Magyar Nemzet, 2017. július (80. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-03 / 152. szám

2017. JÚLIUS 3., HÉTFŐ Kultúra 13 Ha a tévé nem fogadja be, nincs támogatás • Honnan hová jutottak a magyar rajzfilmesek, és merre tart a honi animációs mozgóképgyártás? LAKNEK DÁVID Honnan hová jutottak a magyar rajzfil­mesek, és merre tart a honi animációs mozgóképgyártás? Miért készül ennyire kevés egész estés film? Ezeket a kérdése­ket igyekeztünk végigvenni az idei Kecs­keméti Animációsfilm-fesztivál (KAFF) résztvevőivel. Az egyik legérdekesebb programnak a 72 éves Buglya Sándor retrospektív válogatása bizonyult. A filmrendező-producer animációs alko­­tók-műhelyek indulását mutatta be, egy­más mellé válogatva Cakó Ferenc, Hegyi Füstös László, Varga Csaba rövidfilmjeit. Buglyát animációs filmesek generációi­nak felkarolójaként tartják számon, tel­jesítményét életműdíjjal ismerték el. Igaz, ő maga tagadja, hogy bárkit is fel­fedezett volna.­­ A hatvanas évek első fe­le óta amatőrfilmeztem. Mások látták, hogy ez az izgő-mozgó ember filmklu-struktúrába hoz, filmstúdiót szervez, így hamar beke­rültem a Magyar Amatőrfilm-szövetség elnökségébe, majd 1968-ban főtitkár let­tem. Végül érdemeim elismerése nélkül is rendre ott voltam a fesztiválok zsűri­jében - fejti ki önironikusan lapunknak. A 60-as évek második fele szerinte a lírai dokumentumfilmek sikersorozatá­ról szólt, míg az animációs filmek felfutá­sát a 70-es évek eleje hozta el. - így tűnt fel a 70-es évek közepe felé Cakó Ferenc, akinek első filmje, a ’73-as Petőfi még festményanimáció volt. Későbbi homok­animációinak tervét már ekkor magá­ban hordozhatta - mondja. Egy évvel ké­sőbb jött az Okulária a Cakó-Mertz-Dö­­vényi hármastól, amiben szemüvegekkel játszattak el egy önálló kis világot. A vá­lasztott technika itt már a pixilláció: az emberek vagy tárgyak mozgását képkoc­kánként veszik fel, a felvételek egymás után illesztésével keltik a mozgás látsza­tát, így készült Varsányi Ferenc nyolc­vanas évekbeli sorozata és filmje, a Su­li-buli is. Később sem kerülte el a siker, világszerte népszerű produkciókban dolgozhatott. A Fecsegő tipegők és ajaj, a szörnyek! Csupó Gábor nevéhez kötő­dött, előbbi számos Daytime Emmy-díjat söpört be.­­ Ha nincs jó alaptörténet, a siker sem érkezik. Csupóék célja az volt, hogy gyerekszemmel láttassuk a világot, görbe tükröt tartva a felnőttek elé is - fej­ti ki Varsányi, aki kivitelező rendezőként dolgozott a sorozatokon, távol-keleti stú­diókban felelt az ottani gyártásért. Nem tartja olyan rossznak a mai magyar hely­zetet sem. - Elképesztő mennyiségű so­rozat készült az elmúlt hat évben, az ani­mációs szakmában szinte lehetetlen sza­bad embert találni. Nem is tudom, hány évtizede nem volt ilyen - jegyzi meg. An­nak, hogy kevés egész estés animáció ké­szül itthon, szerinte technikai okai van­nak, és sokkal több pénzbe is kerülnek. Mindenesetre bizakodó saját produkció­ját illetően. Régi terve a Rejtő-film meg­valósítása, már araszolgat az egész estés Piszkos Fred-mozi. Nyáron dől el, hogy a terv szárba szökkenhet-e, a gyártás ez esetben ősszel kezdődhetne. Kritikusabb Mikulás Ferenc, a KAFF igazgatója. Szerinte a rövidfilmek finan­szírozása nincs megoldva, elsősorban a tévében bemutatandó művekre adnak pénzt. Hiába fogadják el egy produkció jelentkezését, ha a televízió nem ad be­fogadó nyilatkozatot, nincs szerződés. - Előfordult velünk is, hogy Orosz István kiváló ötletét prezentáltuk, elfogadták, a közmédia viszont azt mondta, nem il­leszthető a műsorstruktúrába - idézte fel. Igaz, azóta elindult az M5 csatorna, ahol könnyebben boldogulnak a hason­ló produkciók. Mindenesetre nem adták fel, megcsinálták így is Dürer rinocéro­­szát, amit az idei fesztiválon mutattak be. Mikulás Ferenc elmesélte, volt, hogy pályázott egész estés ötlettel, de a film­alap nem fogadta el a kisgyerekeknek szóló tervet. - Úgy látták, családi filme­ket kell csinálni, amik mindenki számára mondanak valamit - teszi hozzá. A problémákat tapasztalja Buglya Sándor is. - A Kecskemétfilm, ami száz magyar népmesén van túl, nem jöhe­tett volna létre, ha a televízió nem támo­gatja