Magyar Nemzet, 2017. november (80. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-24 / 274. szám

G ROVATVEZETŐ: ERDŐSI CSABA • gazdasag@magyarnemzet.hu Továbbra is leszakadóban van a fél ország • A gazdaság tekintetében óriási, képzettségi, szociális és kulturális téren kisebb az eltérés • Torzítanak a budapesti számok ► Folytatás az 1. oldalról Meglepőnek tűnhet, hogy Fejér me­gye déli része és a kunszentmiklósi já­rás is a legrosszabb helyzetűek kategó­riájában található. Hasonlóan Gyál kör­nyéke is rosszabb helyzetben van, mint az egy Budapest agglomerációjába tar­tozó járás esetében várható. A szokat­lan eredményt az elemzés mélységé­nek tulajdonítják a kutatók, akik komp­lex módon vizsgálódtak. A jövedelmek, a foglalkoztatottság, az épített és termé­szeti környezet, az intézményi ellátott­ság, az infrastruktúra, a szolgáltatások, a szabadidős lehetőségek és a vállalkozá­sok jellemzői mellett figyelembe vették a települések helyzetét erősen befolyáso­ló társadalmi, demográfiai és kulturális tények összességét, így a képzettséget, az internethasználatot, a népességválto­zást, a helyi politikát, a felsőfokú okta­tást, a színházakat, kultúrát vagy a köz­oktatást és a közegészségügyet. Míg a materiális jellemzőket vizsgál­va a főváros környéke és az északnyuga­ti országrész van a legjobb helyzetben, a humán tényezők alapján kiegyenlítet­tebb a térkép: a képzettségi, szociális és kulturális mutatók szerint keleten és nyugaton is akad jó helyzetben lévő te­ A területi tőke Magyarországon rület. A pozitív meglepetések közé tar­tozik, hogy nincs jelentős különbség Dél-Alföld, Nógrád, Heves vagy Borsod megye között, ám a román határhoz kö­zel és néhány alföldi járásban érzékelhe­tő a lemaradás ezen a téren. Az Összkép.hu-n megjelent tanul­mány tapasztalataival - nem megle­pő módon - egybevágnak a friss kere­seti statisztikák is. A statisztikai hivatal minap közölt adatai szerint az első ki­lenc hónapban 199419 forint volt az át­lagos nettó kereset, ez az előző év azo­nos időszakához képest 12,8 százalékos növekedés. Óriási eltérések tapasztal­hatók ugyanakkor az ország különböző részeit tekintve: a statisztikát Budapest húzza föl, ahol az átlagos nettó bér meg­közelítette a 246 ezer forintot. A legrosz­­szabb helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor 110 ezer forint­tal alacsonyabb, 134900 forint az átlag­­jövedelem. Egyébként, leszámítva a fő­várost, nincs olyan térség, ahol elérné a 200 ezer forintot az átlagbér - a húzó­nak számító Győr-Moson-Sopron és Ko­márom megyében 199, illetve 198 ezer forintról számolt be a statisztikai hiva­tal. Jó hír ugyanakkor, hogy a bérnöve­kedés üteme az erős térségeket leszámít­va mindenhol két számjegyű volt, azaz ha alig észrevehetően is, de csökken az egyes országrészek közötti különbség. Hazánk járásainak fejlettsége és helyzete (anyagi adottságok, kultúra, társadalmi energiák) . Legjobb helyzetűek Közepesnél jobb helyzetűek Közepesnél rosszabb helyzetűek Legrosszabb helyzetűek Forrás: Oláh-Szabó-Tóth: A területi tőke és magyarországi dimenziói, Összkép.hu / MN-grafika ► ezer forint alatt van az országos nettó átlagbér a fővároson kívül Nógrád megye még mindig a rangsor végén kullog A megyék rangsorában folyamatosan az utolsók között van Nógrád megye az olyan fontosabb gazdasági mutatók alap­ján, mint az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), az épí­tőipari termelés vagy a beruházások teljesítményértéke. Ez derül ki a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző, Top 