Magyar Nemzet, 2019. május (82. évfolyam, 70-95. szám)
2019-05-17 / 83. szám
Vajon ön rokona a költőnek? Kiskunfélegyházán találkoznak a Hrúz- és Petrovics-leszármazottak Érdekes könyvvel bővült a Petőfi-legendárium, amely nem Petőfi alakját, hanem családjának sorsát boncolgatja. Petőfi Sándornak nincs ugyan élő egyenes ági leszármazottja, de igen népes rokonsága van: édesanyja, Hrúz Mária és édesapja, Petrovics István testvéreinek utódjai mindmáig köztünk élnek - közéjük tartozik Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajztudós is, aki röviden mesélt nekünk a családi kapocsról és egy étkészletről, amit akár Petőfi is használhatott. Vajon ön is Petőfi-rokon? Most kiderülhet. Pataki Tamás A Petrovicsok és Hrúzok találkozóját holnap tartják a kiskunfélegyházi Városháza dísztermében és a Hattyúházban. Itt mutatják be Borzák Tibor újságíró Rokonom, Petőfi című könyvét is, amelyben a két család sorsát követi nyomon. Az eseményen részt vesz és előad Petrovics István és Bognár Zalán történész, Petheő Judit közgaszdász és Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas akadémikus, néprajzkutató is. - Édesanyám révén vagyok Hrúzleszármazott. Tudtam a Petőfi-rokonságról, becsültük ezt a kapcsolatot, hisz nemcsak nagy költőnek tartottuk, hanem bátor embernek is, aki mindig kimondta az igazat, és ebben hasonlítani szeretnék hozzá - mondta kérdésünkre Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány egykori művelődési és közoktatási minisztere. A néprajztudós nemrég találta meg az édesapja által készített Hrúz-címert és azon családok címereinek rajzait, amelyek beházasodtak a családba, ezt az anyagot mutatja be a holnapi találkozón, ahol a rokonság egyéb emlékeiről is beszél. - Ahogy végignéztem Borzák könyvében a rokonságot, hát nem volt éppen boldog a leszármazottak sorsa, hiszena kitelepítések és a XX. század egyéb tragédiái is utolértek minket - mondta a néprajztudós, akinek dédanyja, Hrúz Judit Petőfi Sándor édesanyjának, Hrúz Máriának volt az unokatestvére. (Hrúz Judit unokája pedig Andrásfalvy Bertalan édesanyja volt.) Petőfi édesanyja néha besegített az akkor még Kiskunfélegyházán lakó Hrúz Juditéknak a háztartási munkákba, Petőfi Sándor gyermekkorában náluk is lakott egy ideig. Andrásfalvy Bertalan mindmáig őrzi Hrúz Judit étkészletét, amelyet akár a költő is használhatott. Az iratait.js, ők örökölték még " ez utóbbiakat a néprajztudós édesapja a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adományozta. Borzák Tibor anyakönyvekből, mintegy száz családi fényképből és egyéb levéltári dokumentumokból összeállított könyvében egyaránt találunk mitikus, családi történeteket - idetartozik az a legenda, miszerint a kerepesi Hrúz Ádám kocsmájában állítólag Sissi és Ferenc József is megfordult -, valamint olyan érdekességeket is, mint például hogy a Petőváry család legfiatalabb, magyar és japán szülőktől származó tagja Jókiórjejt él. De arról is szó esik, hogy Petőfi és Orlai Petrich Soma festőművész nemcsak unokatestvérek, hanem jó barátok is voltak, és szóba kerül egy porcelánbögre története, amelyből Petőfi Zoltán ivott. Borzák családtörténeti összefoglalójában a Petőfi-rokonságról egy teljes családfát is közöl, továbbá sok olyan részletet, amelyekről az élő oldalági leszármazottak sem tudtak. Orlai Petrich Soma festménye a szülőkről Munkácsy Mihály: Petőfi búcsúja a szülői háztól Az emberi testre komponálva Majoros Áron szobrászművész tárlata május végéig látogatható Viola Szandra Lehetséges-e a XXI. században újat mondani a testfilozófia terén? Lehet-e épp a ki nem mondottságból indítani az alkotói folyamatot? Igen, Majoros Áron Test-terek című kiállítása a Faur Zsófi galériában megmutatja, hogy a test még mindig szenzáció. Miért? Talán azért, mert olyan közel van hozzánk, annyira kedves és fontos számunkra (noha ezt legtöbbször nem vagyunk hajlandók beismerni), hogy a megrázkódtatás erejével pillantunk rá eleven otthonunk minden hideg anyagból készült, eltárgyiasított mására. A Test-terek, ahogy a cím is példázza, a tér birtokbavétele szempontjából közelíti meg a reprezentáció lehetőségeit. A szoborkészítéshez használt szeletekből alakok rajzolódnak ki, a sajátos technikának