Magyar Nemzet, 2019. március (82. évfolyam, 21-45. szám)
2019-03-30 / 45. szám
2019. március 30., szombat Magyar Nemzet LUGAS 11 HÁBORÚ ÉS BÉKE Robusztus N éhány nappal ezelőtt jelent meg átfogó elemzés, riport a CDU 2018 decemberében megválasztott új elnökéről, a Merkel kancellárt váltó Annegret Kramp-Karrenbauerről (AKK). Az Ullstein Kiadó gondozásában megjelentetett 300 oldalas könyv sikertörténet lesz (Kristina Dunz- Eva Quadbeck: Ich kann, ich will und ich werde - azaz: Én tudom, én akarom és én megteszem). A két újságíró hölgy 2018 májusától júliusáig kísérték Annegret Kramp-Karrenbauert, és készítettek vele riportokat, elemzéseket. Kétezertizenháromban merült fel először, hogy ki legyen Merkel utóda a kancellári székben. Amikor valaki szóba hozta AKK-t, az országosan szinte teljesen ismeretlen Saar-vidéki politikust, kitört a nevetés. 2018-ra AKK felnőtt. Ő volt az első tartományi női belügyminiszter, és nem volt kérdés, hogy szakpolitikai, hatalompolitikai és elemzési képességei kiválóak. 2018-ban még egyértelműen Merkel mögött állt. Főtitkárként - talán másodikként a CDU történetében - valós hatalma van. Amikor nyáron a CSU akkori elnöke, Seehofer puccsot készít elő a kancellár ellen, az elképzelés az, hogy a párt elnöke AKK lesz. (2018 decemberében az is lett puccs nélkül is.) Schäuble, a parlament, a Bundestag elnöke átmeneti kancellár lesz, és Merkel örök ellenfele, az akkor még államtitkár, majd a talán legnehezebb miniszteri posztot megszerző Spahn kapná meg a frakcióvezetést. Merkel azonban AKK segítségével győzött, és leverte a puccsot. Seehofer meggyengült, elveszítette a CSU elnöki posztját, pártja kihátrált mögüle. Joggal jegyezte meg Seehofer: „AKK úgy állít be minket mint bajor tartományi hercegeket, akik az európai ideákat nem értették meg." Pár nappal korábban, még bukása előtt, úgy nyilatkozott a CSU elnöke: „Nem hagyom, hogy elbocsásson az a kancellár, aki csak miattam lett kancellár.” Nem véletlen, hogy AKK úgy nyilatkozott: egyedül kormányozni, jobb, mint koalícióban. Kevesen vették észre, hogy a 2015-ös migránsválságkor AKK úgy beszélt, mint Merkel, de úgy cselekedett, mint Seehofer. Három gyermekkel, 38 évesen ő lett az első tartományi belügyminiszter. Meghirdette a gazdagok megadóztatását, a női kvóta felállítását, a gyerekes nők nyugdíjának a megemelését. Végig az azonos neműek házassága ellen volt. 66.ként kapta meg a lovagkeresztet, de ebből ő az ötödik nő. Hobbija és hivatása ugyanaz. Amikor miniszterelnök lesz, kirúgja a tartományi kormányból a zöldeket és a liberálisokat. Merkel felhívja, és ordít vele, hogy veszélyezteti a berlini kormány működését, mivel a liberálisok nem hiszik el, hogy a kancellár engedélye nélkül cselekedett. AKK-t nem érdekli, kiírja a választásokat, és nyer. Koalíciót hoz létre a Német Szociáldemokrata Párttal, miután legyőzte. A tartományi választásokat már sokadszor elveszítő tartományi szociáldemokrata vezetőt, Maast Berlinbe viszik, ahol előbb igazságügyi, majd külügyminiszter lesz. Amikor megkérdezik Kramp-Karrenbauert, hogy érte-e valaha szexuális támadás, azt válaszolja, hogy nem, mert túl robusztus. Tartományi miniszterelnökként megtanult a saját pénzén franciául és angolul. Az a véleménye, hogy a francia nyelv a jelent, az angol a jövőt jelenti. Úgy gondolja, hogy a hatalom felelősség és néha teher. Ha valaha választania kell a családja és a politika között, a család az első. A politikában a fő kérdés a gazdaság. A biztonságpolitikában realisztikus, kevésbé ideologikus, mint a kancellár. Kialakította saját profilját, és kerülte az ütközést. Sokkal inkább atlantista, mint Merkel. Bár AKK atlantista, de kritizálta a Trump-hívő USA-nagykövetet Németországban. A