50 című kiadványból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal helyi adóigazgatósága, a megyei kereskedelmi és iparkamara, va­lamint a Nógrád Megyei Hírlap közösen megjelentetett ki­adványa szerint az egy lakosra jutó GDP két százalékot nőtt 2015-höz képest. Csakhogy az országos sorrendben Nógrád így is a 20., utolsó helyet foglalta el; a megyei rangsorban éllovas Győr-Moson-Sopron egy főre jutó GDP-je több mint háromszorosa a nógrádi értéknek. Az északi megye pozí­ciója a munkanélküliséget tekintve sem változott, változat­lanul a 3. helyen állt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye mögött. Tőzsde Esett a börze, erősödött a forint A Budapesti Értéktőzsde részvényin­dexe, a BUX 168,65 pontos, 0,42 száza­lékos csökkenéssel, 39 962,72 ponton zárt, a börze forgalma 4,5 milliárd fo­rint volt. Az OTP-részvények ára nem változott, 10350 forintot ért, forgal­muk 980 millió forintot tett ki. A Mol árfolyama 43 forinttal, 1,31 százalékkal, 3237 forintra csökkent, 360 millió fo­rintos forgalomban. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 472 forint­ra erősödött, forgalma 94,5 millió fo­rint volt. A Richter-papírok értéke 10 forinttal, 0,14 százalékkal, 7020 forint­ra esett, a részvények forgalma 647,1 millió forintot ért el. Kovács Bálint, az Equilor szenior elemzője az MTI-nek elmondta: az európai részvénypiaco­kon inkább negatív hangulatban zaj­lott a kereskedés és ez a BUX-indexre is rányomta a bélyegét. A vezető rész­vények forgalma nagyon alacsony volt, ami összefügg azzal, hogy az amerikai tőzsdék zárva tartottak a hálaadás napi ünnep miatt. Mindeközben erősödött nemzeti fizetőeszközünk a főbb devi­zákkal szemben: az eurót röviddel lap­zártánk előtt 312,29 forinton jegyezték, szemben a tegnap kora reggeli 313,38 forinttal. A dollár árfolyama 264,84- ról, 263,51 forintra, a svájci franké pe­dig 269,82-ról 268,44 forintra válto­zott. (MTI) ­­ Indulhat a furcsa lakáslottó első csoportja • A szervezőknek és a gazdagabbaknak biztosan megéri • Ehhez bőven jár adókedvezmény HAJDÚ PÉTER Megkezdheti működését az első nemze­ti otthonteremtési közösség (nők), mi­után a Magyar Nemzeti Bank nyilvántar­tásba vette a Central NDK Szervező Zrt. 180 fős csoportját. A nők lényege, hogy a közösség tagjai havi fix összegű befize­tést vállalva előtakarékoskodnak, hogy a befizetések felhasználásával új lakást vásárolhassanak. A befizetések 30 szá­zalékának megfelelő, de maximum évi 300 ezer forint adókedvezmény is jár a megspórolt összeg fejében. Azért elő­nyös az ilyen jellegű pénzgyűjtés a szer­vezők szerint, mert így hitel nélkül is la­káshoz juthat az, akinek nincs a zsebé­ben a vásárláshoz szükséges összeg. Ebben a modellben a közösség tag­jai 120 vagy 180 hónapnyi takarékosko­dás között választhatnak, így tetszésük szerint 10-40 millió forint közötti össze­get kaphatnak kamatmentesen lakásvá­sárlásra. Pénzhez a negyedévente tar­tott sorsoláson juthatnak a szerencsé­sek, a többiek befizetéseit fölhasználva. A kiválasztottaknak egy éven belül kell megjelölniük a lakást, aminek megvá­sárlásához igénylik a közösség pénzét. Szerződéskötés után megkapják az ál­lami támogatást is, így gyakorlatilag ka­matmentes kölcsönhöz jutottak, annak fejében, hogy a fizetési időszak végéig továbbra is fizetik a vállalt havi díjat. Bár a Central közleményében nem szerepel, de tudni kell, hogy be lehet előzni a sorsoláson részt vevő tagtársa-Sem az Országos Betétbizto­sítási Alap, sem a Befektető­­védelmi Alap nem