Magyar Nemzet, 2017. július (80. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-29 / 175. szám

Magyar Nemzet 2017. JÚLIUS 29., SZOMBAT Az elnyomó újságírók Történetek a provoka­tív keresztkérdésekről, a kormánypárti áldo­zatokról és az etikáról­ ­, hát akkor itt fogunk élni - sóhaj­tott nagyot Németh Szilárd, amikor egy szürke délelőttön kiszállt autó­jából a Képviselői Irodaház előtt. Az épület felé nézett, különös nyu­­­­­galom szállta meg. Egy pillanatra el sem tudta képzelni, hogy a reggel ün­nepét újságírói keresztkérdések törhetik meg. - Ezt nem is lehet megszokni - fa­kadt ki időnként otthon, de tisztában volt vele, hogy nem szabad lázadnia. Ki kell állni, mondani kell valamit, különben megköveznek. - Ha nem tájékoztatom őket, még kiszerkeszt a Népszabadság - jutott eszébe a miniszterelnök legendás bon mot-ja. Ettől azért elmosolyodott. Fájt neki, hogy elnyomja őt a sok S betűs lap. Ezeket olykor már megkülön­böztetni sem tudta. Néha attól tartott, összekeveri őket, és kinevetik a háta mö­gött. - Az agresszióról talán kérdezték a gazdájukat, aki nem egy nőt, hanem egy egész pénznemet rántott a földre - veti oda magabiztosan, erre kiderül, hogy a kérdezők nem is onnan jöttek. Vagy ar­ról a képtelenségekről faggatják, hogy a kormány még nagyobb fokozatra kap­csolna az újságírókkal szembeni harc­ban. Érezte a dolog faramuciságát. Hi­szen itt ők a hősök, akik védik a magyar nőket is a beözönlő új honfoglalóktól. De hiába, mert ezek meg közpénzügyek­kel kicsinyeskednek, és épp oda állnak Tusnádfürdőn - véletlenül, aha -, ahol a fütyülő lányt elrántják. - Csoda, hogy nem kapták elő a bicskát vagy a fokost - ismételte meg magában az Echo TV-n hallottakat, majd végigpörgette telefon­ján a 888-at meg a Ripostot egy migráns­­erőszakos német hírért, amivel vissza­vághat, ha úgy alakul. Ajkait harapdálva lépett be az iroda­házba Jurák Kata, a Pesti Srácok újság­írója is. „Nem normális, hogy minden­nap ez a gyomorgörcs van, csak mert lepropagandistáznak” - gondolta magá­ban. Áldozat volt ő is. Hiába forszíroz­ta időtlen idők óta a közös kiállást, béke­jobbjára csatakiáltás volt a felelet. - Csak nem áll le ez sem, pedig tízre vissza akar­tam érni - morogta, amikor az a nyegle indexes már a sokadik hülye kérdéssel bombázta Németh Szilárdot. „Parázs vi­tát provokált ki Németh Szilárd sajtótá­jékoztatóján az Index munkatársa, Nyi­las Gergely, aki emelkedett hangvétel­ben követelte a fideszes politikustól, nevezze meg azokat a sajtóorgánumo­kat, amelyekről azt gondolja a kormány, hogy a Soros-maffiahálózat részét képe­zik. Az Index szereptévesztésben lévő új-Vagy ebben az országban talán már csak arról szabad írni, hogy a kormánynak nincs igazas­ságírója valószínűleg elfeledkezett arról, hogy éppen egy sajtótájékoztatón vesz részt, és nyilvános vitába bocsátkozott” - pötyögte le cikke bevezetőjét, és Nyilas után vetette magát. Sikerült sarokba szorítania: a kom­­mentelőkért kérte számon, akik azt ír­ták, legközelebb őt fogják a hajánál fogva földre rángatni. - Ez talán belefér? - vált egyetlen nagy kérdőjellé Jurák. A Pesti Srácokon „rinyacsaj"-ként emlegették a tusványosi nőt, jogos hát, hogy számon kérte az Indexen, miért nem határoló­dott el a Jurák-ellenes hozzászólóktól. - Párbeszédre lenne szükség az újságírói etikáról - vetette még oda, majd sietett a szerkesztőségbe, megvágni az anyagot, amelyben a Németh-sajtótájékoztató után sikerült elszámoltatnia az Indexet. - Ez is a címlap tetejére megy, mint a leg­utóbbi, amikor azt a 444-est tettük hely­re - lelkendeztek a szerkesztők. Érezték, végre megint valami fontossal állhatnak elő. Harc a nem kormánypárti újságírók ellen? Ugyan már. Pont azok akadékos­kodnak mindig. Ha tehetnék, elvennék a­­ kocsmát, az emlékévmegbízást, még az önkormányzattal kötött szerződésre is rákérdeznének.