Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-11 / 212. szám

2 ROVATVEZETŐ­: TÖRÖK LÁSZLÓ ■belpol@magyarnemzet.hu Kampány kezdődik a mobil gát ellen • Lányi: Hiába dolgoztunk ki új javaslatot a Római-part védelmére, ha nincs vita róla SZABÓ ZSOLT A barátaink valóban szerveznek tiltako­zásokat, fórumokat, rendezvényeket, hogy a következő két hétben a széles közvélemény is megismerje álláspon­tunkat a Római-part, illetve a Csillag­hegyi-öblözet árvízvédelméről - ismer­te el a Magyar Nemzetnek Lányi András. Az író, filozófus, környezetvédő, az ár­­vízvédelmi mű alternatív (a Duna-part menti helyett Nánási útra elképzelt) ta­nulmánytervének a szerkesztője szerint Tarlós István főpolgármes­ter „belefáradt” a vitába, de utalt rá: 7-1-re vezetnek a fővárosi szakértők a mobil gát ellenzőinek nincs más lehe­tőségük, ugyanis az ügyben nem alakul­hatott ki értelmes szakmai vita. Lányi lapunk kérdésére ugyanakkor tagadta, amit Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpol­gármester múlt pénteken hangoztatott, hogy „politikai síkra” terelnék a mobil gát ügyét.­­ Sajnálatos, hogy a főpolgármester, aki korábban lehetőséget adott ugyan nekünk, hogy szakmailag alátámasztott változatot készítsünk, kísérletet sem tesz arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés szeptember végi üléséig a szélesebb köz­vélemény is megismerhesse a tényeket - mondta Lányi. Hozzátette: ha a főváro­si kormánypárti többség előre eldönti, hogyan szavaz, akkor mi értelme volt a vízügyi szakemberek, táj­építészek, szo­ciológusok munkájának, akik bemutat­ták, hogy igenis van lehetőség Budapes­ten az utolsó természetközeli Duna-part megmentésére? Ami - ahogy fogalma­zott - azt jelenti, hogy van rá esély, hogy megvédjék a területen élő 55 ezer em­ber életét és vagyonát. Emlékezetes, a múlt héten Tarlós Ist­ván azt is kifogásolta, hogy a Lányi-fé­le tanulmány szerzőinek nagy része a tiltakozó „kemény maghoz” tartozik. - Milyen alapon nem tekintik függet­lennek a főváros által felkért szakértő­ket? - tette fel a kérdést a főpolgármes­ter. Majd azt hangsúlyozta: fenyegető és nevetségesen hamis állítás, hogy itt „Tarlós-nyomvonal vagy bármilyen po­litikai nyomás” lenne a mobil gát ügyé­ben. Kiemelte: „egy súlyos problémát szeretnék megoldani, ahogy ígértem”. A főpolgármester állítja, a Lányi-féle tanulmánnyal szemben három össze­hasonlító tanulmány és négy szakértői vélemény készült, amelyek egyike sem támogatta a Nánási út-Királyok útja­­nyomvonalat. Mint mondta, már „bele­fáradt” a vitába, ezért Lányiék anyagát kommentár nélkül terjeszti a közgyű­lés elé szeptember végén, és minden fő­városi képviselő a lelkiismerete szerint szavazhat. Lányi András ugyanakkor úgy tartja: természetes, hogy Budapest vezetője védi a mundér becsületét, az azonban már nem, hogy - bár azt mondja, bele­fáradt - a vitának valójában nem akar teret adni. A mobil gát ellenzői ezért kampányolnak a következő hetekben. A közvéleményhez fordulnak a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét a parton túli nyomvonalra javaslók fotó: Keliczay László H­0­­ Fegyelmit adna a Fidesz a DK-s Hajdúnak • Botránysorozat a XV. kerületben • A polgármester akár a parlamentbe is távozhat SZABD Ismét fegyelmi eljárást indítana Hajdú László (DK), a XV. kerület polgármestere ellen a helyi Fidesz-KDNP-frakció - de­rült ki a rákospalotai képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésének meghívójá­ból. A városrészben a kisebbségben lévő kormánypártok annak ellenére