Magyar Nemzet, 2019. december (82. évfolyam, 249-272. szám)
2019-12-02 / 249. szám
2019. december 2., hétfő la: Nemzet BELFÖLD 3 Szijjártó: Diplomáciai akadémia nyílik A polgári kormányzás jövője a Fidelitason is múlik A fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a politika stafétabotját kell majd átvennie, hanem szembesülnie kell a nemzettagadás egyre erőszakosabb politikai és szellemi képviselőivel is - hangsúlyozta Kövér László a Fidelitas kongreszszusán. Szijjártó Péter bejelentette: jövő szeptemberben diplomáciai akadémia nyílik, Gulyás Gergely pedig arról beszélt, hogy a 30-39 éves korosztály támogatja a legnagyobb arányban a Fidesz-KDNP-szövetséget. Munkatársunktól Diplomáciai akadémia nyílik jövő szeptembertől, ennek elvégzése a feltétele lesz, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozzon - jelentette be Szijjártó Péter a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán, amelyet szombaton tartottak. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a diplomáciai akadémia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésével versenyképes képzési rendszert hoznak létre azoknak, akik a diplomáciai karban akarnak dolgozni, a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket akarják képviselni a világban. Ez nem könnyű, de felemelő feladat - tette hozzá. Rámutatott: Magyarország oly mértékben megerősödött,hogy nem az EU szégyenpadján ül, hanem európai sztenderdekkel mérve is kimagasló gazdasági teljesítményt nyújt. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a magyar nemzetépítő politika stafétabotját kell átvennie, hanem szembesülnie kell a nemzettagadás egyre erőszakosabb politikai és szellemi képviselőivel is. A hatalommal szemben az alávetettség megszüntetésére soha nem az arctalan tömeg vagy az egyén, hanem csak az öntudatos közösség képes. A nemzettagadók számára ezért fontos a nemzet közösségének tagadása, ezért tekintenek politikai veszélyforrásként a A mzm UJWII/ Ol XMV- családra vagy az egyházakra - fogalmazott a Fidesz választmányának elnöke. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak valóban legyen jövője Magyarországon, a Fidelitas segítségére is szükség van. - Bár sokszor beszélnek arról, hogy a fiatalok nem támogatják olyan mértékben a jelenlegi kormánypártokat, mint amilyen mértékben a társadalom más korosztályai, a Medián kutatása szerint a 30-39 éves korosztály körében a legerősebb a Fidesz támogatottsága, mintegy ötven százalékos - mondta. Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte: az állam segítséget ad azoknak, akik bele mennek vágni a családalapításba, hiszen a magyarok megmaradása a fiatalokon múlik. Böröcz László, a Fidelitas leköszönő elnöke - akit Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár vált a poszton - arról beszélt: a jobboldalnak is válaszokat kell adnia a környezeti önpusztításra, a klímaváltozásra. Azt javasolta: radikálisan emeljék az egyszer használatos csomagolóanyagok és áruk termékdíját, a visszaváltható csomagolást helyezzék előtérbe és lépjenek fel keményebben a szomszédos országokból érkező szemétáradattal szemben. Kövér László és Böröcz László a születésnapi tortával Fotó: MTI/Kovács Attila A korlátlan verseny helyett együttműködés szükséges Kis Ferenc A nemzetközi globalista progresszió globális környezeti problémákat hozott létre, amelyekre most szintén globális megoldásokat kínálnak, de mindez téves világképen alapszik, ellentétben áll a természet törvényeivel - hangzott el a napokban a szuverenitás témakörében