Magyar Nemzet, 2018. január (81. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-16 / 13. szám
Polgári napilap LXXXI. évfolyam, 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint 2018. JAN KEDD HATALMAS KÜZDELEMBEN VESZÍTETTÜNK sport® 16. oldal CIRKUSZFESZTIVÁL Apja nyomdokain jár Eugene Chaplin . kultúra © 12. oldal Jm MYATYINSZKI GYÖRGY-SZABÓ ZS. LÁSZLÓ Bár az ellenzéki pártok kivétel nélkül biztosították támogatásukról Márki-Zay Pétert, aki tegnapig Hódmezővásárhelyen egyedüliként indult volna a polgármesterségért a kormánypárti jelölttel szemben, hétfőn teljesen váratlanul egy helyi szocialista politikus is bejelentette, ő is versenybe száll. - Hétfőn újabb aláírásgyűjtő íveket igényeltem a választási irodában, ám ahogy ennek híre ment, egy órán belül bejelentette függetlenként való indulását Hernádi Gyula - mondta a Magyar Nemzetnek Márki-Zay Péter. - Nagyon látványos, hogy Hernádi elindulása a Fidesz érdekében áll, ezzel osztanák meg az ellenzéki szavazatokat - tette hozzá Márki-Zay. Hernádi indulási szándékáról a hódmezővásárhelyi Promenád hírportálon egy rövid interjú formájában nyilatkozott. Az oldal látványosan szokott beszámolni a környék kormánypárti vezérének, Lázár János miniszternek és országgyűlési képviselőnek a nyilvános szerepléseiről, ugyanakkor Márki-Zay indulásával kapcsolatban többnyire erősen kritikus írásokat jelentetett meg eddig. Lapunk több helybélit is igyekezett megszólítani Hernádi személyéről. [Szalámizzák...] Folytatás a 3., vezércikk a 9. oldalon ► Megbukott Tudósé, de nem a szavai miatt ROSTÁS SZABOLCS[KOLOZSVÁR] Benyújtja lemondását Mihai Tudósé román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta tőle politikai támogatását. Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Tudósé a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A pártülésen állítólag Tudósé felajánlotta lemondását, amit a hírek szerint a többség elfogadott. A politikust tehát nem az akasztásos nyilatkozata miatt buktatják meg, hanem azért, mert úgy akarta átalakítani a kormányát, hogy megszabadult volna a Dragneához közel álló tárcavezetőktől. Dragnea azonban erősebbnek bizonyult. Egyébként Tudósé tagadta, hogy emberek felakasztásáról szólt volna, állítja, szavait félreértelmezték. Kiemelte: Vio'Ti V* V nem képezheti vita tárgyát Románia valamely területének autonómiája, de amikor a zászlón történő lengésről beszélt, valójában az állami intézmények képviselőinek mandátumára, nem személyére utalt. A bukaresti külügy már ellentámadásba is lendült: provokációnak nevezték, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a hétvégén székely zászlóval takarta le a feliratot és a román címert a Románia budapesti nagykövetsége elé szervezett tüntetésen. Korántsem Mihai Tudósé volt egyébként az első román politikus, aki az utóbbi időben hasonló magyarellenes kirohanásra ragadtatta magát. Emlékezetes, hogy Traian Basescu volt román államfő két éve például azt írta, „Románia a Tiszáig tart”, Victor Ponta korábbi kormányfő pedig azt nyilatkozta, hogy „Székelyföld nincs.” Bővebben a 11. oldalon ► Tt'X] • Méregdrága a képzés, miközben alig van pilóta BODACZ PÉTER Noha a légitársaságok jelentős pilótahiánnyal küzdenek, még mindig komoly összeget kell fizetnie annak, aki kapitány szeretne lenni. Az alapoktól kezdve egy Boeing-737-es vagy Airbus-A320- as vezetésére jogosító típusengedély megszerzéséig egy lakás árát emészti fel a képzés. Cserébe viszont már egy kezdő elsőtiszt (másodpilóta) nettó egy-kétezer eurót keres havonta, ugyanakkor a bérek a repült órák függvényében gyorsan emelkedhetnek akár ennek többszörösére is, a kapitányi fizetések pedig hat-nyolcezer euró körül vannak. - A légitársaságok folyamatosan frissítik, illetve bővítik flottáikat, így a megfelelő képzettséggel rendelkező pilóták gyorsan munkához juthatnak - fejtette ki lapunknak a charterjáratokat üzemeltető Travel Service magyarországi főpilótája. [Sok...] Folytatás a 7. oldalon ► Rendkívüli ülés lesz az 1300 befogadott migránsról KATONA MARIANN Besegít az MSZP a Jobbiknak, így pedig meglesz annyi képviselői aláírás, hogy Kövér László házelnöknek nem lesz választása, össze kell hívnia az Országgyűlés rendkívüli ülését. A Jobbik azért kezdeményezte a soron kívüli parlamenti napot, mert a Házban követelne magyarázatot Orbán Viktortól a tavaly „titokban” befogadott 1300 menekültről. Megtudtuk, hogy a szocialisták is támogatják az ügyet, igaz, csak azért cserébe, hogy a nyugdíjrendszerről szóló javaslataik is napirendre kerüljenek. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke pedig a bizottságban szeretne az 1300 menekült ügyében Orbán Viktortól válaszokat kapni. Ennek kapcsán Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke abszurd ötlettel állt elő: kitiltaná az általuk állandóan emlegetett „Soros-tervről” szóló bizottsági ülésről az egyik tagot, Szél Bernadettet. Erre annyi magyarázatot adott, hogy az LMP-s politikus szerinte a „Soros-tervet” támogatja. Amikor lapunk ennél konkrétabb okokat szeretett volna megtudni, a kormánypárti képviselő letette a telefont arra hivatkozva, hogy nekünk nem nyilatkozik. Szél Bernadett és Molnár Zsolt szerint egyébként Németh Szilárd nem tehet olyat, hogy kitilt valakit a bizottsági ülésről. Részletek a 2. oldalon A HIÁNYZIK AZ INTERNET Probléma, ha a választási határozatokat csak hirdetőtáblán teszik közzé. 17 ELŐRETERVEZETT UR GIMNAZISTA Házi őrizetbe került a rákoskeresztúri brutális gyilkosság gyanúsítottja. 7 Óriási ÁRKÜLÖNBSÉG A legolcsóbb új lakás a fővárosban annyiba kerül, mint vidéken az átlagos árú. IDŐJÁRÁS ® KEDD havazás® SZERDA esős® CSÜTÖRTÖK változó 2/-4 4/0 4/-1 18013