nagykövet bírálta a németeket, hogy nem fordítanak elegendő eszközt a védelemre. AKK válasza, hogy az amerikai világcégek, a Google, az Amazon nem fizetnek adót Németországban. Trumpról és az USA-ról az volt a véleménye, hogy „a német-amerikai barátság volt, van és lesz. Ennek különleges a jelentősége, és tovább fog tartani, mint az egyes személyek szerepe.” Amikor Merkel Berlinbe hívja miniszternek, nem fogadja el. Megállapodnak a főtitkári tisztségben, és Merkel ezt egyszerűen bejelenti a párt alelnökeinek. Aktívan részt vesz a politikában, járja az országot, és tényleg kíváncsi az emberek véleményére. Merkel híve, de nem kis Merkel. Hívő katolikusként felfigyel arra, hogy mára már csak a németek 25 százaléka gyakorolja vallását. AKK véleménye a migránskérdésről összetett. Ifjúsági fórumot tart azzal a kérdéssel, hogy hányan menekültek volna el Európából a második világháború után német győzelem esetén. Mit jelentett az ír helyzetben az éhség és annak következményei? Nem lehet táborokat felállítani a legszegényebb európai országokban, például Albániában, és ez nem lehetséges Észak-Afrikában sem. Ez gyarmatosító attitűd lenne, és nem véletlen, hogy ma már e térségben Kína a legnépszerűbb globális játékos. A 2017-es menekültválságkor Merkel napokig nem éri el telefonon a bajor miniszterelnököt, Seehofert. Az első össztársadalmi örömünnepet felváltja a csalódás, hogy sokkal több férfi érkezett, mint nő, tömegessé vált a nők elleni fellépés, a menekültekkel megjelentek a terroristák és a külföldi bűnözők is. AKK egyik élménye, hogy a vonaton az első osztályon egy migráns, amikor a jegyét kérték, azt mondta, hogy menekült, és a kalauz békén hagyta. Amikor Merkelnek el kell döntenie, hogy induljon-e újra 2017-ben a kancellári székért, csak Schäublet hívja konzultálni. Soha nem voltak barátok, nem tegeződnek, de becsülik egymást. Obama búcsúlátogatásán Berlinben bejelenti, hogy ha német lenne, Merkelre szavazna. Ő az első női kancellár, az első volt NDK-s, legrégebb óta van hatalmon Európában. Ugyanakkor az utca embere azt akarja, hogy menjen. Schäuble mellé áll. Kéri, hogy maradjon. Merkel 2016. november 20-án bejelenti, hogy indul a kancellári székért, de csak 2018. március 14- én választják meg a nagykoalíció élére. A koalíciónak 44 fős többsége van, de Merkel csak plusz kilenc szavazatot kapott, szerint Az AfD az események hatására teret nyert, a kommunista utódpárti Wagenknecht pedig meghirdette a baloldali pártok összefogását, de vereséget szenvedett. A Német Szociáldemokrata Párt úgy fogalmazott, hogy a legközelebbi választáson Spahn a pártnak jobb lenne, mint AKK, mert könnyebben legyőzhető. Müntefering, az egyik legismertebb SPD-s politikus szerint Merkellel mint pilótával biztosan megérkezne a gép, csak kérdés, hogy hova. Merkel és AKK célként jelölte meg, hogy a schengeni rendszernek és az eurózónának fenn kell maradnia. Kiemelték, hogy napjainkra a bélés a külpolitika, valamint a védelmi és a fejlesztési politika már nem válnak el egymástól. Türingia kommunista utódpárti miniszterelnöke szerint: „Ugyanúgy, mint Merkelt, AKK-t is alábecsüljük. Ő nem egy hangosbemondó. Támogatnám a jelölését.” A CDU-n belül Spahnnak az esélyei korlátozottak, Von der Leyen szívesen lenne NATO- főtitkár, az örök koronaherceg, Schäuble pedig megöregedett, és ma már nincsenek kancellári ambíciói. AKK tartományi miniszterelnökből a CDU főtitkára, majd elnöke lett. Rövid idő alatt elérte, hogy az emberek figyeljenek rá. Véleményem szerint még nagy szerep várhat rá Merkel lehetséges utódaként a német történelemben. NÓGRÁDI GYÖRGY Annegret Kramp-Karrenbauer berlini sajtótájékoztatón 2019 márciusábanFotó: Reuters HALÁSZ GÉZA-SHOW ■ _ ■ ** .... ■/ ' :S011S22Bm Titokzatos halálsugár Monoton A z egyik legnagyobb francia hetilapban feltűnést keltő cikket írt Budapestről Henry Malric nevű francia újságró, aki Budapesten járva találkozott, mint írja, a halálsugár feltalálójával. Malric először egy Bribil Jenő nevű magyar feltalálót keresett, aki állítólag a láthatatlanná tevő sugarakat találta fel, de őt nem találta meg. Ellenben többféle útbaigazítás nyomán Pesterzsébeten a Szabadkai utcán találkozott egy magánházban lévő laboratóriumban egy magyar feltalálóval, akit ő a feltaláló kérésére álnéven Ember Jánosnak nevezett el. Ember János a francia újságíró előtt elmondotta, hogy már tíz esztendő óta foglalkozik a halálsugár feltalálásával, amely ötletre Edgar Wallace egy detektívregénye vezette. Azóta, mint orvosnövendék, különböző kísérleteket tett hosszú és rövid távolságokra olyan sugarakkal, amelyek az állati élet megnyilvánulásaira döntő befolyással bírnak. Kísérletei során elérkezett a halálsugár feltalálásáig. Ennek lényegéről nem bocsátkozott elméleti magyarázatokba, ahelyett azonban a francia újságíró előtt a halálsugárral gyakorlati kísérleteket végzett. A laboratóriumban felállított egy azbett talpazatra erősített kis motort, a másikra egy repülőgép modellt, egy harmadikra kaucsuk tömböt, a negyedikre réz rudat, aztán egy tölgyfatörzs darabot, egy csomó szövetet és egy betontömböt. A kísérletek során egy lámpából vetített sugárral sorra érintette ezeket az elhelyezett tárgyakat, és a francia újságíró szeme láttára először megállította a motor járását, azután felrobbantotta a repülőgép modell kis motorját, hamuvá olvasztotta a kaucsukot, törmelékre zúzta a betontömböt, felgyújtotta a tölgyfa darabot és a szöveteket. Minden egyes tárgyat pontosan négy másodpercig érintett a sugár, és ez tíz méter távolságból tökéletesen elegendő volt a sugár útjába kerülő tárgyak megsemmisítésére. A feltaláló már próbálkozott nagyobb távolságra élő állatokra is és sikerült a sugárral ökröket, disznókat megölnie, jóllehet, a sugár csak egy másodpercre érintette őket a homlokukon, vagy a hátgerincükön. Ugyanígy eredményesen próbálta ki a sugarat egy rendes autó motorán, amelyet sikerült felrobbantania. E cikk alapján nyomozást indítottunk a feltaláló személyazonosságának megállapítására. Sikerült megállapítanunk, hogy csakugyan dolgozik ezekben a kérdésekben igen szép eredménynyel egy lángeszűnek elismert fiatal feltaláló, dr. Garai Károly orvos, aki jelenleg 27 esztendős. Dr. Fekete László pestszenterzsébeti mentőorvos, akivel Garai együtt végezte orvosi tanulmányait, érdekes dolgokat mondott el Garairól és kísérleteiről. - Már nyolc esztendő óta kísérletezik a barátom ezekkel a sugarakkal, amelyeket tulajdonképpen orvosi szempontból kíván felhasználni, mégpedig, hogy gyengébb erősséget alkalmazva, gyógyító hatásokat érjen el vele. Garai Károly, aki Monoron, az Andrássy út 31. szám alatt igen szerény viszonyok között él, vasúti altiszt gyermeke. A maga tehetségéből küzdötte fel magát. Kísérleteiben én magam is részt vettem. Garai Károly sokáig dolgozott a bakterológiai intézetben, most pedig az élettani intézetben Beznák Aladár professzor keze alatt működik, mint gyakornok. Kollégái valamennyien csodálatosan nagy tehetségnek tartják. Kísérleteivel már jelentkezett a haditechnikai intézetnél is, ahol találmányára felfigyeltek. Találmányának jelentőségére való tekintettel mindenben igyekeztek felkarolni, akkor azonban sajnos bizonyos műszaki eszközöknek és lámpáknak a beszerzése anyagi nehézségek miatt nem sikerült. Találmánya rendkívüli jelentőségű és valószínű, hogy hamarosan megnyílik az út a fiatal feltaláló előtt. (Friss Újság, 1938. február 27.) MAGYAR TÜKÖR .................