Magyar Nemzet, 2020. szeptember (83. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-21 / 221. szám

­­­ Csak álhírt gyárt a baloldal Új tájékoztató filmeket jelentet meg a kormány Végh Attila Miközben a kormány a koronavírus-jár­­vánnyal összefüggésben folyamatosan olyan újabb és újabb gazdasági intézke­déseket hoz, mint amilyen a hitelmo­ratórium és annak meghosszabbítása, addig a baloldalra nem lehet számítani - mondta szombaton Nacsa Lőrinc. A KDNP frakciószóvivője a kormánypár­tok nevében úgy fogalmazott: a balol­dal álhíreket, álvideókat gyárt, de ér­demi segítségre senki nem számíthat tőle. Közölte: az ország leggazdagabb önkormányzata, Budapest egy fillérrel sem támogatja a bajba jutott fővárosi vállalkozásokat, pedig Karácsony Ger­gely hivatala több mint százmilliárd fo­rintot tart a bankokban. A kormány új tájékoztató filmeket je­lentet meg a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban - jelentet­te be ugyancsak szombaton a Minisz­terelnöki Kabinetiroda parlamenti ál­lamtitkára. Dömötör Csaba közölte: a filmekben a korábbiakhoz hasonlóan Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgá­lat szóvivője hívja fel a figyelmet a leg­fontosabb szabályokra, így a maszk­használatra, a távolságtartásra és a lá­togatási tilalomra az egészségügyi in­tézményekben. A szabályok betartásá­val elkerülhető, hogy a vírus megbénít­sa a mindennapokat - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint ha betartjuk a szabályokat, a második hullámmal is eredményesen vehetjük fel a küzdel­met. Együtt újra sikerülni fog - ez az új tájékoztató filmek fő üzenete - közölte. 2020. szeptember 21., hétfő BELFÖLD 3 Magyar Nemzet Megvédik a családok életszínvonalát Még hat hónapig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot A hitelmoratórium eddig 1,6 millió családnak és hatvanezer vál­lalkozásnak adott segítséget, ez pedig azt jelenti, hogy decembe­rig kétezermilliárd forint marad a családoknál és a vállalkozások­nál - mondta Orbán Viktor, miután bejelentette: a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot bizonyos társadalmi csoportok eseté­ben 2021. január 1-jétől további hat hónapra meghosszabbítják. A hitelmoratóriumot a miniszterelnök még március 18-án egy gazda­ságvédelmi intézkedéscsomag egyik elemeként jelentette be. Munkatársunktól A munkahelyeket és a családok életszín­vonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni - hangoztatta Orbán Viktor mi­niszterelnök szombaton a Facebook-ol­­dalán közzétett videóban. A kormányfő a gazdaságvédelmi operatív törzs ülése után közölte: a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot 2021. január 1-jétől további hat hónapig meghosszabbítják a gyermeket nevelő családoknál - füg­getlenül attól, hány gyermeket nevel­nek a nyugdíjasoknál, a munkanél­külieknél és a közfoglalkoztatottaknál. A vállalkozóknak be kell jelenteniük, ha meg akarják hosszabbítani a morató­riumot, és ha a bevételük több mint 25 százalékkal csökkent, akkor meg fogják kapni a lehetőséget - ismertette Orbán Viktor. - A gyermekeseknek, nyugdí­jasoknak, munkanélkülieknek és köz­foglalkoztatottaknak semmit sem kell tenniük, ha nem akarnak fizetni, a mo­ratórium automatikusan meghosszab­bodik esetükben - mondta, hozzátéve: csak akkor kell felkeresniük a bankju­kat, ha a moratórium lehetősége elle­nére fizetni szeretnének. Emellett a kormány - a gazdaságvé­delmi operatív törzs javaslata alapján - hat hónapra felmondási tilalmat rendel el a koronavírus-járvány kezdete előtt felvett összes háztartási és vállalkozá­si hitelre - jelentette be Orbán Viktor, aki kifejtette, hogy a hitelmoratórium eddig 1,6 millió családnak és hatvan­ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget. Ez azt jelenti, hogy