Magyar Nemzet, 2017. december (80. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-01 / 280. szám

2017. DECEMBER 1., PÉNTEK Polgári napilap LXXX. évfolyam, 280. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint KÍNÁBAN NEM FELEJTIK BALOG AKCIÓJÁT vélemény 19. oldal Q . KOLOMPÁR ORBÁN VISSZATÉR Nem lenne Farkas Flórián helyében beltöld©4. oldal A magyaroknak morzsák jutnak a kínai gigaüzletből KÓSA ANDRÁS Magyar munkás és hozzáadott érték alig lesz hazánk legdrágább vasúti beruházá­sában, a Budapest-Belgrád-vonal teljes felújításában. Ez persze nem új dolog, ha kínai vasútépítésről van szó; a hétfőn kiírt közbeszerzés egyes részei - például a megkövetelt árbevétel nagyságrendje - lényegében kizárják, hogy­ kínai cége­ken kívül más vállalat is labdába rúgjon. Andó Gergely közlekedési szakértő sze­rint a tervezést, a földmérést és az egyéb előkészítő munkákat is kínai mérnökök fogják elvégezni, a kivitelezés pedig száz százalékban made in China alapon zajlik majd, mert az ázsiai építővállalat a saját gépeit fogja hozni, amelyek száz méter pályát képesek lefektetni egy óra alatt. A szakértő főként a pálya és az állomá­sok biztosítóberendezéseinek szerelésé­nél lát lehetőséget magyar szakemberek foglalkoztatására. Hogy hány kínai jön Magyarországra, még nem tudhatjuk, a projektet kiíró Kínai-Magyar Vasúti Non­profit Zrt.-ben jelenleg 13 magyar mellett 15 kínai mérnök dolgozik. Ilyen feltételek mellett még ráfize­­tésesebbnek tűnik a projekt, amelyet a mi pénzünkből valósít meg Peking­­ sa­ját használatra. A zömében kínai hitelből épülő vasúti beruházás végösszege meg­közelítheti a 700 milliárd forintot, amely számítások szerint 2400 év alatt térülne meg Magyarországnak. Részletek a 7. oldalon Egy munkás Zimonynál, ahol megkezdődött a Budapest-Belgrád-vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása. A teljes vonal 2023-ra készülhet el fotó: mti/ap/darko vojinovic Nem a muszlimoktól, önmagától fél Európa Urija Savit (Uriya Shavit) az izrae­li Tel-avivi Egyetem tanszékvezetője, szakterülete a muszlim­ kisebbségek helyzete a nyugati társadalmakban. A nemrégiben hazánkba látogató pro­fesszor szerint a muszlimt bevándor­lók rákényszerítik Európát, hogy föl­tegye magának a kényelmetlen kér­dést: még keresztény, vagy sem? LÁSZLÓ DÁVID - Látta már a Soros György-plakátokat? - Igen, volt hozzájuk „szerencsém”. Bár nem ismerem mélységében a tör­­ténetet, el kell hogy mondjam, effaj­ta összeesküvés-elméletekre például Szaúd-Arábiában számítana az ember, nem egy olyan művelt európai ország­ban, mint Magyarország. Ha egy őrült terjeszt ilyen pletykákat, még megér­tem. De hogy ez egy egész országban téma legyen?! - Tehát nem létezik „Soros-terv"? - Már a hangzása is riasztó! A zsidó képe, aki ül valahol a távolban, és más országok politikájába avatkozik... - Antiszemiták a plakátok? - Azok! A dúsgazdag zsidó, aki a ma­gyar politikával szórakozik, az antisze­mitizmus mintapéldája. Ráadásul az összeesküvés-elméletekkel az a baj, hogy aki hisz bennük, azzal nem lehet vitatkozni. Az összeesküvés-elmélet lé­nyege, hogy nem hisznek a hivatalos ál­láspontnak. Innentől bárki, aki ellent­mond, része az összeesküvésnek. - Úgy tudom, Soros György Izraelben sem túl népszerű... - Nem, de igazából nem is törődik vele senki. [Nem...] Folytatás a 10. oldalon . SZÁZMILLIÓ FORINTRÓL INDUL A CSONTVÁRY-KÉP ÁRVERÉSE kultúra® 12. oldal FA NÁNDOR SZERINT KIÖLIK A FIATALOKBÓL A MOTIVÁCIÓT sport® 16. oldal Simicska: Nem segít a sírdogálás, ez ellen tenni kell KATONA MARIANN Minél később van vége a mostani rend­szernek, „annál csúnyább lesz” - erről is beszélt Simicska Lajos az RTL Klub Hír­adójának adott interjújában, amelyből a csatorna az elmúlt két napban már kö­zölt részleteket. A lapunkat is magában foglaló médiaportfólió tulajdonosa úgy fogalmazott: „Azt gondolom, hogy Or­­bánék számára, a rendszerük számára az a legoptimálisabb, ha most ér véget egy egyszerű választással” A nagyvállalko­zó arra buzdított, hogy mindenki men­jen el szavazni 2018-ban.­­ Mindenkinek saját magának bele kell nézni az életébe, a saját sorsába, és felelősen kell dönte­nie - mondta. Nincsenek ugyanis szerin­te „atombombák” vagy csodafegyverek, hanem emberek vannak. [Simicska...] Folytatás a 3. oldalon ► „Egy idő után a kétharmados többség elborítja a tudatot” Kovács Áron - A 2013 előtti Jobbikot nem szeret­tem. A szélsőségeket nem szeretem. Nem szeretem, ha menetelnek, ha val­lási vagy bármilyen alapon embereket megkülönböztetnek vagy kitaszítanak - mondta a Magyar Nemzet kérdésére Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronz­érmes, világbajnok kardvívó, volt szö­vetségi kapitány és mesteredző, aki a múlt héten jelentette be, hogy elfogad­ta Vona Gábor pártelnök felkérését, és a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2018-as országgyűlési választáson. Kovács Tamás - akinek jelöltségét már jóváhagyta a helyi, Budapest II. kerületi szervezet, és már csak az or­szágos elnökség döntésére vár - a Job­bik változásáról azt mondta: pontosan azért vált számára szimpatikussá Vona Gábor, mert be tudta látni, hogy hibáz­tak. Szerinte hiteles a néppártosodás, vagyis lehet ugyanazokkal másféle poli­tikát folytatni. - Magyarországon a köz­vélemény nagyon furcsának találja ezt. De Orbán Viktor 27 év alatt a liberálistól a radikálisig jutott el - idézte föl. A volt szövetségi kapitány a jelöltség bejelentésekor azt írta: még 2014-ben is a Fideszre szavazott, előtte pedig húsz éven keresztül. [„Arrogánssá...] Folytatás a 3. oldalon ► : LECH WALESA­­ ÜZENETE A volt lengyel államfő nagyot csalódott Orbán Viktor miniszterelnökben. A MEGTÖRHET­Ő­ LENDÜLET Átgondolják terveiket az építkezők, ha nem marad meg a kedvezményes áfa. A A FEHÉR ÉS FEKETE A SZOMSZÉDBAN Román és magyar 99 év után is másként látja a gyulafehérvári nyilatkozatot. IDŐJÁRÁS PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP derült változó felhős CM 1 2/-4 2/-3 1 7280 9 770237 379057

Next