­­ Emezek persze ismét azon ugráltak, , hogy Németh Szilárd meg sem tudja ne­vezni, ki ellen harcol. De ez tényleg csak propaganda. Valójában a kormánynak és a médiájának kell küzdenie a túlélé­sért. Kökény-Szalai Vivien is megmondta a Figyelőnek: a kommunista időket idé­zi, hogy megszabnák a TV2-nek, mi sze­repelhessen a Tényekben. Naná, hogy újra megcsinálnák a Soros megölte vol­na az anyját anyagot - felelte merészen a hírigazgató, lelkében a tudattal, hogy őt nem törhetik meg. A pártállami kul­túrpolitika szellemi örökösei hadd mo­ralizáljanak, hadd uszításozzanak, a TV2 szabadságát nem nyomhatják el. És nem nyomhatják el az Origót sem. Még egy Fegyőr-féle rákosista szerkesztőségjárás­sal sem. Ha kell, megerősítik a biztonsá­gi rendszert - de a szabad média akkor is szabad marad. Vagy ebben az országban talán már csak arról szabad írni, hogy a kormány­nak nincs igaza? Talán nem joggal kér­dezik ezt rendületlenül a fiúk-lányok? Akik aztán a maguk megnyugtatása vé­gett még terjeszkednek kicsit? Ennyi nekik is jár a kemény percek után, amit a sok faggatózás miatt el kell elviselniük. Az internettel még így is bal­liberális médiatúlsúly van. - 2018-on mú­lik, hogy győzünk-e a végső harcban - adták meg a programot a kormánypár­tok felől. Tudták, ez az utolsó esélyük, hogy a nem szűnő elnyomás alól felsza­baduljanak. Ha nem sikerül - elsodorja őket a provokatív keresztkérdések ára­data. A világpolgár­ ihail Szaakasvili a legnehezebb időkben sietett egykori kijevi egyetemi társa, Petro Porosenko ukrán elnök segítségére, amikor két éve a korrupció melegágyának szá­mító, a fővárossal szemben erős ellenér­zéseket tápláló Odessza kormányzója lett. Ekkor kapott ukrán állampolgársá­got is. Az állandó harci lázban égő Sza­­akasvilinek azonban kezdett szűk lenni a fekete-tengeri kikötőváros. Egyre több­ször ütközött Porosenkóval, aki érezhe­tően megijedt az egykori grúz államfő ambícióitól, és végül leváltotta. Szaakas­­vilit ez sem törte meg, új mozgalmat ala­pítva azt üzente volt pártfogójának: min­dent megtesz, hogy megszabadítsa Uk­rajnát az országot irányító söpredéktől, a korrupt szeméttől. - Mennyit lehet még hazudni és csalni?! - vetette oda kihívó­an a csokoládékirályból lett elnöknek. Kemény szavak, amelyekből Porosen­ko azonnal értett, eltakarította az útból az elégedetlenkedő harcostársat. Végül meg is fosztotta ukrán állampolgársá­gától, arra hivatkozva, hogy az ezt ké­relmező űrlapon Szaakasvili elfelejtette feltüntetni büntetett előéletét. Átlátszó ürügy, hiszen az egész világ tudott róla, hogy az egykori barát ellen az őt követő grúz hatalom távollétében több ügyben is eljárást indított. Hivatali hatáskörének túllépésével, 8,83 millió lari közpénz jo­gosulatlan elköltésével, egy grúz parla­menti képviselő elleni 2005-ös fegyveres támadás szervezésével vádolják. Tbiliszi kérte is a kiadatását Ukrajnától, de Kijev ezt elutasította. Porosenko tehát nem sokat gondolkodott azon, miként sza­baduljon meg bírálójától, ám Szaakasvi­li így is jobban