decemberig kétezer­milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál - emelte ki. A hitelmoratóriumot még március elején a Magyar Nemzeti Bank javasol­ta a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése érdekében, majd Orbán Vik­tor március 18-án egy gazdaságvédel­mi intézkedéscsomagot jelentette be, amelynek egyik eleme volt, hogy az év végéig felfüggesztették a magánszemé­lyek és vállalkozások március 18-ig meg­kötött hiteleinek tőke- és kamatfizeté­si kötelezettségét. A kormány egyebek között arról is rendelkezett, hogy nem számítható fel kamat­os kamat a mo­ratórium idején. Ugyancsak előírták, hogy 2021. január 1-jétől a korábban felvett hitel eredeti törlesztőrészletének nagysága nem növekedhet. A futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy a törlesz­tőrészlet nagysága a futamidő időtar­tama alatt változatlan. A kormány bő­vítette a kedvezményes hitelek körét a munkáltatói kölcsönökkel, ezekre is ér­vényessé vált a fizetési haladék, vagy­is 2020. december 31-ig a munkaválla­lóknak sem a kölcsön összegét, sem an­nak kamatát nem kell visszafizetniük a munkáltatójuknak. Orbán Viktor és Varga Mihály a gazdaságvédelmi ülés előtt Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher IMÁDSÁG ÉS ELMÉLKEDÉS Újraszentelték szombaton a kondorosi Batthyány-Geist-kastély kertjében az Ybl Miklós tervei alapján épült kápolnát. Az ünnepségen az Orbán Viktor levelét tolmácsoló Kovács Zoltán államtitkár azt mondta: a múlt értékeinek megbecsülése, megóvása nélkül egyetlen nem­zetnek sem lehet sikeres jövője. A keresztény magyar nemzet történetében egy település lakói mindig úgy kezdték az építkezést, hogy elsőként templomot emeltek. Az sem lehet véletlen, hogy a vadászkastély megújulásának első fon­tos állomása a kápolna eredeti állapotának helyreállítása - idézte a kormányfőt, aki bízik abban, hogy a kápolna a következő évszázadok során a Geist család le­származottai mellett még sok hívő keresztény magyar embernek nyújt majd al­kalmat imádságra és elmélkedésre - közölte az államtitkár. Járvány más utakon Más ez a járvány, mint a tavasszal ránk törő, és ezt mindenki érzéke­li saját magán, a környezetén és az ország hangulatán. Nem lett kímé­letesebb, éppolyan sunyi, gonosz, de valahogy jobban tudjuk, mivel, milyen ellenséggel állunk szemben, tapasztaltabbak és felkészülteb­bek lettünk. Igaz, hiába ismertük ki valamelyest, általános védőeszköz, vakcina továbbra sincs még, hiába biztatók a hírek a kutatások előre­haladottságáról. Amíg nem születik meg az oltóanyag, nem tehetünk mást, mint hogy felvesszük a harcot a koronavírus nevű közös ellen­séggel, csak kissé más módon, mint tavasszal. Az egész ország nem me­het home office-ba, ezért megpróbáljuk élni a mindennapi életünket, ám még gondosabban, körültekintőbben. Erre szolgálnak azok az in­tézkedések, amelyeket szigorításoknak hívnak, holott pusztán a józan ész által megkövetelt, tavasszal már részben bejáratott szabályozást je­lentik a maszkviselés szélesebb körűvé tételétől a vendéglátóhelyek este 11 órás zárásáig, az előírások be nem tartása esetén pedig visszatartó hatású büntetések kiszabásáig. Minden új elem arra irányul, hogy ki tudjunk fogni ezen a rohadék víruson. Ha van tehát közös cél, nemzeti minimum, amely mögé pártokhoz és ideológiai platformokhoz tartozásra való tekintet nélkül az egész társa­dalom beállhat, akkor a koronavírus elleni közös harc pontosan ilyen. Mindez nagyon szépen, praktikusan hangzik, egyetlen bökkenő van vele: az iménti szóvirágcsokor keveset ér, s igen nehézzé válik az össz­­nemzeti kórokozó-ellenes fellépés, ha egyesek ellene dolgoznak. Már az baljós jel volt, hogy a nemzeti konzultációt - amely főként a vírus elleni védekezés ügyében kérte ki a