Magyar Nemzet, 2020. március (83. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-26 / 73. szám
M ért Összefog a magyar vállalati szektor a kormánnyal Újabb tizenötmilliárd forintot különített el a kormány az egészségügyi eszközök, védőfelszerelések beszerzésére a koronavírus-járványnyal összefüggésben. Ezzel párhuzamosan a Mal egyik gyárában megkezdték a fertőtlenítőszerek gyártását, amellyel a teljes országot el tudják látni a következő hónapokban. A hazai fertőzöttek száma közben 226-ra emelkedett. Szilágyi Anna A Mór almásfüzitői gyárában mostantól napi ötvenezer liter fertőtlenítőszert gyártanak a koronavírus-járvány miatt, ezzel a következő két-három hónapban a teljes országot el tudjuk látni - jelentette be Ratatics Péter, a Mal ügyvezető igazgatója az operatív törzs tegnapi ülése utáni sajtótájékoztatón. Mint mondta, a fertőtlenítőszerekkel el tudják látni a közintézményeket, közlekedési vállalatokat, nagyüzemeket, majd két héten belül a kiskereskedelmet is. Hozzátette, a különböző felületekre és emberi bőrre is megfelelő a szer. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára úgy fogalmazott, közös cél, hogy megóvjuk az emberek egészségét és a nemzetgazdaságot is mozgásban tartsuk. Hozzátette, a kezdeményezés kiváló példája a vállalati szektor és a kormány együttműködésének, ahogy annak is záloga, hogy a járvány után minél hamarabb talpra állhassunk. - Azon dolgozunk, hogy megfelelő mennyiségben tudjuk biztosítani az állami egészségügynek és a lakosságnak a védekezéshez szükséges eszközöket - hangsúlyozta. A kormány újabb rendkívüli intézkedése, hogy megtiltotta egy a koronavírus-betegek gyógyításában alkalmazott gyógyszeralapanyag kivitelét, amelynek hazánk az egyik legnagyobb exportőre. Az országos tiszti főorvos arról számolt be, hogy 226-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma és tízre emelkedett az elhunytaké, közülük mindenkinek volt krónikus alapbetegsége. Müller Cecília ismertette, intenzív ellátásra hat ember szorul és 21-en gyógyultak fel a betegségből. Lakatos Tibor rendőrezredes a sajtótájékoztatón kijelentette, a kormány újabb 15 milliárd forintot különített el a védőeszközök beszerzésére és elrendelték az intenzív osztályok kapacitásának bővítését. Kiskunhalason a konténerkórház építése jó ütemben zajlik, a Hungexpón kiépülő ideiglenes kórház pedig jelenleg 330 fő befogadására alkalmas, de ez bővíthető. Folyamatos a lélegeztetőgépek, az orvosi maszkok és speciális védőeszközök, valamint a gumikesztyűk beszerzése, továbbá a magyar gyártás beindításával a kórházak fertőtlenítő eszközökkel való ellátása sem fog akadályt jelenteni - hangsúlyozta. A koronavírus hivatalos tájékoztató oldalán tegnap közölték, ha a háziorvos egyértelmű szükségét látja annak, hogy laboreredménnyel erősítse meg gyanúját, akkor mintavételezés céljából a mentőket is kiküldheti a fertőzésgyanús személy otthonához, így neki nem kell kimozdulnia. Lesz elegendő fertőtlenítőszer az országbanFotó: Bach Máté 2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2020. március 26., csütörtök Rabokat engedne szabadon a Helsinki Bizottság A járvány ürügyén lazítana a büntetés-végrehajtáson a Soros-szervezet A szabálysértési és büntetőjogi elzárás végrehajtásának felfüggesztését javasolja a Magyar Helsinki Bizottság a koronavírus-járványra hivatkozva. A szervezet honlapján konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a fogvatartottak számának csökkentésére. A felvetés kapcsán Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta lapunknak: a Helsinki Bizottság azon dolgozik, hogy a bűnözők ne kerüljenek rács mögé. Csekő Imre Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság ügyvédje tegnap arról beszélt a Klubrádióban, hogy számos országban rabokat engedtek szabadon a börtönökből a koronavírus-járvány miatt. - Mi is azt javasoljuk, hogy legalább azokban az esetekben, amikor nem rendkívül fontos, hogy most azonnal tartsanak valakit fogva mondjuk egy szabálysértésért elmarasztalt embert, akit elzárásra ítéltetek; vagy nem fizette be a pénzbüntetést és ezt átváltanák; vagy adott esetben veszélyeztetett csoportba tartozik, illetve idős hozzátartozójáról gondoskodik és nem súlyos, erőszakos bűncselekmény miatt marasztalták el, akkor neki a járvány után kelljen majd bevonulnia - fejtette ki a jogvédő. A Helsinki Figyelő elnevezésű hoirlapon a jogvédők bejegyzésükben azt írják: Iránban, ahol nem tudták mi ibvaaind /wbcw;«toá a. megakadályozni, hogy a koronavírus ne jusson be a börtönökbe, 85 ezer fogvatartottat engedtek ki óvadék ellenében, elsősorban azokat, akiknek egészségügyi problémájuk volt, és különösen veszélyeztette volna őket a fertőzés. Az ügy kapcsán lapunk megkereste Völner Pált az Igazságügyi Minisztériumtól. A miniszterhelyettes úgy reagált, nem lepte meg a felvetés, mert a Helsinki Bizottság rendre a büntetőpolitikánk fellazításán dolgozik, például a börtönbiznisz kapcsán is. - Ez a Sorosszervezet, amelyik a jogállamiság állítólagos élharcosa, és reflexből jelentgeti fel hazánkat Strasbourgban, csak