ezeket az alkotásokat - mondja. Az amatőrfilmesek sikereire is szükség volt ehhez. Elég csak Nagy Gyulát említe­nünk, aki bemutatkozó, Süti című filmjét három hónapon keresztül kockázta az otthoni konyhában. - Rögtön be is aján­lottam a Kecskemétfilmhez, hogy csinál­janak vele valamit, mert tehetséges - me­séli Buglya. Ujjhullám című filmjével a ’87-es cannes-i filmfesztiválon vett részt Nagy, majd a rendszerváltáskor elkészí­tette a Krisztofóra sorozatot a televízió­nak. Buglya szerint van elég pénz film­re, csak jól kellene elosztani. Hiányol­ja a szakmai belső kommunikációt is, azt, hogy meg tudják beszélni egymás­sal a problémákat. A KAFF-ot jó alkalom­nak tartja erre, de sokatmondónak érzi, hogy évek óta nincs Magyar Filmszemle, ahol láthatnák egymás műveit. Produ­cerként is úgy látja, jóval nehezebb a dol­ga, mint korábban. - Régebben ha nem is könnyen, de meg tudtuk szerezni a pénzt. Ma ez gondot jelent. Van filmem, ahol felvetődött, mi lesz, ha a szerbek be­szállnak partnerként, és akkor jön a szer­ződésmódosítás meg az adminisztrációs problémák. Egyszerűbb azt mondanom, kaptuk a pénzt, megcsináljuk belőle, és kész. De szeretném, hogy jobb legyen a film, nem? Akkor miért ne fogadnánk el a szerbek segítségét is? Mikulás fájlalja, hogy kimaradt egy generáció, Dargayék után nem tudott kinevelődni a követke­ző, míg a Mozgókép Közalapítványban az élő szereplős játékfilmesek határoz­ták meg a dolgok menetét. A kecskemé­ti stúdióban azért nem állt le a munka, csak nem magyar produkciókhoz adták nevüket. Kollégái bábáskodtak például az Oscar-jelölt A vörös teknős megszü­letésénél. - Kicsit sajnálom, hogy nem a magunk számára készíthetünk közben színvonalas filmeket - teszi még hozzá. BUGLYA SÁNDOR: Régebben, ha nem is könnyen, de meg tudták szerezni a szükséges pénzeket MIKULÁS FERENC: Előfordult, hogy a közmédia azt mond­ta, a filmünk nem il­leszthető a műsor­­jelenet a Fecsegő tipegőkből. Csupó Gábor alkotása gyerekszemmel láttatta a világot, görbe tükröt tartva a felnőttek elé is Torokszorító dráma lett a tanmeséből • Az alapötlet Salamon király ítéletét idézi, aki igazságot tett egy gyermeket magának követelő két asszony között PETHŐ TIBOR Vajdai Vilmos Sándor Györgyre emlékez­tet. Külső jegyeivel például: szeme ironi­kus villanásával, a szája körül ülő (fél-) mosollyal, ám leginkább a gesztussal, ahogy barátságosan iroclizza a Kamra néző- és játékterébe érkező közönséget. Előkészület ez Brechtre, egyben a szerző didaktikájának eltávolító feloldása­­ ve­tődik fel joggal a nézőben. (Maga a tér - sejthetünk szimbólumot ebben is - tulaj­donképpen „négyszögesített kör”, mint Arany Jánosnál a napszámosok, béresek, „a tanyáknak szép legénye, szép leánya” tengerihántás idején, úgy üljük körbe mi is a színészeket.) Amikor az előjáték (két kaukázusi kolhoz földvitája) közben fel­vetődik a kérdés (mi is volt a kolhoz?), és egy önként jelentkező a közönség so­raiból megválaszolja, illetve a ténytől, hogy a termelőterületről zajló bevezető disputa felolvasószínházi formában ke­rül elénk, a „megszokott” Brechttől való eltávolodás érzete tovább erősödik. Az alapötlet „régi bölcsek” történeteit idézi: az ószövetségi Salamon király ítéletéről szólót, aki ismert döntésével tett igazsá­got a gyermeket anyaként magának kö­vetelő két asszony között, és a XIII. szá­zadi kínai krétakörmesét. Székely Kriszta rendezése Rádai Andrea kritikus találó szavaival „elidegeníti az elidegenítést”, nyomában pedig a tanmeséből megrá­zó, bizonyos pontjain kifejezetten torok­szorító dráma születik. A darabbeli, a palotaforradalom zűr­zavarában a kormányzóné által hanyag­ságból elhagyott gyermeket­­ a szerep­ben egy bepólyált ruhacsomó, illetve na­gyobb, az eszmélés idején már túllépett tizenéves fiú, Zsámbéki Jakab látható - magához vevő Gruse a Brecht-féle erede­titől eltérve nem együgyű lény, hanem a lehetőségek szűkössége ellenére is jó döntéseket hozó értelmes, gondolkodó ember. Gruse metaforikusan saját életé­nek vissza-visszaforduló, bizonyos pilla­nataiban megoldhatatlanul reménytelen útját járja. Vándorlása - Pálmai Anna ala­kításában - balladisztikus