Magyar Nemzet, 2020. december (83. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-03 / 283. szám

2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2020. december 3., csütörtök Kizárnák Deutsch Tamást a néppártból Judi Tamara (Brüsszel) Jövő héten szavazhatnak az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában Deutsch Tamás lehet­séges kizárásáról, amennyiben a po­litikai csoport elnöksége napirend­re tűzi az erről szóló szavazást. La­punk is írt róla online felületén: a Fidesz-KDNP delegációvezetőjének kizárására amiatt kezdődött aláírás­­gyűjtés, mert Deutsch egy lapunknak adott interjúban kijelentette, hogy a Gestapo és az ÁVH is azt mondta, ami most a tervezett jogállamisági mecha­nizmussal kapcsolatban a néppárt­ban is rendszeresen elhangzik: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója.­­ Harminc évvel ezelőtt a kommu­nisták Prágában bezártak, most pe­dig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért. Amennyiben valóban létezik ilyen kizárási kezdeményezés, akkor az viccnek is durva, és tökéle­tesen megmutatja, miért kell minden eszközzel elutasítani a készülő bün­tetőmechanizmust. Ugyanazt akar­ják csinálni majd Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem tervez­nek. Politikai okokból büntetnének - kommentálta lapunknak a kezdemé­nyezést a Fidesz-alapító. Deutsch Tamás frakcióból való ki­zárásához a tagok kétharmados több­ségének támogatása, illetve a szava­zásra jogosult képviselők legalább öt­ven százalékának a jelenléte szüksé­ges. A néppárti EP-csoportnak össze­sen 182 tagja van, tehát több mint 121 EP-képviselőnek kellene a magyar po­litikus ellenében voksolnia. Az eljá­rási szabályok értelmében egyébként mindegy, hogy a kezdeményezést há­nyan jegyzik, ugyanis a politikai cso­port elnökségének kizárólagos hatás­köre, hogy napirendre tűzi-e a kizá­rásról szóló szavazást vagy sem. Az elnökség a tervek szerint jövő kedden alakítja ki álláspontját a kérdésben. A Népszavából az is kiderült teg­nap, hogy az Európai Néppárt har­minc tagja írta alá azt a levelet, amely Deutsch Tamásnak az Európai Nép­pártból való kizárását kezdeményezi. A lap szerint Manfred Weber frakció­­vezető és Simon Busuttil frakciófőtit­kár szerda délelőtt kapta kézhez az e­­mailt, amelyben a képviselők Deutsch legutóbbi, gestapózós kijelentéseit sé­relmezték, amely a jogállamisági vita miatt hangzott el. Fotó: Európai Parlament Ursula von der Leyen és Juncker öröksége Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke folytatta elődje, Jean-Claude Juncker politikai örökségét, és „a szerződések őre” sze­rep helyett markánsan politikai bizottságot hozott létre - közölte Ko­vács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós projektvezetője. Kincses Krisztina Kovács Attila, az Alapjogokért Központ elemzője az Európai Bizottság elnöké­nek egyéves tevékenységét értékelve emlékeztetett arra, hogy a Jean-Clau­­de Juncker vezette, nyíltan politikai bi­zottsághoz két stigmaként égő, óriási politikai baklövés kötődik: a 2015-ös migrációs válság félrekezelése és a bre­­xit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. Az Ursula von der Leyen vezette testület belépésekor a tagállamok ré­széről egyfajta várakozás volt érzékel­hető azt illetően, hogy az új bizottság kevéssé politikus testület lesz, ez az elvárás azonban nem teljesült: az új bizottság is politikai szereplőként te­kint magára, sőt mi több, politikai cél­jai tovább mélyítik a tagállamok kö­zötti ellentéteket - mondta el Kovács Attila. Hozzátette: nyilvánvalóvá vált, hogy Ursula von der Leyen fő szövetsé­gesének az Európai Parlamentet (EP), azon belül is elsősorban a baloldali-li­­berális-zöld frakciót tekinti, és elkép­zelései nagyon erős átfedést mutattak az EP balliberális vezetőinek nézetei­vel. Magyarország szempontjából kü­lön csalódás, hogy noha Von der Le­­yennek szüksége volt a magyar támo­gatásra az elnöki pozíció elnyeréséhez, hivatalba lépését követően hátat fordí­tott hazánknak - jelentette ki a pro­jektvezető. Kovács Attila a migrációval kapcso­latban elmondta, ezen a téren nagyon veszélyes javaslatot tett le a bizottság a közelmúltban az asztalra. Egyrészt burkoltan, de továbbra is a migránsok tagállamok közötti elosztását tartal­mazza a szeptemberi javaslat, másrészt a novemberi cselekvési terv értelmé­ben a bizottság szavazati jogot adna a migránsoknak a politikai részvétel ösztönzésének részeként. Kurucz Orsolya projektvezető-he­lyettes a sajtótájékoztatón elmondta: még a Juncker-bizottsághoz képest is erősebbé vált a mostani Európai Bi­zottság törekvése a jogállamiság kér­désének hangsúlyozásával kapcsolat­ban. A projektvezető-helyettes szerint a testület jelenlegi ciklusában is folyta­tódik a tagállamok hatásköreinek „lo­pakodó elvonása”. jji , .ut­c­a**.fcj Fotó: MTI/EPA/Olivier Hosset Bosszú Brüsszelből? Földi titkosszolgálati akciót sejt a Szájer-ügy mögött Szájer József minden bizonnyal egy titkosszolgálati