvarázsolni, megnevettetni, tenyérből etetni, figyelmét szinten tartani felettébb ajánlatos. És valljuk be, hogy kinek ki jön be inkább, az ízlés és habitus kérdése is, éppen a fentebb említettek miatt, így aztán nyugodtan beismerhetem, hogy nekem leginkább Nádasdy. Heti egy órában tolják a cuccot Kálmánnal (aki kellőképpen kekec, egyszer már a Klubrádióból is lelécelt, mert szerinte Sugár Ágnes a homeopátiát „propagálta”, valamint olyan orgánuma van, ami egyszerűen Amennyiben létezik szórakoztató tudományosság (és igen), a szerdánként 19 órától jelentkező Szószátyár a zászlóshajó rádióra termett), és ajánlatos elcsípni a szerda estét, vagy legalább az ismétlést, mert ahhoz, hogy a hálón felkutassuk, kötélidegek kellenek. A „szószátyár” szinonimái egyébként: fecsegő, cserfes, beszédes, közlékeny, dumás, locsogó, csacsogó, bőbeszédű, szócséplő, kommunikatív, szófosó, dumagép, terjengős, nagypofájú, locsi-fecsi. Megy is a szöveg rendesen, tudós elméktől elvárható színvonalon, állandó minőségben. Az új folyamban minden műsorban megvitatnak egy-egy témát egymással vagy éppen szakértőkkel, a műsor második részében pedig válaszolnak néhány hallgatói kérdésre, egy üzenetrögzítős telefon segítségével. Ez a szerkezet, a váz mintegy, erre épül az aktuális kérdéskör. A május 17-i adásban például többek között elhangzott „A virágnak megtiltani nem lehet, / Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet” kezdetű strófa, Petőfi Sándor tollából, hogy álljon itt egy érzékletes saját képzavar is. Most már bevallhatom, ez a sor kissé beárnyékolta a gyerekkorom egy részét, egészen addig, míg a tananyagban el nem jutottunk a kettős tagadásig. Jó, utána is még egy kicsit, de már nem anynyira. Különben is, a költői szabadság, meg minden. Azt is megtudtuk, hogy a „különben”-t sokáig m-mel írták, most meg nem, de Nádasdyék azt üzenték a debreceni vastagnyakú kálvinistáknak, hogy használják csak bátran m-mel, az Akadémia csupán javasol, nem szentírást alkot. És így tovább, gyönyörűen, szellemesen. Amennyiben létezik szórakoztató tudományosság (és igen), a Szószátyár a zászlóshajó.