Magyar Nemzet, 2018. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-15 / 39. szám

Angela Merkel öröksége A kancellár nemcsak az európai politikát kavarta meg, hanem saját társadalmát is A második világháború utáni nyugatnémet és német kan­cellárok majdnem mindegyi­ke jelentősen meghatározta az őt követő éveket. Csak hogy néhányukat megemlítsem: Konrad Adenauer a transzatlanti elköte­leződéssel, Ludwig Erhard a gazdasági csodával, Helmut Kohl a német egység­gel, Gerhard Schröder pedig a neoliberá­lis munkaerőpiaci reformjaival formálta a jövőt. Angela Merkel több mint tizen­két éve tölti be a kancellári tisztséget - és jó esélye van még négy évig hatalmon lenni. Utána vajon mi marad? Miről szól­tak a merkeli évek? A mostani koalíciós tárgyalások nagyon pontosan mutatják meg a merkeli hatalomgyakorlás mód­ját: a hatalmat Merkel önmagáért akar­ja. Bármilyen irányba kompromisszu­mot tud kötni, kész lett volna a hatvan­nyolcas zöldekkel is megegyezni, ahogy most kész volt fontos minisztériumokat átadni a szociáldemokratáknak; a cél ugyanis - hogy ő maradhasson a kan­cellár - mindenféle koalíciót szentesít. A CDU pedig kritikátlanul követi. Ami­kor vasárnap a közszolgálati ARD tele­vízió műsorvezetője rákérdezett Armin Laschetnél, a CDU übermerkelista alel­­nökénél, hogy mi is lenne a következő négyéves Merkel-kormány nagy témája, a politikus alig bírt valami értelmeset vá­laszolni. A CDU ugyanis mára Merkelen kívül nem kínál semmit. Ez Merkel ha­talmát természetesen meghosszabbít­hatja még négy évvel - de az öröksége annál katasztrofálisabb lesz. A belpolitikában olyannyira kilúgoz­ta Angela Merkel a CDU-t, hogy ötven év után a német parlamentbe ismét beju­tott egy szélsőjobboldali párt. A német politikában addig lehetett távol tarta­ni a szélsőjobboldalt, amíg egy Roland Koch, Friedrich Merz vagy Wolfgang Bos­­ bach ezen szavazókat is magához tudta vonzani. Merkel ehelyett elüldözte őket a pártból. Mára a CDU-ban alig maradt politikus, aki a jobboldali szavazók szá­mára hiteles lenne. Egyedül a bajor ke­­resztényszociálisok (CSU) egy-egy politi­kusa próbálja meg a károkat enyhíteni. A német demokrácia stabilitásának ép­pen ezért sokkal többet használ Horst Seehofer CSU-elnök egy-egy kemény jobbos kiszólása, mint a merkeliánusok semmitmondó unalma. Merkel nem csak a saját pártján be­lül ölte meg az alternatívát. 2009 és 2013 között az FDP-vel olyannyira el­bánt, hogy a CDU-val korábban mindig Merkel meghosszabbíthatja hatalmát újabb négy évvel, de az öröksége csak annál katasztrofálisabb lesz is örömmel kormányzó liberálisok mos­tanra már nem akarnak a kancellár mö­gé beállni. A szociáldemokraták (SPD) lassabb felfogásúak, mint a dinamikus liberálisok. Az SPD-nek még mindig nem tűnt fel, hogy Angela Merkel mel­lett a százötven éves pártjuk lassan, de biztosan középpárttá olvadt. Ahelyett hogy az SPD vállalta volna az ellenzé­kiséget vagy az előre hozott választáso­kat, ahogy azt Martin Schulz pártelnök még szeptemberben, az elbukott válasz­tás estéjén ígérte, inkább újra beugrott a CDU mögé, hogy további négy évre hatalomban tartsa Angela Merkelt. Az SPD esetében még szánalmasabb, hogy 2005 óta immáron harmadszorra nem tudnak mást kínálni a szavazóiknak, mint Angela Merkel kancellárságát. Milyen Németországot és Euró­pát hagy Merkel az utókorra? Először