művelet ál­dozata - nyilatkozta a lapunk­nak adott interjúban Földi Lász­ló. Az Információs Hivatal egyko­ri műveleti igazgatója mindazon­által úgy véli, a posztjáról távo­zó európai parlamenti képvise­lő végzetes hibát követett el, ép­pen akkor, amikor Magyarország élet-halál harcot vív Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Villányi Károly - Összehívják a nemzetbiztonsági bi­zottságot, mivel nem kizárt, hogy tit­kosszolgálati akció húzódott a Szá­­jer-ügy mögött. A már nyilvánosságra került információk alapján ön, mint a hírszerzés egykori műveleti igaz­gatója, mit gondol a történtekről? - Azt valószínűsítem, hogy titkos­­szolgálati művelet áldozata lett a ma­gyar politikus, aki mint célszemély nyil­ván maga is tett azért, hogy ilyen hely­zetbe kerüljön. Ez Szájer József részé­ről végzetes hiba volt. - Konkrétan mik utalnak az ak­cióra? - A Covid jó alkalmat és megfele­lő körülményeket teremtett a műve­let kivitelezésére. A kijárási tilalom el­rendelése után indulhatott be a gépe­zet. Innentől kezdve csupán rá kellett venni Szájer Józsefet arra, hogy vegyen részt az összejövetelen. - Ezt miképp kell elképzelni? - A magyar politikusról számomra teljesen nyilvánvalóan minden titkos­­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közös­ségeket látogat. Vélhetően egy hason­ló körökben mozgó ismerőse - meg­bízást teljesítve - egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megen­gedett létszám felett jelentek meg, te­hát a jogszabályok megsértése azon­nal megvalósult. Mivel Szájer József megpróbált elmenekülni, és az utcán tartózkodott, már a kijárási tilalmat is megsértette.­­ Arra azért valószínűleg nem vették rá, hogy az ablakon távozzon. - Ez a részéről egy kétségbeesett pró­bálkozás lehetett. Ami azonban igen­csak fontos, hogy az ügyben a drog is felbukkant. Ha elfogadjuk Szájer Jó­zsef állítását, amely szerint nem tu­dott a tablettákról, akkor a tiltott sze­reket valaki beletette a hátizsákjába. A műveletben részt vevők tehát biz­tosra mentek. - Ez így csupán spekuláció. - Persze, de aki ismeri a titkosszol­gálatok működését, annak világosan kirajzolódik, hogy mi történt. Arról nem is beszélve, hogy ezt az elképzelést erősítik a további körülmények. Ilyen akcióra a politikának rá kellett bólin­tania. Hiszen, mint már említettem, Szájer nemi identitása hosszú évek óta minden titkosszolgálati szerv előtt is­mert tény volt. Az akció időzítése, il­letve az, ahogy a sajtóban kiszivárog­tatták az ügy részleteit, számomra tel­jesen egyértelművé teszi a történteket. - Pontosan mire gondol? - A magyar-lengyel vétó miatt ha­talmas az érdekellentét az unió egyes tagállamai között. Ez magyarázatot ad az időzítésre. A média pedig furcsa módon csupán Szájer József könnyed beazonosítását tette lehetővé. A bulin részt vevő diplomaták kiléte azonban homályban maradhat. A politikus lép­­re csalása egy igen komoly jelzés volt valahonnan, hogy vigyázat, sokat tu­­­dunk rólatok. - Szájer József zsarolható volt? - Mivel minden társszerv tudott róla, nem igazán. Nyugat-Európában a homoszexualitás inkább sikk, mint elítélendő dolog. De az adott körül­mények között, a járvány miatt meg­hozott szigorítások miatt a politikus törvénysértéseket követett el, ami al­kalmas volt a karaktergyilkosságra. Azt pedig ne felejtsük el, hogy Szá­jer József személyében az uniós terü­leten legfelkészültebben mozgó poli­tikusát veszítette el a Fidesz, ami ha­talmas csapás a pártnak. - Nem gondolja, hogy egy ilyen bulin készült felvétellel sakkban le­het tartani valakit? - Ismétlem, nyugaton egy ilyen par­tin részt venni nem ügy, ott ezt senki­nek nem róják fel. - A magyar hírszerzés, az Infor­mációs Hivatal (IH) felelőssé tehe­tő az ügyben? - Aki leginkább felelőssé tehető, az maga Szájer József. Egy vezető euró­pai parlamenti képviselő nem mehet szembe a törvényekkel, a hatályos in­tézkedésekkel. Arról a dolog termé­szeténél fogva nem lehet tudni, hogy az IH-nak milyen információi voltak, illetve figyelmeztette-e bármire a po­litikust. Az viszont tény, hogy a jelen­legi kiélezett politikai viszonyok mel­lett a hírszerzésre hatalmas nyomás nehezedik, hiszen még akár a baráti társszervek is felléphetnek az ország érdekei ellen. - Mire számít, lesznek hasonló ügyek? - A törekvés meglesz újabb kényes ügyek kiteregetésére. Hatalmas kér­dés, hogy milyen akták kerülnek le a polcokról, kiről, milyen információ­kat hoznak majd nyilvánosságra a saj­tóban, de akár mindenféle impresz­­szum nélküli blogokon vagy videó­megosztókon. Ami az elmúlt tíz esz­tendőben történt, azt már nem lehet semmissé tenni, de az előttünk álló időszakot nagyon komolyan kell ven­ni. Élet-halál harc zajlik Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Olyan idősza­kot élünk, amikor nem lehet hibáz­ni. Szájer József sikeres kiiktatásából pedig tanulni kell. A hírszerzés volt műveleti igazgatója szerint a politikus lépre csalása komoly jelzés volt Fotó: Éberling András

Next