garantál­ja a befizetéseket hát, ha valaki nagyobb önrész azonnali befizetését vállalja, azaz rálicitál a töb­bi közösségi tag ajánlatára. Vagyis a leg­gyorsabban azok juthatnak a hőn áhí­tott lakáshoz, akiknek több pénz lapul a zsebében, amit fölhasználnak a licitá­lás során. A Rogán Antal kabinetminiszter ötle­te alapján létrejött új lakásvásárlási kö­zösségre vonatkozó törvény fontos ki­tétele, hogy csak azok a közösségek juthatnak a tekintélyes állami támo­gatáshoz, amelyeket a jegybank meg­bízhatónak minősít. Ez történt most a Central esetében. A százmillió forin­tos alaptőkéjű cég tulajdonosa egyéb­ként a­­ Nyéki Zoltán vállalkozóhoz köt­hető - Carion Holding Zrt. érdekeltsé­gébe tartozó Poligrupo Holding Zrt., amely korábban fogyasztási csoporto­s­kat működtetett. Utóbbi azért lényeges,­­ mert 2012-ben, majd 2014-ben ideha­­­­za törvénnyel tiltották be új fogyasztói­­ csoportok létesítését, miután bizonyos szervezők a pilótajátékhoz hasonlato­san működő közösségben a tagokat fél­revezetve okoztak kárt. Ennek ellené­re a nők szabályozása szerint csak az a cég minősíthető megbízható szervező­csoportnak, amelynek vezetésében leg­alább egy olyan szakember is tisztséget kap, aki legkevesebb öt évig fogyasztói csoportot szervező cégnél dolgozott. Ha valaki tagja akar lenni egy ott­honteremtési közösségnek, annak fel­tétlenül tudnia kell, hogy sem az Or­szágos Betétbiztosítási Alap, sem a Be­fektetővédelmi Alap nem garantálja a befizetéseit, azaz bármiféle probléma esetén kártalanítás nélkül veszhet el a pénze. Azt is tudni kell, hogy a Cent­ral NDK honlapjának tanúsága szerint a szervezők a szerződéses érték egy szá­zalékát kitevő regisztrációs díjat szed­nek. Emellett havonta 0,1 százalékos, legföljebb 20 ezer forintos szervezé­si díjat is felszámolnak, valamint 0,02 százalékos hitelfedezeti életbiztosítá­si és az ingatlan értékéhez igazított va­gyonbiztosítási díjat is kérnek. Csak új lakásokra lehet pályázni 2017. NOVEMBER 24., PÉNTEK Mapi Nemzet Az MNB hivatalos devizaárfolyamai ÉRVÉNYESSÉG: 2017.11.23. Devizanem Árfolyam egy egységre forintban Angol font 352,01 Ausztrál dollár 201,73 Cseh korona 12,29 Dán korona 42,10 Euró 313,26 Horvát kuna 41,34 Kanadai dollár 208,42 Lengyel zloty 74,41 Norvég korona 32,51 Orosz rubel 4,53 Román lej 67,29 Svájci frank 269,65 USA-dollár 264,53 Lázár János jelentős leépítéseket vár az állami szférában HÍRÖSSZEFOGLALÓ Elkerülhetetlen és megspórolhatatlan, hogy a 2018 és 2022 közötti időszakban további jelentős béremelések legyenek az oktatásban és az egészségügyben - hangsúlyozta Lázár János kancellária­­miniszter a Munkaadók és Gyáriparo­sok Országos Szövetségének csütörtöki gazdasági csúcstalálkozóján. A Minisz­terelnökség vezetője - noha tanácsadói figyelmeztették, hogy választási kam­pány idején nem túl jó ötlet erről beszél­ni -jelentős leépítéseket is vázolt az álla­mi szférában a következő ciklusban. Ré­giós és nyugat-európai példák alapján úgy véli, az állami dolgozóknak a foglal­koztatottakon belüli húsz százalék körüli aránya túlzottan magas. Egyebek mellett az államigazgatási ügyek digitalizációjá­­val megnyílhat az út a leépítések előtt. Utóbbi egyúttal enyhítheti a munkaerő­­hiányt a versenyszférában, ami a követ­kező évek egyik legfontosabb feladata. Lázár János jelezte: a magyar iparra érdemi hatást fog gyakorolni a digitalizá­­ció és a robotizáció. Robbanás előtt ál­lunk, mert egy autóipari beszállítói stá­tusra berendezkedett országnak figyel­nie kell az autóipari folyamatokra.

Next