önző módon megtagadta a támoga­tást a dél-európai népektől, és a máso­dik világháborús megszállók mintájára akarta diktálni az athéni vagy a római kormányprogramot. A menekültválság­ban aztán a német érdekeknek addig nagyon is kedvező dublini megállapo­dást felrúgva hozta nehéz helyzetbe Ke­­let-Közép-Európát és saját országát. A menekültválság félrekezelésével Mer­kel a kontinenst az észak-dél tengely után nyugatiak és keletiek között osz­totta meg. A merkeli euró- és beván­dorláspolitika kudarca nagyban hozzá­járult ahhoz is, hogy a britek nem akar­tak az Európai Unióban maradni. Angela Merkel azonban nemcsak az európai politikát kavarta meg, hanem saját társadalmát is. Kancellárságának legnagyobb öröksége a német szélső­­jobboldal megjelenése és a nagy nép­pártok összezuhanása. A kancellár köz­ben nem tudta megoldani a növekvő szociális egyenlőtlenség problémáját. Az egykori posztszocialista szomszédait leszámítva ma Németország valameny­­nyi szomszédjánál kiterjedtebb a jóléti állam. A német baloldalt - a kommunis­ta Die Linkét leszámítva - azonban még ez sem zavarja. Az SPD-től mindenféle ellenzékiség hiteltelen, az ellenzéki Zöl­dek pedig szintén Merkellel készültek kormányozni. Akinek Németországban elege van a merkeli időszakból és poli­tikából, lassan nem tud másra szavaz­ni, mint az Alternatíva Németországnak (AfD) pártja. Egy most formálódó nagy­­koalíció után, amely tizenkét éven be­lül a harmadik lenne, az SPD már nem is fog tudni többé alternatívát nyújtani az elégedetleneknek. Angela Merkel eddigi tizenkét évének eredménye: széteső, megosztott Euró­pai Unió, erősödő német szélsőjobb, sú­lyosbodó német politikai instabilitás. És lehet, hogy még négy év hátravan. A betűpörkölt Egy polgár bevallásai­ t engem ért támadásokra reagál­va én, dr. F. K. polgári érzelmű országgyűlési képviselő, büntető­jogi felelősségem tudatában, va­lamint szellemi képességeim teljes bir­tokában, befolyástól mentesen kijelen­tem, hogy az alábbiakban közreadom valós és őszinte vagyonnyilatkozato­mat. A nekem tulajdonított, polgári állá­somból felhalmozott megtakarításom­ból vásárolt, tizenkét esztendeje bevetet­len földjeim szomszédságában elterülő vadászkastély nem az enyém. Az ingat­lan politikai tanácsadóm és bizalmasom nevén van. Politikai tanácsadómat és bi­zalmasomat, mivel nem közszereplő, nem kívánom megnevezni, ha bármely sajtótermék így jár el, akkor a nevemen működő, de általam nem tulajdonolt ügyvédi irodán keresztül haladéktala­nul helyreigazítást eszközlök! A terület, amin a kastély áll, négyéves gyermekem nevén szerepel. Jó parti lesz majd, na. Az épületben magam is jártam, nem ta­gadom. Jókat vadásztunk itt, de ebben én nem látok semmi kivetnivalót. Sze­rintem, mindezt minden középosztály­beli megtehetné. Magam és családom egyébként egy 40 négyzetméteres, kül­városi panelben élünk, amit családi ösz­­szefogással sikerült megvásárolnunk. Nincsenek szállodáim sem. Pusztán felügyelőbizottsági tagja vagyok annak a tizenhét hotelt tulajdonló és működ­tető konzorciumnak, amelynek huszon­hat éves, vendéglátóipari végzettségű unokaöcsém az igazgatója és tulajdono­sa. Tehetséges, szorgalmas gyerek, aki egész életében azt tanulta, hogy nincs annál fontosabb, hogy megálljon a sa­ját lábán. Juttatásomat, ami a felügyelő­bizottsági pozíció miatt járna, évek óta jótékony