kezde­ményezték megint az ellenzéki polgár­­mester felfüggesztését, és jogköreinek elvonását a vizsgálat idejére, hogy egy­szer már sikertelenül jártak hasonló in­dítványukkal. A múlt héten pedig Merk Péter kilépett a Fidesz-KDNP-frakcióból. A testületben a 2014-es önkormányza­ti választás óta nincs semelyik oldalnak többsége, sőt a balliberálisok már az ele­jén több részre szakadtak. Hajdú a fide­­szesekkel végül megállapodást kötött, amely két és fél évig működött. Az ellentétek tavasszal éleződtek ki három önkormányzati intézmény (két óvoda és egy bölcsőde) felújítása körül, amikor a költségek több tíz millió forint­tal megemelkedtek. A baloldaliak kor­rupcióval vádolták a fideszeseket, míg a kormánypártok szerint a polgármester szabotálta a testületi döntéseket. Haj­dú Lászlót valójában Lamperth Móni­ka jegyző, volt MSZP-s politikus, a Gyur­­csány-kormány egykori belügyminisz­tere „mozgatja”, véli a Fidesz. Részben emiatt támadt zűrzavar a szocialisták so­raiban is, továbbá kizárták soraikból Mó­ricz Eszter önkormányzati képviselőt. Ő is a jegyzőt hibáztatta a kialakult helyzet miatt azután, hogy az egyik tanácskozás azért maradt el, mert ő távozott. A Fidesz május óta zömmel bojkottál­ja a testületi üléseket. László Tamás (Fi­desz-KDNP) országgyűlési képviselő au­gusztusban lapunknak elmondta: „Szó sem lehet megállapodásról a XV. kerü­letben, amíg Hajdú László nem menesz­­ti Lamperth Mónikát.” Ő úgy gondolja, a korábbi szocialista politikus irányít való­jában, nem a polgármester. Hajdú Lászlónak viszont esze ágá­ban sincs meneszteni a jegyzőt. - Miért tenném, nincs okom rá - válaszolta kér­désünkre most a polgármester, aki szó­ Hajdu László korábban ki­egyezett a kormánypártok­kal, de a volt MSZP-s Lam­perth Mónika miatt áll a bál­o­mított az ellene indított - ahogy mond­­­­ta- „büntetőretorziókra”. Idesorolta az a újabb, ellene irányuló fegyelmi kezde­­­­ményezést, valamint azt, hogy elmondá­­° sa szerint a fideszesek miatt kényszerült összehívni mára négy rendkívüli testüle­ti ülést. - Az sem biztos, hogy a fidesze­sek eljönnek, nem tudni, mi lesz - fűz­te hozzá érdeklődésünkre Hajdú László. Lapunk megkereste Merk Pétert is, aki a kormánypárti frakcióból kilépett, ám a Fideszből nem távozott, illetve a volt MSZP-s Móricz Esztert is. Kérdé­sünkre, hogy ők miként döntenek majd a polgármester elleni fegyelmi eljárás, a felfüggesztés és a hatáskörelvonást ille­tően, mindketten elhárították a választ. A fideszes előterjesztés, amely sze­rint Hajdú „vétkesen megszegte” a köte­lezettségét, már a 2018-as választási kampány jele lehet. A DK-s politikus ko­rábban még cáfolta, hogy indulna a par­lamenti választáson, azonban most úgy nyilatkozott: akkor vállalná el a jelöltsé­get, ha a baloldali pártok összefognak, és nem találnak nála alkalmasabb jelöltet. C/1 Hallott erről? Végre kimondhatjuk sok-sok év után, hogy a gyermekvállalás nem bűn. SOLTÉSZ MIKLÓS, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMÁNAK ÁLLAMTITKÁRA A HATÁRTALAN OPERA ELNEVEZÉSŰ RENDEZVÉNYEN 2017. SZEPTEMBERIT, HÉTFŐ Magyar ntemzet „Kedvező változások" Propaganda terjesztésére kérték a mentők vezetőjét Annyira jelentősnek tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mentőszolgálat­nál az utóbbi években történt fejlesztéseket, hogy a tárca külön levélben hívta fel erre az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának figyelmét. Balog Zoltán minisz­ter és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a többi között azt