polgárok véleményét - annyira ir­racionális dühvel vették pergőtűz alá az ellenzéki pártok és kapcsolt neomarxista szélbalos részeik, valamint sajtóhadosztályaik. Sajnálato­san most ugyanez a militáns hozzáállás folytatódik. A vérszagra gyűl az éji vad szlogen jegyében mindent el fognak követni, hogy az embe­rek előtt hiteltelennek állítsák be a kormányt és lebeszéljenek minden­kit arról, hogy a pandémia elleni küzdelemben hallgassanak rá. Pro­longálni fogják azt az eddig is zajló osztályharcos munkamegosztást, hogy a kormánypártok a vírus ellen viselnek háborút, a baloldal meg a kormány ellen. Nem igaz tehát az a vélekedés, hogy nem lehet szá­mítani az ellenzékre. Dehogyisnem! Bizton számítani lehet rá, hogy újult erővel fogják a tüzet zúdítani mindenre, ami kormányintézkedés. Lehet előre tudni, hogy egy pillanatig sem fogják a lakosságot az óv­intézkedések betartására buzdítani, holott azok nem a kormány, ha­nem az emberek érdekeit szolgálják. A tiszti főorvos újra a célkeresztbe kerül, és nekimennek majd a felvilágosítóvideóknak is. Mert jottányit sem hajlandók eltérni attól a menetrendtől, amely minden válságban a kormánybuktatás esélyét keresi. A baloldali aknamunka húzódik meg azon jelenség mögött is, hogy sokan, főként a fiatalabbak közül, daco­san nem akarnak maszkot viselni, és eszük ágában sincs a szabályokat betartani. Ez sajnálatosan logikus fejlemény, hisz ha mindenben hitel­telen a konzervatív nemzeti kormány, miért éppen a járvány elleni in­tézkedései volnának hitelesek a behülyítettek szemében? Az ellenzé­ki érzelműre hangolt szavazókat általános kormánygyűlöletre trení­rozzák, és ezzel a vírus elleni össznemzeti fellépést kísérlik meg lehe­tetlenné tenni. Próbálkozásuk azonban kudarcra van ítélve. Az embe­rek a saját érdekeiket mindig felismerik és tudják, hogy az esztelen el­lenségeskedésnek csak egy vesztese lehet: ők maguk, a lakosság. Úgy­hogy az önmagát felfaló baloldal ezt a kormányellenes háborút kény­telen lesz egyedül megvívni. MEGYERI DÁVID TOLLHEGYEN Pilhál György Forradalmárképző Kicsit levesz a színművészeti egyetem forradalmi romantikájából, hogy az Origo.hu a minap kiderítette, az Orbán-kormányzattal dacoló harcosok egy hónappal a lázadás kirobbantása előtt egy négynapos, körlevélben szervezett forradalom-előkészítő szabadegyetemen vettek részt. (Lehet, hogy a Téli Palota ostromát is lepróbálták előtte az Auróra matrózai?) Upor László, az egyetem lemondott rektorhelyettese tagadta, hogy az lett volna a téma, hogyan lehet elfoglalni, majd blokád alatt tarta­ni az épületet, hanem - figyeljünk erősen! - „a modellváltással össze­függésben annak társadalomtudományi, politikai, filozófiai, művésze­ti vonatkozásait járták körbe”. Ez annyiban érdekes, mert a képzéseket olyan hétpróbás randalírozók vezették, mint például a tenyérbe má­szó Gulyás Márton festő-mázoló és dobóatléta, aki valóságos ikonnak számít a hazai anarchista mezőnyben. (Pár éve Marci vörös festékkel mázolta le az Állami Számvevőszék épületét. Sőt úgy tervezte, a Sán­dor-palotára is festékespalackot dob - ám a szűk emberke nem tudta odáig hajítani a flaskót.) Misetics Bálint előadót sem kell bemutatni, ő a Fidesz-székház 2013-as ostrománál szerzett hervadhatatlan érde­meket. Előember cimboráival a tévékamerákba vigyorogva mászott át a kerítésen. Misetics jelenleg Karácsony Gergely lakhatási és szociá­lis ügyekért felelős főtanácsadója. (Legutóbbi tanácsa az volt, hogy a Városligeti Műjégpálya műemlék épülete legyen hajléktalanszálló.) A négynapos képzésen egyébként a 2009-es zágrábi egyetemfogla­lás tanulságait elemezték a hallgatók. Ki lehet-e bírni egy blokád be­zártságát, vagy belegabalyodik az ember a saját szigetelőszalag-teker­­vényébe? Utóbbira tippelek.

Next