célra fordítom. Azt a labdarú­gó utánpótláscsapatot támogatom ve­le, amiről tévesen azt szokták írni, hogy én vagyok az elnöke. Ez természetesen nem igaz. Múlt hónapban lemondtam a tisztségről, azóta gyermekkori jó ba­rátom, vadászpartnerem és telekszom­szédom tölti be ezt a pozíciót. Számtalan alaptalan vádat fogalmaz­tak meg annak a 123 milliós állami és uniós támogatásban részesülő szörp- és lekvárháznak a kapcsán, amelyet - ter­mészetesen - a reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiumok nekem tulaj­donítottak. Ezek az orgánumok ugyan helyszínről származó információkkal és videofelvételekkel próbálták igazolni, hogy a szóban forgó szőlőhegyi ingat­lanban heti rendszerességgel megfor­dultam a közelmúltban, de szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem igazol semmit. A szőlőhegyi szörp- és lekvár­ház ugyanis nem az enyém. Az a felesé­gemé. Feleségem pedig nyilvánvaló mó­don nem strómanja senkinek. Ahogyan egyébként egyetlen hozzátartozóm, így pedagógus végzettségű édesanyám és nyugalmazott bányász édesapám sem. Utóbbi a tulajdonosa annak a kanári­sárga Lamborghini Huracánnak, ami­ből kiszállva több interjút is adtam a saj­tó képviselőinek. A járműhöz édesapám öröklés révén jutott hozzá, ahogyan a vadászatokhoz általam használt Landro­ver Defenderhez és ahhoz a BMW SUV- hoz is, amit a feleségem a bevásárlások­hoz használ, továbbá a garázsomban parkoló Lexushoz és Harley-Davidson motorkerékpárhoz is. Az én nevemen mindössze egy 1995-ös Wartburg szere­pel. Sajnos rég elromlott, a környékünk­ről pedig elköltözött már minden autó­szerelő, akinek érdemes lett volna be­lenéznie, így közlekedni jó barátom, sógorom, I. D. államtitkár úr szolgálati autójával szoktunk. Gyakran bevisz lak­helyemről a Parlamentbe, hogy ezzel is spóroljuk a köz pénzét. Egyetlen ingóság szerepel a neve­men, ehhez ragaszkodom is. Egy, a XX. század elején készült, immáron saj­nos működésképtelen zsebóra, amely­hez polgári politikusként ragaszkodom. Ez nemcsak egy vagyontárgy számom­ra, hanem egy emlékeztető azokból az időkből, amikor a polgári értékeket val­ló politikusok még mint becsület dolgá­ra, és nem mint vagyonosodási lehető­ségre tekintettek a közéleti szerepválla­lásra. Ha ránézek, erre emlékezem. TOMPOS APÁM 2018. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK CSALÓKA TAVASZ Nemcsak az embereknek okoz fejtörést a globális fel­­melegedés miatt kiszámít­hatatlanabbá váló időjárás, hanem az állatoknak is. Kü­lönösképpen a vándormada­raknak. A génjeikben tárolt programjuk lassan frissítésre szorul. A fotón látható gólya­pár már február elején visz­­szaérkezett Németországba, ám a hirtelen beállt hideg idő miatt most bajban vannak. Sem táplálékot, sem mene­déket nem találnak maguk­nak. Az evolúció viszonylag lassú folyamat, nehezen tud lépést tartani az emberek ál­tal diktált tempóval. FOTÓ: AFP/BORIS ROESSLER Hiteltelenek hajdú péter S­zintet léptek a devizahiteles érdekvédő szervezetek tegnap, amikor az Adóskamara a Képviselői Irodaház előtt tartott sajtótájékoztatóján már nem csupán a devizahiteles károsultak megmentését követelte, de a politika kivonulását is az igazságszolgáltatásból. Érvelésük sze­rint addig, amíg a politika rátelepszik a bíróságoktól, ügyészségektől kezdve az oktatáson át egészen az egészségügyig mindenre, lehetet­len az