járt, mint a „rózsák forra­dalmának” egyik furcsa halált halt fősze­replője, a 2004 után a grúz kormányfői posztot ellátó harcostárs, Zurab Zsvanyi­­ja. Az az ember, aki hazahívta Ameriká­ból Szaakasvilit, de miután feleslegessé vált, meggyilkolták. Ebből is látszik, a posztszovjet térség­re fokozottan érvényes, hogy a forrada­lom felfalja gyermekeit. Nem kivételek a „színes forradalmak” sem. Maga Szaa-Az állandó harci lázban égő Szaakasvilinek kezdett szűk lenni a Fekete-tengeri kikötőváros kasvili is megtapasztalhatta a saját bőrén már korábban is, hogy milyen kegyvesz­tettnek lenni. A „rózsák forradalmát” győzelemre vezetve félreállította a ré­gi motoros Eduard Sevardnadzét, 2004 januárja és 2013 novembere között Grú­zia elnöke volt. Érdemei közé sorolhat­juk, hogy jelentősen csökkentette a kor­rupciót és a szervezett bűnözést a Szov­jetunió szétesése után polgárháború és gazdasági összeomlás sújtotta kaukázu­si országban. Heves természete, min­den kompromisszumot elutasító, tekin­télyelvű stílusa azonban megosztotta a grúz társadalmat. Az első években még repítette a forradalmi lendület, a kétség­kívül jó irányt mutató változások elfed­ték kevéssé rokonszenves vonásait. El­nézték neki egymást követő, sokszor megbotránkoztató nőügyeit, de még azt is, hogy vad és részeg éjszakai motoro­zásaival rendszeresen a frászt hozta Tbi­liszi Ablavari negyedének lakóira. Ám egy idő után jöttek a gondok, megkopott a népszerűség, a társadalom és a közben megerősödött ellenzék tiltakozásait csak erőszakkal tudta letörni. A hazája szá­mára katasztrofálisan végződött 2008- as orosz-grúz háború végképp aláásta a hatalmát, csak idő kérdése volt a bukás. Az sem lepett meg senkit, hogy választá­si veresége után menekülnie kellett. Régi támogatóinál, az Egyesült Ál­lamokban talált ismét menedéket, ám a második Majdan Kijevbe szólítot­ta a Vlagyimir Putyinnal szembeni harc frontjain rendre feltűnő „hivatásos for­radalmárt”, így azon sem lepődhettünk meg, hogy a nehéz helyzetében ameri­kai, litván, lengyel és grúz miniszterek­ből álló „idegenlégiós” kormányra tá­maszkodó Porosenko megtalálta őt is. De azon sem, hogy itt is gyorsan kitelt az ideje. Igaz, ez nem csupán a világpolgár Szaakasvilit, hanem a mai napig oligar­chikus ukrán rendszert is minősíti.­­ VÉGTELEN Kazár közeléből nem tű­nik túl nagynak a Nemzetkö­zi Űrállomás. Vagy valójában inkább mi vagyunk kicsik? Alighanem ez lesz a megfej­tés. Egyébként igen: az ISS nem más, mint az a hosszú fényes csík. Mögötte-körü­­lötte pedig ott a végtelen vi­lágegyetem, a maga milliárd­nyi csillagával. Komka Péter, az égbolt avatott és rend­szeres megfigyelője-meg­­örökítője ismét szépet al­kotott. S hogy miért csík az űrállomás? Egyszerű: a fel­vétel hosszú expozíciós idő­vel készült. FOTÓ: MTI/KOMKA PÉTER vélemény . Maslar nemzet A Birodalom visszavág ZORD GÁBOR LÁSZLÓ z Egyesült Államok elejét szeretné venni a stabilitásnak azokon a területeken, ahonnan egy másik hatalom kiemelkedhet... A retori­kát leszámítva az Egyesült Államoknak nem különösebben áll ér­dekében a béke Eurázsiában - ezeket a mondatokat a magyar szár­mazású amerikai geostratégiai guru, George Friedman vetette papír­ra 2009-ben, A következő száz év: Előrejelzés a XXI. századra című könyvében. A Stratfor elemzőcég alapítójának munkáját ugyan sokan tudomá­nyos fantasztikumnak tartják a „fehér kesztyűs” kutatói világban, leegyszerű­sítő