Magyar Nemzet, 2019. február (82. évfolyam, 1-20. szám)
2019-02-14 / 8. szám
POLGÁRI NAPILAP LXXXII. évfolyam 8. szám (38.) 2019. február 14., csütörtök Ára: 180 Ft www.magyarnemzet.hu ro Magyarországra érkezik kampányolni Timmermans A szakszervezetekkel egyeztet a csúcsjelölt az MSZP kongresszusa előtt Munkatársunktól Magyarországon folytatja kampányát a brüsszeli szocialisták első embere, Frans Timmermans. Az európai bevándorláspártiak listavezetője hivatalosan az MSZP hétvégi kongresszusára érkezik, ahol véglegesítik a párt európai parlamenti választási listáját. A Magyar Nemzet azonban megtudta: a holland politikus egyeztetésre hívta a magyar szakszervezeteket a baloldal által Brüsszelben is kifogásolt túlmunkatörvényről. Szakszervezeti információk szerint ugyan még egyetlen munkavállaló, illetve munkáltató sem élt a megemelt túlóra- és munkaidőkeret lehetőségével, ráadásul a közbeszédből is kikopott a rabszolgatörvényezés, nagyon úgy tűnik, hogy az európai baloldal nálunk ezzel akarja elterelni a figyelmet a migráció kérdéséről. A Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő által valószínűsített forgatókönyv alapját az adja, hogy lapunk megtudta: Frans Timmermans, az európai baloldal csúcsjelöltje, az Európai Bizottság első alelnöke, aki hivatalosan az MSZP hétvégi kongresszusán vesz részt, Budapestre érkezését követően elsőként a magyarországi szakszervezeti vezetőkkel találkozik. Információink szerint az esemény az MSZP és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) közreműködésével szerveződik, a találkozó tényét Kordás László, a Maszsz elnöke is megerősítette. Timmermans - mint a szocialisták csúcsjelöltje - Magyarországon is a baloldalt igyekszik erősíteni a májusi EP- választások előtt, amire nagy szükség is van, mert a baloldali pártok Európa-szerte bajban vannak, a szocialisták komoly szavazatvesztéssel néznek szembe. Az Európai Bizottság elnöki posztjára sokan mégis Timmermansra fogadnának. Továbbiak a 8. és 12. oldalon A baloldal a migráció kérdéséről szeretné elterelni a figyelmet a túlóratörvény ügyének napirenden tartásával Fotó: Europress/AFP * Időjárás Forrás: OMSZ - MA -0 , 00 PÉNTEK : SZOMBAT VASÁRNAP Árfolyamok Forrás: MNB EURÓ : USA-DOLLÁR 317,90 N 280,81 Baranyai Gábor Az ellenség az informatikai hadszíntéren hadüzenet nélküli műveletekben harckocsik vagy bombázók nélkül is rendkívül súlyos károkat okozhat az országnak - szólt a Magyar Honvédség előtt álló aktuális kihívásokról Németh Szilárd a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Brüsszel által erőltetett, a Soros-tervben is szereplő tömeges bevándorlás kapcsán a májusi európai parlamenti választás tétjére is felhívta a figyelmet. A kormánypárti politikus leszögezte, a most is a terepen szolgáló specialisták nyomában több ezer további katona is megindulhat a határra, ha a helyzet úgy hozza. Az államtitkár ismertette a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program eredményeit, beszerzéseit és az életpályamodell hatásait. Szólt arról is, hogy az Országgyűlés idén dönthet az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is. Németh Szilárd szerint a hamis módon, védett katonai adatokat nyilvánosságra hozó LMP-s Demeter Mártának nemcsak az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságában, hanem a magyar parlamentben sincs semmi keresnivalója. Interjú az 5. oldalon Németh Szilárd: Ha kell, több ezer katona indulhat a határra Alapította: Pethő Sándor r Nemzet Vona Gábort mára tanúként jelentősen csökkent a műtéti Nyolcvanéves korában elhunyt idézték be KGBéla perében 2. oldal várólisták hossza 6. oldal Tandori Dezső író, költő 17. oldal Far-hát kommandó: MSZP-s felháborodás Gabay Dorka Varga-Damm Andrea állítása szerint párttársai a Jobbikban csak Facebookbejegyzéseket olvastak fel, amikor „élő hülye nyugdíjasoknak” és „far-hát kommandónak” nevezték az időseket, köztük saját szimpatizánsaikat. Varga-Damm szerint ezért „nincs mit megmagyarázni” Silhavy Máté, a párthoz tartozó Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök nyilvánosságra került beszélgetésén. A Jobbik nyugdíjas tagozatának elnöke pedig azon borzadt el, hogy lapunk kíváncsi volt arra, mit gondol pártja időseket megalázó kijelentéseiről. A Fidesz közleményben tudatta: képmutató és felháborító, ahogyan az említett jobbikosok beszéltek a nyugdíjasokról. A Jobbik nem először bukott le azzal, hogy valójában mit gondol az idősekről, lenézik őket - írták. Volner János, a párt volt alelnöke, frakcióvezetője, aki most a Mi Hazánk független országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: nem lepte meg mindaz, ami elhangzott. Sermer Ádám a Liberálisok nevében annyit közölt: véleményük most sem változott meg a Jobbikról. Némethné Jankovics Gyöngyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke elítélendőnek tartja a nyugdíjasok ilyen szintű megalázását. Szerinte jóérzésű nyugdíjas felháborodik azon, amit a jobbikosok mondtak. Hozzátette: biztos sok olyan nyugdíjas van, akit mindez felháborít, de a Jobbiknak elnézi ezt is. Reméli, hogy a jövőben nem azok lesznek meghatározó szerepben, akik így vélekednek a nyugdíjasokról. Továbbiak a 2. oldalon Orbán Viktor: Az az érdekünk, hogy Trump újra nyerjen Munkatársunktól A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén tegnap este. A kormányfő hangsúlyozta: most a legfontosabb a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása. Szavai szerint július elsejétől mindegyik programot szeretnék útnak indítani, a négygyermekes anyák adómentessége az, ami 2020-tól várható, mert az adótörvényeket év közben nem lehet módosítani. Mint mondta, óriási szervezési feladat az Emmi számára az, hogy megteremtsék a gimnazisták és szakgimnazisták kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulásának lehetőségét. Folytatás a 3. oldalon .