az Alapjogokért Központ által rendezett műhelybeszélgetésen. A központ vezetője, Szánthó Miklós felvetésére Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos (képünkön) fejtette ki álláspontját környezetünk helyzetéről és az ezzel összefüggésben zajló politikai vitákról. Ferencz Orsolya a probléma eredendő okának az internacionalista baloldal és a liberalizmus hibás ideológiáját nevezte meg. Ez a darwinizmus társadalomelméletbe történő téves átültetéséből adódó, állandó progressziót feltételező alapvetés, amelyből következik a folyamatos verseny, a korlátlan növekedés, a túltermelésre és túlfogyasztásra ösztönző szabad piac. - Mindez a véges erőforrások észszerűtlen kiaknázásával és környezetünk pusztításával jár - fűzte hozzá. Szerinte ezzel szemben áll a keresztény-konzervatív világkép, amelynek alapja az együttműködés, a természettel harmóniában élő társadalom, egymás legyőzése helyett. A Földünket veszélyeztető folyamatokra is így lehet valódi megoldásokat találni, a probléma sokrétű, földrajzi helyenként változó, ezért nem jók a nemzetek bevonása nélkül megalkotott globális válaszok, sokkal inkább a lokalitások koordinált együttműködésére, a helyi nemzeti szintre kell helyezni a hangsúlyt - fejtette ki a miniszteri biztos. Kitért arra is: léteznek olyan technológiák, amelyekkel jelentősen csökkenteni lehet a légkör szennyezését és a környezet terhelését, a szén-dioxidkibocsátást anélkül, hogy életszerűtlen, a gazdaságot megrendítő radikális és megvalósíthatatlan korlátozásokat vezetnének be a mobilitás és egyéb gazdasági-társadalmi alrendszerek területén. - A magyar kormány jó példával jár élen, hiszen a tervek szerint 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százalékban karbonsemleges lesz - hangsúlyozta Ferencz Orsolya. A HELYZET Magányos farkasok London a világ legtoleránsabb városa, mindenkit megtűrnek, de ez sem jó nekik. Elegem van ebből a bandából - üzente egyik Londonban élő ismerősöm a pénteki terrortámadás elkövetőjére utalva. Ez ugyanaz az ismerősöm, akiről egy korábbi cikkemben megírtam: a reggeli csúcsforgalom előtt indul munkába, mert akkor - meglátása szerint - kevésbé valószínű, hogy bombát robbantanak az iszlamisták, így jár munkába nap mint nap. S amikor úgy tűnt, az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba, pénteken a London-hídon újra lecsapott a terror. Az Egyesült Királyságban 2013 óta 38 ember vesztette életét, és 646-ot sebesítettek meg az iszlamista merénylők. E szomorú statisztikának sajnos a pénteki rémtett áldozatai is részét képezik. A Nyugat-Európát sújtó újkori terrorhullámot a titkosszolgálatoknak sikerült ugyan az utóbbi egy évben visszaverniük, ám ez a jó széria csupán mostanáig tartott. A támadásért részben maga az állam okolható, hiszen, mint Boris Johnson miniszterelnöktől a hét végén megtudhattuk, a pénteki merénylet elkövetőjéhez hasonlóan 74 olyan ember van szabadlábon, akiket terrorizmussal kapcsolatos bűntettekért ítéltek el, ám büntetésük letelte előtt elengedték őket. A merényletet persze nem az állami szervek hajtották végre vagy ösztönözték. A támadás egy megbomlott elme önálló tette volt. A magányos farkas cselekedete. Azé a magányos farkasé, aki már sokadszorra mart bele Európába. Aki már annyi szomorúságot okozott az itt élőknek. A magányos farkas a terrorista legveszélyesebb fajtája. A megbízható kolléga, a barátságos szomszéd szerepéből kibújva csap le áldozataira. Fegyvere mindössze egy konyhakés, egy jól megfent fejsze vagy bozótvágó. Fényes nappal lemészárol