pragmatizmusa mégis zene a már sok mindent hallott, s ennek megfelelő­en illúzióit vesztett kelet-közép-európai hallgatóság számára. Bármit is gondoljunk Friedmanről és jóslatairól, ha van jó pillanat, ami­kor a fenti mondatokat citálni érdemes, akkor most van. Az Egyesült Államok törvényhozásának ugyanis immár mindkét háza elfogadott egy olyan átfogó szankciós törvénycsomagot Oroszországgal (mellesleg Iránnal és Észak-Koreá­­val) szemben, amely aktívan bünteti azokat a harmadik feleket is, akik ha óva­tosan is, de fenntartani, illetve fejleszteni kívánják gazdasági kapcsolataikat Moszkvával. A lépés sújtana számos európai energetikai nagyvállalatot, első körben azokat, amelyek részt vesznek az Északi Áramlat II. vezeték építésé­ben, de távlatilag körvonalazódik olyan szigorítás is, amely az atomenergeti­kai együttműködést - akár Paks II.-t is - célba veszi. Donald Trump, aki a bevett washingtoni elittel szemben folytatott tavalyi elnökválasztási kampányában az oroszokkal való kiegyezés ígéretét hordoz­ta, aligha állhat az­­ ő jogköreinek a szűkítését is eredményező - érvénybe lé­pés útjába. A Fehér Ház fura ura ugyanis roppant nehéz belpolitikai helyzet­ben van: épp a választásba való állítólagos orosz beavatkozás miatt lehetetlen megvalósítani eredeti elképzeléseit, mert abban azonnal a Kremlnek való ki­szolgáltatottsága bizonyítékát láttatnák ellenfelei. Mint azt már korábban meg­állapíthattuk, az ügyben zajló vizsgálatok magában hordozzák annak a lehe­tőségét, hogy idővel alkotmányos elmozdítási eljárás induljon az elnök ellen. Hogy a kalapács alól az üllő se hiányozzon, a törvényhozás épp most utasí­totta el azt az előterjesztést, amellyel az előző demokrata elnök nevével fém­jelzett Obamacare egészségbiztosítási rendszert helyezték volna hatályon kí­vül, teljesítve ezzel Trump egyik legfontosabb választási ígéretét. A jelenlegi erőviszonyok között ez csak úgy volt lehetséges, hogy az elnök pártjának, a re­publikánusoknak a soraiból néhányan átszavaztak az előző kormányzat „tör­ténelmi örökségét” védő demokratákhoz. Micsoda meglepetés, hogy a szená­tus talán legmegrögzöttebb, szó szerint hidegháborús, oroszellenes héjáját, John McCaint is a kollaboránsok között találjuk! Nem mellesleg az a szép az egészben, hogy az alagút végén Trumpnak a napfényt is megmutatják. A szankciós törvénycsomag ugyanis leplezetlenül egyengeti a terepet az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) európai export­ja előtt. Ez márpedig a vadkapitalista előzményekkel bíró elnök számára ígé­retes perspektíva: ha Obama örökségének eltörlésével nem is tudja kielégíteni szavazóit, legalább az „Amerika mindenekelőtt!” kampányszlogen teljesülését valamivel alá tudja támasztani. Az ügyben rendkívül tanulságos az a folyamat, ahogy ezt a kívülálló üzlet­embert, aki ügyes populizmussal feltört az Egyesült Államok élére, lépésről lé­pésre elképzeléseinek feladására kényszeríti a bevett washingtoni elit, amelyet ebben a kontextusban a birodalmi jelzővel is kitüntethetünk. Bizony, milyen gyenge is tud lenni az elnöki tisztség, ha hordozója árral szemben kíván úszni! Persze itt, Kelet-Közép-Európában mi jobban tesszük, ha nem Trumpért ag­gódunk, hanem magunkért. Mert ami most itt körvonalazódik, annak egy ké­sőbbi fázisában minket vethetnek - minden ellenkező irányú híresztelés dacá­ra lelkiismeret-furdalás nélkül - a húsdarálóba. „A DOLGOT ÖT MAGÁT NÉZZÜK../ A

Next