Magyar Nemzet, 2021. szeptember (84. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

r 2021. szeptember 11., szombat Ára: 180 Ft www.magyarnemzet.hu Saját fotói buktatták le Jakab Pétert Hertelendy Gábor közösségi oldalára feltöltött saját fo­tói leplezték le Jakab Péter újabb ha­zugságát. A jobbikos pártelnök koráb­ban azt állította a Ripostnak: szim­patizáns az a négy férfi, aki fojtófo­gással teperte le Rubi Gergelyt, a párt egykori hajdú-bihari parlamenti kép­viselőjét, később pedig rendezvény­biztosítókként hivatkozott az elköve­tőkre. Budai Gyula jogász, volt elszá­moltatási kormánybiztos szerint a haj­dúhadházi eset csoportos garázda­ságnak minősül, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász pedig azt mondta lapunknak, hogy a hajdúsági telepü­lésen történtek a kényszerítés, illet­ve a testi sértés büntetőjogi kategó­riába tartoznak. Jogi szakértők sze­rint a bántalmazóra akár három évig terjedő szabadságvesztést is kiszab­hat a bíróság. Részletek az 5. oldalon Húsz év után is tovább kísért szeptember 11. Munkatársainktól Két évtizeddel ezelőtt a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertor­nyai lángba borultak, majd összedől­tek, miután mindkét épületbe egy-egy amerikai utasszállító repülőgép csapó­dott be. A harmadik eltérített járat a Pentagon Virginia állambeli, arlingto­­ni épületébe repült, a negyedik repülő­gép célpontja egyes feltételezések sze­rint a Fehér Ház lett volna, azt azon­ban sohasem érte el. Az utasok köz­beléptek, a járat a földbe csapódott. Az al-Kaida öngyilkos merényleteiben közel háromezren vesztették életüket, az áldozatok mintegy negyven száza­lékát a mai napig nem sikerült azono­sítani. Szakértők szerint az afganisztá­ni bevonulás, majd az azt követő iraki invázió vezetett az Iszlám Állam fel­­emelkedéséhez. Továbbiak a 7. oldalon Időjárás Forrás: Koponyeg.hu | MA 28 ° C -ö­irc ' , ' VASÁRNAP , HÉTFŐ ! KEDD 0§-29 1------) 13 1^:28 12 Árfolyamok Forrás: MNB EURÓ­­ USA-DOLLÁR : 351,10 296,34­­­9 771217 550060 21211 Lelepleződött hazugságok Jogtalanul, képesítés nélkül oktatott a Corvinuson Karácsony Gergely Kis Ferenc (MVH) Jogszerűtlenül alkalmazta tanársegéd­ként és adjunktusként Karácsony Ger­gelyt a Budapesti Corvinus Egyetem - információink szerint erre az ered­ményre jutott az Oktatási Hivatal (OH) vizsgálata. Az OH 2004. január else­jétől ellenőrizte a Budapesti Corvinus Egyetem harminckét oktatójának jogvi­szonyát, akik közül egyedül Karácsony Gergely nem teljesítette a foglalkozta­tásához szükséges feltételeket. Kará­csony tanársegédi kinevezése nem fe­lelt meg az intézményi szabályzatnak, mert nem rendelkezett a feltételként előírt legalább egy C típusú nyelvvizs­gával vagy ezzel egyenértékű államilag elismert oklevéllel. Az adjunktusi ki­nevezése is szabálytalannak bizonyult, mert Karácsony a rendelkezésre álló do­kumentumok alapján nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt. A feltéte­lek nem teljesítése miatt legkésőbb há­rom év múlva fel kellett volna menteni az állásából, de ez nem történt meg. A Corvinust egyébként akkoriban a bal­oldali elkötelezettségéről ismert Mé­száros Tamás rektor vezette. Mészá­ros hosszú éveken át - 2002-től 2006-ig - olyan bizalmi pozíciót tölthetett be, mint az ÁPV Rt. igazgatósági elnöke, és ebben a tisztségében nyilvánvalóan szoros kapcsolatban állt a balliberális kormányok, így a Gyurcsány-kabinet döntéshozóival. Karácsony azokban az években már dolgozott az MSZP-SZDSZ-kormány­nak. Családi cége, a Social Report Rt. a Miniszterelnöki Hivataltól 2004 és 2009 között összesen mintegy 25 mil­lió forintos megbízást kapott. Emlékezetes, hogy Karácsony az el­múlt években többször hazudott életraj­zaiban PhD-fokozatot, és a nyelvtudá­sáról is valótlanságokat állított az utób­bi hónapokban. Vezércikk a 3., továbbiak a 4. oldalon Harminckét oktató közül egyedül Karácsony Gergely nem teljesítette a foglalkoztatásához szükséges feltételeket Fotó: Havran Zoltán Elnöki tanúságtétel Isten megtalálásáról Csekő Imre-Borsodi Attila Lelkes ovációval fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kö­zönsége a köztársasági elnök tanúság­tételét. Áder János szerint rajtunk mú­lik, hogy Isten törvényei szerint élve jól sáfárkodunk-e a talentumainkkal. - Ha igen, megtaláljuk Istent - hangsúlyoz­ta. Az államfő személyes történeteket is megosztott a résztvevőkkel. Arról be­szélt, hogy közel ezer gyermek lett árva a koronavírus-járvány miatt hazánkban, ezért feleségével elhatározták a Regőczy István atyáról, az Isten vándoráról el­nevezett alapítvány létrehozását, hogy a Covid-árvák segítséget kaphassanak. A NEK kapcsán interjút adott a Ma­gyar Nemzetnek I. Bartholomaiosz kons­tantinápolyi pátriárka, aki azt is hang­súlyozta, a keresztényeknek kötelessé­gük, hogy minden erejükkel az áhított eucharisztikus egység megteremtésén dolgozzanak, mivel elsősorban keresz­tények vagyunk, és csak utána katoli­kusok, ortodoxok vagy protestánsok. Őszentsége tegnap átvehette az Em­beri Méltóságért kitüntetést. A katolikus világesemény a hét végén is folytatódik, ma többek között gyertyás körmenet indul a Kossuth térről, hol­nap pedig Ferenc pápa mutat be szent­misét a Hősök terén. Továbbiak a 2. és a 3. oldalon Fotó: MTI/Bruzák Noémi Terméscsökkenést hozna Mozgásba lendült az orosz Barnier szerint is tagállami Brüsszel stratégiája 16. oldal hadigépezet 9. oldal hatáskör a bevándorlás 8. oldal k

Next