egy brit katonát, este megkéseli a népszerű belvárosi bár vendégeit, ebédidőben robbanókészüléket helyez el a metrószerelvényen. Tetteit pedig senki sem veszi észre: nem szervezkedik az interneten, nincsenek társai, csupán a fejében szövögeti terveit. Hogy is bukkanhatna rá a titkosszolgálat? A legtöbb esetben kiderül: az illető beilleszkedni képtelen muszlim férfi, akit a külföldről fizetett imám és az Iszlám Állam internetes propagandaanyaga bolondított meg. Beilleszkedni képtelen, holott szülei és nagyszülei is az országban élték le életüket. Beilleszkedni képnoha az állam meghajolt az akarata előtt, a vallásszabadság és az emberi jogok nevében minden óhaját teljesítette. A magányos farkas imádkozhat a mecsetben, felesége eltakarhatja az arcát, fia halal húst ehet a helyi általános iskolában, bár ő az egyetlen muszlim. Nyugat-Európa államai a bevándorlóknak jogokat adtak, de állampolgári kötelezettségük teljesítését nem várták el cserébe. A politikai korrektség jegyében a többségnek kellett alkalmazkodnia a kisebbség életviteléhez. Amikor pedig a kisebbség túlterjeszkedett azon, ami a társadalom szemében elfogadhatónak számított - lásd: megcsonkított női nemi szervek, kényszerházasságok, törvényen kívüli területek -, az állam későn és esztelenül reagált, lásd burkini- és fejkendőtilalom. A Nyugat-Európába bevándorló, illetve már ott megszülető muszlimok száma a közeljövőben nem fog csökkenni. Márpedig a nagy számok törvénye arra enged következtetni: számarányuk növekedésével azoknak az aránya is emelkedni fog, akik a többségen élik ki kisebbségi bosszújukat. Ezt vagy azért teszik, mert úgy érzik, több jár nekik a hálátlan társadalomtól, vagy azért, mert a későn ébredő állam most akarja visszavenni a korábban kapott engedményeket. Akárhogy is legyen, az európai politikai elitnek ideje lenne végre felébrednie a multikulturális lázálomból. Mert Európának elege van már ebből a hálátlan bandából. KOTTÁSZ ZOLTÁN TOLLHEGYEN Pilhál György Földalatti szakemberek Sokan utálnak számolni, de néha azért nem árt - írja közösségi oldalán Szabó Zoltán DK-politikus és műkedvelő hadmérnök. A sokoldalú ember minap közreadott Facebook-tanulmányában azt igyekszik bizonyítani: szimpla kitaláció, kormányzati hülyítés, hogy migránsalagutak léteznek a déli határkerítés alatt. A terjedelmes okfejtésbe nem mennék bele, lényege, hogy a szűk alagút kiásásához a járatban dolgozó embernek - befelé kúszva, hátrafelé tolatva - 2500-szor kellett volna megtennie a nagyjából negyedórás utat, ami ugye képtelenség. Az alagút- és árokásó szakember valószínűleg nem olvasta azt a korábban a határőrségnél szolgáló felderítőtiszttől napokban megjelent nyilatkozatot, miszerint már a délszláv háború idején is voltak a zöldhatár alatt csempészalagutak. Vagyis a most fölfedezett furatok minden bizonnyal jóval régebbiek, „migránskerítés előttiek". (Akkoriban fegyvert, üzemanyagot, szeszt és hasonló „kurrens” cuccokat hordtak itt kibe az adott kor zsiványai.) Vagyis a mostani vakondakciósok az elődök nyomdokain próbálnak határt sérteni. Az ásatásokkal viccelődő Szabó hadmérnök matematikus lyukra - alagútlyukra -futott. Egy kommentelő azt írja, a baloldalnak sem alagútfúrásban, sem matematikában nem kellene az észt osztania. Lám, a négyes metrót még fúrópajzzsal is évtizedig csinálták - végül Tarlósnak kellett segítenie, hogy kitaláljanak a felszínre. Egy másik hozzászóló szerint a DK-nál valójában Szabó főnöke, a prímszámos árokásó szokta végezni a számításokat, így kalkuláljunk velük.