köszönhetően a szeletek közötti levegő, tér is a kompozíció részévé válik. A különböző alakok így egyszerre formálják meg a testet és a testhiányt. Ez a technika önmagában is elég ahhoz, hogy a test határait, anyagát megkérdőjelezze a szemlélő, a férfi- és női alakokhoz azonban néhány használati tárgy is „tapad”, a művész piros bokszkesztyűt, hatalmas fekete porszívót erősít a figurákhoz. Ez utóbbi szobor érdekessége, hogy - ellentétben a többivel - nem hosszúkás szeletekből, hanem különböző méretű körökből épül fel, éppen olyanokból, mint amilyeneket a porszívó fúj kifelé. Talán kissé szarkasztikus, mégis újszerű és találó a porból lettünk és porrá leszünk gondolatának ezen vizuális megfogalmazása. A külvilág itt nem csupán együtt létezik a testtel, nem pusztán felárul az észlelés számára, hanem a környezet egyes elemei is részét képezik a testnek, egybeolvadva, egybenőve vele, túlnyúlva a biológiai határokon. Az emberi testre komponált használati tárgyak ugyanakkor azt a kérdést is felvetik, hogy mi mindenre van szükségünk önmagunkhoz, térbeli megnyilvánulásainkhoz. A test is kiterjedéssé, használati tárggyá és használati térré válik ebben az analógiában, valamivé, ami segít elvégezni egy cselekvést. Testszerű tárgyak és tárgyszerű testek segítségével kutatja a szobrászművész és a kiállításlátogató a tapasztalás és jelenlét elemi és titkokkal teljes folyamatát. Különösen elgondolkodtató az ábrázolások sorában a céllövészet árnyképéhez hasonló, majdnem kétdimenzióssá formált szobor. A kiállítás részét képezi egy installáció is, amelyben a teremben lévő többi szobor pandantjaként nem maga a felépítés textúrája, szerkezete miatt válik csíkozottá a test, hanem egy videóvetítés eredményeképp. A kiállítótérben megjelenő testek lehetnének akár az általánosan emberi, a transzcendentális ego kivetülései is, szubjektum és objektum viszonyát magukba sűrítő embertárgyak, a kérdés már csak az: a rozsdamentes acélból készült, arctalan alakok képesek-e kifejező testté válni, elindulni a művészet segítségével a személyeshez, az egyszerihez vezető úton. A környezet egyes elemei is részét képezik az alkotásoknak Fotó: Bach Máté KULTÚRA 17 Tízéves a magyar református egység Kurcz Ádám István A Kárpát-medencei reformátusok május 18-án egynapos fesztivállal ünnepelik meg, hogy 2009. május 22-én újra egyesült a trianoni határok által szétszabdalt Magyar Református Egyház. A 10. évforduló alkalmából az egység kimondásának egykori helyszínén, Debrecenben az ünnep előestéjén közös zsinaton, holnap pedig egynapos fesztiválon adnak hálát az összetartozásért, és keresik a módját annak, hogy az egyház miként tudja betölteni küldetését. Bárhol élnek magyarok a világban, reformátusok is vannak köztük. És általánosságban az is igaz, hogy aki a Kárpát-medencében református, az valószínűleg magyar nemzetiségű is. Így van ez a régi Magyarország Délvidékén is - amelynek legnagyobb része ma Szerbia Vajdaság tartományához tartozik -, hozzátéve, hogy a kivételek csak színesítik az összképet. A magyarság lélekszáma a régióban manapság kétszázezer fő körül lehet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház két egyházmegyéjének mintegy húsz gyülekezetéhez pedig mintegy 12 ezer hívő tartozik. A XV. század elején a középkori Magyarország leggazdagabb részének tartott Szerémségben már a reformáció előfutárának számító huszita mozgalom is megvetette a lábát. Kemény harcok árán szorították ki a területről az eretneknek tartott tanok követőit, akik Moldvába menekültek, és ott fejezték be a valószínűleg első teljes magyar bibliafordítást, amelyből részletek maradtak fenn. A reformáció a XVI. században Kárpát-medence-szerte viharos gyorsasággal terjedt el, ám az Alföld legdélebbi részén kevésbé, mivel a mohácsi csatavesztés után a török előretörésével a magyarság majd kétszáz évre szinte eltűnt a területről. A reformáció óta folyamatosan fennálló gyülekezeteket tehát a Vajdaságban vagy a Bánság romániai részén nem találunk - szemben a tágabb régióhoz sorolható horvátországi Drávaszöggel és Szlavóniával, ahol több magyar református közösség is fennmaradt. Honlapunkon az évforduló apropóján ezt a kevésbé ismert egyházrészt, a délvidékit mutatjuk be.