hogy kárt okozzon Magyarországnak, most éppen azt tartaná üdvösnek, hogy a független bíróság által kiszabott büntetéseket a raboknak ne kelljen letölteniük. Inkább a magyar emberekre szabadítanák a bűnözőket - fogalmazott a politikus. - Ez a javaslatuk, mint általában a többi is, erkölcsileg, etikailag vállalhatatlan, logikailag pedig nonszensz, hiszen a fogvatartottak ellátására rendelkezésre állnak börtönkórházak, és a fegyintézetekben a rabok elkülönítése is megoldható. - A bűnt büntetés kell kövesse, és a bűnözőknek rács mögött a helyük - mondta el Völner Pál. A miniszterhelyettes hozzátette: a fegyintézetekben egyébként is megtették a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket, az operatív törzs döntése alapján felfüggesztették az ideiglenes intézetelhagyások engedélyezését a fogvatartottak számára, és a büntetés-végrehajtás részt vesz a maszkok gyártásában is. NINCS FERTŐZÖTT ELÍTÉLT Egészen biztos, hogy nincs koronavírussal fertőzött elítélt a magyar büntetés-végrehajtási intézetek falai között - nyilatkozta lapunknak Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője. A veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta minimálisra korlátozták a látogatást, ahol a rabok családtagjaikkal egyébként sem kerülhettek testi kontaktusba. Gyakorlatilag látogatási tilalom van érvényben, a fogvatartottaknak küldött csomagokat is fertőtleníti az intézmények egészségügyi szolgálata, mielőtt azt kézhez kaphatja a címzett. Az enyhébb végrehajtási fokozatú intézményekben, ahol az elítélteknek joguk van pár napos eltávozásra, külön biztonsági intézkedéseket vezettek be. A családlátogatásról visszatérő rab a vírus lappangási ideje alatt karanténba, magánzárkába kerül, és csak akkor mehet vissza a körletébe, ha bebizonyosodik, nem fertőzte meg a koronavírus. A BVOP arra is ügyel, hogy az őr és a nevelőszemélyzet, a börtönökben dolgozók se fertőzhessék meg az intézményeket. Folyamatosak az ellenőrzések, a legkisebb gyanú esetén is karanténba kerül a fegyintézet munkatársa. Az őrök és a nevelőtisztek egyéni védőfelszerelésben látják el a szolgálatot. (V. A.) t er Továbbra is szigorúan átvizsgálják a fogvatartottakat Fotó: Kurucz Árpád Az álhíroldalak ellen nem elegendő a bírság Különösen nagy károkat okozhatnak az álhírportálok a járvány miatti érzékeny helyzetben a pánikkeltéssel. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a büntetőjogi kódex módosításával eredményesebben lehet szankcionálni a fake news gyárakat, amelyek azonban még mindig számos kiskapuval élhetnek. Kárpáti András A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az álhírek különösen nagy károkat okozhatnak pánikkeltéssel. Bár a túlnyomó többségében kormányellenes, politikai célból létrehozott fake news gyárak számos jogi kiskaput használnak ki a felelősség elhárítására, a magyar hatóságoknak több szankcionálási eszköz is rendelkezésére áll, a törvényhozás pedig jogszabályalkotással tehet, és tett is már az ügyben. A büntetőjogi kódex módosítása szerint aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető - ismertette lapunkkal if. Lomnici Zoltán. Azonban az alkotmányjogász szerint a Btk. rémhírterjesztés kategóriája nem rendelkezik járványügyi veszélyhelyzetben kellő visszatartó erővel, hiszen a jogszabály úgy fogalmaz, hogy azt csupán a közveszély színhelyén lehet elkövetni, ám sérelmes tartalmak bárhol az országban, illetve külföldön is születhetnek. Tekintettel a rendkívüli helyzetre, a nyomozóhatósági eljárásnak hatékony kiegészítője lehet a médiahatósági eljárás, ám a szóban forgó bűncselekmények társadalomra való veszélyessége inkább azt indokolja, hogy ne csupán bírságolási, hanem ennél súlyosabb szankciók is bevethetők legyenek, hiszen egy-egy álhír vagy rémhír akár emberek nagyobb csoportjának életét, egészségét is veszélybe sodorhatja - fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán. Az európai uniós szintű szabályozás lehetőségét elemezve a szakjogász úgy vélte, hogy célszerűbb a tagállamok közötti kapcsolatokra összpontosítani, hiszen az uniós szabályozás túlzottan általános jellege az értelmezési nehézségek mellett a hatékony cselekvés akadályozásához is vezethet. A Hvg.hu száznál is több álhíroldalról készített listát néhány éve. Ezek között található az Ötpercpihenő.hu, de számos egyéb, a HVG listáján nem szereplő oldal is akad, mint az Ezalényeg.hu is. Utóbbi elsősorban a személyiségi jogokat sértő cikkeiről ismert, legutóbb Dézsi Csaba Andrásról, Győr fideszes polgármesteréről jelentettek meg rágalmazó tartalmat, korábban pedig Rácz Zsófiáról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fiatalokért felelős helyettes államtitkáráról írtak alpári, megalázó stílusban. Az Ötpercpihenő.hu portált pedig még tavaly decemberben jelentette fel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután hazugságokkal provokálták ellene az olvasóikat. A portálon nemrég az a szintén hangulatkeltő álhír jelent meg, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozói „étlen-szomjan látják el a koronás betegeket”.