egyéni és társadalmi érdekek érvényre juttatása. Ennek oka, hogy az „elfoglalt” szervezeteken keresztül szűk pártpolitikai érdekeket erőltetnek rá a társadalomra. A devizahiteles károsultakat képviselő szervezeteket, illetve a Baumag-, Quaestor- vagy Buda-Cash-ügyek károsultjait összefogó tömörülés üzenete olyan tömeget érhet el, amely akár döntően is befolyásolhatja az április 8-i választás eredményét. Feltéve persze, hogy sikerül egységes álláspontra he­lyezkedni a több százezer károsultnak, és megtalálni azt a pártot, amelyről elhiszik, hogy nemcsak megígéri a bajbajutottak megmentését, de hatalom­ra jutva az ígéretet meg is tartja. Az egészen biztos, hogy az elmúlt négy kormányzati ciklusban a kormány­­rúdnál álló pártok hitelessége jócskán megkopott a károsultak szemében. A jelenlegi kormánypártok többszörösen is érintettek az ügyben, hiszen az el­ső Orbán-kormány idején engedélyezték hazánkban a devizahitelezést, és a Fidesz által hatalomra juttatott Járai Zsigmond volt az az MNB-elnök, aki a svájci jegybank 2004 júliusában született figyelmeztetése ellenére sem tett sokat a devizahitelezés visszafogásáért. Aztán a 2008-as válság kitörése után többek között a „megmentjük a devizahiteleseket” szlogent felhasználva ke­rült hatalomra a Fidesz-KDNP, de nem sokat tett a kártalanításért. Egyedül a végtörlesztés nyújtott számottevő segítséget a bajbajutottaknak, de az is in­kább a tehetősebbeknek. A kártalanítás során pedig csak az egyoldalú szer­ződésmódosítás és az árfolyamrés szabálytalan alkalmazása miatt jogtala­nul beszedett összeget kapták vissza az érintettek, ami töredéke az őket ért teljes kárnak. A 2010 után mesterségesen gyengített forint miatti árfolyam­­veszteséget azonban a piaci értéken történő forintosítással teljes egészében a károsultak nyakába varrták. Ez az összeg pedig sokszorosa a három évvel ezelőtt kapott minimális kártalanításnak. Erre mondják azt az Adóskamara szakértői, hogy a kormány lepaktált a bankokkal, hogy a lehető legkisebb kár érje a pénzintézeteket. Persze a 2002 és 2010 között hatalmon lévő pártok, illetve utódszerve­zeteik, így az MSZP és a DK sem hitelesebbek az eladósodottak szemében. Hiszen ők hagyták felfutni a devizahitelezést, s egyetlen lépést sem tettek a bankok megregulázására. Azért különösen nagy a felelősségük, mert ha már a svájci jegybank figyelmeztetésére szintén fittyet hánytak, a Nemzetközi Va­lutaalap 2005 júniusában kiadott, a devizahitelezés veszélyeire figyelmezte­tő jelzésére legalább reagálniuk kellett volna, s visszafogni vagy betiltani az ilyen ügyleteket. De nem tették. Azoknak a pártoknak lehet még valamiféle hitelességük a devizahitele­sek előtt, amelyek eddig nem voltak hatalmon, azaz mostanáig még eszkö­zük sem lett volna a káros folyamatok, jelenségek befolyásolására. Kérdés persze, hogy a reményt vesztett emberek egyáltalán bíznak-e még bárme­lyik pártban. Kétkedésük nem alaptalan. Most persze szinte minden politi­kai tömörülés - még a nyolc évig kormányon lévő MSZP is - a felvételkori ár­folyamon való forintosítás mellett áll ki, azaz harsányan igyekszik megnyerni a több százezres tömeg bizalmát, és ezzel szavazatát, hogy kormányra ke­rülhessen. De hogy azután mi lesz, azt nem tudni, hiszen ellenzékben még egyetlen párt sem volt olyan szegény, hogy ígérni ne tudott volna. vélemény .

Next