szépségű; az előadás az anyává érő figurán keresztül egy atomjaira hullott, a szolidaritás bel­ső parancsát egyre inkább feledő korban a felelősséget vállalni kényszerülő és vál­lalni kész egyént állítja a középpontba. Ez az origó pedig annak a történetbeli, az univerzum teljességét idéző körnek a közepe, amelynek - Szakács Ferenc dísz­lete segítségével - visszatérve a tanmese didaktikus közlésmódjához, mint „kül­ső héj”, részévé válik a közönség is. Az A zűrzavarban elhagyott gyermeket magához vevő Gruse itt nem együgyű lény, hanem gondolkodó ember időnként szinte az áhítat különböző for­máit öltő nézői alapállást különösen erő­síti a Gruse szerelmét, az egyszerű, nyílt szívű Szimon Csacsavát alakító Mészáros Béla és Azdakot, a korrupt, részeges bí­rót plasztikusan megformáló Kocsis Ger­gely játéka. A Brecht-mű Székely Kriszta rendezésében egyszerre ésszel felfogha­tó és érzelmileg ható módon a történe­lem nullpontjára repít vissza. Az újra­kezdés kegyelmi pillanatába­n lehetett volna ez a példázat elhangzásának da­rabbeli ideje, 1945 is, de legfeljebb ha­mis illúziók szintjén vált azzá­­, amikor a jó „ijesztően csábító”, amikor a morális alapigazságok maguktól értetődők, pon­tosan illeszkedik az Énekes záró gondo­lata: „Fogadjátok el, amit a régi bölcsek mondtak: hogy azoké legyen, ami van, akik jól bánnak vele, vagyis a gyermek az anyaszereteté, hogy gyarapodjon, a ko­csi a jó vezetőké, hogy jól vezessék, és a völgy a megöntözőké, hogy gyümölcsöt teremjen.” Toldi Egy, csak egy legény lesz talpon a vidéken Arany János Toldiját adja elő élőzené­vel és animációval Csőre Gábor (ké­pünkön) a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) ma este fél nyolctól. A produk­ciót Paczolay Béla filmrendező állí­totta színpadra még a Vígszínházban, most a PIM Nyári Fesztiválon vendég­szerepel. Az egyszemélyes előadásban megelevenednek az elbeszélő költe­mény szereplői: Toldi Miklós, a rókal­elkű báty, Miklós édesanyja, hű szolgá­ja, a király, a cseh vitéz és az elbeszélő, aki gyönyörű tájleírásokkal tűzdeli te­le a történetet. Csőre Gábor elkülöní­ti a szereplőket, önálló karaktert ad ne­kik, ennek köszönhetően válnak plasz­tikussá, feszültséggel telivé a jelenetek. Az előadás Toldi Miklós izgalmas, élet­­veszélyes kalandjait - a farkassal va­ló küzdelmét, az elszabadult bika lefo­gását, a cseh vitéz legyőzését­­ a rette­gő szemtanú és a bátor hős szemszögét váltogatva jeleníti meg. Mindezt élőze­ne kíséri, Barabás Béla zeneszerző és zenésztársa, Galántai Zsolt mindvégig jelen lesz a színpadon, aktív résztve­vők. A produkció másik „főszereplője” Csáki László nemzetközi hírű animá­ciós rendező mozgó illusztrációja lesz. Az animáció különleges vizuális effek­tekkel, szabad asszociációkkal egészíti ki Csőre Gábor előadását, a fiatalokhoz közel álló, számukra könnyen értel­mezhető formanyelven segíti a befoga­dást. (P. I.) Gyász Meghalt Simon György színművész Kilencvennégy éves korában, szomba­ton elhunyt Simon György színművész - tájékoztatott az MTI. A Jászai Mari-dí­jas, érdemes művészt láthattuk színda­rabokban, filmekben, tévéjátékokban is. Ő volt Illés bácsi is a Magyar Rádió­ban évtizedekig futó A Szabó családban. Az ötvenes-hatvanas években számos színházat megjárt, köztük a József Attila Színházat és a Miskolci Nemzeti Színhá­zat. Szerepelt Az idők kezdetén és a Fe­kete gyémántok című filmekben, illetve szinkronizált a Kedvencek temetőjében, valamint Az Onedin családban. 1985- ben vonult nyugdíjba. (MN) A mester műve Új Raffaello-alakokra bukkantak Raffaello-freskótöredékeket fedeztek fel a Vatikáni Múzeum egyik termének restaurálása közben - közölte a Vatikáni Televízió. Két női alakról van szó, ame­lyeket eddig a festő tanítványainak tu­lajdonítottak. Úgy hitték, Raffaello korai halála miatt nem vett részt a fogadóte­rem kifestésében. Ám a restaurálás so­rán bizonyossá vált, hogy az ő munkái­ról van szó - ezt a sajátos ecsetvonások és technika bizonyítja. Raffaello 1520- ban halt meg, a Barátságot és az Igazsá­gosságot jelképező alakokat közvetlenül a halála előtt készíthette. A terem festé­sét tanítványai fejezték be. (MTI)

Next