írta Csapó Gábornak, az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak több­ségét 2010 óta újakra cserélték, idén pedig újabb kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség. Kitértek arra is, hogy a men­tőszolgálat elindította a munkaruha-beszerzési eljárást, ennek több mint egymilliárd forintos forrását a kormány biztosítja. A távirati iroda híre sze­rint a miniszter és az államtitkár arra kérte Csapó Gábort, hogy „a kedve­ző változásokról levélben tájékoztassa az Országos Mentőszolgálat dolgo­zóit”. A Jobbik viszont felhívta rá a figyelmet: Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán levelében az már nem szerepel, hogy a mentődolgozók nem kapták meg az ígért béremelést, így a fizetésük a régió többi állama közül is a leg­alacsonyabb. (MN) A Németország kritikája kvótaügyben KUTHI ÁRON A nem nagyon távoli jövőben eljutunk a menekültek szolidáris elosztásáig - mondta egy vasárnapi lapinterjúban An­gela Merkel, aki helyeselte, hogy az Eu­rópai Unió Bírósága nem adott igazat Magyarországnak és Szlovákiának a kvó­taperben. Arra a felvetésre, hogy vannak eltérések hazánk és északi szomszédunk álláspontja között a migrációt illetően, azt mondta, vannak árnyalatok és eltéré­sek a visegrádi országoknál, de Szlovákia és Csehország rugalmasabb a többiek­nél, ezért észszerű minden kormánnyal külön tárgyalni. A Frankfurter Allgemei­ne Sonntagszeitungban (FAS) megjelent interjút valószínűleg előbb rögzítették a német kancellárral, mint hogy meg­szólalt a kérdésben az EU-ügyekért fele­lős cseh államtitkár. Ales Chmelar pénte­ken azt mondta, a menekültek nem kel­lő ütemű befogadása miatt Csehország ellen az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárást a cseh kor­mány kész elvinni az Európai Unió Bíró­ságáig. A FAS egyébként arról is írt, hogy a kvóták ügyében formálódik a kompro­misszum, e szerint minden tagállam tel­jesítőképességének megfelelően venné ki a részét a menekültek elosztásából. A szolidaritást azonban mindenki másképp értelmezi: szombaton például Dánia jelentette be, hogy fel akarja mon­dani az ENSZ-szel kötött megállapodást a menekültek befogadásáról.­­ Nem hi-SZIJJÁRTÓ PÉTER: A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forráso­kat összekötni az il­legális bevándorlás­sal sumák dolog szem, hogy idén van még helyünk erre a kvótára - mondta Inger Stöjberg beván­dorlási és integrációs miniszter. Véleke­dése szerint az önkormányzatoknak lé­legzetvételnyi szünetre van szükségük, hogy jobban foglalkozhassanak a már befogadottakkal. A német kormány igazságügy-minisz­tere is szóba hozta Magyarországot kvó­taügyben a hétvégén, ráadásul sokkal ke­ményebb hangot ütött meg, mint Angela Merkel. Heiko Maas szerint ha Magyar­­ország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni hazánk­tól uniós pénzeket.­­ Ha valaki semmibe veszi a bíróság ítéletét, annak kell hogy legyenek pénzügyi következményei. Aki a menekültek kérdésében megbontja az európai összetartást, az ne számítson anyagi kérdésekben szolidaritásra - szö­gezte le a szociáldemokrata politikus. E nyilatkozatra reagálva Szijjártó Pé­ter az állami rádióban úgy fogalmazott, a bíróság döntése nem kötelezi Magyaror­szágot semmire. A külügyminiszter azt is mondta: „A Magyarországnak szerződé­sek szerint járó uniós forrásokat össze­kötni az illegális bevándorlással sumák dolog.” Szijjártó megismételte: a viseg­rádi országok egyetértenek abban, hogy a kötelező kvóta alkalmatlan az illegális bevándorlás kezelésére.

Next